Délmagyarország, 1927. február (3. évfolyam, 25-47. szám)

1927-02-12 / 34. szám

1927 február 20. DÉLMAGYARORSZÁG m w 2-3-4 fillérrel akarják emelni a szegedi pékek a kenyér Ár Át. Hétfőn szakosztályi ülésen határoznak. (A Délmagyarország munkatársától.) A Délmagyarország pénteki számában beszámolt arról, hogy a szegedi pékek egszisztenciális érdekeikre való hivatkozással elhatározták, hogy a kenyér árát felemelik. A pékek arra hivatkoznak, hogy a jelenlegi magas lisztárak és munkadijak melleit ráfizetéssel dolgoznak. Azt is hangoztatják, hogy az üzlettel rendelkező pékek és a piaci kenyérárusok egymásután adják vissza iparigazolványaikat, mert nem tudnak prosperálni. A kenyér árának tervezett felemelése nemcsak a nyilvánosság, a fogyasztók körében, hanem a pékek közölt is nagy vitát provokált. Az első értekezleten elhatározták a pékek, hogy bizottságot küldenek ki a teendők megbeszélése céljából. \ kiküldött bizottság pénteken délután iilt össze első alkalommal. Az értekezlet kimondotta, hogy a kenyér árát 2-3 — 4 fillérrel fogják emelni. Valószínűnek tartják azonban, hogy az iparosok nem teljes mértékben honorálják az értekezlet határozatát, amiért is hétfő délulán négy órára szakosztályi ülést hivnak össze, hogy itt is ismertessék az áremelési mozgalom indokait és részleteit. Szó van arról is, hogy egy állandó bizottságot fog iák kiküldeni, amely dönteni fog a pékek között felmerült vitás kérdésekben. Márciusban meginí kapnak öívenszázalékos segély! a városi nyugdíjasok. (.1 Délmagyarország munkatársától.) Az a logikátlan méltánytalanság, amely a háború és a forradalmak után a nyugdíjas közalkalmazottakat érte, kitűnően tanulmányozható a város státuszában. Egyik ragyogó példája volt a városi nyugdijasok helyzetének az a beadvány, amelyei az egyik régen nyugalombavonnlt szenátor terjesztett a tanács és a közgyűlés elé. Az érdemes öreg ur, aki aktiv tanácsnok idején, különösen az árviz alkalmával igen nagy szolgálatokat telt a városnak, negyedszázadig dolgozott és munkája eredményeként havonta alig százkilencven pengő nyugdíjra támadt jogosultsága. Kegydijat kért a várostól és pártfogói, akik a közgyűlésen szót emeltek érdekében, arra hivatkoztak, hogy az a szenátor, aki ugyanannyi szolgálati idővel ma vonul nyugalomba, háromszor, négyszer annyi nyugdijat kapna a várostól. A közgyűlés kivételesen teljesítette az öreg nyugdíjas méltányos kérelmét és megszavazott számára ugyanakkora havi segélyt, mint amennyi a nyugdija. Ezzel a határozattal a közgyűlés orvosolt egy igazságtalanságot, azonban orvosolatlan marad száz másik igazságtalanság, mert a város összes régi nyugdíjasai továbbra is csekély töredékéi kapják annak a nyugdíjnak, amit munkájukkal és békebeli jó aranykoronákban befizetett nyugdíjjárulékaikkal megszolgáltak. A város hatósága érzi is ennek a helyzetnek az igazságtalanságát, azonban nem hajlandó a kérdés radikális rendezésére. A hatósági álláspont az, hogy minaddig, amig az állam nem rendezi a nyugdijasok sorsát, addig a i város sem rendezheti. A város azért belátóbb ! az államnál, mert hébe-hóba kiulal ezeknek a j szerencsétlen nyugdíjasoknak valami kis rögtöni segítséget. A mult évben például háromszor kaplak ilyen segélyt, amely megfelelt egy-egyhavi nyugdijuk ötven százalékának, karácsonyra pedig ők is megkapták a százszázalékos segélyt. Igv valamivel jobb helyzetben vannak az állami nyugdijasoknál, mert ez a segély, elosztva az egész évre, körülbelül busz százaléknak felel meg. Igaz viszont, hogy alig kapják meg a nyugdijszabályzatban megállapított nyugdijuknak negyven százalékát. A városi nyugdijasok népes deputációja kereste tel pénteken délelőtt dr. Pálfg József ny. árvaszéki elnök vezetésével a polgármestert. A nyugdijasok nevében Pálfy azt kérte a polgármestertől, hogy az. idén is folyósít!ásson megfelelő rendkívüli segítséget a nyugdíjasoknak. A kérelmet írásban is benvujlotta. A polgármester válaszában kijelentette, lrogy teljes mértékben méltányolja azt az igazságtalan helyzetet, amelyben a régi nyugdijasok vannak, a város azonban csak akkor rendezheti ez! a kérdési, ha az állam is rendezi, mert kormányrendeletek húzták meg a lehetőségek határait. Sa jnálattal jelentette ki, hogy a város ebben a hónapban nem adhat segélyt a nyugdijasoknak, azonban márciusban leltétlenül kapnak ismét ötven százalékot, ha ugyan addig nem történik valami generális kormányintézkedés, amely végleges orvoslást jelent. A nyugdíjasok megnyugvással vették tudomásul a polgármester igéretét, meri hiszen Bud János pénzügyminiszter csütörtöki expozéjából meggyőződhettek arról, hogy belátható időn belül nem igen számithalnak helyzetük végleges szanálására. A házikezeiés mai rendszere elidegeníti a közönséget a szinháztél — állauitották meg a szinligyi bizottság ülésén. Kifogások, támadások a csonka társulat miatt a házikezsléses szirtitáz ellen. (A Délmagyarország munkatársától) A város tanácsa utánozhatatlan hétvágással megoldotta a színház állandósult válságát. A publikum ugyan nem jár a leszanált kultúrintézménybe, a szinház műsorának ugyan erős kriptaszaga van, de azért virul a házikezelés. Most házilag kezelik a szinház napról-napra fokozódó deficitjét. Amikor mindez szépen elrendeződött ugy, hogy emberi erővel már változtatni sem lehet rajta, a város urainak eszükbe jutott, hogy létezik valami sziniigyi bizottság is, amely még nem szankcionálta ezeket a változtatásokat. Péntek délutánra összehívták tehát az érdemes bizottságot. Az ülés elég szabálytalan időben, háromnegyed hat órakor kezdődött a városháza tanácstermében. Előzőleg nagy gondot okozott az elnöklés kérdésének megoldása. A szinügyi bizottság elnöke ugyanis dr. G a á 1 Endre kulturtanácsnok, akit teljesen kikapcsoltak a színügyek intézéséből. A kulturtanácsnok ilyen körülmények között természetesen nem sziveseu vállalkozott arra, liogv a pénteki ülésen Ls betöltse tisztségét. Előkereste a szabályrendeletet, amely szerint a közgyűlés minden albizottságának a polgármester az elnöke. Ezen az alajion azután azt kívánta, hogy az ülésen a polgármester elnököljön. A polgármesternek azonban más elfoglaltsága volt és így nem vállalta az elnöki lísztséget. a melyre akarva-akaratlanul, még is csak Gaál Endrének kellelt vállalkoznia. Az ülésen szép számmal jelenlek meg a bizottság tagjai. Fodor Jenő tanácsnok, a házikezelésü szinház intendása ismertette kimerítő részletességgel a történteket. F.lmondolta, hogy a tanács és a szinügyi bizottság utolsó együttes ülésén hozott határozata értelmében megkísérelték a színház szanálását. Sem a létszámcsökkentés, sem a gázsiredukció nem sikerült, a konzorciumot sem vállalták a színészek, igy került sor a harmadik megoldásra, a szinház bezárására, illetve a házikezelésre. Faragó Ödön február elsején bejelentette, hogy nem tudja kifizetni a színészeket, lemond a színházról és azt a város rendelkezésére bocsájtja. A város tanácsa ezt a bejelentést tudomásul vette, Faragó terhére kifizette a színészek járandóságait. kifizette a végkielégítést azoknak a színészeknek, akik hajlandónak nyilatkoztak a távozásra, köztük három olyan színészét is, akik nem akarták azt elfogadni, de nélkülözhetőknek bizonyullak. Mivel nem fogadták el a pénzt, a város a végkielégítésüket bírói letétbe helyezte. Elmondotta ezután Fodor Jenő, hogy a társulat megmaradt tagjaival uj szerződést kötött a város. A havi rezsi 69 millió koronával kevesebb inost, mint volt Faragó igazgatása alalt. Bejelentette végül, hogy a változásokat közölte a kultuszminisztériummal. A városnak játszási engedélyre nincsen szüksége, a kultuszminiszter a házikezelést örömmel veszi tudomásul és hozzájárul ahhoz is, hogy a szegedi színtársulat a nyáron Faragó ödön vezetésével konzorciummá alakuljon át és ugy menjen át Hódmezővásárhelyre. Dr. S z e I e s s József megkérdezte ezután Fodor Jenőtől, hogy miért fizette ki a város a január 15-től február l-ig járó gázsikat és mi történt azzal a pénzzel, ami ez alatt a kél hét alatt befolyt Faragó pénztárába. Fodor Jenő kijelentette, hogy a gázsikat Faragó terhére fizette ki a város, de felhasználta a kifizetésekre a szinház pénztárában talált összeget is, ami nagyon jelentéktelen volt, mert a színház átlagos napi bevétele ebben a z időben alig haladta meg a kilencmillió k o r o n á I. Elmondotta azl is, hogy Faragó Ödön színházi felszerelése Uilajdonképen a városé, de Faragóé lesz ismét, ha 1928. november elsejéig kifizeti a városnál lévő tartozásait. Ezután Wimmer Fülöp szólalt fel. Megállapította, hogy a házikezelésbe vett szinház most luég rosszabbul megy, mint azelőtt. Tiltakozik az ellen, hogy a város, mint színházkezclő, végleg lemondott az operaelőadásokról, amelyeknek mindig volt közönsége. Hibáztatja, hogv a szanálás során az egész operaegyüllest elbocsájtollák és ezzel lehetetlenné tették az operai előadásokat. Manapság, amikor a világon az operett uralkodik folytatta Wimmer —, a szegedi sz túli á z n a k nincs énekes bonvivánja és tulaj donképen nincs prímádon n á j a sem. Ilyen körülmények között nem lehet csudálkozni azon, ha a közönség teljesen elidegenedik a színháztól. A mai színtársulat megközelítőleg sem üli meg azt a mértéket, amelyet ez a város joggá I megkövetelhet. F o d o r Jenő: Fz átmeneti állapot. A helyzet az, hogy a szegedi szinház nem bírja el a teljes opera-ansamblét. Faragó ödön: Minden operaelőadásra ráfizettünk. Dr. Gaál Endre: Faragó ödön a szezon elején kijelentette, hogy társulatát nem tartja megfelelőnek a szegedi szinház számára. A színigazgató azért kap a várostól s z u b v e nc i ó t, liogv t a r t s o n o p e r a egy ü 11 e s t és tartson operaelőadásokat. Sajnálatos volna. ha inosl. az nj színházi rendszer alatt megszűnne az operakutlusz Szegeden. amelyet hosszú évtizedek céltudatos munkája teremteti meg. Miután a város tanácsa a szinház művészeti vezetését Faragó Ödönre bizla. felkérem. nyilatkozzék, mi a programja művészi téren? Faragó Ödön erre a felszólításra elmondja, hogy amikor átvette a színházat, a társulatnak három-négy operaénekes tagja volt, de az ansamblé nem volt teljes. Nem volt tenoristája, sem koloratur énekesnője a színháznak. A közönséget ez az ansamblé nem érdekelte. Ezért kellelt minden operához vendéget hívni, ami aztán nagyon drágává tette ezeket az előadásokat. Minden operaelőadásra tizenöl-luiszmitlió korona volt a ráfizetés. W i m m e r Fülöp: Ezek nem t é n y e k! Faragó ödön: Xein rajtunk mult, hogy az operaénekesek eltávoztak Szegedről. Ök maguk ragaszkodtak ahhoz, hogy eltávozhassanak. Fodor Jenő: Ki kellelt volna válogatni a társulatnak azokat a tagjait, akikre szükség van és ezeket nem lett volna szabad elengedni. Faragó ödön: Szeptembertől kezdve lesz jó társulat, ezl garantálom, ha éli leszek még a szinház művezetője, fippen ezért szükséges lenne, hogy még ebben a hónapban megkapjam a felhatalmazást a jövő szezonra való szervezkedésre. Ha a szervezkedést nem kezdhetem meg márciusban, akkor ismét elkésünk. A mostani szezonban művészi célok már nem lehelnek. Egyetlen lehetséges cél az, hogy minél több jövedelme legyen a színháznak. A baj az, hogy Szegeden mindenki szinigazgat ó, — csak a színigazgató nem az. Dr. Csengery János egyetemi tanár, a színügyi bizottság tiszteletbeli tagja, kérdést intézett ezután Fodor Jenőhöz, hogy mi lesz az ifjúsági előadásokkal? F o <1 o r Jenő válaszában elmondotta, hogy a szinügyi bizottság ülése előtt volt éppen ebben az ügyben értekezlet, amelyen részi vett a tankerületi főigazgató, a tanfelügyelő -és az iskolák igazgatói, illetve kiküldött tanárai. Elhatározták, hogy egy öl tagu bizottságot küldenek ki, amelv