Délmagyarország, 1926. december (2. évfolyam, 277-301. szám)
1926-12-10 / 285. szám
1926 december 10. aagBKüMavnMri—^; TBMawCT DÉLMAGYAROKSZAG liannWBHBBIB 3 Mindén liberális és demokrata az első koekália tegye a keresztet a választási listán. Őrültséget szimulál a szélütött dorozsmai feleséggyilKos. Éjszaka, álmában gyilkolta meg hitvesét. — Czene Mihály szemei és az áruló vérnyomok. — A gyilkost csütörtökön behozták a szegedi ügyészségre. (A Délmagyarország munkatársától. A hitvesgyilkos Czene Mihályt a csendőrök csütörtökön délelőtt tiz órakor hozták be Szegedre. A Széchenyi téri törvényszéki épület előtt a két csendőr még egyszer kihúzta magát. Megigazították a derékszijjakat, a földbarna színű egyenruháról leseperték a havat és lódítottak egyet az összetöpörödött, nehéz járású Czene Mihálvon, aki borzalmas kegyetlenséggel meggyilkolta feleségét és azután elásta holttestét. Rövid paraszt zekéjében, zsiros kerek pörge kalappal fején, kezében szürke színű batviival nehezen veszi a lépcsőket Czene Mihály. 'Lélekzete el-elállt, sáriin pislog hátra, de a csendőrök nem engednek megállást. Látszik a járásán, hogv még sohasem járt ennyi lépcsőt, hiszen csősz volt, szabad pusziázó egész életében és a városban legutoljára harminc évvel ezelőtt járt. Amikor egv egy lépcsőt meghalad, féloldalra dől. — Évek óta szétütött — mondják a csendőrök — és mégis szélütött balkezével forgatta meg a fejszét alvó feleségének teje fölött. Majdnem öt percig tartott, mig a csendőrök felértek vele a második emeletre. Legelőször Tompa Gyula ügyészt keresték a csendőrök. Ő vezette le a helyszíni nyomozást és az ő útbaigazítása alapján tisztázódott a gyilkosság minden részlete. A 62 éves Czene Mihály ugyanis az utolsó pillanatig tagadta a gyilkosságot. Amikora csendőrök dorozsmai házának udvarában ásási nyomok ulán kutattak, egykedvűen járt le-fel pipázva, egy régi csárdást dúdolgatva. Ez a szintéit nyugodtság, éz a mesterkélt nemtörődömség keltette fel leginkább a gyanút. Amikor a csendőrök ásni kezdtek, Czene hangosan dúdolt. Hangja azonban meg-meg remegett és kiérzett belőle a benső izgatottság. Néhány ásóvágás után először az áldozat könyöke került felszínre. A ruhával fedett testrészre Czene csak ennyit mondott: — Ez csak egy rongydarab, más A csendőrök tovább ástak és amikor az egesz birta tovább tudott tovább a csendőrök nehéz bilinTompa Gyula a bilincseket. holttest előkerült, összeesett. Nem nézni a borzalmas látványt és nem tagadni. Beismerő vallomása után megvasalták Czene Mihályt, aki a csekben alig tudott mozdulni. Csak ügyész rendelkezésére vették le róla Amikor a bilincsek visszaadták mozgási szabadságát, azonnal beszélni kezdett. Czene Mihály legújabban őrültnek teteti magát és igy igyekszik retter.eles bűnét enyhíteni. Össze-vissza beszél mindent, de minden szavából kiérzik az előre meggondoltság. Teljes rokkantsága, széliitöttsége melleit még a szeme is rossz. És ez volt a legnagyobb veszte. Czene ugyanis december elsején ölte meg és földelte el feleségét. Hat napon át, mig a gyilkosságot fel nem fedezték-, mindig a gyilkosság véres nyomainak eltüntetésén fáradozott. Felmosta egész lakását. A falakat újonnan bemeszelte, de elfeledkezett arról, hogy a szeme rossz és igy hiába volt minden tisztogatás. A csendőrök éles szeme mindenhol megtalálta a vérfoltokat, amiket Czene Mihály nem vett észre. Vércseppek fröccsentek a falra, véres volt Czene Mihály ruhája is, véres a gyilkos fejsze nyele és vérfoltos az áldozat ágva. Czene mindezeket azonban nem vetle észre. Amikor feleségének ágyában a szalmazsákban elrejtve, megtalálták az asszony véres lepedőjét, elkeseredve bökte hüvelykujját a szemébe. Ki akarta szúrni a szeméi afeletti elkeseredésében. hogv a vérnyomok árulói lettek. Az egyik szeme most véres, kék foltok szegélyezik és felső szempillája mélyen belenyomult szemüregébe. Hat napon át aludt a véres ágyban anélkül, hogy észrevette volna az áruló vérnyomokat. Fehérnek, tisztának látta szobáját és habfehérnek ágyneműjét. Ezért haragudott meg vaksi szemére és* ez futhatott akkor is eszébe, amikor az egyik csendőr feszes vigvázban megállott Tompa Gyula ügyész másodémeleti irodahelyiségében: — Nagyságos ügyész ur, tisztelettel jelentem, bogy a dorozsmai gyilkosság tettesét előállítót tam. A gyilkos Czene Mihály reszketőn állott a két vigyázba merevült csendőr közölt. Ép szemével lopósan sandított az ügyészre, majd szemre vetle az iroda rideg bútorzatát. Az ablakon túli világban nagy pelyhekben hullott a hó és a csendőrök lábhozlelt fegyveréről egész tócsa viz szívta magát már be az irodaszoba padozatába. Czene Mihály egyik reszketős, szélütött kezében nagyobbacska batyu csüng. A figyelő szemlélő azt hinné, hogy az öreg csősz elemózsiát hozott magával, meri batyuját félőn többször magához szorítja. Pedig a batyuban csak a vérrel italolt bűnjelek vannak. A vérpettyes fejsze, a vérfoltos lepedő, női ing, alsóruhák és mosogató rongyok, mind a gyilkosság tanúskodó tárgyi bizonyítékai. — Na, hogy van öreg — kérdezi az ügyész. Czene maga elé réved. A jőitfdulalu kérdésre gondolkozik, majd rekedt hangon válaszol: — itöndbe volna mindön, csak az eszöm forog — mondja. Mást semmit se akar mondani. Mindenkivel azt akarja elhitetni, hogy az esze elfordult és azért történt a véres gyilkosság. Amikor a csendőrök végeznek: katonás lelépés. A hátraarc oly kemény, mml a gyakorló téren. Czene Mihály hálráfordulásában neki esik az ajtónak, később neki dől a falnak, a folyosó márványán összeakadnak lábai és felbukik. Alig tudják felemelni. Az ügyészségi fogdába már karon kell felvinni. Lábai nem bírják a lépcsőkel. Czene Mihályt ma már a vizsgálóbíró hallgatja ki. hogy az előre megfontoltság kérdése tisztázódjék. A hitvesgyilkos Czene, hirtelen elkeseredést magyaráz bele a gyilkosságba, mig az alapos gyanuokok szerint a gyilkosságot előre megfontolt szándékkal, éjjel, az áldozat mély álmában hajtolta végre. Kaposvárott azz üzletel* Kifosztásával fenyegettéK meg Hassay választóit. Tumultuózus jelenetek az állomáson Ugrón Gábor érkezésekor. — A munkásság el/fagyja munkahelyét, éj a nem engedik Hassay ra szavazni. (Budapesti tudósítónk telefonjelentése,) Kaposvárról jelentik: A kaposvári választást igen nagy érdeklődés és izgalom előzi meg. A választási harc előreláthatólag igen heves lesz. Ugrón Gábor korlesei ma a cukorgyár vezetőségével megállapodlak abban, hogy a cukorgyárban alkalmazott munkások csak a gyári mérnökök vezetésével vonulhatnak fel a választásra. A munkásság erélyesen tiltakozott a gyár ezen intézkedése ellen és egyrészük ki is tépeti a munkahelyéről. Az ideges és izgatott hangulatra való tekintettel a rendőrséget megerősítették, ugy hogy 10 lépésenkinl egyegy rendőr ált. * 51 A Rassay párt szavazóit az Ugrón párt korlesei ma azzal fenyegették meg, hogy ha Rassay lesz a képviselő, akkor megismétlődnek az 1918. decemberi események, amikor az összes üzleteket kifosztották. l'gron Gábor ma este Kaposvárra érkezett, az állomáson párthívei éljenzéssel fogadták, de sokan Rassay! éljenezték, ugy hogy izgalotl szóváltás támadt, amely tettlegességig fajult és a nagyobb botrányt csak a rendőrség beavatkozása akadályozta meg. Petdl öyulai szombaíon e&í<e S^ecjedhre érlceaslli:. (A Délmagyarország munkatársától.) Ismeretes, hogy Peidl Gyula a legutóbbi belekben nem hagyhatta el betegágyat, orvosai szigo ruan megtiltották, hogy dolgozzon és igy természetesen nem jöhetett le Szegedre és nem nem monhatta el programbeszédét választás előtt. Csütörtökön azonban gondos ápolás és fokozott gyógykezelés annyira helyrehozta egészségéi, hogy már elhagyta betegágyát. Orvosai most már gyors javulást várnak és csak Peidl értesítette a szociáldemokrata pártot, hogy ha már nem tudta elmondani programbeszédét, itt akar lenni legalább a választás napján. Peidl szombaton esle fél halkor érkezik és hétfő reggelig marad Szegeden. Höpirat-faOHilnáK a szegedi ellenzéKi szavazóit ellen. Fenyegetések a „zsidó polgártársak" cimére. (A Délmagyarország munkatársától.) A szegedi egységes párt csütörtökön lelépett az agitációnak arról az útjáról, amely a mai viszonyok között kötelező mindenkire, de különösen kötelező a kormányzó pártra. Az egységes párt helyi vezérkara ugyanis, amely eddig is tevékenyen működött röpcédulákkal, ujabb két nyomtatvánnyal árasztotta el a várost. Az egyik a »magyarokhoz» szól és arról beszél, hogy a kormánypárt a nyílt kerületekben teljesen lehengerelte az ellenzéket, ha tehát a szegediek nem akarnak a bukott ellenzéki pártokhoz tartozni , szavazzanak az egységes párt listájára. Bizonyára nem várnak eredményt ettől az invitálástól az egységes párt komolyabb elemei sem. Az ellenzékiségnek bizony meg van az a kellemetlen hátránya, hogy különösen a nyilt választáson megszokott bukni a szónak abban az értelmében, hogy kisebbségben kerül be a parlamentbe. Ha aztán ez a kisebbség a nyillszavazásos kerületekben egészen törpe, minoritássá zsugorodott össze, ebből a titkoson választó kerületek ellenzéki szavazói nem azt a konzekvenciát fogják levonni, hogy most pedig siessünk a gyönge egysége!* pártot erősíteni, hanem ellenkezőleg: megedződnek elvhüségükben és kitartásukban. Az egységes párt másik röpcédulája is komolytalan és logikátlan, de ez már veszedelmes fegyvert forgat meg és választási trükknek, enyhén szólva, vaskos. Ez a röpcédula a a zsidó polgártársakhoz® szól és imigyen hangzik: Az egységes párt a polgári egység megteremlése érdekében nektek baráti jobbot nyújtott, amely az országgyűlési képviselőjelölésekben Jutott kifejezésre. Keresztény pol gártársáilok vezetőitek részéről keztyüdobásnak tekintik azt az eljárást, liogv a nektek nyújtott baráti jobbot visszautasítva, ellenjelölteket állítottak. Mi. akik ismerjük keresztény polgártársaitok hangulatát, amely e tény folytán ismét szélsőséges jobboldali irányzatba kezd terelődni, óva intünk benneteket a már szépen megindult társadalmi béke (elforgatásától és kérünk benneteket, liogv az urnánál térjetek jobb belátásra, ragadjátok meg a felétek nyújtott baráti jobbot, gondoljátok meg, hogy mit lehet értetek Szterényi József báró és szavazzatok az Egységes Pártra! Ne higyje senki a vezetőitek által terjeszteti ama hamis hírt, hogy Klebelsberg Kunó gróf a szegedi mandátumot nem tartja meg és igy Szterényi József báró mindenképpen képviselőtök lesz, mert Klebelsberg Kunűl gróf a szegedi mandátumot fogja megtartani és igy félrevezettetve nagy csalódás érhet benneteket. Egységespár!.