Délmagyarország, 1927. január (3. évfolyam, 1-24. szám)
1927-01-27 / 21. szám
4 D£LM AGYARORSZÁG 1927 január 21. vázlatos volt, éppen ezért hozzájárul ahhoz, hogy a tanács levegye most a kérdést a napirendről. A tanács beterjesztette ezután a Tólh Péler~íéle ház második emeletének építésére vonatkozó javaslatát. amely szerint ez az uj emelet SO.tXM) pengőbe kerülne és ezt a dollárkölcsönből fedezhetné a város. Dr. S ő r e g h y M á t y á s azt kérdi, hogy ha már felemeli a város a házat, miért nem emeli fel kél emelettel. lg> aránylag, olcsóbb is lenne. A "p 0 I g á r m e s t e r kéri a közgyűlést, hogy egyelőre változatlanul fogadja cl a tanács javaslatát, majd, ha a mérnökség megállapítja, hogy az épület három emeletet is elbír, a tanács pótlólag beterjeszti az erre vonatkozó pótjavaslatát, is. A közgyűlés így elfogadta a javaslatot. Fodor Jenő tanácsnok ezután a főváros lakásügyi áliralál ismertette. Javasolta, hogy a közgyűlés maradjon meg a mull évi álláspontja mellett, amikor azért irt fel, hogy egy évvel hosszabbítsa még meg a kormány a lakáskötöttség idejét, de emelje a lakbéreket negyedévenkint öt százalékkal egészen 100 százalékig. Wimmer Fülöp szólal fel. Elmondja, hogy a kereskedelmi és iparkamara foglalkozott az üzlethelyiségek felszabadításának kérdésével és elhatározta, hogy felterjesztést intéz a kormányhoz, kéri a felszabadítás elhalasztását, de hozzájárult a bérek 5, illetve 10 százalékkal való emeléséhez. A kereskedelem és az ipar súlyos gazdasági válsággal küzd, fél, hogy a csődök és a kényszeregyezségek ideje ismét el fog következni. Ha ez az év építkezést hoz, akkor jövőre fel lehet szabadítani a lakásokat. A polgármester már kal>oll építkezésekre vonatkozó konkrét ajánlatokat. Kéri, hogy a tanács javaslatával szemben a közgyűlés a kamara álláspontját tegye magáévá. Amíg Wimmer Fülöp beszélt, a háztulajdonos városatyák állandó közbeszólásaikkal akarták megzavarni, de sikertelenül. ])r. Sőreghy Mátyás a háztulajdonosok sérelmeiről beszélt ezután. A tanács javaslatát nem fogadja el, de javasolja, hogy a közgyűlés térjen napirendre a fővárosi távirat fölött is. Dr. Bodnár Géza a következő szónok Rámulat arra, hogy a házigazdák megkapják már a békebeli jövedelmük 85 százalékát, de ezzel szemben sem a kereskedők, sem az iparosok nem érik el, sőt meg sem közelitik ezt a százalékot. Meg van győződve arról, "hogy a kérdés nem itt dől el. Irányt mutat azonban a főváros közgyűlésének határozata, amely a városi polgárság mellett foglalt állást. Javasolja, hogy a közgyűlés csatlakozzon a budapesti javaslathoz. ' Fodor Jenő reflektált a felszólalásokra. A j szónokok a különböző* érdekeltségek nevében j beszéltek, a tanács a polgárság egyetemes j érdekeit t artolt a szem előtt. Kéri a tanácsi javaslat elfogadását. Wimmer Fülöp a zárszó jogán szólal fel és j kifejti, hogy a háztulajdonosok úgyszólván | az egyedüliek az országban, akik átmentették j vagyonukat, de a kereskedelem és az ipar | rettenetesen lerongyolódott. Ez indokolja meg a kamara álláspontját. A polgármester ezután elrendeli a szava- ! zásl. 39 szavazattal 38 ellenében nem tért napirendre a közgyűlés a javaslat fölött, a többség ezután a tanács javaslatát fogadta el. A polgármester este 7 órakor félbeszaki- j tolta a közgyűlést és folytatását csütörtök délután 1 órára tűzte ki előadásain sem a kedvezményes, sem a füzeijegyek nem érvényesek. Gersli Alfrédné a kórházi ágyon elmondotta szerencsétlen házasságának és a keddi merénylet történetét. Budapest, január 20. A tegnap délutáni véres családi dráma ügyében — amelyről részletesen beszámolt a Délmagyarország - dr. Bottka Sándor főtanácsos vezeti a nyomozást. Délelőtt bizottság szállott ki a Rókusba, hogy kihallgassa a súlyosan sérült Gersli Alfrédnél. Amikor a fiatal asszony meglátta a bizottságot, sirva fakadt. Kihallgatása során elmondolla szerencsétlen házasságának történetét. Férje megszöktette hazulról, de mindjárt az első napok után igen durván és brutálisan bánt vele. Nemsokára szét is vállak, a gyermek megszületett és Gerstl egymásután rendezte a jeleneteket. Tegnap pedig megtörtént a merénylet. Sírástól elcsukló hangon mondotta el azután a merénylet részleteit. Gerstl először öklével fejbevágta, majd amikor menekülni próbált a fürdőszobába, előrántotta revolverét. Elmondotta azt is, hogy a brutális férj egy alkalommal a villamos alá akarta lökni gyermekét tápláló feleségét. Gerstl Alfrédot délben gyilkosság kísérlete miatt letartóztatták. A véres drámához tartozik az is, hogy Gerstlné apja életveszélyes fenyegetés címén följelentést lett a merénylő férj öccse ellen, akit azonban egyelőre elbocsájtoltak a rendőrségről. Kéí évre ítélték a „Népszava" munkatársát és azonnal letartóztatták. Budapest, január 26. A budapesti törvényszék T ö r e k y-tanácsa ma délelőtt ismét Népszav asaitópört tárgyalt. Szőke Lajos volt a vádlott, aki ellen Rakovszky voll belügyminiszter sérelmére elkövetett rágalmazás és nemzetgyalázás miatt emeltek vádat. Szőke kijelentette, hogy csak politikai, kritikát irt a belügyminiszter beszédéről és amnesztiái követelt a gyorsított tanácsok elitéltjei számára. Töreky elnök: Ön azl irta, hogy ártatlan embereket Ítéltek halálra. A biróság ezután bűnösnek mondotta ki Szőkét és két évi fogházra, politikai jogainak elvesztésére és 20U0 pengő büntetésre itélte. A biróság ezután azonnal letartóztatta a hirlapirót, akit fegyveres őr vitt fel a fogházba. Eddig még nem volt példa arra, hogy újságírót jogerős ilélet előtt letartóztattak volna sajtóügyben. J-1 fövö tanévben felállítják Szegeden az első nyolcosztályos népiskolái. (A Délmagyarország munkatársától.) A tanfelügyelőségen szerzett értesülésünk szerint a jövő tanévben az egyik szegedi elemi iskolában megnyitják a VII-ik, egy év múlva pedig a VIII-ik osztályt is. A VII. osztá yos elemi iskola megnyitásához az ötletet az adta, hogy a Vl-ik osztály elvégzése után nagyszámban jelentkeztek olyan növendékek, akik mégegyszer et akarták végezni a VI ik osztályt. Az ország vidéki városaiban már több helyen felállították a nyolcosztályos elemi iskolákat, mégpedig — a hirek szerint — jelentős gyakorlati sikerrel. A nyolcosztályu elemi iskola célját és rendeltetését a tanfelügyelőségen igen érdekesen magyarázzák: — Az elemi iskola VI ik osztályából éppen akkor kell a növendéket elbocsátani, amikor r " értelmi köre fejlődésnek indul. Es éppen | ekkor következik el a gyermek életében, ; pontosabban a szegénysorsu gyermek életében az az időszak, amikor minden továbbképzés elől el van zárva. Tizenkét éves ; korában kenyérkereső munkára — testi fejlődésének károsodása nélkül — nem fogható. Ezt látják a szülők is. így azután sokszor az uccára kerül a gyermek. Ezt akarja tulajdonképpen megszüntetni a nyolcosztályos elemi iskola. A növendékek szülei leginkább munkásemberek, tehát olyanok, akik a nagyobb anyagi megerőltetéssel járó közép- vagy polgári iskolai költségeket nem bírnák el. Éppen ez bizonyítja, hogy a nyolcosztályos népiskolát a polgári iskola nem tudja helyeltesiteni. — Uj tantárgy tulajdonképpen nem is kerülne a két uj osztály anyagába. A cél az, .hogy a növendék a régi tantárgyakban nagyobb és alaposabb ismeretet szerezzen. A tanfelügyelöségen a nyolcosztályos elemi iskola felállításának lehetőségéről jelentést küldtek a kultuszminisztériumba, ahol azután elkészítették a terveket a nyolcosztályos elemi iskola felállítására. A tanfelügyelőségen remélik, hogy a jövő tanévben már Szegeden is fel tudják állítani az első nyolcosztályos elemi iskolát, illetve egyelőre csak a hetedik osztályt. Faragó Öáön hitelrontás miatt sajtópört indított a szegedi kurzuslap ellen. Csütörtökön a tanács elé kerül a szin&áxi válság ügye. nuár 26-iki számában »Mesterséges pánikkal kenyértelenségbe kergetik az ország legjövedelmezőbb színházának tagjait« című cikket és annak tartalmát magamra nézve sérelmesnek találtam, úgyszintén a színház üzleti érdekeit súlyosan sérti, amiérlis a mai napon ügyvédem utján fent megnevezett napilap ellen a feljelentést hitelrontás cimén megtettem. Szeged. 1927 január hó 27V-n. Faragó Ödön színigazgató.« (A Délmagyarország munkatársától.) Faragó Ödön színigazgató szerdán délelölt átnyújtotta Fodor Jenő tanácsnoknak azt a kimutatást, amely magában foglalja a színészekkel folytatott tárgyalások eredményét. Fodor tanácsnok érdeklődésünkre elmondotta, hogy az eredmény nem százszázalékos, de azért van remény arra, hogy sikerül a színház rentabilitását biztosítani. A kérdést csütörtökön terjeszti a tanács elé és igy csütörtökön dönt a tanács, hogy a távozásra hajlandó színészek végkielégítésére szükséges őszszeget milyen formában bocsátja a színigazgató rendelkezésére. Itt emiitjük meg, hogy a színház válságának ügyéből már sajtópörök is keletkeztek. Faragó Ödön színigazgató szerdán délelőtt feljelentést tett ia szegedi kurzusujság ellen. A lap mai számában ugyanis cikk jelent meg, amely a színház belső üzleti ügyeivel foglalkozik, de beleavatkozik a színigazgató magánéletébe is. Ebben az ügyben Faragó üdön a következő nyilatkozatot küldte a Délmagyarország szerkesztőségének : »A Szegcdi Uj Nemzedék cimü napilap jaSzudy Elemér: Trianon után-Párisfelé Érdekfeszítő olvasmány művészi leírásokkal, nagyérdekü politikát aktualitásokkal. Arai -4 pengő. Kapható a DÉLMflGYORQRSZAG kiadóhivatalában.