Délmagyarország, 1927. április (3. évfolyam, 76-99. szám)
1927-04-17 / 89. szám
1927>áprms^7 DÉLMAGYARORSZAG BB9 17 Se A földesuor-város. Irta : Delire János. A város kívülről és belülről )kormányzói között minden mástól eltekintve az a különbség, hogy a kívülről kormányzók rendszerint csak a város bevételeinek felhasználására adnak tanácsot, csak a megvalósítandó feladatokat sürgetik, mig a belülről kormányzók kénytelenek a fedezetről, a város bevételeinek fokozásáról s uj jövedelmi források megnyitásáról gondoskodni. Kétségtelen, hogy sokkal tetszetősebb, mutatósabb közszereplés indítványokat előterjeszteni, hogy mire költse a város a pénzét, mint arról gondoskodni: hogyan fedezze a városi közület az egyre fokozódó szükségleteket, honnan vehet uj jövedelmeket s hol van az a határ, ameddig a köz céljára a polgárság áldozatkészsége igény be vehető. Nem nehéz indítványokat benyújtani tisztviselői fizetések emeléséről, nyugdijak valorizációjáról, zenepalota, strandfürdő és városi villák építéséről, de súlyos feladat gondoskodni azoknak a kiadásoknak fedezetéről, melyeket a fejlődő városi élet egyre hangosabban megkövetel. A városi háztartás bevétel rovatának két legállandóbb, leginkább fundált tétele: a városi adók és a haszonbéres földek jövedelme. A város nagybirtokos, a városi háztartás természetes alapja az a jelentékeny kiterjedésű földbirtok, ami a város közönségének tulajdonában megmaradt. A város évtizedek óta parcellákra osztva hasznosítja hosszabbrövidebb lejáratú bérleti szerződésekkel földjeit s mindig szilárdan ellent tudott állni azokkal a törekvésekkel szemben, melyek a városi földek eladását javasolták és sürgettek. Nem is lehet ma már kétségbevonni, hogy a város vezetőinek a földkérdésben tanúsított nemes konzervativizmusát az élet tapasztalatai igazolták. Helyesnek bizonyult a hasznosításnak évtizedes módja is. Más kérdés azonban, hogy a mai idők követelményeinek megfelel-e az a rendszer, amivel a város bérbeadja földjeit s helyesnek tekinthető-e még a haszonbér megszabásának módja. Tíz éve lehet annak, amikor a háborús gazdasági állapotok első jelentkezésében észlelni lehetett a pénz és áru megszokott, beidegzett viszonyának meglazulását, hogy indítványt terjesztettem be a város tanácsához, melyben azt javasoltam, hogy a város ne készpénzben, hanem búzában és terményekben követelje a haszonbért. A városi lakosság súlyossá vált élelmezési viszonyaival is indokoltam akkor indítványomat. A közgyűlés bizottságot küldött ki a kérdés tanulmányozására, a bizottság nem ült össze, az indítvány mégis megvalósult, nem ugyan szociális, hanem — vahitáris kényszerűségek következtében. Ennek a kérdésnek azonban nemcsak valutáris vonatkozásai vannak s ha a buzahaszonbér nagyjában meg is védi a várost a pénzromlás veszélyével szemben, ma mikor ezzel a veszéllyel számolni már nem kell, elérkezettnek lehetne tekinteni az időt arra, hogy újból vizsgálat alá vegyük a városi háztartás legnagyobb, örök aktualitással bíró problémáját. Közhellyé váll, hogy a városi földeknek szociális missziót is kell teljesíteniük. Ezt a szociális missziót azonban betöltve látják, ha a városi haszonbéres földek minél több embernek aünak hajlékot és munkaalkalmat De a haszonbérlők eltartásával csak egy, bár nem jelentéktelen részét töltik be hivatásuknak ezek a földek. Ezeknek a földeknek kell eltartaniok a városi lakosságot is. Ezeknek a földeknek termékeivel kell ellátni a városi fogyasztókat, ezeknek segítségével kell megoldani a városi lakosság minden élelmezési problémáját. Ez a haszonbéres földek szociális missziójának másik, de teljességgel elhanyagolt oldala. A városnak nem lehel közömbös, hogy haszonbéres földein hogyan gazdálkodnak, mii termelnek, milyen jószágokat tenyésztenek s hogy haszonbéresei értenek-e az okszerű és korszerű gazdálkodáshoz. A napokban tartott propaganda-előadást a baromfitenyésztők egyesülete. Ezen az előadáson kimutatták, milyen exportlehetőségei vannak a magyar baromfinak. Kézenfekvő a kérdés: nem lehetne-e például a haszonbéres szerződésekben gondoskodni arról, hogy a város haszonbéresei milyen és mennyi baromfit neveljenek. Ez láthatólag alárendelt jelentőségű kérdés, de utmutatást ad a megoldásra. A városi haszonbérlők kötelezhetők volnának arra, hogy a város által beszerzett nemesített magvakat, nemes gyümölcsfavesszőket megvegyék és elültessék. Kötelezhetné a belterjes gazdálkodás mindama módjának megvalósítására, ami szerződéssel kikényszeríthető. Ez talán egyenkint mind részletkérdés, de a sok részletből áll elő az egész. Régen elmúlt már annak az ideje, hogy a város gondoskodjék az okszerű földmivelés tanításáról. Már régen kellett volna minden iskola mellé kiszakítani legalább egy hold földet s tanfolyamokat rendezni a tanítók számára, hogy tanítani tudják a föld okos müvelését, a trágyázástól kezdve a gyümölcsnemesítésig mindent, amit a rájuk bizott gyermekek értelmi képessége fel tud fogni. A tanyai gyerekek nem részesülnek abban a tanításban, aminek a legtöbb hasznát tudnák venni. Nagyszabású, eszközeiben, céljában és eredményeiben monumentális gazdasági politika szunnyad ezekben a harminc-negyven évvel ezelőtt megszövegezett haszonbérleti szerződésekben. A haszonbérleti szerződések modernizálása mellett nem tartható már fenn a bérföldek mai hasznosítási módja sem. Meg keli szüntetni a haszonbérletek árverezését. Az árverésen inkább a hazardéria, a felelőtlenség érvényesült. Ne annak adják a földel, aki legtöbbel kinál érte, hanem annak, aki megígéri az előre megszabott ellenértéket s emellett a legtöbb biztosítékot nyújtja arra, hogy okszerűen fogja művelni és ápolni a földet. A városnak nemcsak haszonbérre van szüksége, hanem termékekre is. Hasznosabb haszonbérlő az, aki kevesebbet fizet, de többet termel, mini aki sokat ígér, de csak azzal törődik, hogy öt magát és családját tartsa csak el agy — ahogy a föld. A város ne csak attól vehesse vissza a földet, aki nem fizet, hanem attól is, aki nem helyesen gazdálkodik, aki nem termel anynyit, mint amennyit termelhetne. A város nagy vonásokban megszabhatná még azt is, hogy mit termeljenek a haszonbérlők. A város körüli földeken nem szabad kalászosokat termelni. A város előre állapítsa meg, hogy mit követel haszonbér fejében. A haszonbér öszszegét a telekértékadó módjára állapítsa meg, csak magasabb százalék mellett. A haszonbér az ingatlan forgalmi értékének bizonyos előre meghatározott százaléka legyezi s ugyanaz a hatóság s ugyanolyan módon állapítsa meg a haszonbér alapját, mint amelyik a telekértékadót kiveti. A magántulajdonban lévő ingatlanok után telekértékadót, a város tulajdonát képező haszonbéres földek után pedig magasabb százalékban megállapított telekértékadót szedjen haszonbér címén a város, a magántulajdonban lévő s a város tulajdonát képező földek ulán fizetendő szolgáltatások alapja kivetési, megállapítási módja legyen ugyanaz, csak a százalékban legyen eltérés. Például: magántulajdonban lévő földek után fizessen a tulajdonos félszázalék telekértékadót, a város haszonbéresei pedig fizessenek 21/9—3°/o-os haszonbért. Ne ölj! Irta: Juhász Gyula, Máriás magánnyomozó lett, miután a deleKlivek testületéből politikai okok miatt elbocsátották. Nagyszerűen ment a dolga, alig győzte elintézni a legritkább és legrejtélyesebb ügyeket, de lelke mélyén egy nagy seb tátongott, amelyre nem volt balzsam Gileádban. Mindig az járt a fejében, hogy mi lenne most, ha akkor le nem húzzák a siker és előhaladás létrájáról. Márius céltalannak és reménytelennek érezte életét és csak egy gondolat tartotta benne a lelket : a bosszú. Tudta, hogy ezzel sem segit, csak ront a maga dolgán, de azért nem mondott le róla. Esténként beült a város végén valamelyik korcsmába és egy pohár bor mellett száz furcsa és mulatságos tervet kovácsolt, amelyekkel a i'elsőbbséget meg lehetne bosszantani. Egy este arról értesült a bizalmas emberei révén, hogy a diktátor holnap inkognitó a városba érkezik. Egészen pontos és részletes leírást kapta meg az egynapos tartózkodásnak, a diktátor minden útját nyomon követhette a megérkezés percétől az elutazás pillanatáig. Mosolygott magában, boldogan dörzsölte a kezét, pipára gyújtott és már készen volt az egész haditerv, amely a diktátor napját alaposan el fogja rontani. — Majd én fogok diktálni a diktátornak — gondolta csöndes elégültséggel és még egy pohár bort ivott. — Előlem nem lehet elrejtőzni, engem nem lehet félrevezetni és ahogy én akarom, ugy fog alakulni a program. Itt én leszek a rendező. Másnap kora reggel a legszebb álmából verték föl a rendőrfőnököt, hogy sürgős és fontos levél érkezett. A levélben a diktátor egy ismeretlen hive, aki érthető okokból egyelőre nem nevezheti meg magát, az Égre és mindenre, ami szent, kérve kéri a rendőffőnököt, hogy a diktátor programját változtassák meg, mert azon az útvonalon, amelyet számára kijelöltek merénylet készül ellene. Az ismeretlen levélíró azt is elárulta, hogy ő milyen utvonalat ajánl erre, és kijelenti, hogy ellenkező esetben minden felelősséget elhárít magáról. A rendőrfőnök látható izgatottsággal olvasta e titokzatos és rettenetes sorokat, arca elsápadt és kigyulladt, de végül is erőt vett magán és igyekezett a helyzet magaslatára emelkedni. Minden eshetőséget megvitatott magában, minden irányban megvizsgálta a dolgot és végül is arra az eredményre jutott, hogy ez a nap élete legnehezebb napja lesz, akárhogy végződik is. Azután összehívta az egész testületet és kiadta a parancsokat. A névtelen levélben ajánlott utvonalat persze éppen ugy elvetette, mint azt, amelyen az eddigi megállapodás szerint kellett volna elhaladnia a diktátornak, mert amaz is gyanús volt előtte : bizonyosan tőrbe akarják csalni és végezetül is egv harmadik mellett maradt. Ami biztos, az biztos. A pályaudvar mellett, egy kis uccában egy közönséges számozott autó várt a diktátorra. Mikor a magas látogató, alacsony, köpcös alakja feltűnt az ucca elején, hirtelen egv sötét tárgy esett a magasból az autó kellős közepébe. A diktátor, akit csak a rendőrfőnök kisért, egy ' pillanatra meghátrált, majd gyorsan mosolyogni igyekezett és remegését palástolva igyekezett az autó felé. Az egyik detektív villámgyorsan felemelte a sötét tárgyat, amely egyszerű süvegcukorpapirosnak bizonyult, benne egy sor nyomtatvány, minden közelebbi jelzés nélkül, csak ennyi: Cézár, óvakodjál március idusától! A detektívek rögtön megszállották az ötemeletes épületet, amely előtt az auló állott, de senki és semmi gyanúsat nem talállak. A diktátor fölényesen mosolygott a levélen és az autóban a világtörténelem nevezetesebb merényleteit ismertette a rendőrfőnöknek, aki ugy tett, mintha áhítatosan figyelne. Pedig egészen más figyelt. A következő uccasarkon hirtelen feltűnt Márius hatalmas alakja, aki levett kalappal, mélyen meghajolva állolt. Mikor a diktátor szállására érlek, a kapuban megint feltűnt Márius, megint levett kalappal és mélyen meghajolva. A rendőrfőnök tudata alatt derengeni kezdett valami. Az elutazás előtt egy órával a város kellős közepén egy hirdetőoszlopon plakátot találtak, amelyen ez volt: A zsarnok itt van közöttünk, de élve nem hagyja el a városunkat! Pár pillanat alatt óriási csődület támadt a plakát körűt. Az őrség alig tudta szétoszlatni az embereket és néhány perc múlva mindenki erről beszélt. Márius a város végén a kis korcsma píros asztalánál ült és vigan idogált. A tréfa pompásan sikerült, amit akart elérte : a rendőrfőnöknek szerzett egy napot, amelyet, holta napjáig nem fog elfelejteni többé. Szokása ellenére pálinkát rendelt. Ma nem akarta