Délmagyarország, 1927. február (3. évfolyam, 25-47. szám)

1927-02-01 / 25. szám

10 DÉLMAGYARORSZÁG 1927 február ti. A szegedi bírósági jegyzők és joggyakornokok feliratban kérik az igazságügyminisztert, hogy a kinevezéseket rangsor szerint eszközöljék. (A Dél in agyarország munkatársától) Legutóbb — mint ismeretes —, hat járásbirót ne­vezlek ki törvényszéki birónak és ugyanakkor öl törvényszéki jegyzői, illetve titkárt, járásbirónak. Az igy megüresedett titkári és jegyzői állásokat azonban még nem töltötték be, noha a szegedi tábla területén számos olyan joggyakornok és »körpóllékos jegyző van, akik évek óta hiába vá r já k előlép te lésüké t, A lábla területén beosztott joggyakornokot igy nagyon kellemetlenül érinli az a tény, hogy a legutóbbi néhány hónapban három izben tör­tént jegyzői és titkári kinevezés, a szegedi tábla kerülete azonban mindhárom esetben érthetetlenül kimaradt. Ezek a kinevezések, amint az érdekel­tek megállapították, teljesen találomra, a rang­sor és szolgálati idő felbontásával történtek. Fiatal budapesti ügyvédjelöltek lettek máról-holnapra tit­károk, a vidéki tábláknál pedig hiába várták a megérdemelt és esedékes kinevezéseket. A Budapesti Közlöny legújabb száma ismét igen sok birósegédi kinevezéseket közöl. A kine­vezések sorában a szegedi tábla kivételével, mind­egyik lábla előfordul és igy érthető, hogy a sze­gedi tábla területén beosztott birósegédek bizo­nyos elkeseredéssel veszik tudomásul a rangsor és a szolgálali idő mellőzésével történt kinevezéseket^ Értesülésünk szerint a szegedi bírósegédek fel­iratban arra kérik az igazságügy-miniszteri, hogy a kinevezések a jövőben csak a rangsor figye­lembe vételével történjenek. mtttm ** i Kereskedők, iparosok és háztulajdonosok a Issza Lajos-köruti piacok áthelyezése ellen. A Kereskedők Szövetsége kedden nagy küldöttséget vezet a polgármesterhez. (A Délmagyarország munkatársától.) Alig hogy ismeretessé vált a város tanácsának az a legutóbb hozott határozata, hogy a Tisza Lajos körúton eddig elhelyezve volt piacokat, a Rudolf-térre, a tanyai vasút végállomása körül kivánja elhelyezni, a hir a közönség széles rétegeiben nagy megütközést keltett. A piacok áthelyezése nem egyszerű rendé­szeti intézkedés, mert alapjában renditi meg a Tisza Lajos-körut körül kialakult kereskedő« és ipBros-városrész létfentarlását. A piacok immár közel negyven esztendeje a Tisza Lajos-köruton vannak elhelyezve és nemcsak a Tisza Lajos-köruton, hanem a vele szom­szédos Mérey-, Mikszáth Kálmán-, Károlyi-, Pallavicini-, Csekonics- és Feketesas-uccában a piaci forgalomra számitó kereskedők és iparosok nyitották itt meg szorosan egymás mellett felsorakozva üzleteiket és műhelyeiket. A piacok áthelyezésének erőszakos intézke­dése nem csupán a kereskedők és iparosok létfentartását rendítené meg, hanem deval­válná értékűkben ezen utvonalak házingatla­nait is, hiszen ezen utvonalak értékét éppen a piacok ott való elhelyezése emelte. A létérdekükben megtámadott kereskedők, iparosok és piaci árusok száma közel négy• százra lehelő. Az érdekellek a Kereskedők Szövetségének vezetőségéhez fordultak és hétfőn délelőtt a Szövetség elnökségével sürgős értekezlete1 tartottak. Az értekezleten, melyen a piacok áthelyezésével súlyosan érintet kereskedők vezetőiként Otlouay Ká­roly, Bruckner Ede és idősebb Klonkay Andor más, mintegy ötven kereskedővel együtt je­lentek meg, kialakult az a határozott kíván­ság, hogy a város polgármestere előtt kell feltárni mindazokat az indokokat amelyek a Tisza Lajos-köruti piac áthelyezése ellen szólanak és rá kell mulatni azokra a belát­hatatlanul súlyos következményekre, amelye ket az ily intézkedés maga ulán vonhat. Elhatározta az értekezlet, hogy kedden, feb­ruár 1-én délelőtt 9 órakor az érdekeltek nagyobb küldöttsége jelenik meg a Kereske­dők Szövetségének vezetésével a város pol­gármesterénél. A Kereskedők Szövetsége felkéri az érde­kelt kereskedőket, iparosokat és piaci áruso­kat, hogy kedden délelőtt 9 órakor a város­j háza előtt gyülekezzenek, ahonnan küldőttsé­I gileg fogják felkeresni a polgármestert. áI tanács titkolt célja: mindenképpen fyászikeszelesbe venni a sszin&ászat. Hétfőn még mindig nem józtak döntést. (A Délnutg yarország munkatársától.) A sze­gedi színház veszedelmesen hosszura nvuló válságában uj fordulat állott be. Kiderült, hogy a városi tanács mull heti határozata, amely alapja volt a színészekkel lefolytatott egyezkedési tárgyalásoknak, csak arra szol­gált, hogy a tulajdonképeni titokban meg­érlelt célt elleplezze. Ez a cél most kipattant és egészen érdekes megvilágításba helyezi a kérdést, megmagyaráz sok mindent, amire eddig hiába keresett a közönség magyará­zatot. Vasárnap délelőtt — amint azt előre jelen­tettük rendkívüli ülést tartott a tanács. Az ülés bizalmas volt, eredményéről csak annyi került nyilvánosságra, hogy konkrét határozat továbbra sincs. Vasárnap délután aztán megjelentek a színházi vizsgáló bizott­ság tagjai: /''odor Jenő tanácsnok, Scullétg Sándor főszámvevő és Simkó Elemér főügyész a színházi irodában, ahol két és félóráig ta­nácskoztak Faragó Ödön színigazgatóval. Ezek a tanácskozások azonban nem vezettek ered­ményre. Itt derült ki, hogy a város tanácsa tulajdonképen mit akar. A szanálási akció csak külső máza volt ennek a titokban tartott tanácsi szándéknak. Arról van szó, hogy a város feltétlenül házikezelésbe kí­vánja venni a színházat legalább erre a szezonra. A létszámcsökkentés és a gázsik redukálása volt ennek a megoldásnak — és nem a kifelé bejelentett célnak az előfeltétele. A város halósága ugyanis ugy számított, hogy abban az esetben, ha Faragó Ödön vezetése alatt nem bírja el a színház a meglévő terheket, akkor a városi kezelés alatt sem lehet rentá­bilis. A terv éppen ezért az volt, hogy Fara­góval elvégeztetik a létszámcsökkentés és a gázsiredukálás kényes és nehéz feladatát, mert a színészek a várossal, mint erkölcsi testü­lettel szemben feltétlenül nagyobb igényeket támasztottak volna és azután, ha Faragó ezt keresztülviszi, mint ahogy keresztül is vitte, akkor veszik a színházat a redukált fizetésű és létszámú társulattal házikezelésbe. Faragó Ödön azonban váratlanul nehézsé­gekel gördített a terv megvalósítása elé. Ki­jelentette a bizottság elölt, hogy semmi esetre sem mond le hároméves szerződéséről. Bár ez a szerződés még aláiratlan, de jogilag mégis szerződőit igazgatója a városnak, hiszen a tanács meghívására vette át a szegedi szín­házat. A vasárnapi eredménytelen tárgyalásokat hétfőn folytatták, de ismét eredménytelenül. Értesülésünk szerint csak abban állapodtak meg, hogy a D-listára került színészek ked­den. február elsején megkapják két hónapi fi­zetésüknek megfelelő végkielégítésüket, a meg­maradó színészek pedig redukált fizetés mel­lett maradnak tovább, egyelőre Faragó igaz­gatása alatt. Az előadások nem szünetelnek. A hét végéig feltétlenül meghozzák a dön­tést. fldőfelszólamlási tárgyalások. II II. számú adófelszólamlási bizottság eredeti tervétől eltérően már a mai uapou meg­kezdi az érdeinlrges tárgyalásokat. A részletes tárgyalási sorrendet alább adjuk. fi £11. számú adófelszólamlási bizottság február 5-ig megszakítja a tárgyalásokat, mert belső munkálatokkal van elfoglalva. fiz I. számú adófelszólamlási bizottság a következők felebbezéseit tárgyalja Február t-én: Agocsi Gyula földbérlő, Tömörkény-u. 6. Dr. Erlilz Jánosné háztulajdonos, Tisza L.-körút 37. Dr. Czukor Ignácné háztulajdonos. Korona-u. G. (">zv. Burger Zsigmondné Párisi-körut 3(v özv. Szűcs Ferencné háztulajdonos, Boldogasszony-su­gárul tG. Horváth János háztulajdonos, Boldog­asszony-sugárul 1. Grüner Géza háztulajdonos, Ma­dácli-u. ti. Özv. Heiinann Sándorné házlulajdouos, Madách-u. G. Kühn Vendel háztulajdonos, Ma­ros-u. 31. Beich Egon földbirtokos, Gizella-tér 3. Berger Bezső. kereskedő, Gyertyámos-u. 6. Ko­vács József háztulajdonos, Népkert-sor 3. Balog Lajos háztulajdonos, Marostő. Winter Géza ház­tulajdonos, Palavicini-u. 5. Szauer Antal tisztvi­selő. Kelemen-u. 1. Schwarz Kálmán háztulaj­donos, Valéria-léi- 10. Léber Péter művezető, Ma­ros-u. 9. Müller János háztulajdonos. Dugonics­tér 11. Szittner János gyógyszerész, Tisza Lajos­körut 43. Özv. Meák Gyuláné háztulajdonos, Kos­suth I..-sugárul 31. Winter Emil rt. igazgató, So­mogvi-u. 2G. Bieger Jánosné háztulajdonos, Pal­lavicini-u. 3. Ifj. Kuss János háztulajdonos, Horthy Miklós-ii. ,">. Wolf Miksa háztulajdonos, IlorllíV Miklós-u. Ki. Bloch Mór magántisztviselő, Dugonics-tér lt. Február 3-án: Papp János Iskola-u. 18. Kiss Lajos Vásárhelyi­sugárul 10. Frindt Károly Sándor-u. 21. Liplay Ist­ván Polgár-u. 27. Mandeihern Vilmos Hullám­u. 4. DömöU Lajos Arany János-u. lt. Filipovics Simon Alföldi-u. 10. Tábil Gáspár Lőw Li;pót-u. 1. Birk Károly Szentháromság-u. 1G. Tóth Mihály Sajka-u. 11. Özv. Czeisz Józsefné Füredi-u. 8. Singer László Valéria-tér 11. Pósa Dezső Fodor­u. 20. asztalosok. — Lux Mihály Vár-u. 7. Babós Aladár Fodor-u. 26. Vladiszmavlyev Sándor Pe­tőfi S.-sugárul 12. Blaskovits Ferenc Tisza Lajos­körut 3. Sári István Bástya-u. 3—5. Kónya Sán­dor Oroszlán-u. 2. Welzl Ádám Jókai-u. 12. Ber­kei- Jenő Vedres-u. l.b. Pásztor Imre Szent Islván­tér 6. Bugárszki Elemér Pelőfi Sándor-sugárul 42. Humbach Jakab Polgár-u. 20. Wílof Ferenc Korona-u. lő. Krier Péler Fekelesas-u. 10. Talpay Mihály Feketesas-u. 1G. Dudás Sándor Tisza L ­körut 19. Itc-im Antal Fodor-u. 35. Varga Antal Lengyel-u. 8. borbélyok. — Papp Pál Szatymaz kap 295. Szilágyi János Madách-u. 11. Kovács Lajos Mikszáth K.-u. 8. bognárok. Kovács Vilmos böröndös, Vidra-u. G. Kószó János cini­festő, Báró Jósika-u. 37. ü II. számú adófelszólamlási bizottság a következők felebbezéseit tárgyalja Február 1-én: Özv. Nagy Istvánné dohánykisárus, Szeged, Li­get-u. 4. Özv. Junger Aladárné dohánykisárus, Szeged, Bómai-körut 21. Török Sándor dohány­kisárus, Szeged, Szent László-u. 16. Víg Budolf há­zaló, Bihari-u. 1. Fejős Erzsébet Jókai-u. 12. Gás­pár Pálné Debreczeni-u. 26. Horváth Anna Halász­it. 3. Kéri Mihályné Hóbiártbasa-u. 25. Tóth József Csaba-u. 74. Báló Ferencné Hattyu-u. 46.a. Jó­járt Pálné Bózsa-u. 5. Lakó Imréné Somogyi­telep 925. Miklós György né Fecske-u. S). Özv. Ra­dics Lukácsné Hajós-u. 18. Boros István Tápéi­u. 12. Popán Jánosné Kereszt-u. 13. Szűcs Bo­zál Hóbiártbasa-u. 18. Erdődi Istvánné Szilléri­sugárut 27. Förgeteg Mátvásné Sándor-u. 26. Ju­hász Sándorné, Makra Imréné Szent László­u. 15 Özv. Gera Illésné Rózsa-u. 5. Süveg József Bóna-u. 16. Matkovics Antalné Bihari-u. I. Hábel Jánosné Liszt-u. 18. Kohajda Illésné Somogyi­telep 219. Ifj. Dobó Ferencné Avar-u. 7. Özv. Dobó Ferencné Hóbiártbasa-u. 22. (.iái Józsefné Retek-u. 31. Kószó' Jánosné Avar-u. 7. Palatínus Józsefné Tápéi-u. 41. özv. Tóth Jánosné Hóbiárt­basa-u. 12. Ixléses báli 82 és estélyi cipők meg­érkeztek ! ! I Tartósságban. -ninőséffben, ártv*. 'elülmulhatal kivel r • S)éliKa<№tiwaaa JCÍpőA +Sz&£picl +JCá*úszuM ttel-Ka Qarisnyák fogalommá váltak. Szánt hé?Sándf$v* iwékpár, varrógép áruháxa Szeged, fCís u. 2 (KtsD.-palota

Next

/
Thumbnails
Contents