Délmagyarország, 1927. április (3. évfolyam, 76-99. szám)
1927-04-24 / 94. szám
1927 április 24. OÉLM AGYARORSZÁG 3 Tarnai Ernő megKeszdte a sxervexkedési (A Délmagyarország munkatársától.) Amióta a városházi konklávé megválasztotta a szegedi színház uj művezető igazgatóját, a színház kérdése szinte teljesen lekerült a napirendről. Az idei szezon lassan, de biztosan halad a végkifejlődés felé Mátrai/ Ernő irányítása mellett, a jövő szezont azonban tökéletes bizonytalanság előzi meg. I Tarnai Ernő, a szegedi szinház uj művezető igazgatója, akinek megválasztása meglepetés volt, tisztán kapja meg a jövő szezontól a színházat, anyagi gondoktól függetlenül dolgozhat benne, teljesen szabadon szervezheti meg az uj színtársulatot, nem kell lulszervezkednie, nem kell leszerződtetnie egyetlen olyan színészt sem, akinek leszerződtetéséhez nincsen kedve. Tarnai Ernő a szervezkedést teljes gőzzel és lagadhatatlanul nagy ambícióval meg is kezdte. Az érdeklődésekre csak annyit mond, hogy a legjobb erők megszerzésére törekszik és nem törődik a léptennyomon kísérletező protekciókkal. Elsősorban a meglévő szegedi társulat tagjai közül kívánja kiválogatni azokat a színészeket, akiket megfelelőeknek tart, azután bejárja majd a vidéki színházakat, ellátogat a megszállt területek színházaiba is, körülnéz a budapesti szinészvásáron és nagy gonddal válogatja össze társulatát. A kiszivárgott hírek szerint a várostól a szervezkedéssel kapcsolatban kizárólag anyagi direktívákat kapott. Sztárokat sztárfizetésekkel nem szerződtethet, Fodor Jenő közölte vele, hogy a fizetések terén meddig mehet el. Ez a határ lényegesen alacsonyabb, mint amilyen határt szabatott a kényszerűség a vállalkozó igazgatókkal. Jövőre előreláthatólag nem lesznek indokolatlanul, vagy aránytalanul magas szinészfizetések. De nem lesznek olyan hallatlanul alacsony fizetések sem, mint amilyenek eddig voltak. A segédszinészek, a kóristák megkapják azt a minimumot, amelyből valahogy mégis csak biztosíthatják megélhetésüket. A város hatósága, nagyon okosan, más téren nem avatkozik a szervezkedés ügyeibe, teljesen szabadkezet adott a művezetőnek, mert így a felelősség is osztatlanul az övé. Tarnai a szegedi színtársulat tagjaival már megkezdte a tárgyalásokat és értesülésünk szerint meg is állapodott néhány színésszel. Színházi körökből származó értesülésünk szerint leszerződtette már Pártos Klárit, akinek játéka a Nem nősülök előadásán feltűnően megnyerte tetszését, megállapodott Főidényi Lászlóval, Uerczey Vilmossal és Uti Gizával. A legérdekesebb esete Páger Antalnak és feleségének, Gaisler Lolának volt. Páger először Kardos debreceni színigazgatótól kapott szerzőenergiáját, hogy maga végzi el a kotrást és soha többet a Tisza-völgyet árvíztől félteni nem kell. Ez volt az alapgondolata a Vásárhelyi Pál Tiszaszabályozási tervének. Olyan egyszerű, amilyent csak a zseni tud teremteni. Papiron meg is valósította, kidolgozta a szűk gátak rendszerét és százegy átvágással egyharmaddal megrövidítette a Tisza hosszát. Csakhogy a fátum közbeszólt, már (akár a magyar zsenié, akár a magyar sorsé. Abban az órában, amikor terveit, rajzait számításait bemutatta a Tisza-völgyi Társulatnak. — Minden más megoldás ideiglenes és hiábavaló, csak az enyém végleges — magyarázta a lángész önérzetével. — A Tisza minden sablonon kifog, de a Tiszán csak én tudok kifogni I Ezzel szenvedélyesen ráütött az asztalra s abban a pillanatban ihletett arca, kemény, kerek magyar koponyája oda zuhant a rajzai közé. Föl se emelte többet. Ott halt meg éppen tavasszal, mikor a Tisza husvétól, terveire borulva, amiket maga alá is temetett. A Tisza-szabályozást rábízták Paleocapára, a császári vizépitészeti főigazgatóra. Nagyon tetszettek neki a Vásárhelyi Pál tervei, csak éppen a szük töltések, meg az átvágások nem tetszettek neki. Neki a sablon kellett, a kipróbált, becsületes jó öreg ármentesitő sablon, amiben nem rakoncátlankodik semmiféle zsenialitás. Az osztrák-olasz tudós láncraverte a Tiszát, sikerült neki. De még most is vannak, akik azt tartják, hogy előbb-utóbb, de egyszer csak elszakad minden rablánc... Ne adjon az Isten legalább ezer esztendeig olyan éjszakát, mikor Vásárhelyi Pál szobra félrevert árvízi harangok szavára veszi le a rézkalapot. Addig csak elleszünk valahogy, a többi ezer év meg gondoskodjon magáról. dési ajánlatot, azt nem fogadta el, mert nem akarta Szegeden szerzett népszerűségét felál, dozni. Azután a népszerű házaspár Tarnaivat tárgyalt, ki rövidesen meg is állapodott velük. Tizenötmillió koronás gázsival szerződtek le ketten a szegedi színházhoz, de Páger, akinek régi vágya egy motorbicikli, igérelel kapott olyan előlegre, amelynek segítségével valóra válthatja vágyát. Egy órával a Tarnaival kötött szerződés aláírása után levelet hozott a posta Págernek a Magyar Szinház igazgatójától, aki tizenötmilliós szerződéssel kínálta meg és hajlandónak nyilatkozott Gaisler Lola leszerződtptésére is. Páger ezt az előnyös szerződést már nem fogadhatta el, itt kell maradnia Szegeden, de azzal vigasztalódik, hogy lesz motorbiciklije. A szervezkedésről egyelőre csak ennyi hír szivárgott ki, a jelek szerint azonban Tarnai a szegedi társulat tagjai közül másokat is kombinációba veti. A jövő szezonra a ház'ikezelés adminisztrátora is készülődik már. Fodor Jenő rövidesen Becsbe utazik szakértők társaságában, meri ugy hírlik, hogy Bécsben feleáron lehet, színházi felszerelési tárgyakat, díszleteket, ruhá! kai. jelmezeket vásárolni. A szegedi színház I felszerelése pedig alapos kiegészítésre szorul. A községek nem hajlandók valorizált ériékben fizetni az iskolahozzájárulást, — mert az állam is elzárkózik a valorizációtól. 4 községek és a minisztérium éles harca. (A Délmagyarország munkatársától.) Az , uj rendelet értelmében a városok és a községek az állami iskolák i'entartási költségeihez kötelesek a békebeli hozzájárulási összegei valorizált értékben befizetni. így Szeged városa békében 10 ezer aranykorona hozzájárulást, fizetett. Az uj rendelkezések értelmében ezt az összeget valorizálva a mai pengő értéknek megfelelő összegben köteles fizetni. Azok a községek azonban, amelyek a szegedi tanfelügyelőség kötelékébe tartoznak, bejelentenek, hogy a valorizált értékben kiveteti iskolafentarlási összeget képtelenek megfizetni. A valorizált értékben kivetett összeg — hangoztatták a községek — igazságtalan, mivel az állam minden téren megtagadta a valorizációt, pedig a községek a háború alall minden értéküket hadikölcsönbe fektették. A községek beadványukban, amelyei a kultuszminisztériumba is eljuttatlak, hangsúlyozták azt, is, hogy az iskolák fentarlásához szükséges összegei hajlandók megfizetni, de nem valorizált értékben. Végül kijelentették, hogy hajlandók egyezkedni és hajlandók fizelni is, ha az állam mérsékeli a kivetett összeg nagyságát. A községek beadványára a minisztérium már megadta válaszát. Abban az esetben, ha a községek nem hajlandók valorizált értékű iskolafeniartási járulékot fizetni, az állam feladja iskoláit és továbbra a községekre hárul az iskolák fen tartása. Az érdekeli községeket természetesen kellemetlenül érinti a kultuszminisztérium válasza, mivel ez esetben az iskola fenlartása elviselhetetlen terheket ró a községekre, ¿v tanfelügyelőség értesülésünk szerinl értekezletre hívta össze az iskolák igazgatóit, hogy békél közvetítsen a minisztérium és a községek közöli. A fiumei kikötő használata és a fiumei vasúti összeköttetés ügye Szeged és a magyar Délvidék szempontjából. Nagyfalusi Mór, ny. máv. felügyelő. Irta: A Kereskedelmi és Iparkamara nagyon helyesen cselekedeti akkor, amidőn a fiumei kikötő és a fiumei vasúti összeköttetés ügyét a 22-én megtartott kamarai teljes ülés napirendjére tűzte. Minthogy tapasztalat szerinl a hasonló kérdésekel a múltban rendszerint majdnem kizárólag Budapest közgazdasága szempontjából intézték el, lalán nem végzek felesleges munkát, ha ugy a fiumei vasúti összeköttetés ügyét, mint pedig az S. II. S. állammal rendezendő közlekedéspolitikai ügyeket. Szeged és a Délvidék érdekének nézőpontjából szóváteszem. Szeged és a Délvidék szempontjából a Horgos—Susak vonal a legtermészetesebb útirány Fiúméba. Míg tehát Budapest és a Budapesten át gravitáló helyek szempontjából a Gyékényes—fiumei, illetve a Murakeresztur— fiumei vonal jön tekinlelbe, addig Szeged és a Szegeden át gravitáló délvidéki helyekre nézve viszont a Böszke—Horgos—Susak—Fiumevonal bir fontossággal. Az alkotandó fiumei, illetve adriai tarifában tehát utóbbi vonalat is teljes figyelemre kell méltatni. A Máv. szempontjából mindenesetre igen fontos a Fiúméba rendelt küldeményeknek Gyékényesen át való irányítása, mínlhogv azonban a Budapest-Szeged-vonal cegléd— szegedi szakasza és a tőle elágazó mellékvonalak szempontjából mindenesetre a Böszke—Horgos—Susak—Fiume-vonal a legrövidebb és legolcsóbb útirány, nézetem szerint nem marad majd más hátra, mint a békében fennállóit vasúti kartellek mintájára egy oly forgalmi egyezmény megkötése, amely a Magyarországból Fiúméba irányuló áruforgalmat az említett útirányokra megosztja, azaz kontingentálja. Eszerint tehát az egész Magyarország—fiumei áruforgalom közös forgalmat képezne s a bevételek azután az S. H. S. és a Máv. közölt cgyezményszerüen megosztatnának. Mindenesetre fői'ontosságu követelmény, hogy a fiumei hajójáratok a magyar közgazdaságot kielégítsék. És itt különös fontossággal bir többek között az angol és északeurópai kikötőkkel való sűrű járatok bevezetése is. A helyzet ma ugyanis az, hogy ínig az »Adria« tengerhajózási társaság kélhetenkint Londonba, Hamburgba, Bottcrdamba, Amsterdamba és Antwerpenbe rendszeres gyorshajójáralot tart lenn — amely kikötőhelyek Szeged szempontjából különösen esnek súlyba —, addig ezen járatok ma csak ritkán érintik Fiumét. Az említett Böszke—Horgos—Susak—Fiume-utjrány egyébként ma is, a Böszke—Horgos—Poslumia—Trieszt-útiránnyal szemben 15 tonnás vagononkint átlagosan 100—150 pengő megtakarítást jelent a kereskedelemre, igy tehát a fiumei kikötő használata és az ezzel kapcsolatos vasúti ügyek mikénti elintézése Szeged és a Szegeden ál gravitáló magyar Délvidék szempontjából főfontosságu kérdés. Szeged és a Szegeden át gravitáló magyar Délvidék szempontjából azonban nemcsak ezen közlekedési kérdések, hanem egyéb ily kérdések is felelte fontosak. Ezek közül egyik legégetőbb kérdés mindenesetre Szeged és Szegeden át gravitáló délvidéki helyeknek a Dunántullal Baján át való forgalma. Nézetem szerint ezen kérdést is, kapcsolatban a fent kifejtettekkel, igen könnyen lehetne megoldani oly egyezmény létesítésével, amely szerint ezen áruforgalom részére a Horgos—Subotica—Csikéria—Bácsalmás vonal peágeiroztatnék. Semmi esetre sem volna különben az egész