Délmagyarország, 1927. május (3. évfolyam, 100-124. szám)

1927-05-05 / 103. szám

4 DCLMAGYABOBSZAG Nem fáj semmim Ula a <Soye* féle Aspirín-fabletiák kUflnő hatásának. Felülmúlhatatlan szer <tf- és fogfájásnál, csúz, neurelgia stb cse­lében. Valódiságéért és jó minőségéért oz eredeti csomagolás kezeskedik, a zöld papírszalaggal. Uj Balogh-pörök a láthatáron. (A Délmagyarország munkatársától) Ebben a pillanatban talán nincsen még egy olyan l*>lgára a városnak, akinek annyi pöre folyna a bíróságok előtt, inint amennyivel Balogh La­jos, a törvényhatósági bizottságnak egyik legtöb­bet szereplő tagja dicsekedhetik. Ezekben a pő­rékben leginkább ő a vádlott, illetve az alperes, de van néhány olyan pöre, amelyben a sértett, il­letve a felperes szerepét tölti be. Legtöbb pöre az emlékezetes szén ha rc körül keletkezett. A pö­rök tárgya nagyon különböző, egyiket ő indította meg azok ellen, akik kritikát mondtak, vagy Ír­lak üzleti tevékenységéről, a többit ellene indítot­ták azok, akiknek működését ö bírálgatta gyakran a becsületvédelmi törvény megállapításaiba üt­köző kifejezésekkel. Ezek között a szénporok kö­zött a legkomplikáltabb az úgynevezett Monta­11 u s-féle sajlópör, amelyet a városi mérnökség uégy tagjának megrágalmazása címén indított el­lene hivatalból felhatalmazásra az ügyészség. Eb­ben a sajtópörben nem egyedül ül a vádlottak padján, odakerült a szegedi kurzusujság egyik­munkatársa is, aki a tőle kapott adatok alapján megfogalmazta a kérdéses brosúrát, amely nem is burkoltan, különböző visszaélésekkel vádolta meg a mérnöki hivatal lagjait. Értesülésünk szerint most, ugyancsak a szénügy­gyel kapcsolatban, u j Balog h-p ö r van ké­szülőben. Berzenczey Domokos műszaki fő­tanácsos, a mérnöki hivatal vezetője és Buócz Károly műszaki tanácsos, a mérnökség gépészeti osztályának a vezetője felhatalmazást kértek a | polgármestertől, hogy Balogh Lajos ellen é 1 ő- j szóval elkövetett rágalmazás és b e- J csülctsértés miatt megindíthassák az el- : járást. A két városi mérnök ugyanis tudomást ; szerzeit arról, hogy Balogh Lajos többek élőit panamázással vádolta őket a szén­ügygyel k a [> c s o 1 a t o s hivatalos tény­kedésük miatt. A i>olgármester — mint értesülünk —, nem szí­vesen adja meg a felhatalmazást, amely nélkül az ügyészség nem emelhet Balogh ellen vádat, mert az az álláspontja, hogy a folyamatban lévő sajtópör tárgya azonos ezzel az ujabb esettel, azt pedig a bíróság már hamarosan elbírálja és igy a mérnöki hivatal tagjai megfelelő elégtételt kap­nak. Az érdekeltek viszont ragaszkodnak a felha­talmazáshoz, mert szerintük, függetlenül a többi pörtől, nem térhetnek napirendre egyetlen olyan sértő kijelentés fölött sem, amely közhivatali mű­ködésükre vonatkozik. Abban az esetben, ha a ]>oIgármesler kérelmükre nem adná meg a fel­hatalmazást, határozatát m e g f e 1 e b b e z­n ék a közigazgatási bizottsághoz. Itt említjük meg, hogy Balogh Lajos ellen, szin­tén a becsülelvédelmi törvény alapján, pört in­dított dr. Szel ess József is. Ennek a pörnek az az alapja, hogy Balogh Lajos a legutóbbi köz­gyűlésen különböző sérlő kifejezésekkel illette dr. Szeless Józsefet, aki dr. Szivessy Lehel utján tette meg ellene a bűnvádi lépésekel. Ssserxöi fogbiiorlási pör — a sándorfalvai Hösök Emléke körül. (A Délmagyarország munkatársától.) Papp József fiatal szegedi szobrász évekkel ezelőtt elkészítette a tápéi hősök emlékszobrát. Ami­kor a szobor leleplezése megtörtént, az ün­nepségen résztveti sándorfalvai községi magisztrátus azon óhajának adolt kifejezést, hogy a sándorfalvai hősök emléktábláját is Papp József készitse el. A fiatal szobrász haj­landónak is mutatkozott arra, hogy az emlék­müvet elkészíti és igy annál nagyobb volt a meglepetése, amikor .hónapok multán meg­tudta, hogy a sándorfalvai emlékmű már el­készült és azt a lápéi hősök emléktáblájáról másolták le. Papp József amikor meggyőződölt arról, hogy tényleg lemásolták munkáját, szerzői jogbitorlás cimén feljelentést telt Sándorfalva község elöljárósága ellen és 960 pengőben állapitotta meg erkölcsi kárát. A szegedi törvényszéken dr. László Adolf táblabiró szerdán tárgyalta az érdekes ügyet. A tárgyaláson a szobrászművész birói szem• lét indítványozott annak megállapítására, hogy a sándorfalvai emlékmű tényleg közönséges másolata az ő tápéi munkájának. A sándor­falvai községi elöljáróság most előkészítő iratban teszi meg észrevételeit az előterjesz* tésre, amire a törvényszék a tárgyalást junius elsejére napolta el, amely határnapig a birói szemlét is megtartják. Egy makói orvos megmérgezte magát — és ötpercenkint Jegyezte a méreg hatását. Makó, május 4. Rendkívüli körülmények kö­zölt történt öngyilkosság foglalkoztatja a makói rendőrséget. L á t r á n y i Sándor clr. orvos, a ma­kói főgimnázium inlcrnálusának volt orvosa, ma reggel öngyilkossági szándékból mcginérg ezte magát. A Deák Ferenc-ucca 21. számú házban volt a nőtlen Lálrányi dr. rendelője. Ma reggel félnyolc órakor két detektív jelent meg a házban és Látrányit keresték, állilólag egy régebbi, kisebb természetű orvosi kihágás miatt. Lálrányi nem nyitott ajtót. A detektívek liz óra tájban egy rendőrfogalmazóval együtt jöttek visz­sza. Újból hasztalan zörgettek, ellenben a ház­beliek elmondották, hogy Látrányi a detektívek első megjelenésekor ébren volt, ki is nézett az ablakon, de nem nyitóit ajtót. Ekkor erőszakkal betörték az orvos ajtaját és az orvost a pamlagon fekve találták élettelenül. Körülötte az egész lakás fel volt forgalva, ösz­szetört vázák, ételnemüek feküdtek a földön és a pamlagon, Látrányi teste és ruhája piros tintával volt leöntve. A gyorsan előhívott orvos mérge­zést konstatált és intézkedett, hogy az eszméletlen állapotban lévő orvost a -kórházba vigyék. Morfium, kokain és egyéb méreg összetört fio­láit találták a földön, az asztalon uégy szál égő gyertya között jegyzeteket találtak, amelyekben Látrányi a mérgek befecskendezése utáu ötper­cenként jegyzeteket csinált a méreg hálásáról. Hogy mi lehet az öngyilkosság oka, nem tudják, de a rendőrség nagy fontosságot tulajdonit an­nak, hogy egész éjszaka egy idegen fiatalember volt az orvos szobájában, aki hajnalban kisérte le vendégét. • Az öngyilkos orvos életbenmaradásához kevés I a remény. IMMMMMMfMAMIMMMMMMIMMIllMMMHM Kispest—Bástya ligamérkőzés jegyei a Délmagyarország jegyirodájában kaphatók. „Felmentést kérek, mert magas, exponált állású egyéniségek is párbajoznak." 0 társadalmi kényszer: enyhítő körülmény. (A Délmagyarország munkatársától.) A Délmagyarország beszámolt annak idején a szegedi ipartestület faipari szakosztályának vi­haros lefolyású gyűléséről, amely alkalommal Klein János és Osuát László szakosztályi tagok kölcsönösen inzultálták egymást. A tettleges incidensnek lovagias folytatása lett, amennyiben a két ellenséges fél súlyos fel­tételű kardpárbajt vivotl. A párbaj után a felek ellen pároiadal vétsége cimén indult meg az eljárás. A szegedi törvényszék Osvát Lászlót ötnapi államfogházra ítélte, inig Klein János ügyét elkülönítette, mivel a vádiolt az első főtárgyaláson nem jelent meg. Klein János butornagykereskedőt szerdán vonta felelősségre a szegedi törvényszék Hábermannianácsa. A vádiolt kihallgatása alkalmával nem tagadta a párbaj megtörténtét. Előadta, hogy tudomása van arról, hogy a törvény a párbajt üldözi, de mert tartalékos tiszt, nem zárkózhatott el az elől, hogy ne lovagias uton szerezzen magának elégtételt. í Ulalt arra, hogy a társadalmi felfogás köz­megvetésnek tetle volna ki, ha más ulra terelte volna az inzultus ügyéi. A társadalmi kényszer nemcsak nála nyilvánul meg abban, hogy fegyverrel kezében száll sikra becsüle­téért, hanem azt látja, hogy magas, exponált állásokban lévők is lovagias útra terelik be* csületügyeiket és éppen ezért felmentést kér. A bíróság azonban Klein Jánost bűnösnek mondotta ki és párviadal vétsége cimén öt­napi államfogházra Ítélte. A bíróság az ítélet kiszabásánál enyhítő körülménynek velle a vádlott büntetlen előéletéi, beismerését és azt, hogy társadalmi kényszer hatása alatt párbajozott. Klein János a büntetés enyhítéséért, a vád súlyosbításért jelentett be felebbezést. L/HJ'RJl L/l PCANTE v g játéka • j TANC A JVŐ KÖRVC péntektől a Belvárosiban. | Palásti István épiíési vállalkozó vállal uj épületet és alakítási munkákat. Szolid árak! 843 Szeged, Kórház ucca 15. Telei.*: Belvárosi Mozi Tele,on: Irodai 2-58. Pénztári 5-82. M'jus 5-én, csütörtökön IC ü Ifi nos nászutazás. M dern történet 7 fslvenáíbai. Főszereplő: Iréné Rich. Azonkívül: Utazás a kannibálok földjén. Gyönyörű exptdiciós felvéslek 6 felvonásban. Elíadisok kezdete hétköznap 5, 1, P, vasár- és ünnepnap 3, 5, 7 és 9 órakor Telelőn 11-85. Korzó Mozi Telefon 11-85. Május 5 én, csütörtökön attrakciója: A kis zsoké. Vigjátik 8 lelvorásban. D áma 7 (elvonásban. Azonkívül ! * ka Főszereplő: Richárd Barthelméá. flzonk vlll • Álarcos kapitány. El&adAsok kezdete hétkflznap 5, 7 *« P, vasár- és ünnepnap 3, 5, 7 és P órakor.

Next

/
Thumbnails
Contents