Délmagyarország, 1926. november (2. évfolyam, 253-276. szám)

1926-11-24 / 271. szám

1926 november 24. DÉLMAGYAHORSSXC 3 Rassay Károly vasárnap délelőtt ÍO órakor programbeszédet mond Feiszálagnak: Sándor Pál, Oerle Imre és Pap 5S&i»eri. Mindenki olt legyen, aki demokráciái, Szaladás* és társadalmi Igékéi akar! Kétezerliáromszáztlzenöt nedves és hatszázhetven!*! plneelakás van Szeged belterületén. 4. város belterületi lakosságának tiz százaléka egészségtelen lakásban lakik. Harminchét tárgya lesz a szerdal közgyűlésnek. (A Délmagyarország munkatársától.) A novemberi közgyűlés tárgysorozatán is erősen érzik a közeledő képviselőválasztás, amely minden mást háttérbe szőrit. A tárgysoroza­tot kedden állította össze a város tanácsa, de az előkészítés nem adott nagy munkát a sze­nátoroknak, akiknek jórésze mostanában sok­kal inkább érdeklődik a pártok harcának fej­leményei, mint a város ügyei iránt. A tárgy­sorozaton mindössze harminchét pont szere­pel, közte három indítvány és tizenhat rend­kívüli alapra történt utalványozás. A jövő évi költségvetést, mint ismeretes, nyomdatechni kai okok miatt csak a decemberi közgyűlés tár gyalhatja le, a mult évi zárszámadás ellenben rákerült a novemberi közgyűlés tárgysoroza­tára. A tárgysorozat legérdekesebb pontja kétség­telenül az a tanácsi előterjesztés, amelynek ke relében a tanács bemutatja azt a statisztikát, amelyet dr. Krausz József indítványára állít­tatott össze a város belterületén lévő egészség­telen lakásokról. A kimutatás szerint a város belterületén 675 pincelakás van és ezen Icivül 2315 egészségtelenül nedves lakás. Ezekben a lakásokban 9774 lélek vegetál, tehát a város belterületi lakosságának egytized része. A leg­több pincelakás a Belvárosban van, 292, a legkevesebb Rókuson, 18; a legtöbb nedves la kás viszont Rókuson van, beleszámítva a Mó­ravárost is, 1248, a legkevesebb a Belvárosban 239 A tanács a kimutatást azzal a javaslattal terjeszti a közgyűlés elé, hogy a közgyűlés az egészségtelen lakások lakóinak másutt való | elhelyezését tárgyaltassa le a pénzügyi és mű­szaki emberekkel kiegészítendő közegészség­ügyi bizottsággal és a kérdés megoldására et­től a bizoltságtól kérjen konkrét javaslatot. A közgyűlés elé kerül dr. Tóth Imrének a városi tisztviselők karácsonyi segélyére vonat­kozó ismeretes indítványa, amelyről a pénz­ügyi bizottságban megállapították, hogy kor­tescélokat szolgál. A tanácsnak az a javaslata, hogy a közgyűlés adja vissza az indítványt a tanácsnak azzal, hogy majd a decemberi köz­gyűlés elé terjesszen konkrét javaslatot, ami­kor már tisztázódik a város pénzügyi helyzete és kiderül, hogy van-e erre a célra nélkülöz­hető másfélmilliárdja a városnak. A novemberi közgyűlés tölti be az elhunyt dr. Szendrey Jenő tanácsnok helyét a közpon ti választmányban. A tanács dr. Gaál Endre kulturtanácsnok megválasztását javasolja. Van azután a tanácsnak egy nagyon furcsa és nagyon választási izü javaslata is. Valami­lyen előhalászott poros rendelet alapján ja­vasolja a közgyűlésnek, hogy dr. Gerle Imre helyett az alsóközponti népművelési gondnok­ság tagjául Balogh Tibor alsóközponti rendőr­felügyelőt válassza meg a közgyűlés. Indokol­ják ezt azzal, hogy Gerle Imre több, mint egy év óta nem jelent meg a gondnokság ülésein. Az apróbb tanácsi előterjesztések között em­lítésre méltó, hogy a tanács hetvenkét millió korona megszavazását kéri a külterületi cse­csemő-gondnoknők javadalmazására és négy­száz négyszögölnyi területet kiván adni a re­formátus egyháznak a református temető ki­bővitéséro peiazsilfipzi tettek az a (A Délmagyarország munkatársától.) A vá­lasztások küszöbén a pénzügyminiszter néhány adókönnyi'ést léptetett életbe. Igy a szegedi pénzügyigazgatóság elrendelte az adófel• szólamlási bizottságok működésének beszün­tetését, A pénzügyigazgatósági rendelkezés a választások tartamára szól. niszter rendelkezését, hogy az adófelszólam* lási bizottságok tagjai a választás tartama alatt egyénileg is el vannak foglalva. Bizal­mas rendelkezések mentek a forgalmi adó kezelésének megkönnyítése tárgyában, azon­kívül szüneteltetik az adóeltitkolás! vizsgála­tokat is. Hivatalosan ugy értelmezik a pénzügymi- I Választás lesz. Megbízható harctéri jelentés az egységes párt szegedi frontjáról. ("A Délmagyarország munkatársától.) Ismeretes, hogy az egységes párt Szegeden sem egységes tagjai között éles ellentétet támasztott a^ választási listának az. a megváltoztatása, amely­lyel dr. Tóth Imre nevét levették és helyébe a második helyre báró Szterényi József nevét tették fel. A szegedi egységes párt fajvédő szárnya emiatt ultimátumot intézett a pártelnökséghez, a mely hétfőn este járt le. A válasz az ultimátumra alig lehetett kielégítő, hiszen az egységes párti lista nem változott meg. A felmerült súlyos diffe­renciák miatt a szegedi keresztény társadalmi egyesületek vezetői a további teendők megbe­szélésére gyűlést tartottak, amelyen az a véle­mény alakult ki, hogy a rajtuk elkövetett sérel­met még nem tartják elintézettnek. Nincs mó­dunkban erről a gyűlésről részletes tudósítást hozni, hogy azonban valamilyen helyzetképet mé­gis adjunk olvasóinknak, az ilyen ügyekben jól­informált forráshoz, a fajvédő újsághoz fordul­tunk, amelyben a többi kőzött a következőket olvashattuk. Dr. Somogyi Szilveszter felszólalása: »Szteré­rényi bárót olyanok hozták, akik mögött hatan sem állanak. (Felkiáltások: A regatta és a ka­szinó!) Amikor somogyi Szilveszter polgármester ki­jelentette, hogy a listán most már változtatni nem lehet, nagy mozgás keletkezett és ilyen el­lentmondások hallatszottak: Mindent lehet, csak akarcí Uf"' Ugyancsak Somogyi Szilveszter polgármester ér­velt a következő két mondattal: >Kérem a pol­gárokat, szavazzanak az egységes listára, ha egyéb­ért nein, a kultuszminiszter kedvéért. A kultusz­miniszter nemcsak a mult, de nagy mértékben a jelen és a jövő embere is. Ezt a mondatot, mint látható, füti a meggyő­ződés és az elvekkel való érvelés. A csattanó azon­ban ezután következett ennek a mondatocskának az alakjában: >Krisztus urunk azt mondott^ hogy egy becsületes kedvéért száz gazembernek kell megbocsátani tc No ezt az érvelést aliglut fogja megköszönni Szterényi József, az egysége* párti lista, ugy látszik, nem túlságosan kedvelt és dédelgetett jelöltje. Dr. Tóth Imre sérelmet Iát a keresztény tá­borral a gazdákkal és az iparos társadalommal szemben, mert meg sem kérdezték őket a jelö­lésekről, majd igy folytatja, beszélvén egységes párti emberekről: »Később azt mondták a po­litikai bábák és méregkeverők: Tóth Imre lehet képviselő, mert tranzigens keresztény ember.« Uj párt alakítását azért nem tartja dr. Tóth szerencsés gondolatnak ,mert »pénz nélkül nem indulhattunk volna sikeresen a harcba«. A követ kező mondatból azután kiderül, hogy ha lett volna itt pénz, Kleüelsberget támogatták volna. De olyan kijelentést nem tett Tóth Imre, amely-< bői arra lehetne következtetni, hogy Szterényit is támogatták volnv Ezután következett dr. Tóth Imre egy igen szenzációs kijelentése, amely igy szólt: »A harc­téri jelentésekből megállapítottam, hogy az egy­ségespárti iveken az aláírások igen nehezen mennek. Mi lesz a választásoknál ?« Hogy pedig teljes legyen ez a harctéri jelenté sünk is, nem hallgathatjuk el a kiváló Schmirfl Ferenc felszólalását sem, aki azt indítványozta, hogy »a társadalmi egyesületek táviratilag for­duljanak közvetlenül Bethlen István miniszterel­nökhöz és tárják fel előtte a helyzetet. Kérdez­zék meg: Érdemes-e személyi kérdéseknek alá­rendelni az egységes párt ügyét és a listát egy esetleges bukásnak kitenni.« Az ellenzéki fronton nagy érdeklődéssel hallják és hálásan köszönik a fajvédő újságnak ezt a bizonyára megbízható harctéri jelentését. A ssegeűl szociáldemokrata párt választási hírei. Alsóvárosi választó polgárok! Az alsóvárosi szociáldemokrata pártszervezet választási iro­dája Porpáczi Ernő vendéglőjében (Borbáa ucca 23. alatt van.) Választási ügyekben min­den este 6 órától készséggel ad felvilágosítást Ugyanilt mindenki meggyőződhet arról, hogy fel van-e véve a választó névjegyzékbe. Felsőváros I. és II. szavazókörzetében, a Vásárhelyi sugáruttól a Felsőtiszapartig ter­jedő területen lakó választópolgárok a Szi­lágyi-féle (előbb: Csányi-féle), Debreceni u. 18. sz.) a szociáldemokrata pártszervezet he­lyiségében minden este 6 órától kezdve » választók névjegyzékéből meggyőződhetnek ar­ról, hogy fel vannak-e véve a névjegyzékbe.? Gyűlések. Szerdán este 7 órakor a Sántha-féle ven­déglőben nyilvános gyűlés. Napirend: az általános politikai helyzet és a választások. Előadó: Czibula Antal. Szerdán este 7 órakor Újszegeden özv. Köny nyű Sándorné (Molnár) vendéglő külön he­lyiségében nyilvános gyűlés. Napirend: az általános politikai helyzet és a választá­sok. Előadó: Valentiny Ágoston dr. » Csütörtökön este 7 órakor a Vörös-féle ven­déglőben nyilvános gyűlés. Napirend: az ál­talános politikai helyzet és a választások. Elő­adó: Munkácsy István. Csütörtökön este 7 órakor a »Tóni bácsit­féle vendéglő külön helyiségében nyilvános gyűlés. Napirend: az általános politikai hely­zet és a választások. Előadó: Olejnyik József. A szegedi szociáldemokrata párt 25-én, csü­törtökön délután 1 órakor Királyhalom kapi­tányság 282. sz. helyiségben (ördögh János vendéglőjében) nyilvános népgyűlést tart. Na­pirend: Áz általános politikai helyzet és a vá­lasztások. Előadók: Saly Endre v. nemzet­gyűlési képviselő és Czibula Antal. Alsóvárosi választó polgárok! A szegedi szo­ciáldemokrata párt 28-án, vasárnap délután fél 4 órakor Porpáczi Ernő vendéglőjében (Borbás ucca 23. sz.) nyilvános népgyűlést tart. Napirend: Az általános politikai helyzet és a választások. Előadók: Gyüreu Rudolf és Zsarnóczay Béla.

Next

/
Thumbnails
Contents