Délmagyarország, 1927. április (3. évfolyam, 76-99. szám)

1927-04-08 / 82. szám

11 DftLMAGYARORSZAG 1927 április 6. Tizenöt évre Ítélték Imrei Antalt, aki birkalopás után meggyilkolta a Juhászt. (A Délmagyarország munkatársától.) A tábla Orosz-tanácsa csütörtökön délelőtt tár­gyalta Imrei Antal szándékos emberölési bűn­ügyét, akit a szegedi törvényszék az elmúlt év októberében 15 évi fegyházra itélt. A vád szerint Imrei Antal társával, Székely Sándorral 1922 áprilisában Szentes mellett betörtek egy uradalomba, hogy onnan birkát raboljanak. Négy birkát sikerült is elvinni, de a zajra Kelencés Miklós juhász felébredt. Imrei Antal a felébredt juhászt ekkor a ke­zében lévő vasbottal egyetlen üléssel agyon­ütötte A tettesek azután elmenekültek. A bir­kákat leölték, majd gondosan eláslák, nehogy gyanút fogjon valaki. A megindult csendőri nyomozás először eredménytelenül végződött. A tetteseket négy év múlva csak a véletlen juttatta a hatóságok kezére. Az első kihallgatások során Imrei Antal részletesen beismerte bűnét. Először ugyan jogos önvédelemre hivatkozott, később azonban részletesen elmondotta a rablás, majd a gyilkosság történetét A szegedi törvényszék előtt megtartott fő­tárgyaláson azonban Imrei váratlanul vissza­vonta töredelmes beismerő vallomását Tudni sem akart a gyilkosság elkövetéséről. Társa, Székely Sándor, aki őrtállt a gyilkosság al­kalmával, ekkor ugyancsak visszavonta be­ismerő vallomását. A törvényszék azonban be­igazoltnak látta a vádlottak bűnösségét és Imrei Antalt 15 évi, Székely Sándort pedig háromévi jegyházra ítélte. A tábla a csütörtökön megtartóit felebb­viteli főtárgyaláson a törvényszék Ítéletét in­dokaival együtt helybenhagyta. Az itélet ellen a vádlottak semmiségi panaszt jelentettek be. MMMMMMMMMMWQfMflMWW MMMMMNMMM W¥J & Péntek. Róm. kath. Fájd. Sz. Pro­testáns. Lidia. Nap kél 5 óra 27 perc­kor, nyugszik 18 óra 38 perckor. Somogyi-könyvtár nyitva d. e. 10—12-ig. Egyetemi könyvtár (központi egyetem I. eme­let) nyitva d. e. 8—l-ig, d. u. 5—7-ig. Szegeden a gyógyszertárak közül szolgálatot tar­tanak: Franki Antal Szent György-tér (telefon 118), Zakár Sándor Valéria-tér (telefon 695), Te­mesváry József Dugonics-tér (telefon 793), Salgó Péter Mátyás-tér (telefon 296), Moldvány Lajos Új­szeged (telefon 846). A Délmagyarorsz&g bécsi szerkesztősége; Wien, II., Taborstrasse 7. (Wr. Auslandskorrespoudens). Telefon: 40—3—22. Bécsi kiadóhivatal, olvasó­terem és hirdetési képviselet Ausztria részére í Wien, I., Wildpretmarkt 1. (Osterr. Anzeigen A.-G,) Telefon: Serie 62—1—9». — A városi zeneiskola kapja meg a Beethoven­szobrot. A szegedi filharmonikusok egyesülete a Beethoven-centennárium alkalmára megvásárolta a nagy zenekirály mellszobrát, amely a IX. szim­fónia előadása alkalmával olt állt a pódium előtt. A filharmonikusok most beadványt intéztek a vá­roshoz és azt kérték, hogy vegye át tőlük a város ezt a szobrot százhatvan pengőért a városi ze­neiskola számára. A tanács ugy határozott, hogy a szobor megvásárlását a zeneiskola többletbevételei­nek terhére engedélyezi. — A MANSz háziipari kiállítása. A Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének háziipari kiál­lítása csütörlökön délelőtt nyílt meg a leány­gimnázium épületéhen. A megnyitáson Hunyadi Vass Gergely és Danner Jánosné üdvözölték a vá­ros hatóságát, amelynek nevében dr. Tóth Béla főjegyző jelent meg a kiállításon. A kiállítás anya­ga igen érdekes. A vidék MANSz csoportjai is kiállították készítményeiket, így a soproni, mező­kövesdi és makói csoport is. Résztveit azonkívül a makói gazdasági szakiskola egy csoportja is báziszöttesből készült munkáival. Tetszést keltet­tek a szegedi MANSz kiállított tárgyai, így a vi­galmiosztály modern ebédlőberendezése, az ipa­rososztály magyar szobája és a jótékonysági osz­tálynak a nagyteremben felállított tavaszí sálra, valamint a MANSz állandó tanfolyamának kollek­ciója is. A kiállítás sikere a MANSz vezetőségén kívül Antalffy Lászlóné és Raksányi Gyuláné ér- | deme. i Vásárhelyi QireK. Mokesay Zoltán főispán csütörtökön este buda­pesti útjáról Vásárhelyre érkezett. A főispán a vásárhelyi kórház építésének ügyét sürgette ki a népjóléti minisztériumban. A fftldmlvelésügyl miniszter Szeged és Vásárhely területére állategészségügyi felügyelőnek Kleckner Gézát nevezte ki. A bel- és külterületi utak és a városháza előtti térség kikövezésére jelenleg nincs elegendő bur­kolási anyag, így a tervbevett munkálatok a jövő évre maradnak. Kiaszfaltozzák ellenben a Sze­gedi-utat, amelynek munkálatait már a napokban megkezdik. A város főuccáit középvilágitással látják el. Az uj vezetékhez szükséges anyag már megérkezell Vásárhelyre. A szemkórház kibővítési munkálataira kiírták az árlejtési pályázatot. Soós István polgármester 50 dijnokot bocsájtott el. Az elbocsájtott alkalmazottak sorsa felett az áprilisi közgyűlés dönt. ! — Aranyréteg Körmöcbánya környékén. Prágá­| ból jelentik: Szlovenszkóban, Körmöcbánya kör­j nyékén rendkívül gazdag aranyrétegekre bukkan­' tak. Egy tonna kőzetből 450 gramm aranyat si­j került kifejteni, ami rekordot jelent. ! Halpaprikás minden nap a Dreherben. 919 — lláromszázölven kivándorló. Budapestről je­lentik: Csütörtökön délután 350 kivándorló in­dult útnak Kanadába. A kivándorlók között az ország minden részéből vannak. A legtöbben Szabolcs és Zemplén megyékből, továbbá Mis­kolc vidékéről valók. Kanadában a kivándorlók földmüveléssel és állattenyésztéssel fognak foglal­kozni. x Szegedi Útmutató a legújabb telefon­könyvvel kapható minden könyvkereskedés­ben. AKAR NEVETNI? 2 pengőért kapja ezt a 2 remek humoru könyvet: „Mokány Berci zaftos históriái") és „Seiffensteiner Salamon legjobb anekdótái"t. Egy-egy könyv 64 oldal. A híres Knernyomda terméke. A legmulatságosabb olvasmány villamoson, autón, vonalon, hajón, repülőgépen. Kapható a BORSSZEM JANKÓ kiadóhivatalában (Budapest, VI, Mozsár u. 9.) és a hirlapirodákban. Belvárosi Mozi IV. 11 12 IV. 13 14 6 felvonás ZIGOTO Viáyáull ha jön a vonat 1 POLANEGRI orz O Z I IV. 11 12 IV. 13 14 ^-^asMMIH A imi№\] 2 rész 14 felvonás egyszerre. nagy társadalmi dráma. — Időjárás. A Meteorológiai Intézet jelenti: Hazánkban általános és számottevő volt az eső mennyisége. Az eső több helyütt meghaladta a 20 mm.-t. A megélénkült szelek dacára a hőmérsék­let magasabb lett. Jóslat: Csendes és átmeneti­leg száraz idő, éjjeli lehűléssel, később ismét csapadékrahajló idő várható. x Del-Ka férficipők a legkényesebb igények­nek is megfelelnek. Elsőrendű, tartós, férfi fekete fél és magas cipők már 17 pengőtől. -DeZ-Zfa-lIungária rt., Szeged, Kárász u. 14. — Előadás a természetes gyógymódról. R y t k ó Viklor szombaton délután a Sárkány-szálloda kü­lön termében előadást tart természetes gyógy­módjáról, amellyel gyógyítja a csuzt és a reu­mát. A szegedi városi színház műsora: Pénteken: Szép Ilonka. (Bérletszám A. 13.) Szombaton: Szép Ilonka. (Bérletszám B. 13.) Vasárnap délután mérsékelt helyárakkal: Nem nősülök. Vasárnap este: Dezséri Gyula vendégfelléptével: A vén bakkancsos és fia a huszár. Hétfőn: Dezséri Gyula vendégfelléptével: Rang és mód. (Bérletszám A. 14.) Szinházjegyet a Délmagyarország jegyirodá­jában telefonon is lehet rendelni. A jegyeket kí­vánatra házhoz küldjük. Do&nányi és Telmányi f&eeíf)oven-I)angversenye. A világ minden táján ég és lobog Beethoven muzsikája körül a hódolat lüze. A nagy zenészt mindenütt méltón ünnepelhetik, ahol muzsikájá­nak olyan avatott szellemű, ihleteit lelkű megér­tői és értelmezői vannak, mini Dohnánví és Telmányi. Senkinek sem sikerült ugy leigázni, magához láncolni, megtörni elágazó emberi aka­ratokat. mint Beethovennek, s ezt meg lehet érez­ni és meg lehet érteni, akár puhán ugy játszák meg müveit, mintha csak a dalolásban' született volna meg zsenije, akár pedig ugy, mint Dohnányi és Telmányi, akik éreztették a dübörgő szenve­délyben korbácsoló végtelen energiát, féktelenséget, a zongoratechnika boszorkányos tökéletességét és a hegediihangba átültetett szorongó vágyakozást. Ki jutóit legközelebb a nagy kráter tilkozatos bel­sejének felismeréséhez? Olyan közel, mint Dolmá­nyig talán senki sem. Benne megvan az a büszke fölény, amely a kicsiny szépségeken átrobogva, a m o n u mentális egység megmintázására tö­rekszik. Nincs meg azonban Dohnányiban a per­zselő forróság, ami Beethovenben élt, ha leült alkotni, vagy játszani, Telmányi a férfias érzelmes­ségnek ideális megszólaltatója. Az a liszla, öko­nomikusán fölfejlesztett nemes hang, amely vo­nójából árad, szívhez szól, melegit és a Beet­hoven-muzsikát az Adagiókban és Andantékban valóságos istentiszteletié avalja. Mindkét művész a Beethoven-centennárimnban kifejlesztett nagy­szerű kultusznak méltó reprezentánsa és együtt a legmegkapóbbat adták. A F r ü h 1 i n g-s z o n á t a esupa levegős, könnyed fiatalság volt. a Kreut­zer-szonáta a férfikar harca, a Románc él­mény. Dohnányi a zongorakíséretben is a 1 kó­lót 1. Eleven szellemet lehelt a passzívnak szánt szerepbe, kiszabadult és repült a hegedühang­gal. Egyedül csak a Mo n d s chei n-szo ná­t á t játszotta és felejthetetlen perceket örökített meg vele. A hangverseny ünnep volt, méltó az országos Beelhoven-liódolalhoz. A közönség, amely roskadásig töltötte meg a nézőteret, meghatoü áhítattal köszöntötte az ország első zeneművé­szeit és rajongó tapsaival tünletett mellettük. (I. v.) & színházi iroda hírei. Szép Ilonka. Pénteken lesz a reprize Szabados poétikus daljátékának, a Szép Ilonká-nak, amely újdonság korában a sikerek útját járta meg. A Szép Ilonka szombaton is szinre kerül és az elő­adásnak Sz. Patkós Irma, Gaisler Lola, Trillap Ilonka, Páger, Ilerczeg, Szirmai, Hagymássy és Rónai lesznek a vezelő szereplői. Dezséri Gyula vendégjátéka. A régi szinészgár­dának egyik legértékesebb tagja Dezséri Gyula, aki sikerekben gazdag múltra tekinthet vissza, és aki két estén át lesz vendége a szegedi színpadnak, ahol évtizedekkel ezelőtt felejthetetlen alakítások­kal detektálta a közönséget. Két parádés szerepé­ben mutatkozik be a mai közönségnek. Vasár­nap a Vén bakkancsos és fia a huszár eimü nép­színműben, hétfőn pedig a Rang és mód cimü színműben. Mindkét darabban népies alakot sze­mélyesít és népies alakoknak nem igen van hozzá hasonló ábrázolója a magyar színészetben.

Next

/
Thumbnails
Contents