Délmagyarország, 1927. február (3. évfolyam, 25-47. szám)
1927-02-22 / 42. szám
10 DÉLMAGYARORSZÁG 1927 február 20. mk és mcddfínrk látja. Az Adócsökkentési javaslatoknak utolsó szónoka előreláthatólag f'ud János pénzügyminiszter lesz, aki válaszol a vitában elhangzoll beszédekre és főleg Gaál Gaszton éles támadását fogja visszautasítani Ilyen formán- a helyzet ugv alakul, hogy a képviselőház a jövő héten megkezdheti a költségvetés tárgyalását. A költségvetés tárgyalásának első, vagy második napján fog felszólalni Bethlen István gróf miniszterelnök. A miniszterelnök felszólalását nagy érdeklődés előzi meg, mert a külpolitikai orientálódás kérdésében folyó tár gyalásokról a miniszterelnökhöz közel álló politikusok sincsenek tájékozva A miniszterelnök expozéjának elmondása után kerül sor ; a miniszterelnök római útjára és az eddigiek szerint március 10. és 15-ike között fog a \ miniszterelnök Mussolinivei Rómában talál--j kőzni IMWIMWMMAMVMAMMMIMIMMMMMMIMMMW Blgámiáérl letartóztattak egy fiatal borbélysegédet. (A Délmagyarország makói munkatársától.) Kettős házasság miatt feljelentették a makói rendőrségen Nagy Géza 24 éves borbélysegédet A jóképű székely fiatalember néhány évvel ezelőtt jött Makóra és itt meg is nősült. A mult évben hazavitte, a fiatalasszonyt Nagyszebenbe és bevezette ollani családja körébe. Az asszony otl megdöbbentő felfedezést tett, megtudta ugyanis, hogy férje, mielőtt őt feleségül vette, már egy másik asszonynak is örök hűséget esküdött, aki ma is ott él Erdélyben, anélkül, hogy ezt a házasságot felbontották volna. Nagy Géza ugyanis valami súlyosabb családi |Pörpatvar után egyszerűen a faképnél hagyta első feleségét és Erdélyből Magyarországra költözve, Makón telepedett le, ahol i — mintha mi sem történt volna — annak | rendje és módja szerint újból megnősült. | A fiatalasszony egy évig megőrizte a titkot, j most azonban bajok támadtak az uj házas• életben is és egy nagyobbszabásu összeveszés után az asszony feljelentette bigámiáért a férj jél. A rendőrség megindította az eljárást Nagy i Géza ellen, aki azzal védekezett, hogy tudoi mása szerint első felesége gyermekágyban meghalt. Védekezését azonban nem fogadta el a rendőrség, hanem előzetes letartóztatásba helyezte a kétszeresen házas borbélysegédet és már át is adta a szegedi ügyészségnek. Grosavescu holtteste Lúgoson. (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) Temesvárról jelentik: Grosavescu Traján holttestét hozó vasúti kocsi tegnap délután haladt ál Temesváron. A pályaudvaron a koporsót ezrekre menő tömeg várta. Az állomáson gyászmise volt, azután a kocsit továbbitolták Lúgos felé, ahova az esti órákban ér- 1 kezeli meg. A kojíorsót a pályaudvarról egyenesen a Nemezeii Szinház előcsarnokába szállitották, ahol díszes katafalkra helyezték. A ravatalt kedden közszemlére bocsájtják és a tragikus módon elhunyt nagy művészt szerdán délután temetik. Kedden hirdeti ki az ítéletet a honvédtörvényszék a Móra~uccai gyilkosság ügyében. (A Délmagyarország munkatársától.) A Móra-uccai titokzatos gyilkosság ügyében a szegedi honvédtörvényszék — mint ismeretes — a tanúkihallgatásokat már befejezte. Hétfőn a vád- és védbeszédekre került sor. A vádló katonai ügyész Tóth János közhonvédet szándékos emberölés bűntettével vádolja. mert 1920 julius 3-án a Móra-uccai éjjeli mulató elölt előre megfontolt szándékkal megölte Hegedűs Pétert. A vád Kunyó Istvánt szándékos emberölés kísérletével vádolta meg, mig Gálosi Árpád szakaszvezetőt felbujtói minőségben. Mindhárom vádlottal megvádolta azonban az ügyészség bünsegédi bűnrészességgel is, mivel a véres támadásban mindhárman résztveitek. Dr. Nekich Richárd Kunyó védelmében kifej telte, hogy az elhangzott tanúvallomások alapján tisztaképet nem lehet kapni és nem lehet megállapítani, hogg ki volt a gyilkos. Véleménye szerint a gyilkos Gálosi Árpád lehetett, aki ellen számos terhelő tanúvallomás hangzott el. Kabdebó Lajos alezredes katonai védő szerint a gyilkos csak Kunyó leheteti, mert ugv Tóth, mint Gálosi szerepét, a tanuk teljesen tisztázták Az ítéletet kedden délelőtt 10 órakor hirdeti ki a honvédtörvényszék. Back Bernát lesz a Szeged-Csongrádi elnöke. Március 20-án lesz a közgyűlés. (A Dfilmagyarország munkatársától.) A Szeged-Csongrádi Takarékpénztár minden valószínűség szerint március huszadikán tartja meg ez évi rendes közgyűlését, amely elé szokatlanul nagy érdeklődéssel néznek. A közgyűlésen alakítják ugyanis meg az uj igazgatóságot, amelynek tudvalevőleg három uj tagja lesz. Két tagsági hely Szarvady Lajos és Koós Elemér halálával üresedett meg és uj személyivel kell betölteni Gerliczy Félix báró helyét, aki nem magyar állampolgár. Szarvady Lajos halála folytán uj igazgatósági elnöke is lesz a Csongrádinak és — mint értesülünk erre a diszes pozícióra az egyetlen jelöli liegavári Back Bernát. Ezeknek az eseményeknek a lebonyolítását érthetően nagy érdeklődéssel várják azért is, mert az uj igazgatóság nevezi ki Koós Elemér utódát a vezérigazgatói állásra. Ebben az ügyben a következő sorokat kaptuk: A Szeged-Csongrádi Takarékpénztár vezérigazgató-választásának és igazgatósági kiegészítésének ügye Szeged kereskedelmi és ipari köreiben mind nagyobb érdeklődést kelt. Ez az érdeklődés nagyon érthető, hiszen Szeged és környékének legnagyobb vállalatáról van szó és a vezérigazgatói állás tulajdonképen már hónapok óta betöltendő, azonkívül Szarvady Lajos elnök és Koós Elemér vezérigazgató halála folytán az igazgatóság két tagsági helye üresedett meg és városszerte azt beszélik, hogy Gerliczy báró újbóli megválasztása az igazgatóságba alig történhetik meg, mivel ő nem magyar állampolgár. Az igazgatóság azon határozata, hogy a vezérigazgatói állást addig nem töltí be, amíg az igazgatóság újból teljesen ki nem egészült, annál helyesebb és indokoltabb, mivel az idén az egész igazgatóság mandátuma lejár, a legközelebbi közgyűlésnek tehát az egész igazgatóságot kell újból megválasztania. Épp ezért némileg kifogásolják azonban, hogy a vállalat igazgatósága még nem állapitolta meg a közgyűlés napját, mert hisz noha (ktélség nem fér ahhoz, hogy a vállalat így is megfelelően működik —, a fenti leglényegesebb kérdések elintézése mindenesetre mielőbb kell. hogy megtörténjen. Ami már most az igazgatóságba újból beválasztandó két, esetleg három tagol illeti, ezen nemcsak tekintélyben, de jövedelemben is kiváló helyek több oldalról erős verseny tárgyai. Számottevő kereskedő- és iparoskörökből most azon a város kereskedelmére és iparára nézve kétségtelenül fontos kívánság nyilvánul, hogy az igazgatóságba lehetőleg a kereskedelmi és ipari szakértelem és gyakorlat képviselői választassanak be, meri ez az eddigi igazgatóságban csak egy személlyel van képviselve és mert noha a/, igazgatóság eddigi tagjai kivétel nélkül közbecsülésnek örvendenek, az mégis bizonyos, hogy a kereskedelmi és ipari körök fenti kívánsága eddig megfelelő módon kifejezésre nem jutott. Az intézet abban a szerencsés helyzetben van, hogy nem kell befolyásos, halalmon levő egyéneket keresnie, mert hiszen neki az ilyen befolyásokra nincsen szüksége. Annál inkább kívánatos, hogy városunk ezen legnagyobb pénzintézetének pénzügyi, kereskedelmi, ipari és mezőgazdasági tevékenysége ezen szakmák hivatott képviselőinek közreműködésével megfelelő útra tereitessék. Rubefhamisitó orosz hercegek. Párisból jelentik, hogy a rendőrség néhány nappal ezelőtt letartóztatott két orosz hercegei, akik hamisított rubelbankjegyeket hoztak forgalomba. A rendőrség titokban tartja az ügyet, mert a letartóztatottak állítólag az egykori cári család tagjai. A szécsényi választás. Szécsény, február 21. A szécsényi választókerületben Krúdy Ferenc egységespárti és dr. Lengyel Zoltán pártonkívüli képviselőjelöltek iveit elfogadták. Kovács Lajos keresztény ellenzéki képviselőjelöltet 272 hiányzó ajánlás pótlására utasították. Gyilkosság a paksi választás előtt. Paks, február 21. Véres események előzték meg a paksi választást. A fajvédő párt egyik embere agyonlőtt egy Zliniszky párti kortest. Az egyik présházban iddogállak a 7.1 inszky-kortesek, amikor egy nagyobb csupal fajvédő kortes jelent meg és abcugolni kezdte Zlinszkyt. Verekedés fejlődött ki, amelynek hevében Леке rm a n n Ádám agyonlőtte N é m e t h István 25 éves gazdálkodói. A fajvédők emberéi letartóztatták. „ERZSÉBET KIRÁLYNÉ" SZÁLLÓ BUDAPEST, IV., EGYETEM U. 5. Elsőranflu családi szálló a Belváros központjában. 100 szoba. Központi fülés. Vlzvezetékes mosdók. Lift. Fürdőszobák. 1 ágyas szoba 4 50-től 9 -ig, 2 ágyas 6—12 — pengőig Napi teljes pensio 9 — pengőtől. Éttermében a legjobb cigányzene Elismert jó konyha. Saját termésű somlói borok. Az „Erzsébet pince" szépen berendezett söröző. Mérsékelt árak. 46, SZABÓ IMRE tulajdonos. s 9 rác; T 16 felvonás R e9YSzerre О MIH ALY előadások G О 5, 7. 8 és F fél 10 «nkw. F