Délmagyarország, 1927. március (3. évfolyam, 48-75. szám)
1927-03-24 / 70. szám
24 DÉLMAGYARORSZÁG 1927 március 20. Erős, vérbő, kövér emberek számára a természetes »Ferenc József« keserüviz naponkint való ivása a legkisebb erőlködés nélkül könnyű és rendes bélmüködést biztosit. Számos szakorvosi jelentés bizonyítja, hogy a Ferenc József viz köszvényben és csuzban szenvedőknek, valamint cukorbetegeknek is nagyon jót tesz s ezért méltán megérdemli a legmelegebb ajánlást. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és l'üszerüzletekben. — A Szophatom nem támadta Vargha Gyulát és Szabolcskát. A S z é p h a 1 o m című szegedi folyóirattal kapcsolatban megjelent sajtóközleményekre vonatkozólag kérdést intéztünk Z o 1 n a i Béla dr.-hoz, a Széphalom szerkesztőjéhez, aki a következőket mondta munkatársunknak: »Voinovich támadására hosszabb tanulmánnyal felelek a Széphalom néhány nap múlva megjelenő számában. Valótlan állítás, hogy én a Széphalom cimü folyóiratban Vargha Gyulát, vagy Szabolcska Mihályt »ócsárló« vagy »becsmérlő« szavakkal kritizáltam volna. Ennek az ellenkezője az igazság. A .Széphalom nem az egyetem folyóirata, hanem a szegedi irók alapítása és független akar lenni minden hivatalos szervtől — Kocsmai verekedésért egy év. Nóvák Pál és Rác Péter szegedi napszámosok alaposan beszeszeltek a mull év egyik napján a Káló-féle kocsmában. Este 7 órától 11-ig ittak szakadatlan, azután illuminált állapotban a táncterembe mentek. Itten a társaságukban lévő Piróczky Péter és Börcsök András összevesztek. Nóvák közéjük ugrott, hogy széjjelválassza őket, mire Rác bicskát rántott és homlokonkarcolta Novákot. Novákot azonban módfelelt felbőszítette Rác beavatkozása, ő is előkapta a bicskát és megszúrta Rácot. Súlyos teslisértésért a törvényszék annak idején háromhónapi fogházra Ítélte Novákot. Felebbezés folytán a táblához került a bicskázási affér, melynek Orosz-tanácsa Nóvák büntetését 1 évi fogházra emelte fel. x Vízvezeték javítások, átalakítások és berendezések : Fekete Nándor, Kossuth L.-sug. 18. Tel. 10-72. Vásárhelyi Qirek. iUayer János földmivelésügyi miniszter, a város egyik országgyűlési képviselője, levélben értesítette dr. Soós István polgármestert, hogy M o k c s a y Zoltán főispáni beigtatásán személyesen nem vehet részt, mert az országos tenyészállatvásár zsűrije ma tartja ülését, amelynek Mayer János az elnöke s a zsűri ülésén való részvételét már régebben megígérte. A közegészségügyi bizottság szombaton délután ülést tart, melyen véleményt mond a pusztaközponli orvosi állásra beadott pályázatok fölött. Az állásra pályázott dr. S i s a Sándor, dr. K a rd o s Sándor, dr. Baranyai Géza és dr. K ősze gi Béla. Vásárhely városának a mult év decemberében lezajlott országgyűlési képviselőválasztás 3162 pengőjébe került. A város tanácsa most feliratban kéri a belügyminisztert, hogy ezl a költséget térítse meg. A város eddig évi tízezer aranykoronával járult hozzá az állami iskolák fenlartásához. Minthogy a közoktatásügyi miniszter egy múltkori rendeletével az iskolák dologi kiadásait a városokra ruházta át, Vásárhely költségvetését ebben az évben ilyen cimen 24 ezer pengő fogja terhelni. Az országos közegészségügyi tanács helyi csoportja azt kérte a város tanácsától, hogy a Damjanich-uccán és a Szabadság-léren gyermekjátszóteret létesítsen. A város tanácsa most foglalkozott a kérelemmel s ugy határozott, hogy szükségtelennek tartja a gyermekjátszótereket, mert a levenlealakulalok gyakorlótere játszótérnek is alkalmas. A népjóléti miniszter leiratban értesítette a város tanácsát, hogy a menhelyi gyermekeket ezután vérszerinti hozzátartozókhoz kell kiadni nevelésre. A törvényhatóság már régebben kérte a kormányt, hogy Vásárhelyt helyezze a VI.-ik lakbéroszlályba, mert a város a III.-ik lakbéroszlályban van, holott a tisztviselőknek magasabb lakbért kell fizetni. A miniszter most leirt és adatokat kér a vásárhelyi lakbérekről. Az adatokat az állami adóhivatal állítja össze s amint elkészül munkájával, rögtön felterjesztik a miniszterhez. A hódmezővásárhelyi állandó műkedvelő társaság Mokcsay Zoltán főispán tiszteletére ma este díszelőadást rendez. Szinre hozzák a »Gül baba« ciniü zenés színjátékot, igen kitűnő szereposztásban. A darab előtt dr. Soós István polgármester, a társaság elnöke megnyitó beszédet mond. A szereplők énekéhez a zenét a Filharmonikus zenekar szolgáltatja. Az előadás jövedelmét az izraelita jótékony leányegylet javára fordítják. A színielőadást reggelig tartó tánc követi. Az állandó műkedvelő társaság első nyilvános szereplése iránt igen nagy az érdeklődés. A Kinizsi — Bástya futballmérkőzés jegyei a Délmagyarország jegyirodájában kaphatók. Mtívésset^ fi szegedi városi színház műsora: Csütörtökön: Te esak pipálj Ladányi. (Bérlet B. 11.) Pénteken délután mérsékelt helyárakkal: Cirkuszhercegnő. Pénteken este: Te csak pipálj Ladányi. (Bérletszünet.) Szombaton: Te esak pipálj Ladányi. (Bérletszünet.) Vasárnap délután mérsékelt helyárakkal: Fraszklta. Vasárnap este: Nem nősülök. (Bérletszünet.) Színházjegyet a Délmagyarország jegyirodájában telefonon is lehet rendelni. A jegyeket kívánatra házhoz küldjük. Te csak pipálj, Ladányi. (Bemutató.) Meg kell adni, Csat hó Kálmán uj darabjában minden van, ami szem, szájnak ingere. Vadat és halat s mi jó falat, bőven és gyakran tálalnak benne. Ha annyi tartalom, szellem és elmésség volna ebben a nagy pipája, kevés dohányu vígjátékban, mint amennyi töltött káposzta, csirkepaprikás, almás és túrós rétes, pogácsa és pálinka van benne, akkor ez lenne a legjobb színdarab a világirodalomban. Csatlió Kálmán kitűnő szakácskönyvet tudna irni, annyi bizonyos, de hogy ez a müve olyan nagy sikert aratott a Nem- i zeli Színházban, csak azt mutatja, hogy színpadi j irodalmunk menüje az ujabb időkben egyre soványabb és igénytelenebb lesz. Ebben a darabban a magvar Gartenlaube illata vegyül a magyar Fliegendc zamatával. Mintha a szerző egyenesen Kisfaludy Károly korába menne vissza vígjátéki ötletekért és alakokért. A főhős ugyan Bethlen István beszédét olvassa az újságban és a hősnő laksziról beszél egy penzióban, de mi inkább a Hölgyfutárra és a delizsánszra gondolunk. Ez a Csathó Kálmán bizonyosan boldog ember, van esze és helyén a szive, de, Istenem, a boldog emberek a legritkább esetben nagy költők. A szegedi előadás külön házi kezelésbe vette a darabot és hol a népszínmű, hol az operett felé irányította. Némelyek önmagukal adták, mások a Noszty l'iu esetét Tóth Marival. Ez volt a jobbik eset. H e r c z e g Vilmos kitűnő színész és meleg emberi portrét adoll Ladányi sokat pipáló és semmit se csináló szerepében. U t v Gizella bensőséges nagyasszonya, Egyed I.enke mulatságos özvegye, Szilágyi Aladár erőteljes vonásokkal megformált kasznár ja és Bardóc.z Rózsi pompás kamaszfigurája melleit még egy sor szereplő vitte döcögős utján a darabot, amelyet nem nehéz lepipálni. Beethoven IX. szimfóniájának előadása a legnagyobb zenei esemény. Vasárnap, 27-én délélőtt 11 órakor és kedden. 29-én délután 5 órakor a Belvárosi Mozi színpadán hangzanak cl a legszebb és legmonumcntálisabb Beethoveni gondolalok. 70 lagu zenekar, 80 énekes. Kevés jegy még kapható Harmóniánál. Dohnányl—Telmányi Beethoven szonálaestje a legszebb zenei élmény lesz április 7-en. Az országos Beethoven-ünnepségek, amelynek szegedi fővédnöke dr. Aigner Károly főispán, méltóan illeszkedik a nagy zeneköltő cenlennáriumi ünnepségeinek sorába; április 18-án kamarazeneesl, amelyen Waldbauer- -Kerpely és az operai fuvóskar kiválóságai adják elő Beethoven legnagyszerűbb kamarazene számait, kőztük a híres scptellet. Jegyek fenti hangversenyekre a Harmónia pénztáránál. Fráter Loránd a nagy magyar dalos nótaesljc 5-én a Tiszában. (Harmónia.) A színházi iroda hirei. Te csak pipálj Ladányi. A Nemzeti Színházban való sikere után, Csathó Kálmán uj szinjátéka egymásután aratja diadalát a vidék nagyobb színpadjain is. A közönséget mindenütt megfogja a darab érdekes cselekménye és az a tiszta, magyar levegő, ami a Te esak pipálj Ladányi-ból kiárad. A színjáték nálunk is felköltötte a közönség érdeklődését és hihető, hogy következő előadásain ez az érdeklődés egyre növekedni fog. A csütörtöki, pénteki és szombati előadáson is a premier együttes szólaltatja meg Csathó nagysikerű színpadi müvét. Elhalasztót! vendégszereplés. Vasárnapra és hétfőre volt hirdetve Dezséry Gyulának érdeklődéssel várt vendégszereplése, ami közbejött akadályok miatt elhalasztódott. Rövid idő múlva azonban Dezséry játszani fog a szegedi színpadon, ahol sikerekben gazdag pályájának legemlékezetesebb diadalait aratta. Vasárnapi előadások. Vasárnap délután Lehár pompás operettje, a Fraszkila, mig este Szenes Béla közkedvelt vígjátéka, a Nem nősülök kerül szinre. Gyönyörű iavasxl ujdonságolc megérlceztelí 82 Tartósságban, minőségben, árban felülmúlhatatlanok ^dvmdmngaaa jelpőA -S>á-Xacőszuli Iteí-Ka öarisnyáR fogalommá vállalt. Palásti István épiiési vállalkozó vállal u| épületei és alakítási munkákat. Szolid árak! 813 Szeged, Kórház ucca 15. Mozireklám vetftő lemezeit (diapositiv) művészi kivitelben készíti mozgók részére felveszi SOSTFIRICS Hódmezővásárhely, Korzó Mozi. »1 1« INGYEN KAPJA elsejéig a DÉLMAGYÜRORSZflGOT, ha április hóra most előfizet PHDLÓKftZHK KITŰNŐ FESTÉKEK JÓNÁS FESTÉ KÜZLETÉBEN KrtROÍYI-UCCH I. TELEFON: 17-02. 760 HtiZTHRTriSI CIKKEK