Délmagyarország, 1927. február (3. évfolyam, 25-47. szám)

1927-02-05 / 28. szám

2 DÉLMAG Y ARORSZ AG 1927 február 2. válaszolt az elhangzott felszólalásokra és Far­kas István által l'elhozotlakra. Kijelenti, hogy az autonómia rendezéséről javaslatot kiván beterjeszteni a kormány. — Sürgős az ellenőrzés — mondotta a mi­niszterelnök —, hiszen a főváros költségve­tésében is körülbelül háromszázmilliárd de­ficit mutatkozik, amelyei a főváros pótadóval, kereseti és jövedelmi pótadóval kivánt fedezni. Ehhez a pénzügyminiszter nem járult hozzá. Kijelentette azután a miniszterelnök, hogy a királykérdés megoldásával nem kiván fog­lalkozni és ha ez a gyanúsítás mást ismét felmerült, azt csak futóbolondok rögeszmé­jének tartja. Végül fiiul János pénzügyminiszter szólalt fel és az autonómiák ellenőrzésének szüksé­gességét hangoztatta. Sohasem engedi meg ­mondotta —, hogy a közüzemek deficitjét jö­vedelmi adóval pótolják. Kifogásolta a feles­leges utazásokat és bejelentette, hogy a kö­zeli napokban beterjeszti a költségvetést. A forgalmi adó megszüntetésére vonatkozólag megjegyzi, hogv megszüntetésről nem lehet szó, legfeljebb csak csökkentésről, arról is idővel. Scitovszky Béla belügyminiszter rövid be­széde után Kenéz Béla délután két órakor az ülést bezárta és folytatását kedden délelőtt­re tűzte ki. A főváros közgyűlése pártkülönbség nélkül állást foglalt az autonómia-sértő javaslattal szemben. (Budapesti tudósítónk telefonjele il­lés e.) A főváros ma délutáni közgyűlésén párt­különbség nélkül állást foglaltak a kormány leg­újabb javaslatával szemben, amely az önkor­mányzatok »hatékonyabb ellenőrzéséről« szól. I. á n g Lajos és Wei 1 e r Ernő után a szocialis­ták nevében dr. Kiss Jenő mondott nagyobb beszédet, majd M i 1 o t a y István fejezte ki el­ismerését a szocialisták szónoka iránt. A javaslat 18<>7. óla a legveszedelmesebb kisérlet az alkot­mány megbontására és az az autonómia halá­lát jelenti. Több felszólalás után a közgyűlés a tanács til­takozó javaslatát elfogadta. Az ülés végén a baloldal nagy többséggel le­szavazta azt a javaslatot, amelyet a képviselővá­lasztások költségeiről terjesztett elő a tanács. Vakmerő bankrablás Rerlin föuccáfán. (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) Berlinből jelentik: A főváros legforgalma­sabb gócpontjában, a Friedrichslrassen ma délután vakmerő rablótámadás történt. A 75 éves Bernstein bankháztulajdonos üzletébe két fiatal ember azzal a kéréssel lépett be, hogy közölje velük a bankár a tőzsdei árfolyamokat. Amikor Bernstein Íróasztala főié hajolt, egy lom/xi tárggyal fejbeütötték. Az öreg ember elájult, mire a támadók a kézipénztár tartal­mát magukhoz véve, elmenekültek. A rendőr­ség erélyesen nyomozza a vakmerő rablókat. Pénteken ujabb súlyos influenzamegbetegeáéseket felentettek a tiszti orvosi hivatalnak (A Délmagyarország munkatársától.) Közöl­tük tegnap a tiszti főorvosi hivatal jelenté­sét, amely szerint Szegeden az influenzajár­vány ujabb hulláma jelent meg és a meg­betegedések sokkal nagyobb tömegben for­dulnak elő, mint a járvány első periódusá­ban. Az luj megbetegedések ezenkívül sok­kal súlyosabbak is. A tiszti főorvos pénte­ken a járvány helyzetéről a következő nyilat­kozatot tette: — A megbetegedések száma egyre szapo­rodik, ujabb komoly megbetegedések is for­dultak elő. Az ujszegedi járványkórházban ápolt súlyos betegek száma szintén növeke­dett — Tiszta képet a járványról egyelőre nem tudok alkotni, szombaton fogják a kerületi orvosok jelentéseiket megtenni és ezek a je­lentések lesznek az irányadók arra nézve, hogy milyen óvintézkedéseket foganatosít­sunk. A tanyákról két súlyos beteget hozlak be az ujszegedi járványkórházba, akiknek egyike volt az a 76 éves öregasszony, akit csütörtöki nyilatkozatomban megemlítettem, hogy gyenge szervezete miatt nem fogja a magas lázat kibírni. Ez az öregasszony az éjjel meg is halt. Mostanig más intézkedési nem tettem, mint kiterjesztettem a gyógy­szertárak inspekciós idejét. Vásárhelyen az elmúl! évben — nem voll gyilkosság. (A Délmagyarország hódmezővásár­helyi munkatársától). A vásárhelyi állam­rendőrség bűnügyi osztályának vezetője, D a r ­vassy Gyula rendőrkapitány most állította ösz­sze a rendőri működés statisztikáját. A kimuta­tás több érdekes adatol tartalmaz és különösen arról tesz tanúbizonyságot, hogy Vásárhely terü­letén az elmúlt évben n agy mérték be n javult a közrend. Megemlíti a kimutatás, hogy az elmúlt évben egyetlen esetben sem történt gyilkosság Vásárhelyen. Ehhez hasonló év csupán az 1921. év volt, amikor szintén nem fordult elő gyilkosság, a régebbi időkből maga a rendőrség sem tud olyan évre visszaemlékezni, melyben nem történt volna gyil­kosság. A kimutatásból kitűnik, hogy 1341 esetben akadt dolga a rendőrségnek. Legtöbb voll a lopás bün­A megbetegedések egyre nagyobb számban jelentkeznek, a tiszti főorvos még mindig nem tartja szükségesnek az iskolák bezárását. Egyes osztályokban szinte már lézengenek csak a gyerekek és számosan vannak olyanok, akik már nem mernek iskolába menni. Sür­gős preventív intézkedésre van szükség. Budapest, február 4. Budapest székesfőváros tiszti főorvosának jelentése szerint tegnap a spanyolinfluenzának egyetlen xij esetét sem jelentették be. Régebbi kórházi ápollak közül három beteg halt meg influenzában. Kórház­ba felvettek 25, magánlakásban ápolnak 28 nj beteget. A lakásban ápoltak közül tegnap egy halt meg. Helgrádíbasi bezárták az iskolákat. (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) Belgrádból jelentik: Az influenzajárvány egyre erőteljesebben terjed. Belgrádban az összes iskolákat bezárták, köztük az egyete­met is. A járvány lefolyása meglehetősen jó­indiilalu. A Vajdaságban az egyes városok­ban is felütötte fejét a járvány. Zentán az iskolákat bezárták, Zomborban két ember halt meg spanyolnáthában. Szabadkán, ahol eddig csak szórványosan fordult elő az influenza, az utóbbi napokban a megbetegedések szá­ma egyre emelkedik. lette, mely 557 esetben fordult elő. Az elköve­tett bűncselekmények közül 1107 eset derült ki s a kinyomozott személyek száma 1238 voll. A be­jelenlett kár hárommilliárd 140 millió koronát tett ki, melyből 338 millió korona megtérült. Az ön­gyilkosságok "száma volt 33, ebből 19 volt a férfi s 14 a nő. Kilenc esetben szerelem. 5 esetben anyagi gond, 11 cselben gyógyíthatatlan betegség s 8 esetben ismeretlen okból követlék el az ön­gyilkosságot. Öngyilkossági kisérlet 13 esetben tör­tént, azonban egy sem végződött halállal. ohm és üelly lituílU vígjáték. Pös/ereplök egy nZSH é' egy Hétfőtől szerdái.; a Korzóban. ,OOJ' A városi strand, a közönséges a map^nérdek (A Délmagyarország munkatársától) A városi strand eszméjének távolról sincs olyan hosszú múltja, mint aminő a tanyai vasútnak volt addig, amíg az építésébe belekezdtek és remél­hető, hogy a városi strand megépilési szán­dék á n a k Szeged majdani története nem lesz kénytelen olyan sok lapot szentelni, mint a ta­nyai vasút előkészítő munkálatainak. Mind­ezt nyomatékosan kell aláhúzni, mert hiszen ak­kor, amikor a Dél in agyarország legutóbb megírta, hogy a városi mérnökség már majdnem teljesen elkészült a nagyarányú strand terveivel és hogy a strand jövedelméből a hatóság fe­dezni akarja a külvárosok rendezési költségeinek egy részéi, kénytelen volt azt is megírni, hogy a városi strand létesítése ellen erőteljes akcióba kezdtek, — igaz, egyelőre a kulisszák mögött — különböző érdekeltségek. A tudósítás megírásával és közreadásával azon­ban nem térhetünk napirendre efölött a nem szo­katlan jelenség fölött. Legutóbb a szeptemberi orvoskongresszussal kapcsolatosan hallottunk so­kat beszélni Szegedről mint fürdővárosról. A gon­dolat, bár az első nyers formában határozottan voltak lázas túlzásai, általában rokonszenves fo­gadtatásra talált, ami érthető. Nevetséges dolog lenne ma már beszélni a Tisza vizének és a nap sugarainak együttes áldásos hatásáról. Nyolc-tíz év alatl viszont Szegeden gyönyörű tiszai-élet fej­lődölt ki, amivel szemben a helyzet az, hogy van Szegeden négy regatta, két tiszai fürdő és e g y strand. Tehát ezidőszerint több olyan klubház áll Szegeden a Tiszán, amely kaszinósaerü gyakorlat szerint veszi fel tagjait, mint fürdő. Ennél botrá­nyosabb állapotot elképzelni sem lehet. Meg kell mondani azt is nyíltan, hogy a két fürdőház a tu­lajdonosok minden igyekezete ellenére sem tudja kielégíteni az alaposan leszállított igényeket sem, a strand pedig nem fejlődésképes, egyszerűen azért, mert azok az urak, akik itt igazgatósági tagsá­got, vagy bármi más érdekeltséget vállallak, nem üzleti okok miatt tették, hanem kizárólag azért, hogy biztosítsák ennek a nagyon, de nagyon szük­séges intézménynek legalább a zavartalan fenn­maradását. Nem is lehet tehát kívánni tőlük ujabb befektetéseket, vagy ínég nagyobb érde­keltség elvállalását. Ezzel szemben a Tisza túlsó partján egyre-másra létesülnek kisebb strandok, amelyek azonban megint exkluziv-jellegüek s így hova tovább odajutnánk, hogy Szegeden a tiszai élet egyrészt tökéletesednék primitívségében, más­részt minden kis darab partot és minden liter vizet kaszinószerü társaságok foglalnának le. Ezen a tarthatatlan állapoton segítene gyökere­sen. ha a város okosan, tapintatosan, hozzáértő emberek bevonásával igenis mélyen belenyúlna a dolgok intézésébe, aminek egyetlen radikális módja, ha megépíti azt a nagy strandot, amelyről szó van. Ezzel a hatóság régi adósságát róná le a lakosság egyetemével szemben, a közegész­ségért való küzdelem igen hatékony eszközéi te­remtené meg és emelné a város értékél. Ha az­után mindezzel párhuzamosan sikerül elérni olyan számottevő hasznot, amelyet okos és már régóta esedékessé vált beruházásokra lehet fordítani- ak­kor a hatóság igazán nagyon üdvös és nagyon célszerű dolgot csinált. Az ilyen uton ne hagyja magát se magánérdekektől, se magánérdekell­ségeklől megzavartatni, vagy feltartóztatni. I.ehet, hogy a két tiszai fürdőnek a városi strand meg­építése után valamivel kisebb forgalma lesz. Ez azonban, érlse mindenki, figyelembe se jöhet a fennforgó nagy érdekek mellett. A strandfürdő­vel szemben halározotlan fennáll a városnak va­lami kötelezettsége, mert ez a kifejezetten altru­ísztikus vállalat irányította egyre nagyobb tö­megek figyelmét a tiszai fürdőzésre és ezzel her­vadhatatlan érdemeket szerzell. A hatóság menjen mindig szilárdan a kijelölt uton, ha az helyes. Mellette lesz meleg és felka­roló támogatással a közönség és a nyilvánosság erőt, megnyugvást és sikert biztosító szolidari­tása.

Next

/
Thumbnails
Contents