Délmagyarország, 1927. február (3. évfolyam, 25-47. szám)

1927-02-10 / 32. szám

2 OÉLMAGYARORSZAG 1927 február lü a hir azonban még megerősítésre szorul. Párisból jelentik: Portugália párisi követe ma kijelentette a sajtó képviselői előtt, hogy a portugál hadügyminiszter csapatai élén be­vonult 0 portóba ás a forradalmárok vezetőit letartóztatta. Asz uf Képviselő fiás első interpellációja asc Ádám-ügy. Pahoís a Kultuszminisztert teszi felelőssé a történtekért. Budapest, február 9. A képviselőház mai ülé­sén Hermann Miksa kereskedelmi miniszter kél törvényjavaslatot terjesztett be. Ezután a oégek megszűnéséről és az örökösö­dési eljárás egyszerűsítéséről szóló javaslat tár­gyalását kezdték meg és ezzel megkezdődött a Ház érdemleges munkája Pest'hy igazságügyminíszter ebből az alkalom­ból hálát adott az Urnák, hogy bölcs vezetőket adott a nemzetnek. Szocialisták: N y i 11 szavazással! Az igazságügyminíszter a bíróságok túlterhelésé­ről beszélt ezután. A háború óla megszaporod­tak a porok, ezért a bíróságok munkáját csökkenteni kel 1. Ezt célozzák a mostani javaslatai is. A két javaslatol h o z z á szólás n é 1 k ü 1 el­fogadták. Puky alelnök ezután bejelenti, hogy a Ház csütörtökön az adócsökkentési és önkor­ra á n y 7. a l i javaslatot fogja tárgyalni. Most sor kerüli az első interpellációra, amit P a k o t s József inondotl el az Ádám-ügyben. Először is felemlíti az egyetemen történt teg­napi eseményeket. Az ifjúságban tudatosan támasztott gyűlölség csirái tapasz­6636 Igazolatlanul távolmaradt választó ellen Indult meg Szegeden a kihágás! eljárás. (A D é I m a g y a r o r s z á g munkatársától) Az országgyűlési választási törvény értelmében tud­valevőleg kihágást követ el minden választó, aki választási jogál nem gyakorolja és távolmaradt a választási urnáktól. A legutóbbi képviselővá­lasztások alkalmával — mint ismeretes - mint­egy hatezer főnyi választó nem élt szavazati jo­gával. Ezek ellen mosl azután kihágási eljárás indult meg. A választás lezajlása ulán ugyanis összeüli a központi választmány és mindazon vá­laszlók nevél, akik távolmaradásukat elfogadható bizonyítékokkal nem igazolták, büntető eljárás megindítása végett, megküldte az elsőfokú rendőr­halóságnak. A három szegedi választókerületben összesen 6636 választó maradt távol az urnák­tól. Az első választókerületben 2580, a második­ban 1946, a harmadik kerületben pedig 211(1 vá­lasztó ellen indul I mosl meg a büntető eljárás. A rendőrhatóság Szegeden az államrendőrség közigazgatási osztálya a naj>okban már megkezdte a hatalmas adminisztratív eljárást igénylő töme­ges kihágások elintézését. A törvény értelmében, a választó vagyoni viszonyaihoz mérlen, 1-től 10 (A Délmaggarország" munkatársától.) Körül­belül liz nap teli el azóta, hogy Hermann Miksa kereskedelmi miniszter átadta az alsó­tanyai kisvasutal, az Sz. G. V.-t a forgalomnak és azóta, eltekintve kisebb-nagyobb késések­től a kettős vonalpár menetrend szerint köz­lekedik a Rudolf-tér és Pusztamérges, illetve Várostanya között. A forgalommal a legna­gyobb mértékben meg vannak elégedve a vá­rosházán, a polgármester mindennap jelentést kér arról, hogy hány utas használta a kis­vasutal, mennyi volt az állomásokon külön­külön és együttvéve a napi bevétel, milyen az áruforgalom. Ezekből a jelenlésekből öröm­mel állapítja meg azután, hogy a vasút nép­szerűsége napról-napra növekszik, a tanya­világ lakossága örömmel folyamodik ehhez a szekérnél kétségtelenül kényelmesebb, gyor­sabb és olcsóbb közlekedési eszközhöz, ha dolga akad a városban, akár a piacon, akár az adóhivatalban, vagy a törvény körül. A polgármester örömét csak az rontja meg, hogy a kisvasúi legjobb napja sem hozott eddig annyi bevételi, amennyi a fentartás költségei melleit fedezné a vasútépítés költségének egy napra eső amor­tizációját is. t a 1 h a t ó k. Vázolta az egész Ádám-ügyet. a/, orvoskai' és az egyetemi tanács kontroverziáját, a melynek eredménye az lett, hogy biztosi küld­tek ki az orvoskarba. Tegnap olyan szégyenle­tes módon támadlak Ádámra, ami minden be­csületes emberre sértő. A kormánynak kellene megvédeni a tanárt, hiszen ő nevezte ki. Azt kérdi, mi a magyarázata a kormány ál­lal lanusitott közömbösségnek. Meg kell kérdezni az orvosi kar tanáraitól, in i é r l zavar j á k meg a nevelésükre bízott ifjúság lel­ki összhangját. Ezután bemutatja a tegnapi ízléstelen röpcédu­lákat. amelyeknek szövege szerinte nem fiatal­emberek agyában születeti m e g. Ezek­ben ii röpcédulákban a kurzus elejei mentalitás nyilvánul meg. A kultuszminisztert teszi felelőssé a történtekért és kérdi, hogy a Turul védnökei: V e r e b é 1 y és K é 11 y tanárok iniérl nem in­lik le az ifjúságot. Ha a miniszter nem tud ren­del csinálni, vonja le a konzekvenciákat. A klotürlámpa kigyulladt, Pakots nem beszél­het tovább. Ugy tudják egyébként, hogy a jövő héten Csilléry András is interpellál ebben az ügy­ben és akkor adja meg válaszát Ktebelsberg. aki már tárgyalt a miniszterelnökkel az Ádám-ügyben, aranykoronáig terjedhető pénzbírsággal sújtja mindazokat, akik nem gyakorolták válaszlói jogu­kat. A kíszaboll bírság ellen felebbezéssel lehel élni a város tanácsához, amely másodfokon dönt. A kihágási eljárás lefolytatása azonban jelenleg többféle okokból szünetel. A megbírságolt válasz­lóknak ugyanis fizetési meghagyásokat kézbesí­tenek. Ezek a nyomtatott fizetési meghagyások azonban elfogylak 'és amig az államnyomda ilye­nekei nem szállít, addig persze szünetelnek a kikézbesítések. A kihágási bírság kiszabásánál azon­kívül még egy elvi jelentőségű akadály is elő­bukkant. A törvény végrehajtási utasítása, ugyan­is még aranykoronás pénzbírságokról beszél. A kötelező pengőszámilás életbeléptetése miatt azon­ban aranykoronás pénzbírságokat kiszabni nem le­het és most be kell várni a belügyminiszter elvj döntéséi, amely ebben a kérdésben rendet teremt. A kiszabott pénzbírságokat majdan közadók módjára fogják behajtani. Amig azonban a hal és félezer megbírságolt büntetése jogerőre emel­kedik. addig sok viz lefolyik még a Tiszán. mmmmmmmmtmmttmmmmttMttttmmmmMmtmmm Negyvenmillió koronáért feloldotta a város a kisvasút építőit a pályafentartási kötelezettség alól. Ellopkodták a vasúti kocsik berendezési tárgyait. Ebből pedig az következik, hogy a közel öt­venmilliárd koronás kisvasút sohasem lesz a város számára jövedelemforrás. De vannak a vasút körül más hibák is. A Délmaggarország egyik olvasójától kaptunk a minap levelet. ameH'ből néhány passzust ideiktatunk . »Ma. második vasárnapján a kisvasútnak irja dr. S. .1. én is megtartottam a kisvasul átvételét. Nem jutottam tovább a Rudolf-térnél. Van ott is látnivaló elég ! 'les­sék csak megnézni ott az aszfaltot, a köve­zést, az egy hét után már ide-oda dülöngő síneket, meg azokat a szép épületeket. Hát senki sem felelős azért a mérhetetlen kárért, a kidobált és elprédált milliárdokért. Hát a város százhúszezer lakosa teljesen ki van szolgáltatva az ilyen alkotó munkásoknak ? 11a van fórum, ahol mindezért valaki fele­lelősséggel tartozik, akkor hol marad a fele­lősségrevonás? A kövezési botrányokat évek hosszú sora óta nyeljük. Pedig azért nincs szükségünk városi mérnökségre, hogy a nagy­körút uj kövezetét kétszer-háromszor felszag­gassa és hogy a csatornák lerakása akkor jusson a mérnökség eszébe, amikor a kövezet már elkészült. Nem veszi észre a tanács azt sem, hogy a Szent György-uccát évről-évre más »terv < alapján bontják jel. Föl merem állítani azt a tételt: Nézzétek meg a város kö­vezetéi, tiszta képetek lesz a város önkor­mányos gazdálkodásáról. Van egyéb hiba is a vasul körül, nem nagy, de jellemző. A nagyon szépen, nagyon ízlésesen összeállított személykocsikat ugy sze­relték fel, mintha valami nagyváros villamos­kocsiját szerelték volna. Minden kocsiban az utasok által fűthető kokszkályha van, mel­lette. a pad alatl, koksztartó láda, abban lapát és kaparóvas. A kisvasul mütanrendőri bejárásán megjegyezték már a vendégek, hogy ezeknek az alkalmatos ingóságoknak a leg­rövidebb időn belül lábuk fog kelni Meg­jósolták azt is, hogy hasonló .sors éri a meny­nyezetről lecsüngő szíjakat is. a kapaszko­dókai. Ezek a jóslatok máris beteljesedtek. A harmadik osztályú kocsik legnagyobb ré­széből eltűntek a kaparóvasak is, a szíjak is. a lapátok is, a kokszos ládák valószínű­leg csak azért maradlak otl, inert kissé nagy a terjedelmük és nem férnek el sem a gara­bolvban, sem a nagykendő alatl. A kezelő személyzet későn tette meg a szük­séges óvintézkedéseket. A megmaradt lapá­tokat most elzárják a poslaszekrénybe, a kály­hát is lezárják a kocsikban, aminek azután az a következménye, hogy vagy kibírhatatlan a hőség, vagy pedig dermesztő a hideg. Sajál kárán tanul a kisvasút, csak az a kár, hogy nehéz a felfogó képessége és így nagyon drága lesz a tandíj. Van aztán egy egészen érthetetlen furcsaság is a kisvasút körül. A város annak idején olyan szerződést kötött a vasútépítő válla­lattal. hogy a vállalat köteles busz napig gondoskodni a vasul üzembehelyezése után a pályatest fentartásáról. A szerződésnek ez a pontja azt jelenti, hogy a pályatest hibáit, amelyek rendszerint a forgalom első hetei­ben bukkannak elő. a vállalat saját költségén hozatja rendbe. Miért, miért nem, a vállalat ezl a kötelezettségét terhesnek, vagy felesle­gesnek tartotta. Beadványt intézeti tehát a város tanácsához és pályafentartási kötelezett­sége alól való feloldását kérte, kárpótlásul negyvenmillió koronát ajánlóit fel a városnak. Es a tanács miért, miért nem. a mérnöki hi­vatal javaslatára, teljesítette a vállalat kí­vánságát negyvenmillió korona ellenében feloldotta pályafentartási köte­lezettsége alól. Megkérdeztük a polgármestert, hogy mi a magyarázata ennek a tanácsi hozzá járulásnak. A polgármester érdeklődésünkre kijelentette, hogy nem tud a dologról egg szót sem, de nem is hiszi, hogy a tanács hozott volna ilyen határozatot. Érdeklődtünk a mérnöki hivatalban Mi­liályj/g László műszaki tanácsosnál, aki ér­deklődésünkre a következőket mondotta: — A város a kisvasutal még nem vette át. Az átvételre csak tavasszal kerül a sor és az csak akkor történik meg, ha a felépítmény minden konstatált hibáját a vállalkozó kija­vítja. Tény az. hogy a tanács feloldotta a vállalatot a pályafentartási kötelezettség alól. de ez nem jeient semmi kockázatot. Ami hiba. vagy rongálódás mutatkozik a forgalom első busz napja alatt, azt a vasul munkásai hozzák rendbe annak a negyvenmillió koro­nának a terhére, amelyei a vállalkozó váltság­díj címén fizetett a városnak, illetve elenge­deti járandóságából. - Hátha több lesz a javítanivaló, mint amennyi ebből a negyvenmillió koronából ki­futja? kérdeztük. — Nem lesz kérem több jelentette kí kategorikusan Mihályffv László műszaki ta­nácsos. ^agy vigság és öröm lesz péntelitöl vasárnapig a KORZÓBAN Harrold Lloyd és Adolphe Menjou nagy nevettető előadásain l

Next

/
Thumbnails
Contents