Délmagyarország, 1926. december (2. évfolyam, 277-301. szám)

1926-12-09 / 284. szám

2 DÉLMAGYARORSZAG 1926 december 12. Mindenki az egyesüli eiienzáki balpárfra szavaz^ aki numerus clausus lielyeft tanulási szabadságot akar. zéki politikusok is tisztában voltak azzal, hogv az ellenzék küzdelme a nyilt választási rend­szer mellett kilátástalan. Az ellenzéki politiku­mok nem is hajlandók ebből az eredményből a kormány politikai győzelmét konstatálni, inert, meggyőződésük, hogy az ország hangu­lata akadálytalanul és őszintén csak a titkos választókerületekben nyilvánulhat meg. A választási eredményekről befutó hírek­nél sokkal nagyobb izgalmat keltett az a hir, amely este hét óra tájban futó tűzként terjedt cl a fővárosban, hogy Andrássy Gyula kerületében, a Váchoz tartozó Rátót köz­ségben a választási közdelemnek halott­jai is vannak. Az első hirek nem bizonyultak valónak és csak későn este érkezett meg az autentikus hiradás, hogy Rátót községben a választásra kijelölt helyiség előtt, az ott tartózkodó vá­lasztók közül az egyik ember a szolgálatot teljesilő csendőröket szidalmazta. A csend­őrök ezt az embert őrizetbe vették, a tömeg azonban követelte, hogy az őrizetbe vett em­bert bocsássák el. Miután pedig a csendőr­járőr erre nem volt liajland, a tömeg fenyegető magatartást tanúsított, majd kövekkel kezdte dobálni a csendőröket, akik szorongatott hely­zetükben fegyvert használták és a tömeg közé lőttek. A lövések több embert meysebesi­tettek, akik közül egy asszony, Szabóky ál­lamtitkár főkortesének anyja, sebeibe bele­halt, többen súlyosan megsebesültek. A hon­védkerület ügyésze azonnal kiszállt a hely­színre és a nyomozás a fegyverhasználat ki­vizsgálására megindult. A késő éjszakai órákban jelenti budapesti tudósít ónk: A rátóti fegyverhasználat áldo­zatai Bak la tstvánné és Halász Mihály föld­műves, akik meghallak, rajtuk kivül ketten sebesültek meg igen súlyosan. Olyan hirek is forgalomba kerültek, hogy a csendőr fegy­ver használata előtt Huszár Elemér és Hor­nyánszlcy Dezső, akik az első nemzetgyűlés tagjai voltak, tüzelték a népet a csendőrök ellen. A vizsgálat lesz hivatva kideríteni^ hogy ezeknek a híreszteléseknek mennyi alap­ja van. A késő esti órákban beérkező jelentések­ből megállapítható, hogy a kormány győzel­me még sem teljesen 100 százalékos, mert sikerült itt egy pártonkívüli ellenzéki je­löli nek is mandátumhoz jutnia. Ez a szeren­csei'i ellenzéki jelölt Wachtler István, aki Ne­zsiderben pártonkívüli programmal 200 szó­többséggel az egységes párt hivatalos jelöltje, Erényi Károllyal szemben. A, szerdal választás eredményei: Tompa: báró Podmaniczky Endre 477 sza­vazattal megválasztott képviselőnek tekint­hető dr. Mamuschitz Mihály 231 szavazalával szemben. Adonyban Csöngedy Gyulát 4144 szavazat­tal megválasztották Bálás Elek 1603 szavaza­tával szemben. Lovasberéng: Simon András egységes párti 5659, Cserti József 3142, Herczeg Sándor 497. Abony: Madarász Adorján 3296, Neppel Gyula 3380. Aszód: Fekete Tibor 4100 szavazattal Kálno­ky Bedő Sándor 1350 szavazatával szemben megválasztottnak tekinthető. Mór: Zichy János gr. 4649, Pichl 2757. Sárbogárd: Huszár Dezső 6763, Czeglédv Ödön 2110. Vál: Vasadv Balogh Gvörgy 4224, And­retti Károly 3720. Nagyszentmiklós: Lakatos Gyula egységes­pártit 451 szavazattal Kiss Menyhért 178 sza­vazatával szemben megválasztották. Elek: Rubinek Istvánt 2398 szavazattal Hencz Károly 871 szavazatával szemben kép­viselővé választották. Bia: F. Szabó Géza 3540 szavazattal meg rálaszfottnak tekinthető Navratil Dezső 1127 és Migl szociáldemokrata 566 szavazatával szemben. Tura: Kálmán István 2880, Balla Aladár 2045. Kunszenlmárton: Mokcsay Zoltán 1549, Ke­lemen Kornél 1981, Héjjas Iván 2181. Előre­láthatólag pótválasztás lesz Héjjas Iván és Kelemen Kornél közt. Monor: Madarász Elemér 2578, Pakots Jó­zsef 1760. Szolnok: dr. Kenéz Bélát 3425 szavazattal Medgyessy Géza 1217 szavazatával szemben megválasztották. Mezőtúr: Vértes Vilmos István egységes párti nem hivatalos jelölt 4500 szótöbbséget ért cl. Rátz János hivatalos jelölt visszalép pelt. Igy Vértest egyhangúlag megválasz­tották. Bácsalmás: Dr. Alföldy Béla egységes pár­tit 3591 szavazattal megválasztották vitéz Sei­fert Sándorral szemben. Hajdúszoboszló: Barabás Samut, 727 szó­többséggel megválasztották. Hajdúböszörmény: Gaál Mihályt 1547 szó­többséggel megválasztották. Jászapáti: Hegedűs Kálmánt 2110 szótöbb séggel megválasztották Iv. Pethes Lászlóval szemben. Nagyigmánd: Péntek Pált 989 szótöbbség­gel Csaplár Józseffel és Heller Ferenccel szem­ben megválasztották. Tatabánya: Kócsán Károlyt 3337 szótöbb­séggel Kabólc Lajossal szemben képviselővé választották. Tata: Bogya Jánost Temesváry Tivadarral szemben képviselővé választották 2126 szólóbb | séggel. Dorog: Frei Vilmost 4846 szótöbbséggel Peyer Károllyal szemben képviselővé választ,­ioliák. Vác:: Szabóky Lajost 3512 szótöbbséggel gróf Andrássy Gyulával szemben megválasz­tották. Ki lesz Szeged város törvényhatóságának képviselője a felsőházban. Naggkapos: Szabó Zoltánt 293 szótöbbség­gel Czövek Sándorral szemben megválasztot­ták. Tarpa: Gulácsy Dezső egységespártit Kut­kafalvyval szemben megválasztották 860 szó­többséggel. Pilisvörösvár: Weichert Miklós 3300, Póka­' Pivny Béla 800, Krupa szociáldemokrata 500. Weichert megválasztott képviselőnek te­kinthető. Ráckeve: Dinich Ödön 3365, Udvari 2288, Szántó 1432, Koncz 352. Dinich és Udvarv közt, pótválasztás lesz. Soroksár: Fitz Arthur keresztény gazda­sági 4474, Malasils 2820. Törökbálint: GschwindL 2467, Danszkv Ár­pád 739, Riesz 1815. Cegléden Erdélyi Aladár egységespárti győzött Lendvaival szemben. Garbócbogdúny: Fekete La­jos abszolút többséget kapott. Gönc: Nemes Ber­talan 1963, Kráger 3(i00, Pásztor 1388. Záhony; Dr. Szabó Zoltánt 740 szavazattal, Török Sándor 417 szavazatával szemben képviselővé választották, tíz­zel Szabolcs megyében a választásokat be is fe­jezték. Mátészalka: Barlhos Andor 4420, Dienes 3382. Nógrád. A belügyminisztériumhoz érkezett jelenté­sek szerint Nógrád vármegye mind a hét vá­lasztókerületében a választási biztos egyhan­gúlag megválasztott képviselőknek jelentette ki a következőket: Balassagyarmat: Scitovszky Béla, Rétság: Bud János pénzügyminiszter, Salgótarján: Sztranyavszky Sándor államtit kár, Széchény: gr. Bethlen István miniszter­elnök, Ipolyság: Karafiáth Jenő. Klebeisberg Kunó átvette Komárom mandátumát. Komárom, december 8. Klebeisberg Kunó gróf kultuszminiszter szerdán reggel Komáromba ér­kezeti, hogy mandátumát átvegye. A pályaudvaron nagyszámú közönség jelenlétében fogadták a mi­nisztert a városi és vármegyei kiküldöttek. Alapv Gáspár polgármester üdvözlő szavai után a mi­niszter a polgármesteri hivatalba hajtatott, ahol Asztalos Béla választási elnök átnyújtotta a meg­bízólevelet. (A Délmagyarország munkatársától.) Meg­írta a Délmagyarország, hogy Szeged város törvényhatósága január első napjaiban rend­kívüli közgyűlést tart, hogy a belügyminisz­ter rendelete értelmében megválassza felső­házi képviselőjét. A tanács a legnagyobb ti­tokban tartja egyelőre, hogy ki lesz a felső­házi tagságra a jelöltje, de a városházán a ki­szivárgott hirek alapján már többféle kom­binációról beszélnek. A forgalomba került kom binációk nagy részéről beszámoltunk már, megírtuk, hogy a sokféle név közül felme­rüli, többek között dr. Kelemen Béla nyugal­mazott miniszter neve is, azonban ezt a kom­binációt el kellett ejteni, mert Kelemen Béla elköltözik rövidesen Szegedről dunántuli uj birtokára, amelyhez a földbirtokrendező bi­róság juttatta kárpótlásul megszállt terüle­ten hagyott kamaráserdői birtokáért. A pol­gármester természetesen arra gondol, hogy a felsőház tagjává a törvényhatósági bizott­sággal dr. Kószó Istvánt választatja meg, aki mint Szeged város képviselője semmi esetre sem juthat be az országgyűlés alsóházába. Kószó István megválasztása azonban sok ne­hézséggel találkoznék a közgyűlésen. Most az­tán egy uj és igen érdekes kombináció pat­tant ki a városházán. Arról lenne szó, hogy Bokor Pál polgármester-helyettes, aki tudtán és talán akaratán kivül került rá az egysé­ges párt listájára a pótképviselőjelöllek közé, mert hiszen a pártvezetőség akkor határozta el jelöléséi, amikor javában árverezte a bér­löldeket kinn, Alsótanyán, lenne Szeged vá­ros törvényhatóságának ideiglenes felsőházi­képviselője. Mivel a törvény értelmében aktív közszol­gálali alkalmazott nem választható meg felső­házi laggá, a terv az, hogy Bokor Pál még a decemberi közgyűlésen benyújtja nyugdíja­zása iránti kérelmét és ezzel megoldódik az a probléma is, amely az érdemes városi fő­tisztviselő nyugdíjazása körül a városok stá­tuszát szabályozó legutóbbi kormányrendelet megjelenése után felmerült. Bokor Pál ugyan­is már betöltötte azt a legmagasabb életkort, amelyen tul a város szabályrendelete értel­mében sem maradhat tovább senki aktiv szol­gálatban, kiérdemelte teljes nyugdiját is. A közgyűlés azonban már ugy határozott má­sodszor, hogy felterjesztést intéz a kormány­hoz és kéri Bokor Pál további szolgálatban­lartásának engedélyezését. A közgyűlés hatá­rozatát még nem terjesztette fel a tanács és igy a kormány nem mondhatta ki a végső szót,. Bokor Pál tehát azzal, ha a decemberi közgyűlésen benyújtaná nyugdíjazása iránti kérelmét, önkéntesen megoldaná ezt a ké­nyes kérdést és mint nyugdíjas közalkal­mazott, elvállalhatná a város törvényhatósá­gának felsőházi képviseletét is, ha a közgyű­lés megválasztja. A város tanácsa még nem foglalt ebben a kérdésben állást, valószínű azonban, hogy a tanács többsége a Kószó-íéle kombináció­val szemben inkább Bokor Pál mellé csatla­kozik. hO és sárcipőket szakszerűen és Jutányosán javít ggg László-garázs Szeged, Polgár u. 4.

Next

/
Thumbnails
Contents