Délmagyarország, 1927. április (3. évfolyam, 76-99. szám)

1927-04-03 / 78. szám

1927 április 3. DÉLMAGYARORSZÁG 11 8ZÖGEDI SZÍNHÁZ. A nagy beszéd. Hónapok óta hirdeti a városi színház, hogy előadja Shakespeare Julius Caesar-ját, egyelőre az ifjúság számára. De ugy látszik, késő öregség lesz a szegény ifjúságból, amire ez a klasszikus ige testté válik. Mi ugy tudjuk, hogy nem csupán Mussolini iránt való köteles tapintatból halogatják ezt a tragédiát, amelyben nem jó vége lesz egy diktátornak és nemcsak azért nem veszik elő, mert Julius Caesar szerepére nem találnak elég kopasz művezetőt. Ellenkezőleg, ugy értesültünk, hogy ez örökbecsű müvet házi kezelésbe vették és saját belső titkos dramaturgiai tanácsosukkal aktuális revüvé alakíttatják át és mint tavaszi újdonságot mutatják be a közgyűlésen. Alkalmunk volt betekintést nyerni a szabad királyi átdolgozásba, amelynek értelmében Császár Gyula (Julius Caesar) a dráma egyik póttagja, hiába lépi ót a csatornázási program Rubiconját és hiába hódítja meg a britanniásokat, elvérzik egy kövezési gondolaton, de utóda Petricus Antonius nagy beszédeket mond a külvárosi nép előtt és az igéret földjére vezeti a körúton tul táborozó és sátorozó pannóniás és symphóniás légiókat. Itt közöljük a sziiházi intendáns kegyes engedelmével az áprilisi fölvonás nagy jelenetét, amelyet Vennerius görögpótló költő irt át ujszegedi modorban. Pelricus Antonius (ezüst serleggel az emelvényre lép. Egységesek és ébredők fasiszta módon üdvözlik.) Rómaiak, körútiak, barátim, Fölvirradt áprilisnak elseje S a külvárosban még sötét az éj. Alig dereng egy lámpa és remény S talán csak néhány kormány főtanácsos Akad, ki boldog és elégedett, De lesz még egyszer ünnep a körúton Kívül, belül, mert él még jó atyánk, Dicső podesztánk, uj diktátorunk, Ki gondot ránk, ső a beláthatatlan Időn belül igéri, hogy a külső Városrészek egyszer rendezve lesznek l Ezért mély tisztelettel a tekintély S állás iránt, azt indítványozom most, Hogy ezt a bölcs, jontolva haladó Nagy vezetőnket küldöttség keresse Fel és hódoljon néki... Egy hang a népből: Mire jó ez ? Pelricus Antonius: Elég a szó, itt nem polilizálunk. És most mindenki menjen csöndesen Oda, ahonnan jött, körútiak, Rómalak, bezárom az ütést És megnyitom az iveket. Egy hang a népből: Gyerünk. Találkozunk Fitippinél az uj Köztörvény hatósági bizottsági Tagok választásánál Vederemo! Gyalu. Ilri kalapok a legjobb gyártmányúak óriási válasxíélcban a legújabb forma és színekben 794 rendklvllll olcsó szabott árakon POLLÁK TESTVÉREK Csekonics uccai Icalap raktárában Bécs zenei nagyhele. Részletek a Beethovene-ünnepségekről. (A Délmagyarország kiküldölt munkatársától.) Bámulattal és csodálattal kell köszönteni Bécset, a muzsika városát, amely a nagy kegyelet napjaira kinyitotta összes kincseskamráit és teli marokkal szórta belőlük a művészetet. A centennáris ünnepségen azonban nemcsak a sokoldalú program hatott meglepetésszerűen, sem az, hogy százfelé kiterjedő figyelemmel volt minden megszervezve, hanem az is, hogy a valamennyi sokféle eseménynek akadt kiváló művészi reprezentánsa is. Az ünnepség vasárnapján az összes templomokban Beethoven-miséket játszottak kiváló muzsikusok és kiváló hitszónokok Beethovennek hódollak. A Teater an der Wienben Beethoven-ünnepet ültek és előadlák ugyanazokat a müveket, amelyeket ott mutatott be Beethoven először, ugyanazt a kórusfanláziát, amelyet Beethoven a bemutató napján megismételtetett, mert a fuvolás elhibázta egy helyen. Ugyanazt a C-dur misét, amelynek bemutatójáról feljegyezték, hogy hangos hahotába fulladt, mert Beethoven a fortisszimókat szétterpesztett karokkal dirigálta és a gyertyákat leütötte a pultról, amikor pedig pótlásul gyorsan odaállítottak két kis kórusfiut, a dirigálás hevében ugy pofonlegyintette őkeí, hogy mindkettőnek kieseti a gyertyatartó a kezéből. A hahota emléke aranyos derűvel szőtte át a Teater an der Wien komoly, szép megemlékezését. Heiligensladtban az énekes egyesületeknek majdnem családias egyszerűséggel megtartott csendes ünnepük volt. 26-án délután fél 6-kor, abban az órában, amikor Beethoven utolsót sóhajtott, felvonultak ének és beszéd nélkül és lehelyezték koszorújukat abban a parkban, amelyben a heiligenstadti testamentum szomorú akkordja zúgtak fel a szerelmét vesztett Beethovenben. Se vége, se hossza az apróbb ünnepségeknek. Kimagasló esemény voll azonban Romáin Roll and beszéde a bécsi egyetemen, a zenetörténeti kongresszus megnyitásán »Hálaéneket mondok a világ legnagyobb jóltevőjének, vigasztalójának és lxildogitójának az egész mai generáció nevében« — mondotta. Azok helyett beszélt, akiket a bánatban felemelt, a csüggedésben báloritolt Beethoven a szenvedés heroikus türelmével, a tragédiájából született felszabadult örömmel, amelyben nem volt rezignáció, melanchólikus, öreges bölcsesség, hanem diadalittas győzelem. Romáin Rolland a világbéke legszebb ünnepének nevezte a centennáriumot. A szűnni nem akaró lapsok, él- I jenzések közölt a szelid, kék szemek csak J mosolyogtak. Hétfőn este Beethoven fiatalkori triójit — 1 fuvola, fagott és zongora — hallgattuk meg, Steiner kamaraénekes pedig jA halhatatlan kedveshez« irt dalciklust énekelte. Brunswick Terézhez a vágyódás ősi, forró imáit, kiáltásait, szerelmes suttogásait, amikben benne vegyül már a lemondás keserű sejtése. Steiner kitűnő hangulatot tudott adni ezeknek a felejthetetlen daloknak. A Rosé-kvartett kiváló előadásban a B-dur vonósnégyest játszotta a lokálpatriotizmus és Beethoven-lelkesedés dörgő tapsai mellett. Kedden délben pont tizenkettőkor megkondult a Burgkapelle piciny lélekharangja, amely a világégés dübörgése alatt halkan búcsúzott Ferenc Józseftől, amely sorra temette a Kapuzinergruft néma lakóit, a császárokat. A császári termek brokát függönyei között mélyen bent ülő páholyok, amelyekben virgonc hercegasszonyok bigott alázattal esdekeltek egykor kegyelemért, az életért, amiért mindannyian egyek vagyunk a teremtésben. A trónterméhez hasonlító velencei csillár az egyetlen disz. Ez a tompított fényűzés mutatja, hogy a Habsburgok aszkétikus szeretettel imádták az istent. Most hangverseny volt a Burg épületében cldugoll kápolnában. A 12—15-ik század többszólamú koráljait szólaltatta meg a külföldi vendégek tiszteletére Guido Adler, az agilis agg rendező. Ökori, gótikus pengő és ütő hangszerek kíséretében friss fiatal fiutorkokból szállt égnek az ima. Disszonáns hangulatokban a művészi szólamvezetés kiölvözött, ékkövekkel kirakott kincseit ismertük meg, de felismertük bennük a ma zenéjének fáradt lebukását is az ókori tonalitás ölébe. Ezeket a hangulatokat hozzák az ujak a lechnika szövevényes útjairól, letörten jön a muzsikájuk, mint a vándor, aki bebocsájtást kér a kolostor szigorú rendjélx\ Csak meghívott vendégek vehettek részt a Burgkapelle hangversenyén is és soraikban ott üllek a pápai nuncius, Hainisch, a kormány tagjai, a delegátusok, nemesség, papság vezetői. De csak itt. Sehol máshol nem kapott a régi arisztokrácia az előkelőségeknek és vendégeknek l'entartott üléseken helyet. Bécs köztársaság polgári egyenjogúsággal, renddel és tisztasággal. Nem demagóg szájhősködéssel, sem öszvér politikai félvérüséggel. Zeneileg egyik legkimagaslóbb, amit Bécs nyújtott, a Casals—Ilubermann—Friedmanntrió volt. Talán nem kell ide a legegyszerűbb jelző sem, hogy zenekedvelők megértsék, mit jelentett ennek a három világnévnek egviittEmésztési és székrekedési ¿zavaroknál, főfájásnál legjobb o lermészeles Schmidfhauer G M A. N D I