Délmagyarország, 1927. május (3. évfolyam, 100-124. szám)

1927-05-01 / 100. szám

1927 május 1 l>£LMAGYAItORSZAG 3 Ujabb tárgyalások indulnak meg a város és az ipartestület között az ipartestületi széképület megvásárlása ügyében.. (A Délmagyarország munkatársától.) Azok a tárgyalások, amelyek néhány héttel ezelőtt megindultak a város hatósága és az ipartestület elöljárósága közöli az ipartestületi székház megváltása ügyében, mint ismeretes, nem vezetlek eredményre. Az ipartestület elöljárósága nem találta megfelelőnek a Mars-téri javadalmi palotát, amelyei a város felajánlott a székházért cserébe. Az iparosok legnagyobb kifogása ez ellen az épület ellen az volt, hogy távol esik a város központjától és igy nem felelhet meg hivatásának, bár a javadalmi palota értékét körülbelül tizezer pengővel magasabbra becsülték a város szakértői, mint az iparlest ii let székhá zát. A városnak az ipartestület Templom téri székházára az egyetemi építkezésekkel, illetve a Templom-tér rendezésével kapcsolatban van szüksége. Az épület ugyanis mélyen beszögellik a lér rendezési vonalába, csökkenti a fogadalmi templom hatását, de ami a város halóságának szempontjából a legfontosabb, elIakarná, elzárná az egyetemi klinikákat a várostól. Az ipartestületi széképületre a város nem kapóit még, de nem is kért kisajátítási jogot a kereskedelmi minisztertől, a tanácsnak azonban már régebben szándéka, hogy ebben az ügyben javaslatot terjeszt a közgyűlés elé. A javaslat benyújtására eddig azért nem került sor, meri eredményt vártak a megindult tárgyalásoktól. Ujabban a város is belátta, hogy az ipartestület elöljáróságának kifogása a javadalmi palota ellep alapos, rájölt arra is, hogy n cserébe felajánlott épületet nem igen nélkülözheti, mert nagy problémát okozna a javadalmi hivatal másutt való elhelyezése. Igv aztán lekerült a kérdés egyelőre a napirendről, most azonban valószínűleg ujabb tárgyalások indulnak meg, mert kínálkozik valami uj, jobb megoldás. Dr. Pálfy József, az ipartestület főtitkára szombaton megjeleni a polgármesternél és közölte vele, hogy az ipartestület elöljárósága talált a város központjában egg olyan eladó házat, amely az ipartestület számára megfelelőnek látszik. A házért 775 millió koronát kér a tulajdonosa, ha tehát a város ezl az épületet megvásárolná az ipartestület számára, akkor az elöljáróság' hozzájárulna a jelenlegi» széképület átengedéséhez. A polgármesternek tetszeti a terv, telefonon azonnal felhívta lierzenczey Domokos műszaki főtanácsost, a városi mérnöki hivatal vezetőjét és felkérte, hogy a hétfői tanácsülésre készítsen ebben az ügyben javaslatot. A javaslat az lesz, hogy a tanács ke zajé meg ismét a tárgyalásokat az iparterület elöljáróságával, az ipartestület székházának értékét egy hármas inilaszlolt szakértő bizottsággal állapíttassa meg, ugy hogy egy szakértőt a város, egyel, az ipartestület nevez meg, a kél szakértő pedig egy független harmadikat választ a bizottság elnökéül. A bizottság érték mcgállapitását azután ugy a város, mini az ipartestület elfogadja. A város ezért az árért megvásárolja a széképületet, a testület viszont a lelajánloll magánházal veszi meg. lfa pedig ez a megoldás sem sikerül, akkor a váras mint, a polgármester kijelentette kisajátítási jogot kér az ipartestületre, és rendes, kisajátítási eljárás utján vásárolja meg. Elkészült Tömörkény István síremlékének terve. Nemsokára kiirja a város a szoborpályázatai is. A síremlék körül azonban bizonyos komplikációk keletkeztek. A terv eredetileg az volt, hogy valami művészi kivitelű síremléket állil fel a város Tömörkény sirjára. Tömörkény családja azonban attól tartva, hogy a művészi terv a gyakorlatban valami egészen sablonos síremlékké devalválódott, azt a kívánságát fejezte ki, hogy a város egyszerű fekete márványkereszttel jelöltesse meg csak Tömörkény sírhelyét. Dr. Gaál Endre tanácsnok a család kívánságát, akceptálta is, bár lett volna mód arra is, hogy valóban művészi síremléket állítson fel a város. A kulliirtanácsnok először az egyik budapesti sirkÖgyárban kész sírkeresztet akart vásárolni, mivel azonban megfelelői, nem kapott, a sírkeresztet Szolcsányi Gyula szobrászművésszel megterveztette. A terv szerint a síremlék kereszlje fekete svéd márványból készül, alapzala és a sir szegélye pedig szürke gránitból. A hozzávetőleges költségvetés szerint háromezerötszáz pengőbe kerül. A terv és a költségvetés alapján a tanács valószínűleg versenytárgyalásra hivja fel a sirkőgyárosokaL és igy lehet, hogy még kedvezőbb áron is elkészít telheti a sirkövet. (A Délmagyarország munkatársától.) A Délmagyarország vetélte fel először azl az eszmét, hogy illendő lenne, ha a város méltó síremlékkel jelölné meg Tömörkény Istvánnak a belvárosi temetőben lévő egyszerű sírjál. A síremlék felállításának aktuálilást az adolt volna, hogy a város most, huszonnegyedikén, Tömörkény halálának lizedik évfordulóján áldozott a nagy író emlékezetének. A kérdéssel a közgyűlés is foglalkozott, amennyiben Lantos Béla indítványt terjesztett be a Tömörkény-síremlék ügyében. Indítványához a tanács is hozzájárult és a tanács javaslalára egyhangúlag kimondotta a közgyűlés, hogy elrendeli a síremlék elkészítését, Tömörkény szobrának és arcképének elkészíttetését, az indítvány végrehajtásával pedig a tanácsot bízza meg. A tanács a közgyűlés határozata értelmében Tömörkény arcképének megfestésére Nyilassy Sándor festőművészt kérte fel, aki értesülésünk szerint rövidesen be is fejezi az életnagyságú portrét, amely azulán a muzeumba, Tömörkény egykori hajlékába kerül. A szoborpályázat feltételeinek kidolgozására a mérnöki hivatal kapott megbízást, eddig azonban még nem tetle meg javaslatát a tanácsnak. A két és féléves Ördög Rózsika fejjel beleesett a forró levesesfazékba és nemsokára meghalt. (A Délmagyarország munkatársától.) Alsóianyán ördög Vince tanyáján pénteken este nagy vendégeskedésre készültek A vacsorál levessel akarták megkezdeni. A tűzhelyen hatliteres fazékban forrt a leves és kellemes illatára a ház apraja-nagyja oll sürgött-lorgot,t a konyhában. Amikor azután a leves lekerült, a tűzhelyről, a földre tették, hogy hűljön egy kissé. A leveses fazék környékén tipegett a két és féléves Ördög Rózsika is, aki egy hirtelen | pillanatban fejjel belebukott a forró leveses fazékba. A szerencsétlen kisleány borzalmas égési sebekel szenvedett. A kétségbeesett család a szerencsétlen kisleányt még az este be akarta Szegedre küldeni, de nem tudtak kocsit keríteni. Amikor hajnaltájban végre kocsit tudtak szerezni, a kisleány borzalmas kínok között kiszenvedett. A rendőrség megindította a nyomozást annak megállapítására, hogy a szerencsétlenségéri kii terhel a felelősség. előre szalutál neki. De hát hiába, a mennyei reglama igy kívánja.) Ez a kapitány ur Péter Pepa volt akkor a századparancsnok, mikor infanteriszt Sleingassnert kiküldték posztot állni a Baba Jagodinára. .Mi volt a Baba Jagodina ? Egy nagy vörös szikla a többi nagy vörös szikla közt. Mit kellelt rájta strázsálni ? Senki a világon azt nem ludla. Valószínűleg még az okkupáció idején rendellek oda ki posztol, aminek akkor bizonyosan voll is értelme. De az okkupáció már rég elmúlt, az értelem is elmúlt, csak a parancs maradt meg. Nem éppen szokatlan dolog a történelemben. Minden reggel el kellett menni egy fegyveres bakának a rejtélyes Baba föltekinlésére, olt egy óráig poszton állni a monarchia fönmaradása érdekében s este beszámolni róla a felsőbb halóságnak, hogy a legfőbb hadúr nyugodtan alhat, a bosnyák kecskék nem ették meg a vörös sziklát. Eljött a nap, amikor Steingassner infanlerisztának is meg kellelt ludni, mi végre van a földön. Magára szedte a rüsztungot, fogta a térképet, a mundér alá gombolta Bret-Harte-el és forsriftosan elköszönt a szalmazsákon früstökölő kompániájától : — Akkor lássam újra kendőket, mikor a kétfejű pipimadár inögszólall a dörékszijjon, oszt azt csipogja, hogy éljön a negyvennyóe. A hős apák» pedig, a Herr Corporal Michael Sajtos utána kiáltott az infanteristának : — Hé, Stánkasznár! oszt ha nagyon sikit a buba, mikor a derekát szorongatod, atlul meg ne ijedj, mert az a természetje neki. Hanem nagyon sütétre ne maradj, mert akkor möglüvöldöz az Ali Patlidzsán, annak meg az a természetje, essön a fekete fene a piros szakállába. Az infanlerista nem szólt, csak panyókára rángatta a vállát. Százszor hallolla már azokat a nyers tréfabeszédeket, amikkel a vén csontok a posztok szivét szaggatni szokták. Hanem abban az egyben szót fogadott, hogy nem maradt sötétre. Déli menázsira már otthon volt s egy órára már ült is az egyesben), Először azért, mert hazudott, másodszor azért, mert függelem sértést kövelelt el. -- Hol jártál? — kérdezte tőle kapitány ur Pepa, mikor szembe találkozott vele a kaszárnyaudvaron. — Poszton voltam a Baba Jagodinánál, ich melde gehorsamsl. — Hazudsz. Az innen oda-vissza egynapi ut. Engem nem lehet bolonddá tenni, _ Lőhet, — mondta az infanlerista köteles engedelmességgel s ezzel követte el a függelemsértést. ö ugy értette, hogy lehel, hogy nem lehet bolonddá tenni a kapitány urat, de a kapitány ur ugy értette, hogy lehet s mint mindig, most is a kapitány urnák volt igaza. De ez már csak akkor tudódott ki, mikor az infanterista kikerült az egyesből és kivallatta a vén csonlokal, hogy mért van a Baba Jagodina egy napra, mikor az csak fél napra van? Hát azért, mert a hős alyák emlékezete szerint esztendők óta minden posztnak volt annyi esze, hogy nem ment el kecskét nézni a vörös sziklára, amiről senki se tudja, hogy merre van. Hanem igenis bevette magát az Alf Potlidzsán vízimalmába, akinek esempészüzlete és fehérlábú felesége volt és segített búbánatot őrölni a menyecskének addig, mig a pirosszakállu török ineg nem verte az ajtót. Akkor kiugrott az ablakon, a kertek alatt beóvakodott a kaszárnyába és megnyugtatta az illetékes köröket arról, hogy a Baba Jagodinának még mindig vasból van az orra. Az egy Steingassner infanterista volt az, aki a maga szemével is meggyőződött erről, az egyetlen poszt, aki állta a posztot, — no be is csukták érte. — Hál ügön, — néz az Írásomba az árnyék, -ez igy voll. Hát nem azt töszilek velem most is ? Nem cseleködtem én olyast, csak álltam a posztot, oszt most mégis márvány alá csuktok érte. — Én nem Pista, — nyúlok a keze után — Ha én rám lett volna bizva, én kivittelek volna a jegenyék alá, a homokos világba, ott nyílnának a szivedből a bazsarózsák. — Hát szép lölt volna, ugy ügön, — bólintott rá. — A Kis Palcsi tanyába. Beggelre csak oda piroslanék az ablakba Emmuci elé. Kiáltva a gyerököknek : hé csinadratta. Láz, nézzétők csak, mit termőit neklök apátok ! No kár, hogy nem igy lött. — Nem lehetett, tudod. Szenleletleu földbe... — Nono, de azért márványkővel még se kellene lenyomatni. — Hja, azt vállalni kell, — nézek föl rá. — Ez a Pro merítő, amért állód a szegedi posztot a világ végéig. Ezt vállalni kell. A gazdád adja, a város. — A szögedi város, — ezüstösödik bele az árnyék a holdfénybe, boldog mosolygással. Gondolom, ezl hívják az üdvözültek mosolyának.