Délmagyarország, 1927. április (3. évfolyam, 76-99. szám)

1927-04-15 / 88. szám

m^jniisj^ DftLMAGYARORSZAG minden fegyfies adunk. 1 eredeti :a * NN s w RUDOLF VALENHNÓ kettős főszereplése és BÁNKY VILMA brílliáns alakítása, a SEJK FIA cimti attrakcióban április 16-tól a Belvárosi Moziban. Valentinó fényképet. Önvédelemmel védekezik a vásárhelyi béres, aki agyonszúrta gazdáját. Az áldozat özvegye megerősili a béres védekezéséi. (A Délmagyarország munkatársától.) Beszá­moltunk tegnap arról a kegyetlen gyilkosság­ról, amelyet kedden reggel követtek el a vá­sárhelyi tanyák között, ahol az úgynevezett >-Kis-tanyában Gál Sándor béres meggyil­kolta gazdáját. Kis Sándort. A gyilkos legényt tettének elkövetése után azonnal elfogták, aki kihallgatása alkalmával elmondotta, hogy gaz­dája állandóan munkára serkentette. Ezen azután annyira felbőszült, hogy rövid szóvál­tás után előrántotta bicskáját és teljes erővel beleszúrt gazdájába, aki néhány percnyi szen­vedés után kiszenvedett. A gyilkos bérest kihallgatása után letartóz­tatták és csütörtökön délelőtt behozták a sze­gedi ügyészség fogházába. Az áldozat holttestét szerdán délután boncolták fel a vásárhelyi közkórházban. A boncolást dr. Genersich An­tal kórházi főorvos és dr. Knáll János egye­temi tanársegéd végezték. A boncolás megálla­pította, hogy a bicska teljesen széthasította az áldozat gyomrát. A helyszíni nyomozást és a tanuk kihall­gatását költségkímélés szempontjából a vá­sárhelyi járásbíróság végzi. A tettes ugyanis azzal védekezik, hogy bicskáját önvédelemből rántotta ki, mivel gazdája előbb vasvillával rontott rá. Bemondása szerint gazdájának fe­nyegető magatartását többen látták és ennek igazolására tanukat jelentett be. Igen érdekes, hogy az áldozat felesége a leghatározottabban állítja, hogy a verekedést a férje kezdte és a béres csak önvédelemből szúrt. A gyilkosság pontos lefolyását és azt, hogy Gál Sándor önvédelemből szurta-e le gazdáját, csak a későbbi vizsgálat fogja kideríteni. 266 méterre a földsszine alatt. Eredményesen (falad a gőzfürdő előtti mélykút fúrása. (A Délmagyarország munkatársától.) A Máv. üzletvezetőségi épülete elölt megkezdett mélykutfurás a csütörtöki napon 266 méter mélységig haladt. A fúrást éppen negyven napja kezdték meg, amelyből 15 napon ót nem folytatták a munkát. így ótlog naponta 10 métert haladtak lefelé, ami a szakértői vélemények szerint rendkívüli teljesítmény A fúrási munka közben ugyanis üzemzavarok nem állottak elő, a kihasználatlanul maradt tizenöt nap pedig felszerelési munkákkal telt el. Az eddig elért 266 méteres mélység az átlagos szegedi fúrási mélységnek felel meg. E mélység­ből kapják a szegedi árlézivizet, ugy, hogy ha a fúrást már tovább nem folytatnák, egy bő­teljesítményű értézikut állana rendelkezésre. Az eddigi tervek szerint azonban a fúrással legalább 800 méter mélységig akarnak le­hatolni. E mélységből /orróoizet remélnek, de az is megtörténhetik, hogy a víz hőmér­séklete még e mélységnél sem lesz nagyobb hőmérsékletű. Az természetesen csak az ál­mok világába tartozik, hogy a 800—1000 méter mélységnél kőolajra, vagy Jöldgázra bukkanjanak. A geológiai szakértők legalább is nem hiszik, hogy a legmélyebbre lervezeit szegedi fúrás ilyen meglepetésekel produkál­jon. A 266 méternél feltörő viz percenkint 40 liter mennyiséget adna. A folytatólagos fúrási munkánál a viz útját azonban elzárják, hogy a feltörő viz a további munkát ne aka­dályozza. A fúrással együtt nagymennyiségű homok, agyag és kavics kerül a felszínre. Eddig mint­egy tizenöt vagon finom szemcséjű homokot hozott fel a fúrógép. A fúrás Jelenleg homokos-agyagrétegben halad. A 266 méteres mélység különben igen érdekes leletet hozott fel a mélységből. A fúrógép csövének útjába mintegy másfél kiló sulyu nehéz agyagba beszorult fadarab ke­rült a felszínre. A nagy mélységből felhozott ladarabot az egyetem földtani intézetének ad ták át, ahol vizsgálat alá veszik a leletet, hogy a fadarab eredetét megállapítsák. A fúrási munka Kocsárdy műszaki liszt és Tóth kútfúró szerint most került a legkritiku­sabb stádiumba. A nagy 100 méteres agyag­réteg ugyanis most kezdődik, amit bizonyít az is, hogy az utolsó 10 méter csöveit már 15 vagon terhelési erővel lehetett csak leszorí­tani A további mélységekben a fúrási munka már könnyebb lesz, mert a homokkal köny­nyebben birkózik meg a gép. A nagy műszaki felkészültséggel folytatódó fúrási munkát állandó nagy érdeklődéssel ki­séri a közönség. Vannak, akik privát szorga­lomból pontosan feljegyzik a napi munkatel­jesítményt, hogy ellenőrizzék a fúrás folyto­nosságát. A húsvéti ünnepek miatt a fúrási munka szünetel és azt csak a jövő hét szer­dáján folytatják tovább. Tápé Algyő helyeit Tápénál akar Tisza-hidat. (A Délmagyarország munkatársától.) Bogos Béla esperesplébános csütörtökön a tápéi köz­ségi képviselőtestület küldöttségét vezette a polgármester elé, akinek elmondotta, hogy a képviselőtestület még januárban határoza­lilag kimondotta, hogy lépéseket tesz a Tisza Tápénál való áthidaltatása érdekében. Hasonló szellemű határozatot hozott a múlt hónapban Püspökiele község képviselőtestülete is. Bogos Béla arra kérte a polgármestert, hogy annak idején majd, amikor a város monstre depu­tációt küld a kereskedelmi miniszterhez a hid ügyében, értesítse a két község elöljáró­ságát is, mert ezek is képviseltetni kívánják magukat ebben a deputációban. A polgármester kijelentette a tápéi küldött­ség előtt, hogy a város közönsége is azt tar­taná helyesebbnek, ha az uj közúti hid nem Algyönél, hanem Tápénál hidalná át a Tiszái, ebben az ügyben a közgyűlés már felterjesz­tést is intézett a kereskedelmi miniszterhez. Azt a polgármester nem tartja valószínűnek, hogy a város küldöttséget menesztene ezzel az üggyel kapcsolatban a miniszterhez. A miniszterelnök szombaton tér vissza Budapestre. Budapest, április 14. Milánói jelentés sze­rint Bethlen István gróf miniszterelnök és felesége, Bethlen Margit grófnő pénteken in­dulnak vissza Budapestre és szombaton ér­keznek meg a fővárosba. Ismét — Ádám-ügy. Budapest, április 14. Az egyetem tanácsa a multhetekben ülést tartott, amelyen elha­tározta, hogy Ádám Lajos tanár kinevezésé­nek visszavonását memorandumban fogja kérni a közoktatásügyi minisztertől. A me­morandum megszövegezésével dr. Notter An­tal prodékánt, az egyházjog tanárát bizták meg. A memorandum már elkészült és a miniszter előtt fekszik. UBÁN »HARMÓNIA« Április 26 Belvárosi Mozi este 9 órakor. Jegyek 2 pengőtől. KÓRUS Vezényel: Semjon Ignatieff. A világ legkiválóbb énekkara. 40 éne­kes. 1000 hangverseny az öt világ­rész minden államában. (Harmónia.)

Next

/
Thumbnails
Contents