Délmagyarország, 1927. február (3. évfolyam, 25-47. szám)

1927-02-02 / 26. szám

1927 .február 8. DÉLMAGYARORSZÁG 3 wmmamoMWi ÉRETT NYUCATIi#DIAI BANÁN A LEGJOBB TÁPLÁLÉK BP.TELEFÓN: 382 85 | I színházi iroda hirei. V Hia esti előadás 9 órakor kezdődik. Ma őéiuláa mérsékelt helvárakkal: Gül Baba Martps—Huszka gyönyörű muzsikáju operettjét, melynek felújítását Szegeden is nagy siker kisérte, ma délután mérsékelt hplyárak mellett mutatja be a színház. Gábor diák szerepét ezúttal Patkós Irma, a társulat közkedvelt primadonnája jálsza. .Via este 9 órakor: Craim. csak egymás után! A szombaton éjfélkor bemutatott Uraim, csak egymás után cimü francia bohózal a közön­ség oly nagyfokú érdeklődésével találkozott, hogy a szinház ma este ismét műsorára tűzi. Csupa sziporkázó ötlet, párisi levegő, sikamlós szelle­messég és végig hangulat és derű jellemzik ezt a nagysikerű bohózatot, mely Parisban ö(százszor egymás után került szinre é.s Budapesten is a Fővárosi Operett Szinház az idén ezzel a da­rabbal alapozta meg jövőjét. Az előadás kivétele­sen este 9 órakor kezdődik. Szeretek egv színésznőt. Fodor László, a Dr. Szabó Juci szerzője ezzel a legújabb vígjáté­kával az idei fővárosi szezonban osztatlan kö­zönség- és kasszasikerl arutoll. A szegedi színtársu­lat Faragó igazgató vezetése mellett most készül erre a nálunk is kasszasikernek ígérkező vigjáték­uak a bemutatására. Szeretek egy szülésznőt csütörtökön csle bér­tt&züacthen. Szeretek egy s/i,lés/nőt |>énteken este B. bériéi­bén. A hét operett slágere: Chopin. Pár év előtt Offenbach életét vitték a színpadra és akkor Ofíenbach muzsikájától voll hangos az egész or­szág. Az idén Chopin legkiválóbb szerzeményei­ből a Király Szinház színpadán látott napvilágol egy ragyogó mescszövésü operett, mely Chopin életéből a legszebb momentumokat viszi a kö­zönség elé. Szegeden parádés szereposztásban ké­szül Sziklay Jenő mesteri rendező keze és Hoppé Jenő karmester lendületes dirigens pálcája mellett a Chopin szombat esti bemutatására a színtár­sulat színe-java. Patkós Irma, Geizlcr Lola, Trillap Ilonka, Bekc Aliz, Keleti, Páger, Egyed Lenke, Szirmai. Hónai és Szilágyi olyan opereltcgyültes. mely biztos garanciája a sorozatos előadások­nak és a táblás házaknak. Szombattól kezdve minden este: Chopin. Vasárnap délután mérsékeli helyárakkal: Ma­rka grófnő. Orvosi köpenyek, sportnadrágok gyári áron IOOMMC, Stéged, leko'a ncca 11. 73 Spitzer Imre rőfös- és áivatáru&áxa Srefleű, Mikszáth Kálmán ucca, Piisjrök-bazár. 330 Érleeitem a n. é. közönséget, hegy érkéz-II egy nagyobb tétal vászonáru, »mely • kővetkező árakban lesz e'árusitva : Mosott Chlffon — — mtr. ár 1 — P. 12 5oo széles vj< tag 1 pedővásion — — 1-20 , 15.000 »)« „ creász vászon női ingre — l-2é , I6000 % „ vászon ágyneműre — 1*52. I9.ooo 82 cm. szélas p ima Chiffon — — 1-60 „ 2 >.ooo »1, széles piima lepedővászon — — 2*SO, 35.ooo minőségű lol'tarti in et — — — 1-44 , 18.003 !ouge paplan törődós — -- — — l<r— ,200.ooo Clo'.h paplan minden színben — — 22-40,280 000 Tőrülkőzök fznts csikkil — — 1-2S „ 16.00J Női ru*a síö/etek, nv só átuk égyieritők és minden e szakmiba vágó cikkek szolid és o'csó árakban kaphatók. HŐ és sárcipőkei szakszerűen és jutányosán javít 269 László-garázs, Szeged Polgár u, 4. Sxánthih Sándor ktrikpár, varrógép áruháza Stéged, a. 3 fKisD. pcdola Jé megjelenési, megbízható úriember, | aki jobb vevőközönség látogatására alkalmas, Jól jö­vedelmező alkalmazást nyerhet. Ajánlatok .Művészet" jeligére a kiadóba kéretnek. 329 ' PRÍMA porosz szén valamint elSÖrOlldÜ TŰZIFA hasábos és aprítva minden mennyiségben házhoz szállítva a legolcsóbban kaphaló Szenesi-féle telepen Szegeden, a Damjanich ucca végén. Telefon 2—35. Vagonlélelekb<!n «siyo^b fahedvetmtojr. Sport l'j sorsolás a Magyar Kupádban. A Kupáérl folyó küzdelemben a Bástyának február 20-ig a BSE-vel kellett volna játszani, hogy tovább jus­son az elődöntőbe. Hétfőn uj sorsolás volt és eszerint a Bástya legközelebbi ellenfele a N e m­z e t i lesz, mellyel február 20-án játsza le Sze­geden a mérkőzést. Győzelem esetén az elődön­tőben a Bástya ellenfele a Kispest—III. kerület győztese lesz. Profi csapat Csabán. A déli kerülel másik sport­városa. Békéscsaba, profi csapatot szervez. A csa­patot a CsAK alakítja meg és ez lenne a máso­dik profi klub a déli kerületben. Lemondás * SzAK plng-pong szakosztályában. A SzAK ping-pong szakosztályának elnöke, G á I Miksa bankigazgató, elfoglaltságára való hivatko­zással a szakosztály elnökségéről lemondott. Boeskay el akarja szerződtetni a Bástyától Wain petieset. Wampelicset, a Bástya kiváló csatárát, már az ősz folyamán is szerette volna a debre­ceni Boeskay megszerezni. A debreceni profi csapat tárgyalásai akkor nem sikerültek, mert Wampeticsre a Bástyában is szükség volt. It ö s s leszerződtetésével azonban ugv gondolják Deb­recenben, hogy nincs tovább szükség reá és ezért ugv a Bástyával, mint Wampeticcsel érintkezést kerestek. A tárgyalások megindullak, azonban szegedi sportkörökben az a felfogás, hogy a tár­gyalásokat nem kell elhamarkodni. Az olimpiai tréner előadása a szegedi atléták elölt. A Magyar Atlétikai Szövetség megbízásából Misán gyí Ottó, a szövetség olimpiai trénere kedden Szegedre érkezett, hogy az olimpiai ke­retbe tartozó szegedi atlétáknak megadja az uta­sításokat életmódjukra és tréningjükre nézve. Az olimpiai tréner az MLSz. helyiségében előadási tartott, melyen jelen volt dr. 11 a i n i s Elemér, a déli szövetség elnöke, Erdélyi őrnagy, a déli szövetség előadója és az olimpiai keretbe tar­tozó tizenkét szegedi atlétán kivül Szeged min­den számottevő atlétája. Az olimpiai tréner fi­gyelmeztette az atlétákat, hogy óvakodjanak a megerőltetéstől. A biciklizéstől, súlyemeléstől, ke­mény talajon való futástól eltiltotta az atlétá­kat. Bejelentette, hogy minden atléta, aki az olim­piai keretben van, aláírásával sportszerű életmó­dot vállal magára és az utasításokat köteles betar­tani. Ezen atléták részére a dohányzás is tiltva van. Óvta az atlétákat a strandolástól, ezezéstől és a lulságbavilt masszázstól, ellenben ajánlotta a svédtornát és a füves talajon való futást. Szerdán délelőtt fél 10 órakor az olimpiai tréner az egye­tem tornatermében a gyakorlati útmutatásokat fogja az atlétáknak megadni és az egyes atlé­táknak a speciális tréningjeit fogja előírni. A Makói Torna Klub közgyűlése. Vasárnap tar­tották meg Makón a városháza tanácstermében a Makói Torna Klub közgyűlését. T a r n a v elnök lelkesítő megnyitója után Szilágy i főtitkár szá­molt be az első osztályba emelkedett egyesület sikereiről. Az egyesület az elmull évben 18 mér­kőzést játszolt, amelyekből 33 esetben győztes­ként került ki. Gólaránya 155:69 volt. Fellendült az atlétikai és tenniszsport is, lelkes sportemberek munkája révén. A beszámolók után megejtett tiszt­újítás meglehetős izgalmakat vállolt ki és az el­rendelt titkos szavazás a hivatalos lista néhány | népszerüllen jelöltjének elejtését eredményezte. ! Végeredményben elnökké választották: Zombori Rónai Endrét, helyettes elnök: Tarnay Ákos, társ- ! elnökök: Petrán György, Bónay Imre, Dózsa An­dor, Grósz József, alelnökök: ifj. dr. Demkó Pál, Juhász Oszkár, f.ugosí János, Panyor József. Schwarz Márton, ügyvezető elnök: Lévai Károly, főtitkár Szilágyi Sámuel, titkár: Fodor Imre, pénz­táros: Apler Dezső, főellenőr: Bauer József, el­lenőr: Deutsch Andor, stb. Raclió A nagyobb leadóállomások mai műsora. Budapest 555.0. Délelőtt 9.15: Újsághírek, koz­metika. 10: Zenésmise a Belvárosi Plébániatem­plomból. 11.45: Szimfonikus zenekari hangverseny. Mozart matiné. 4: Kálmán bácsi mesél a gyer­mekeknek. 5: Időjárás- és vízállásjelentés. Utána: Cigányzene és Gárdos Kornélia szavalata. 6.30: Operettelőadás a Stúdióból. Utána: Sporteredmé­nyek. 8.15: Az Operaház tagjaiból alakult ka marazenekar 100-ik hangversenye. Utána: Bach­mann jazzband. Bécs 517.2 és 577. Délelőtt 11 és délután 4.15: Zene. 7: A Konzertverein hangversenye. Berlin 481 és 566. Délután 1.30: Harangjáték. 4.30: Zene. 6.30: Operaelőadás: A nürnbergi mes­terdalnokokj Boroszló 322.6. Délután 1.30 Zene. 6.30: Ber­lini operaközvetítés.* Brünn 441.2. Délután 7: Zene. 8: Morva zene­szerzők estje. 9: Fúvószenekar. Prága 348.9. Délután 4.30: Hangverseny, (ének, hegedű és zongora). 9: Népszerű zene. 10.15 Tánczene. Rónia 422.6. Délután 5.15: Jazzband. 9 Könnyű zenei est. Csütörtöki műsor. Budapest 555.6. Délelőtt 9.30, 12 és délután á Hirek, közgazdaság. 1: Időjárás- és vízállásjelen­tés. 3.30: Tündérvásár meseóra. 5: Időjárás- és vízállásjelentés. Utána: Kamarazene. Operadélután. 6.20: Tormay Cecil irodalmi felöl vasasa. 7: Mas­sány Ernő előadása: Az influenza terjedése és az időjárás. 8: A Dresdner Streichquartett hang­versenye. Bécs 517.2 és 577. Délelőtt 11 és délután 4.15: Zene. 7.30: Angol lecke. 8.05: Régi bécsi dalok és táncok.! Berlin 184 é.s 566. Délután 4.30: Zene. 7.05: Spa nyol lecke. 9: Zenekari hangverseny. 10.30: Tánc zene* Boroszló 322.6. Délután 4.30: Zene. 8.15: Hang­verseny.. Brünn 441.2. Délután 7: Rádiószkeccs. Prága 348.9. Délután 1.30: Jazzband. 8: Filhar­monikus hangverseny. Róma 422.6. Délután 5.15: Hangverseny. 9:Szin­házi előadás közvetítése. Rádiótanfolyam. A szegedi áll. felsőipar­iskolán február hó 7-én a ker. miniszter ál­tal szervezett hat hetes rádiótanfolyam indul meg. A tanfolyam népszerű formában a rádió teljes elméletét és gyakorlatát öleli fel. Bemu­tatásra kerülnek a legfontosabb kapcsolások, a gyakorlati órákon pedig különböző alkatré­szek készítése, rádiókészülékek összeépítése, szerelése, kezelése, valamint a hibák keresése sajátítható el. A tanfolyamon hölgyek is részt­vehelnek. A tanfolyam előadója Jung Péter gépészmérnök-tanár. A Szegedi Vendéglősök Szik­vizgyára Igazgatósága mély meg* illetődéssel tudalja, hogy CsászárMihály vendéglős igazgatóságunknak sok éven át fárad­hatatlan és buzgó tagja, január 31-én elhunyt. A megboldogultai február 2-án dél­után 3 órakor kísérjük a Pelőfi Sán­dor sugárul 87. szám alatti gyúszház­ból utolsó útjára az alsóvárosi te­metőbe. Emlékéi kegyelettel megőrizzük! /1 Mandel-féle első s^egeíli futott aojfógorogef A legolcsóbban vállalja autók és motorbiciklik garáz tolását. Autók szakszerű felmosása jutányos árban. Vidéki autók iák kényelmes elhelyezést nyújt Éjjel-nappali szolgálati BéRe-ucca 1®. Telefon 4—73 szám.

Next

/
Thumbnails
Contents