Délmagyarország, 1926. december (2. évfolyam, 277-301. szám)

1926-12-25 / 298. szám

8 DÉLMAGYAKORSZAG — miiiinM— mm sok ember veszteségei szenvedett volna a volt színigazgató érthetetlen üzletvezetése miatt... de megmentettük volna a szegedi szinház jö­vőjét. Igy azonban magam is beleestem abba az emberi gyarlóságba, amikor feleslegesen jó akartam lenni, bizva anagyközönség párt­fogásába. A közönségnek azonban gondjai vannak, gazdasági helyzete elviselhetetlen, a mozik konkurrenciája kibírhatatlan, a szin­ház üzemi költségei óriásiak, minden drága, szóval halmozni lehet azokat az okokat, ame­lyek görnyedté teszik a lelkiismeretes embert. — A szegedi szinház jövőjéről tehát ez esztendőben beszélni sem lehet. De miután az ember reményekből táplálkozó gyenge lény, ennélfogva mégsem foglalkozhatunk mással, mint a jövővel. A szegedi szinház jövőjét pe­dig csakis egészséges szervezkedéssel, egy­szerűbb eszközök igénybevételével lehet biz­tosítani. A szegedi szinház jelenlegi látogatottsága egy becsületes vidéki szinház átlagát éri el, tehát e szerint kell berendezkedni. Mert hiszen nem lehet cél, hogy a szín­ház fentartása állandóan Damokles kardként függjön a város életén. Ha a jövő esztendő konszolidációja nem hozza meg a kivánt ered­ményt, ugy a szegedi színházzal nagy és szép terveket végigcsinálni nem lehet. A jó szin­ház, művészi ívelések, külön nemes program, művészi, irodalmi hitvallások, nagyon, na­gyon sok pénzbe kerülnek. — A fejlesztés egyetlen utja csak az le­het, ha a szegedi színházai állami jelcggel ruházzák fel, megfelelő támogatással, amiként ez a bol­dogabb időben a kolozsvári Országos Nemzeti Színházzal történt. — A közönség másként nézi a színházat, a színész másként éli eletét, az igazgató más­ként csinálhatja a programját, nem kellene félnie mindig és mindenben a deficitektől, irányi adna a színháznak, az uj programok beállítása nem bírna vidéki jelleggel, ezer­és ezerféle előny, emelkedettség járna ezzel. Ajánlom a szegedi sajtó érdemes munkásai­nak figyelmébe ezl a szép ideát. Végre el tudnók érni mindazt, amit egy vállalkozó, ha ugyan magamra nézve elfogadom ezt a megállapítási, nem tudhat elérni. Ha ilyen uton nem sikerül kiemelni a színházat a vidéki átlagból és ha a közönség lethargiáját fel nem tudjuk rázni ennek az uj célnak el­érésével, akkor a szegedi színházból csak a legnagyobb erőfeszítések árán lehet a vidéki színházak legjobbjál megcsinálni. A magam részéről azzal az eredménnyel, amelyet már két hónap alatt is el tudtam érni, — nem elégedtem meg és egyáltalán nem vagyok magammal megelégedve. De re­mélem, hogy az egy év lejártával — ha ugyan megérem — ki tudom elégíteni lassan-lassan az ambíciómat és akkor megpróbálom: lehet­séges lesz-e a szegedi színházat olyan intéz­ménnyé átalakítani, amely messze túlhaladja a vidéki állagot. Hol lehetne ezt megcsinálni, ha nem Szegeden? Csakis itt és a szegediek­nek segíteni kell, hogy ez keresztülvihető legyen. Sajnos, az igazgató nyilatkozata legtöbbször megkerüli a lényeget, mintha óvakodnék az érdemleges választól. Szavaiból annyit mégis ki lehet hámozni, hogy a színtársulatot túl­szervezettnek tartja és még sem elég jónak. Ebben ő nem hibás, bár tudomásunk szerint szerződtetett több olyan színészt, aki az An­dor-féle társulatnak nem volt tagja, akinek a fizetése tehát igazán feleslegesen terheli a szinház költségvetését. A szinház az idén nem fog kifizetődni: ez a csüggeteg hangulat csen­dül ki a nyilatkozat első feléből. A jövőt illetően meglehetős ellentétek mu­tatkoznak a nyilatkozatban. Az egyik helyen azt mondja, hogy a mostani körülmények kö­zött nem lehel foglalkozni a szinház jövő­jének kérdésével, a következő mondatban már Ha ugy klván)a az Ünnepeket élvezni, mint otthon ««« jöjjön el a kijelenti, hogy nem fglalkozhat mással, mint a jövővel. Emellett a formai ellentét mellett azonban vannak lényegbevágó eltérések egy és ugyanazon szempont körül. Áz igazgató szavaiból ítélve azt hisszük, hogy Faragó csak abban az esetben látja szépnek a szinház jövőjét, ha sikerülne államosítani és a fej­lesztés önálló módszereihez, amelyeket azon­ban szintén nem lát egészen kilátástalanok­nak, csak abban az esetben fordulna, ha az államosítás minden reményéről le kellene mondania. Az államosítás, vagy a számottevő állami szubvenció eszméje természetesen nem elvetendő. Eddig kilátástalannak gondoltuk volna, de mosl,, hogy a kultuszminiszter az egyik szegedi képviselő, meglehetne vele pró­bálkozni. Amit ezenlul mond az uj igazgató, az alig hagyja el a nagy általánosságok köret és igy nem is szükséges, meg felesleges is foglal­kozni vele. A nyilatkozat kapcsán egyszerűen megismételjük azt a tapasztalatunkat, hogy Évek óla annyi minden lehetetlent lát-hall az ember, hogy már semmin sem csodálkozik. Legalább hangosan nem, mert megütheti a bokáját. Ezt pedig ritka ember szereti. Egy valamin azonban nem győzök csodálkozni. Azon, hogy a statisztikusokat még nem csuk­ták be a magyar nemzet megbecsüléséről szóló törvény rendelkezéseinek a megsértése miatt. Adataikról nem lehet azl mondani, hogy szárazak, sőt ellenkezően: izgató mivol­tukban egyenesen lázítanak. Persze csak akkor, ha becsületes magyar lélekkel olvas­suk őket. Tulajdonképen a kormány, mint végrehajtó hatalom ellen szólnak ezek a számok. Jöjjenek tehát a statisztikai adatok, mérhetetlenül nagy szomorúságára minden igaz hazafinak, aki nem a hazából, hanem a hazáért él! s A kormány az 1926—1927. évi költségveté­sében a földmivelési tárca körében 6,000.000 pengőt, irányzott elő állategészségügyi és állal­tenyésztési célokra. A népbetegségek elleni védekezésre a költ­ségvetés ellenben csak 300.000 pengőt, a tüdő­beteggondozó intézetekre pedig csupán 23.360 pengőt irányzott elő. Magyarországon 33 a tüdőbeteggondozó in­tezetek száma, ebből Budapesten 4 van. Pá­risban ezzel szemben 34, Bécsben 19 a szá­muk. Tuberkulózisban Budapesten 800-an hal­nak meg életük 20 éves koráig, évente 16.000 gyermek születik ugyanott. Magyarországon minden 10 községre egy körorvos jut, ellen­ben 10 csendőr esik egy községre. Az ország­ban r minden hetedik ember hal meg tüdő­vészben. 323373 hadirokkant van Magyaror­szágon. A legénységi rokkantak közül a 25 százalékos havonta 12.000 koronát, az 50 szá­zalékos 100.000, a 75 százalékos 400.000, a 100 százalékos pedig 1,000.000 koronát kap. Németországban az 50 százalékos, 2 gyer­mekes legénységi rokkant 1,264.000, az ugyan­ilyen 100 százalékos pedig 2,386.000 koronáL kap. Ott ezenkívül a rokkantnak és özvegyé­nek még 1,207.000 koronát is fizetnek ha­vonta. Sőt még a vakrokkantvezető kutya részére is havi 263.500 koronát szablak meg. Nálunk 6000 korona a félárva illetéke, ott 415.000 korona. Nálunk 40.000 korona az egész árva járuléka, olt 615.000 korona. A csokornak ezek után a népjóléti virágai után jöjjenek a bukéta egyéb virágai. Ma­gyarország földjének 50 százaléka körülbelül 10.000 család birtokában van. Az Országos Földbirlokrendező Bíróság a földreform vég­rehajtása során 1921 junius végétől kezdve 5 év alatt 237.953 házhelyet, törpe- és kis­birtokra 961.165 katasztrális holdat osztott ki. A kisbirtokosságnak a földreform végre­Faragó Ödön buzgó, hozzáértő szinházi em­bernek lábszik és hogy már eddigi szegedi munkássága alatt is produkált egy-két szép dolgot. A műsorán azonban határozottan ja­vítania kell, ha megengedjük is, hogy a tár­sulatért csak a jövő szini szezontól kezdve illeti a felelősség. Arról a főelvről megne fe­ledkezzék, hogy minél jobbat, minél szebbet, minél tökéletesebbet kell produkálnia, mert a közönség meleg érdeklődésére csak igy tart­hat számot. Mert régi tapasztalat és szilárd meggyőződésünk, hogy annál jobban megy a szinház, minél teljesebb mértékben elégiti ki a mű­vészi követelményeket. Igy fonódik össze a vállalati érdek a mű­vészi teljesítőképesség fokozásával és innen van, hogy a szinház jövője első sorban mégis csak a művészi igények kielégítésével kap­csolatos. Lengyel Vilma. hajtása előtt 7,510.000 holdja volt, ez a szám alig változott, mert még csak nemrég, a leg­utolsó megállapításnál: 1925-ben 8,110.000 holdra emelkedett, ebből 100.000 hold vitézi középbirtok. A nagybirtokosoknak a föld­reform végrehajtása előtt 8,640.000 hold volt a birtokuk, ez is alig csökkent valamit. Nin­csetlen földmunkáscsalád 1,132.000 van. Fen­tjebb megemlítettem, hogy 237.953 házhelyet osztottak ki, ezek közt csak körülbelül 32.000 házhelyen építkeztek. 5000 ember lakik Buda­pesten szükséglakásban. A mostani belügy­miniszter elődjének belügyminisztersége alatt 47 lapot tiltottak be, 204 sajtóterméket til­tottak ki, 5 laptól vonták meg a kolportázs­jogot. Analfabéta létszám: 1,284.200. Ha még ideírjuk, hogy a kereskedelmi tárca a kisipar támogatására 21.000 pengőt irányzott elő az 1926—1927. költségvetési évre, be is fejez­hetjük ennek a statisztikai csokornak a sza­golgassál. * Összeszorul az ember szive, ha ennyi sta­tisztikai adat melleit megállapítja, hogy kö­rülbelül 20.000-nél nincs több boldog ember ebben az országban. Elégedetlenség jelensé­geivel találkozunk mindenütt, minden fog­lalkozási ágban. Akinek nincs munkája és ke­resete, pedig dolgozni tudna és kerésni sze­retne, az mindenkinél jogosan elégedetlenebb. Isten tudja, hogy ebben a konszolidált or­szágban hogy fogja a kormány szekerét haj­tani a miniszterelnök olyan uton, amely a magyarság jólétének termésköveivel van ki­kövezve és amelynek a végén minden ma­gyarnak a boldogsága és a boldogulása ra­gyog szimbolumképen. Női velour-, filc- és bársony­kalapok a legolcsóbban kap­hatók 67 Knittel Konrád Szeged, Iskola u. 26. Alakításokat a legújabb formák < t 'n állalunk. •Bem. m W B F i á • • Kitünö ételek, kimért Belvárosi etterembe! ags§= Izgató számok. Irta: Kállai Emil.

Next

/
Thumbnails
Contents