Délmagyarország, 1927. március (3. évfolyam, 48-75. szám)

1927-03-09 / 55. szám

6 D£LMAGYARORSZÁG 1!>27 március 6. A DÉLMAGYARORSZÁG állandóan gyarapodó kölcsönkönyvtárában havi dij előfizetőknek I pengő, tisztviselő-előfizetőknek 80 fillér, heti előfizetőknek 16 fillér. — A Királyliulmi Függetlenségi és 4N-as Nép­kör liszliijitó közgyűlése. Vasárnap délután zsú­folásig megtelt ünneplőbe öltözött gazdákkal ör­dögli János Tüsök-sori vendéglője, hol a Király­halmi Függetlenségi és 48-as Népkör tagjai jöttek össze tisztújító közgyűlésre. Dobó Imre elnök meg­nyitója után Kalmár Jenő jegyző évi. majd Dobó József pénztári jelentése következett. A tisztújítás levezetésére korelnökül az Alsótanyai Központi Gazdasági Égyésület egyik diszelnökét, a galamb­ősz Dobó Ferencet választották meg közfelkiál­tással. A jelölésekben történi megegyezés folytán elnök lett ismét egyhangúlag ifj. Dobó Imre. alelnökök: Kisguczy György és Dobó Géza. igaz­gató: Császár Ferenc, b. igazgató: Húszta Antal, ügyész: dr. Fajka Lajos, főpénztáros: Dezső Jó­zsef, pénztáros: Dobó József, h. pénztáros: Fischer Lajos, jegyző: Kalmár Jenő. ít. jegyző; Fodor Imre, ellenőrök: id. Hajdú Imre, Bálinth Ferenc, ifj. Hajdú Imre, Tóth Imre és ifj. Tóth Nándor, gazda: Sebők Papp János, könyvtáros: ördögh János, zászlótartók: Kádár Ferenc és Tóth Illés. Végül a kör alapítása és felvirágoztatása körüli érdemei elismeréséül a kör alapitó jegyzőjét: dr. Söreghy Mátyást a népkör örökös tiszteletbeli elnökévé választották. Elhatározták továbbá, hogy a március 15-iki szabadság-Ünnepet a népkör 25 éves alakulási évfordulója napján, március 25-én, társasvacsorával egybekötve tartják meg. A jubi­leumi ünnepi beszéd tartására a kör ügyészét kérték fel. —• Uj könyv a Délinagyarország kölcsönkönyv­tárában: Gróf KeyserburgHermann: Uj világ szü­letése. Ma este 9-kor Jegyek Harmóniánál Feküdj le kicsikém falrengetft bonyodalmak péntektől a Korzóban. nev: Henry Murger LILLIAN GISH péntektől vasárnapig a Belvárosi Moziban A lapkihordők is elfogadnak apróhirde­tési a Délmagyarország részére. Ára tiz szóig 3(1 fillér, minden további szó 3 fil­lér. Az apróhirdetés szövegével együtl az érte járó összegei is át kell adni a lap­kihordóknak. — Előadások a bölcsészeli szakosztályban. Már­cius 9-én, szerdán délután 0 órakor, az archaeolo­giai inlézet tantermében, (Leszámoló-palola, III. 37. szakülés lesz a következő tárgysorozattal: 1. Sebestyén Károly dr.: A tulipántos láda. 2. liuday Árpád dr.: Dr. Reinbold Ignác önélet­írása. Belépés' díjtalan. Érdeklődőket szívesen lát az elnökség. \ A szegedi sülőmeslerek csütörtökön délután I órakor ütést tartanak az ipartestület székházá­ban. Pontos megjelenés kéretik. (571 v Arinentano Ede vivóakadémiát rendez március 20-án. vasárnap délelőtt 11 órakor a Belvárosi Moziban. Budapestről több vendég. Szegedről Ar­inentano tanítványai indulnak. (i!)7 — Az iparosok temetkezési egyesületének köz­gyűlése. A szegedi iparosok temetkezési egyesü­lete a napokban tartolta első tisztújító közgyű­lését. A mult évi jelenlés és az 1927. évi költ­ségvetés ismertetése után Berg János azt indít­ványozta, hogy az egyesület tagjai részére or­vosi állást szervezzen. Deutseh Mór, Gombos Ist­ván és Nagy Pál hozzászólásai után a közgyűlés el­határozta, hogy az indítvány L elfogadja. Több tag érdeklődésére Gombos István igazgató elmondotta, hogy a jelenlegi 1300-as taglétszám mellett a ha­lálozási esetek alkalmával eddig szedeti 18 fillér hozzávetőleg fedezné az orvosi állás fentartási költségeit. A közgyűlés végül megválasztotta Kör­mendy Mátyást elnöknek, Kis Gézát és id. Metzger Pétert alelnököknek, Gombos Istvánt igazgatónak, dr. Pálfy Józsefet titkárnak, dr. Hunyadi Vas Gergelyt és dr. Schwarez Józsefet ügyészeknek, dr. Gyuris fslvánt és Balogh Sándort jegyzőknek, Alth Irént pénztárnoknak, Kertész Józsefet és Berg Jánost ellenőröknek. x Menü ina este a Dreherben: Süllő, tartár, bécsi filets, saláta, sonkáskocka 2 pengő. 676 A vasárnapi birkózóversenyre jegyek a Délma­gyarország jegyirodájában. — Kedvező részletfizetésre kaphatók a Délma­gyarország kiadóhivatalában a legszebb és leg­értékesebb magyar könyvek. x Varrógépjavitásokat szakszerűen, gyorsan és olcsón eszközöl a Singer varrógép részvénytársa­ság, Szeged, Kárász ucca 1. sz. Vásár&elyi /jíreJí. Lassan-lassan megkezdődnek azok a városi mun­kák is, melyeket a külföldi kölcsönből akar a törvényhatóság megvalósítani. Kedden járt le a Tuhutum-, Virág-, Rónai- és Oroszlán-uccák kö­vezésére hirdetett pályázat. A kövezési munkára hatan nyújtottak be ajánlatot, melyek közül legol­csóbb K r u z s I i t z Mihály ajánlata. A tanács Krüzslitz ajánlatát fogadta el és mivel a homok és légla odafuvarozása már megkezdődött, a kö­vezéshez még ezen a héten hozzáfognak. A közgazdasági bank részvénytársaság ajánla­tot nyújtott be a városhoz, hogy a szigetben lévő 276 kishold városi földet eladja. A tanács azt ja­vasolja a polgármesternek, hogy hívjon össze egy nagybizottságot és annak határozatát" terjesszék a közgyűlés elé. Szűcs András és társai a Rákóczi-uccába vízve­zeték engedélyezését kérik a tanácstól. A pusztaszéli utmenti lakosok arra kérik a város lanácsát, hogy a csomorkányi és kutasi ut kö­zötti szakaszra rendeljen ki utkaparót. A Vörösmarly-uccai lakosok azt kérik a város tanácsától, hogy uccájukat burkolják ki kongó­téglával. Hajlandók a költségek 60 százalékát meg­téríteni. A tanács a kérelmet a jövő héten ösz­szeülő uccaburkolási nagybizoltság elé terjeszti. — 3(i.0(M> akta. Budapestről jelenlik: Közel 36 ezer darab akta fekszik a belügyminisztérium köz­jogi osztályán. Az akták túlnyomó része vissza­honosilást kérő kérvény. Az optálók legnagyobb része cseh megszállott területről való. — Lj német könyvek a Délmagyarország köl­csönkönyvtárában. Ilugo Bettauer:* Die schőnsle Frau der Welt. Hugó Bettauer: Faustrechl, Hugó Bcllaucr: Das blaue Mai. — Siilyos molorker'ékpárszerriicsétlenség a Fe­renc Józsel'-hidou. Budapestről jelentik: Ma dél­előtt tél 12-kor motorkerékpárján haladt át a Fe­renc .lózscf-hidon Fried Sándor egyetemi hall­gató. A hidon egy ismerősét látta, akit köszön­tött. Közben levette kezét a kormányról, a sebe­sen haladó gép ennek folytán megbillent és ne­ki szaladt a híd egyik pillérének. A fiatal em­beri súlyos sérüléseivel a mentők a Rókus-kór­házba szállították, ahol megvizsgálva az orvosok kijelentették, hogy sebesülései életveszélyesek. x Ma nagy lialcstély a Stefániában. 010 x Érdekes megnézni a legelegánsabb hölgy és uri fodrász-szalont, Kölcsey-ucca 12. 695 x Olcsó fürdőkádak, lakaréktüzhelyek Fo­géi Edénél, Szeged, Takaréktár-ucca 8. 582 Ma este 9-kor Jegyek Harmóniánál Merán-szálloda Budapest, V., Berlini tér 7. Nyugati pályaudvarral szemben. B 1 Elismerten tiszta szobák. Minden szobában vízvezeték. Központi fűtés. Lift. Fürdőszobák. Mérsékelt árak! A tisztelt .hölgyközönség szíves tu 'omáséra hozom hogy Szegeden, Aradi ucca 5. II. emelet 7. sz. alatt NŐI DIVATTERMET nyitottam és Budapesten hosszú időn ál mint szabász folytatott működésem módot nyújt arra, hogy a tisztelt hölgyek igényeinek ugy divat, mint szolid munka tekintetében legjutányosabb árak melleit megfelelhessek. Szives pártfogást kér Cic&tner Cajos angol és francia női szabi). 677 2!» ROXAN a modern óratechnika leg­tökéletesebb alkotása. Pontos! Elegáns! Olcsó! Beszerezhető előnyős részletfizetésre ls kizárólag a magyarországi vezérképviselőnél: MÜLHOFFER V. mdórás és ékszerésznél Szeged, Széchenyi-tér 9. a Zsótér-házba van áthelyezve. Vá mAÉFfMflRférfí'fíuéssvermekruhaáruházaMFRNYIIT inUl/HS I UliUll Szeged, Károlyi ucca 1, a városi bérházban Telefon ia-24. IVILUll I ILI Teljesen uf áruval olcsó árakon sikerült rak- | Mielőtt rutyáí, felöltöt vagy átmeneti kabátot tárunkat felszerelni és igy módunkban áll a : vásárol, saját érdekében tekintse meg vétel­legolcsóbb árban t. vevőinket kiszolgálni. { kényszer nélkül dúsan felszerelt raktárunkat. Külön mérték szerinti lérfiszabóság. a*»!

Next

/
Thumbnails
Contents