Délmagyarország, 1926. december (2. évfolyam, 277-301. szám)
1926-12-09 / 284. szám
i DÉLMAGYARORSZÁG 1926 december 9. Haladásért, egyenlő jogokért és könnyebb megélhetésért küzd az egyesült ellenzéki balpárt. Kun Béla és Szeder Ferenc nyeri el a vásárhelyi Kéi mandátumot. (A Déliuagyarország hódmezővásárhelyi munkarsától.) Néhány nap múlva Vásárhely népe is tár nz urnák elé járul, hogy a város két képviselőjét megválassza. Bár a rendőrhatóság erre a hétre egyetlen pártgyülést sem engedélyezett, az agitáció egyre növekedőbb, ami a választók egyenkinti meggyőzésére, illetve rábeszélésére irányul. . Különösen az egységes párt fejt ki erős korteskedésl Mayer János érdekében. A hangulat azonban mégis 'olyan, hogy egyáltalán nem bizonyos Mayer János megválasztása, mert a válaszlók nem hiszik el, hogy megválasztása esetén a vásárhelyi mandátumot megtartaná. Most egyébként a függetlenségi és 48-as párt jelöltjét, Kun Bélát támadják egyre hevesebbeu. A polgári szavazók ennek ellenére hűségesen kitartanak Kun Béla mellett, mig a munkások, kisiparosok és kisgazdák igen tekintélyes száma Szeder Ferencet akarja mandátumhoz juttatni. Ez előreláthatóan sikerülni is fog, mert a szociáldemokraták közül egyik párt sem tud elhódítani egyetlen szavazót sem. A Délmagyarország többezerkötetes kölcsönkönyvtárában havi dij előfizető részére 12 és 10, heti dij 2000 korona. Mablótáma&ás a sxente&i országúton. rekerülnek a rablótámadás tettesei. A hosszú eszméletlen állapot után Kecskés már csak homályosan emlékszik a rablótámadás részleteire. Elmondotta, hogy november 7-én a kunszentmártoni vásárra igyekezett. Útközben belért a Varga-féle csárdába. Itt mintegy 10 percet töltött és amikor ismét kocsira szállott, észrevette, hogy a kocsi rúdja eltörölt. Ekkor letért az országútról, hogy kocsiját megvizsgálja, amidőn hátulról többször k'ejbeütötték. Másra nem emlékszik és azt sem tudja, hogy kik lehetlek ismeretlen támadói. A Varga csárdában több gyanús alakot látott, akikről pontos szemclyleirást adott. A rendőrség a kapott személyleirások alapján uj nyomozást kezdett és minden remény meg van arra, hogv Kecskés támadói kézrekerülnek. (A Délmagyarország munkatársától.) A Délmagyarország már többször beszámolt Kecskés László szentesi lókereskedő súlyos következményű kalandjáról, akit több mini egy hónappal ezelőtt súlyos sérüléseivel a szentesi országúton talállak meg. A lókereskedő rablótámadásnak esett áldozatul, a tetteseket a rendőrség azonban nem tudta mind a mai napig elfogni. A rendőri nyomozást nagyban megnehezítette az a körülmény, hogy Kecskés hosszú ideig eszméletlen állapotban feküdt, ugy hogy kihallgatni nem lehetett. A keddi napon Kecskés végre anynyira jobban lelt, hogy beszélni kezdett és fényt derített a titokzatosság homályába burkolt bűnügyre. A rendőrség Kecskés bemondása alapján, most már uj nyomokon folytatja a nyomozást és remény van arra, hogy néhány nap múlva kézPöröli a város álíal kisajátított Véimsz~cfpőgyár épülteiének íulajdonjoga körül. A Délmagyarország munkatársától. A »Vénusz cipőgyár alsótiszaparti épülete legutoljára az egyetemi kisajátítási eljárások alkalmával foglalkoztatta a közvéleményt. Az épület tulajdonosa ugyan is olyan nagy összegei kivánt az egyetemi házért, hogy a város már-már biróság elé vitte a kérdést, de aztán mégis sikerült a megegyezés. A ház tulajdonjoga körül is bonyodalmak támadtak. A nagyérdekességü polgári pör előzményeihez tartozik, hogy Szűcs Béla borkereskedő 1921-ben eladta házát Szántó Mihály és társainak 850.000 koronáért, akik a megvásárolt házban a Vénusz cipőgyárat rendezték be. A házeladás azonban külömböző kikötésekkel történi. Igy Szűcs Béla kikötötte, hogy az eladási ár teljesen független a korona valutáris változataitól. A kikötések között szerepelt még az is, hogy Szűcs Béla 1926. március 30-án köteíes átírási engedélyt adni, amikor az uj tulajdonosoknak ki kell a vételárat is fizetni. Szűcs Béla azonban közben megbánta, hogy eladta házát. 1922-ben megtámadta a szerződést. A polgári kereset végig is járta a bírósági fórumokat, de mindenhol elutasításra talált, de a bíróságok idő előttinek talállak Szűcs Béla keresetét, aki gazdasági lehetetlenülés címen kérte a szerződés felbontását. A ház szerződésileg megállapított ára ugyanis teljesen elértéktelenedett, amit az uj tulajdonosok is beláttak és 450 ezer koronára emelték fel a ház vételárát. Közben a Vénusz cipőgyár tulajdonosai a gyárat eladták Maróti Józsefnek, aki nem szorgalmazta az átírási eljárást, hanem várta az 1926. március 30-át, amikor a szerződés értelmében törvényesen is megtörténik a tulajdonjog átírása. Amikor ez a nap elérkezett, Maróti felszólította Telefon Irodai 2-58. BELVÁROSI MOZI Telefon Pénztári 5-82 December 9, 10, 11. és 12 én csütörtöktől vasárnapig: BAGDADI TOLVAJ Douglas FairbanKs nagy attrakciója 12 felvonásban. SZEREPLŐK: A bagdadi tolva, DOUGLAS FAIRBANKS Omér rossz szelleme A kalifa A hercegkisasszony A mongol rabszolga lény A kínai herceg A hindu herceg A perzsa herceg A szent dervis Három eunuch Történik Bagdad uccáin, a kalifa palotájában, a tündérmezőkön, a tengerfenéken, a világűrben, a borzalmak országában, a holdban és a kristály birodalomban. Előadások kezdete 5, 7 és 9 érakor; vasár- és ünnepnap 3, 5, 7 és 9 órjkor. Szécs Bélát, hogy adja át az átírási engedélyt. Egyben birói letétbe helyezte a valorizált vételárat. Igv 92 millió korona kerüli birói letétbe. Szűcs Béla azonban figyelmen kivül hagyta a felszólítást. Erre Maróti megindította a polgári pört, de már csak az eredeti vételárai, a 350 ezer koronának megfelelő 72 milliót volt csak hajlandó Szűcsnek megfizetni. Szűcs Béla Maróli eljárására viszon(perrel felelt és gazdasági okokból elutasítani kérte Maróli követelését. Szűcs Béla .ugyanis azt bizonyította, hogy a ház ma nem 72 millió koronát* hanem "00 millió koronái ér, mert a város a kisajátítási eljárás során 700 millió koronát ajánlói! fel házáért. A biróság ítéletében Maróti polgári keresetét elutasította, mert az eljárás folyamán megállapította, liogv Maróti követelése jogtalan, mivel nena ő, hanem Szántó és társai kerüli szerződési viszonyba Szües Bélával. Az. hogy Maróti közvetlen vétel-szerződést kötött Szántóikkal, nem lehet kihatással a tulajdonjog kérdésére. Elutasította a biróság Szűcs Béla keresetét is, mivel megállapította, hogy a tulajdonképeni szerződő felek, Szántó és társai nem pereltek és igy keresete Marótira nem vonatkozhatik. A biróság Ítéletében tehát a ház tulajdonjogi vitás kérdésében nem döntött, ami maga után vonla, hogy a szerződő felek békés megegyezést hoznak létre. A szegedi szociáldemokrata párl választási hírei. Felhívás! A szegedi szociáldemokrata párt felhívja mindazon vidéken tartózkodó, Szegeden választójoggal biró elvtársakat, hogy a december 11 és tl-i választásokra jöjjenek haza és adják le szavazatukat! * Tudomásunkra jutott, hogy azzal agitálnak ellenünk, hogy Peidl Gyula szociáldemokrata listánk vezetője le fog mondani megválasztása esetén a szegedi mandátumról. A leghatározottabban kijelentjük, hogy Peidl Gyula elvtárs minden körülmények között a szegedi mandátumot tartja meg. A Végrehajtó Bizottság, s Felhívjuk az összes biciklis elvtársákat, hogy a választásokra való beosztásuk végett legkésőbb 10én. pénteken este 8 óráig a központi választási irodában (Hélvezér-ucca 9. Munkásotthon) jelentkezzenek. A Végrehajtó Bizottság. KORONDI és UCHTMAN 337 CIPŐfíÜLÖNLEGESSÉ&EK Estélyi, báli hó és sárcípök nagy választékban. Pálfynái Szeged, Kölcsey u. 1. Tel. 18-15. Rézgáiiccal megmérgezte gazdája feleségét. Debrecen, december 8. Teleki Imre biharnagybajomi földbirtokos feleségét Bunda Etelka cselédleány rézgáiiccal megmérgezle, amiért neki felmondott. Tegnap reggel a leány rézgálicot kevert úrnője kávéjába, aki azt ágyában fogyasztotta el, azután csakhamar rosszul lelt és beszállították a klinikára. A leányt letartóztatták, a vizsgálóbíró ma hallgatta ki, aki előtt beismerte, hogy tettét bosszúból követte el. Szerdára virradóra betörést köveitek el az Mi-uccábaiL (A Délmagyarország munkatársától.) A közalkalmazottak Aradi-uccai üzletének nagy kirakatát kedden éjjel ismeretlen tettesek betörték és a kirakatban lévő vászon és ruhanemüeket ellopták. Az üzlet tulajdonosai a reggeli boltnyitás alkalmával vették észre a betörést. A betörés a város szivében történt és a kirakatbelörők a rendőrőrszemek közelsége ellenére is a legnagyobb nyugodtsággal dolgozhattak, anélkül, hogy munkájukat megzavarták volna. Ez a tény mindenesetre meggondolásra késztetheti az illetékeseket. A rendőrség erélyes nyomozást indított a vakmerő kirakattolvajok kézrekeritésére.