Délmagyarország, 1927. január (3. évfolyam, 1-24. szám)
1927-01-30 / 24. szám
J927 január JU. DÉLMAG YAJtOHSZAG 5 НегтОп János vásárhelyi igazgatótanító títi-veri, rugdossa a reábízott elsöosztályos fiukat és leányokat. A gyermekek nem mernek iskolába menni. (A I) é i in a g v a r ország h ("> <1 m e z ő vás á rhelyi munkatú r s á t ó 1.) Szomorú eseményekről következik üt alább tudósítás minden színezés nélkül. Fölösleges az eseményekhez egy szót is hozzáfűzi: szomorúan rajzolódik ki Hermán János igazgató-tanító nevelési módszere. Először nem akartunk hitelt adni annak, hogy az igazgató-tanító nádpálcával, pofonokkal, cipősarokkal nevetgell a rábízott etsöosztályos gyerekebet. Hihetetlennek tetszett az egész, rosszindulatú pletykának tartottuk eleinte. De jöttek a nevekkel és mondták: — Kérem, lessék csak ide, meg ide menni! ... Itt meg itt érdeklődni! ... Ennek a kislányát, annak a fiát verte meg. Tavaly egy kisleány uyolc napig u kórházban feküdt utána. Most meg, csak a napokban, a kis Posztós Ernőkét verte meg. Ott laknak a Galamb-uccában, a 22. szám alatt; tessék csak érdeklődni náluk Mikor már egész légióját hallottuk a panaszoknak, elindultunk, hogv utána járjunk: mi igaz a vádakból? Előszűr is a legfrissebb eselre voltunk kíváncsiak, Posztós Ernőké esetére. Fölkerestük a Galamb-ucca 22. szám u házat: Posztósék nem voltak odahaza. A háziasszony informált : — I fj a z kérem. N'agyon megverte szegény gyereket ... Napokig kék volt a füle utána ... Egy kisleánvka sompolygott az asszony mellett. Mikor hullotta, miről van szó, belekotyogott: — Mikor már a földön feküdt az Ernő meg is rúgta ... — Hát te honnan tudod'/ Te is odajársz? — Oda! - emelte rá szeretettei az asszony a szemféfc. - Ennek is olyan két pofont adott egyszer, hogy kiesett a padból. Ennek is? ... Ennek a csöppnyi, vézna leánynak? Amelyik akkora, mint egy verébfiók ... csak szoknya, meg szem ... így másnapra maradi a beszélgetés Posztósékkat. Posztós Ernőké: ez is csak olyan verébfiók. Egyenes tartású, halványarcu, vékonyka gyerek. — Meg bizony — feleli a kérdésre ^ hogy megverte-e az igazgató ur? — Mivel bántott, fiacskám? —• N á d p á Icával. — És hol ütött vele? — t tejemel a lába közé fogta. u#> ütött ... Az.tán a fülemet verte. Még a nyakamul aregfogla, fölemelt és odavágott. Mikor elestem, (mutatta Ide rúgott ... — Sirtál-e, Ernőkén»? — Nem ríttam én. Mert féltein, hogy ükkor jobban ül ... — De tértleltél is — szólt közbe az anyja. — Mikor már vége volt a mulatságnak! -- Aztán mondjad csak Ernőké, mért vert meg az igazgató ur? A gyerek gondolkodás nélkül felelte: — Mert nem tudtam, mi van a belső részemben!... Íme, egy kérdés miatt, amelyre nem tud megfelelni eg\ hatesztendős gyerek, Hermán .tános igazgató-lanitó urat elhagyja a béketűrés, a beteg idegei láncba kezdenek és kézzel-lábbal, pálcával csap szét az — angyalok között. Ha van az iskolában feszület, a kisdedek Jézusa zonyára sírva csukja le ilyenkor h szemét mondja azt. hogy: — Bocsásdd meg neki, mert nem tudja: cselekszik! ... A gyerek édesapja. Posztós Sámuel gépész, G a á I Sándor orvoshoz vezette a gyéreket, orvos látleletet vett fel. hogy nyolc napon belül gyógyul a sérülés. A látlelet azóta dr. Tárkányi Szűcs Ernő ügyvédnél van. Lebet ilyenformán, hogv a bíróság is foglalkozik még a — mulatsággal ... Az eset kedden történi, az apa pénteken járt a Mária Valéria-nccai iskolában, Hermán igazgatónál. Érdekes, hogy a kiváló néptanító ekkor letagadott inturient. Azt állította: 11 e m emlékszik semmire. Sőt áradozott, hogy jó tanuló az Ernőké ... okos gyerek ... szépen halad előre nagyon szereti ... Posztós Sámuel különben följelentést tett Hermán János ellen a szegedi tanfelügyelőségné 1 is. Azzal a gondolattal foglalkozik, hagy a gyereket másik iskolába adja, ahol nem a 11 t-rmán-félé módszerrel verik a növendékek fejébe Ыmit dr. Az a tudományt. De meg szükség is van erre, mert bizony Ernőkét azóta kaláccsal sem lehetne abba az iskolába elcsalni . . — Tessék nézni, — mondta az anyja — most is visszajött. Azóta h i á b a küld j ü k, m i nd i g visszajön ... Épugv, mint a kis Dezső Lídia — akik a Zsoldos-ucca 17. szám alatt laknak — tette ezelőtt pár évvel. Most harmadik osztályba jár a kislány. Ma is még fejletlen, gyönge, vérszegény gyerek, — hát még milyen lehetett első osztályos korában. Hermán igazgató ezt a lányt is t iz szer-h u sz szor megverte egy év alatt, A gyerek reszketett, nem akart menni iskolába és emiatt, ráadásul az anyja is mindennap nagyon elverte. Ma: harmadik osztályos korában is még rosszul olvas, sőt hebeg olvadás közben s az anyja ugy veszi észre, hogy a hallása is megromlott. Kiss Lajos Galamb-ucca IV szám alatti lakos. Hermán keze alól elvitte fiát egy másik iskolába, mert több alkalommal azt is összepofozta ... De talán mind közölt legsúlyosabb volt a Kovács Veronika esete, amely tavaly történt, lizt a kislányt ugy megverte és megrugdosta Hermán igazgató, hogy a fejebőre kitui-uitl és utána nyolc naprg a kórliázban ápolták. A leány apja, Kovács Pál, Gyulai-ucca 11. sz. alatl ¡akik, nem hagyta annyiban a dolgot. Hermán ellen pört indított a bíróságnál s ekkor a jeles tanító fühöz-tához kapkodott, hogy a borét megmentse. Elment Kovácséihoz, letérdeli á leány anyja előtt, a kezét csókolta és sírva könyörgött, hogy ne tegyék tönkre, ne bántsák; megfizeti az összes költséget, csak ne bántsák. Egyelőre ennyit Hermán igazgató-tanító ur pedagógiájáról. G r a c z a János. WMMMMMMMMM iwiwnw fi tiszti főorvosi hivatal szerint szombaton felére csökkent az influenzás betegek száma. (A Délmagyarország munkatársától.) Tegnap ismerteltük a szegedi tiszti főorvosi hivatal nyilatkozatét, mely szerint Szeged tul пап az influenzajárvány krízisén. A tiszti főorvosi hivatalban szombaton n járvány helyzetéről a következő ujabb felvilágosítást adták: — Az influenzás betegek száma a mai napon о felére csökkent. Az iskolákban a tanulók létszáma már csaknem teljes. — Ujabb megbetegedésről a mai napon sem kaptunk Jelentést. Az ujszegedi járványkórházban még ápolnak néhány beteget« előreláthatólag hélfőn már az összes betegek elhagyhatják a kórházat Az orvosi kar egyébként elég szerencsésen úszta meg a járványt. Egy-két könnyű náihamegbetegedés előfordult ugyan az orvosok közt i«, de senkinek sem volt komolyabb influenzája, ugy, hogy fennakadás emiatt nem történt. A tiszti főorvosi hivatal szerint a jelek olyanok, hogy most már a spanyoljárvány nem fog fellépnL ш Megvalósulás felé k&zeledik az alsótanyai nvaralótefep terve. (A Délmagyarország munkatársától.) Az alsótanyai kisvasút építésével kapcsolatban, mint ismeretes, érdekes és igen életrevaló tervet pendített meg annakidején néhai Szendreii Jenő tanácsnok, az alsótanyai villatelep tervét. Részletes előterjesztést is intézett ebben az ügyben a tanácshoz és kifejtette, hogy az alfiótanvai erdők között, az erdőőri szakiskola környékén, közvetlenül a kisvasút mel lett, gyönyörű nvarlótelepet lehetne létesütni, ugy, hogy a város néhány száz telket oszlana ki vagy örökáron, vagy hosszúlejáratú, esetleg örökbérlet formájában azok közölt a városi polgárok között, akik kötelezettséget vállalnak arra, hogy meghatározott időn belül csinos villákat, nyaralókat építenek a telkekre. Szendrey Jenő tragikus halála után foglalkozott csak a tanács ezzel az előterjesztéssel, amely az egész tanács tetszését teljes mértékben megnyerte A tanács meg is bizla a mérnöki hivatalt a nvaralótelep terveinek elkészítésével. Ezzel a kérdés egyelőre lekerült a napirendről. Közben a mérnöki hivatal elkészítette a tervet, illetve a helyszínrajzot. Papíron felparcellázta azt a területet, amely a legalkalmasabbnak látszik erre a célra, ötven-hatvan egyholdas villatelek kerülne ki abból a területből, amelv két erdő között húzódik el. A tervet Bokor Pál polgármesterhelyettes be is mutatta már a tanácsnak. A tanácsülésen Berzenczey Domokos műszaki főtanácsos élőszóval egy másik megoldás tervét is ismertette. A beterjesztett tervvázlat SÍ érint a villák három, egymástól meglehetősen távoleső csoportban épülnének fel, a város pedig mindhárom parcellacsoporttól elkülönítve építene fel egy szállót. Berzenczey Domokos ezzel szemben azt javasolta, hogv a tanács lehetőleg egy eso|>ortban hasítsa ki a villatelkeket, mert az emberek ínég akkor is együtt szeretnek lakni, ha nyaralnak A szállót is a villák közé építtesse fel, de létesítsen a nyaralótelep közepén partfürdőt, ami feltétlenül kellemesebbé és kívánatosabbá tenné a nyaralást ezen a telepen. A fürdő létesítésére erősen biztat az, hogy a kiszemelt terület közepén jelenleg szikes semlyékek vannak. Ezeket kellene tehát csak kimélyíteni és vizük állandóságát biztosítani. A tanács elhatározta, hogy komoly útra tereli a kérdést. Bokor Pál polgármester-helyettes elnökletével rövidesen műszaki bizottság száll ki a helyszínre, ahol véglegesen megállapítják majd a nyaralótelep helyét, fia igaz, még ebben az évben sor kerül az egyholdas villatelkek kiosztására. Egyelőre ötven-hatvan telket osztanak csak ki, de szükség esetén kiosztható kétszáz egyholdas telek is. A tanács a villatclepel valószínűleg a szép terv kigondolójának, dr Szendrey Jenő tanácsnoknak a nevéről ¡ogja elnevezni. !immtmm Ax egész város lakosságának tömeges megmozdulása bizonyítja a BEN-HUR hallatlan nagy sikerét. Л különleges filmremek szerdáig marad a Мог! műsorán Előadások kezdete 5, 7, 9, vasár- és ünnepnap 3, 5, 7 és 9 órakor.