Délmagyarország, 1926. november (2. évfolyam, 253-276. szám)
1926-11-21 / 269. szám
21 DÉLMAGYARORSZÁG 1926 november 18. Aíkaséríék az ügyészségre et Vágl^csopori szegedi agiíátormí. (A Déimagyarország munkatársától.) Beszámolt a Délmagyarország a Somogyi-telepen szétosztogatott röpcédulák ügyéről. A rendőrség megállapította, hogy a Vági-párt szegedi szervezkedésében a szellem! vezetést Ladvánszky József vállalta, akit három évvel ezelőtt hasonló szervezkedés miatt már elitéltek. Ladvánszky nemrégiben szabadult a börtönből. Kiszabadulása után ismét munkába kezdett, érintkezésbe lépett a budapesti Vágicsoporital, ahonnan röpcédulákat kapott. A röpcédulákat Kamasz Imre és Nagy Ferenc terjesztették, akiket az államrendőrség kihágási bírósága engedélynélküli röpiratlerjeszfés címén 3-3 napi fogházra ítélt. Ladvánszky munkatársa Gladis Ferenc .nészárossegéd volt. Oladisról a rendőrség eddig semmit sem tudott és igy cimére minden akadály nélkül lehetett leveleket és csomagokat küldeni. A rendőrség a nyomozás folyamán házkutatást is tartott a röpiratterjesztők lakásain és számos röpiratot foglalt le. Hasonló tartalmú röpiratcsomagok feküdtek kiválfatlanul a postán is. A letartóztatott röpiratterjesztőket, akiket a rendőrség kommunista-agitácíóval is vádol, szombaton délben átkísérték az ügyészségre. Az agitátorok azzal védekeznek, hogy a Vágipárt tiszta szociálista párt, a II-ik internacionálé alapján áll és róla éppen a Törekytanács állapította meg, hogy a kommunistákkal nem állanak összeköttetésben, hanem csupán a szociáldemokrata párt ellenzékét képezik. A zeneszerzők ujabb 28 szegedi vendéglős ellen indítottak „nótapört". (A Déimagyarország munkatársától.) A magyar zeneirók, zeneszerzők és zeneműkiadók szövetsége — mint ismeretes — nemrégiben elhatározta, hogy az egyesület tagjainak érdekeit megvédi és minden nyilvános helyen eljátszott zenemű után jogdijat követel a vendéglőstől, vagy kávéháztulajdonostól. Az egyesület a zenés nyilvános helységeket hat fizetési kategóriába osztotta be és kötelezte a nyilvános helyek tulajdonosaitar ra, hogy évi átalányösszegben váltsák meg a zenedijakat. Amelyik zenéslokál nem tesz eleget a zeneirók egyesülete felhívásának, az ellen az egyesület polgári pert indít. Az elmúlt héten a szegedi törvényszékhez 28 szegedi vendéglős ellen érkezett be ilyen kereset. A feljelentések szerint a vendéglősök közül néhányan ugyan megszerezték az egyes dalmüvek előadási jogát, a cigányok azonban olyan nótára is rázendítettek, amelyre a jogdijat még nem fizették le. A szegedi vendéglősök körében természetesen nagy elkeseredést keltett a zenemüirók szövetségének ujabb erélyes lépése. Megállapították egyébként a vendéglősök, hogy az egyesület fizetett kémekkel dolgozik. A zeneegyesület budapesti kiküldöttei vasárnapokon lerándulnak a vidékre és félliter bor mellett nótát huzatnak a cigánnyal. Rend szerint olyan nótát, • amelyikről tudják, hogy azért még nem fizettek jogdijat. A cigány természetesen rágyújt a kívánt nótára, amire a mulatozó tanukat keres és bejelenti a vendéglősnek ,hogy szerzői jogbitorlás cimén a zeneíró egyesület polgári keresetet indít ellene. A vendéglősöknek alig van reményük a perek megnyerésére. Az eddigi bírósági gyakorlat szerint ugyanis a vendéglősöket kivétel nélkül elmarasztalták és kártérítésre is kötelezték. Vagonfpiány miatt megakadt a sebésxeti klinika épitése. (A Délmagyarország munkatársától.) Az egyetemi építkezések keretében — mint ismeretes — a város közönségének határozott kívánsága és a kultuszminiszter Ígérete ellenére is az idén csak két klinika építését kezdték meg, a gyermekklinikáét és a sebészeti klinikáét, pedig az egyetemi építkezési bizottságnak azon az első ülésén, amelyen a kultuszminiszter bejelentette, hogy a várostól mint egy nyolcvanmilliárd koronás hozzájárulást ki ván, olyan Ígéretek hangzottak el, hogy a kormány a szegedi közigazgatási érdekeltségek kívánságára a munkanélküliség enyhítése érdekében az építkezéshez szükséges öszszegek gyors kiutalásával biztosítani fogja a munka gyors tempóját. Szó volt arról is, hogy ebben az évben legalább négy egyetemi épület építését kezdik meg. Ezért for»zirozták a palánki területek kisajátítását és ft város hatósága nagyobb áldozatok árán meg is szerezte a szükséges telkeket és háza kat. A kultuszminiszter néhány nap előtt kiírta ugyan a pályázatot a nőgyógyászati klinika építésére is, de ennek a klinikának az építését az idén már semmi esetre sem kezdhetik meg. A gyermekklinika és a sebészeti klinika építése is feltűnően lassan halad előre. A terv az volt, hogy a gyermekklinika még az őszi hónapok alatt tető alá kerül. Az idei ősz az építkezési munkálatoknak nagyon kedvezett ,hiszen most, november második felében is olyan enyhe az időjárás, hogy akadálytalanul lehetne falazni, a gyermekklinika falai mégsem nőttek még olyan magasra, hogy el lehetne helyezni rajtuk a tetőgerendákat. A fagy minden pillanatban beállhat és megakadályozhatja a további munkát, tehát teljesen valószínűtlen, hogy a gyermekklinika az idén tető alá kerülhessen. A sebészeti klinika építését sokkal később kezdték meg, de még az alapozási munkálatai sem készül tek el eddig. Itt a további munka elé súlyos technikai akadályok kerültek. Az építési vállalkozó bejelentette az illetékeseknek, hogy vállalt kötelezettségét pontosan nem teljesítheti, mert az építkezéshez szükséges anyagokat rajta kívül álló okok miatt nem szállíthatja Szegedre, a Máv-tól ugyanis nem képes vagonokat szerezni. A teherkocsik legnagyobb részét a Máv. ugyanis Lengyelországba küldte szénért. A szénszállítás esetleg hónapokig eltart és igy kilátás sincs arra, hogy. az építési anyagot abban a tempóban szálltihassák Szegedre, ahogyan azt a munka meg. kivánná. A vállalkozó bejelentette igy azt is hogy az anyagok késedelmes szállításából száj mazó komplikációkért nem vállalhat felelőssé get 0 'ífcSSSflR V&i&sm- KügJB n ill Q L SZÉCHENYI MOZI igfgs: j I November 22-én és 23 én, hétfőn és kedden Báró Eötvös József Í gyönyörű költeménye filmen A megfagyottJ I gyermek j dráma 6 felvonásban Főszereplő: 1 SZÉCSI FERK Ó. | Ezt megelőzi: 6 Jl sivatag Királya 1 a, izgalmas amerikai vadállat film 6 felvonásban, .3! r melynek főszerepét I/VON az afrikai csoda- fe oroszlán játsza. | Előadások kezded i| S, 7, 8 őrakor, vasár- ís ünnepnap 3, 5, 7, 8 őrakor.. |l LINÓLEUM IPAR GUMMI ÉS BŐRIPAR Rár&sz ucca 6. ss. Széshenyl lér 3.sz. Viaszosvászon Barchentháttal,50 -100cm • &32 5—65 K Padlókárpit Linóleum mellett a legjobb padló' burkolat, különféle gyönyörű mintákban 67—100 cm széles 47-70 K Valódi linóleum Futószőnyeg bordűrrel, 70-90cm 70 90 K Egyszínű, barna, ms ként 90 K Mintázott, m' ként 85 K Szőnyegek la gyapja Axmlnster 200x300 cm, 1200 K Velour plüss ágyelő 70x140 rojtos 190 K Príma mokett sezlonátvető 870 K Príma 1. Bouclé 200x300 500 K Futószőnyegek Príma, 65 tői 85 cm.-ig 28-36 K Bouclé, 70-től 90 cm.-ig 98—130 /T Velour, 70 cm. széles 140 K Cocus, 70—90 cm.-ig 58 -78 K Függönyök Etamin, rendkívül szintartó mintákkal. 2 szárny, 1 irapérla 125 K-tól Flanelltakarík 54 K tói Ágygarnifurák 4S5 K tói Sezlonátvelők 348 K-tól Gummikabátok női és férfi Zöld és drapp színben 250 K-tól Szövetszerü 385 K-tól Double 520 Ktúl Árak ezer koronákban. Garnitúrák, AlvelOk, asztalterítője és kőkuizazOnyegek hagy választékban. Telefon 2-58 BE^WllROSI PIOZl Teleton 5-82 Telefon 11-85. löiZÓ ftfOZi Telefon M—85. November 22-én és 23-án, hétfőn és kedden BIMBULA ezidel első nagy filmje Ne QagyiI magad Rimbula kacagtató vidám történet 2 rész 10 felvonásban. A filmben a .Kis hazátlanok" cimfl film összes szereplői Játszanak. — AzonkivQl: ftuster a nők barátja vígjáték 2 felvonásban. Előadások hétköznapon S, 7 ts 9 önkor, vasárnap és ünnepnapon 3, 8, 7 és 9 őrakor November 22-én és 23 én, hétfőn és kedden TŰZ VAN nagyvárosi történet 6 felvonásban. ü Főszereplő: HELGA THOMAS. AzonkivUl: § igényes történet 7 fel- Uhki Prüu/nct •vonásban. Főszereplő: WlalJ »l GVU9I Előadások keidete köznapokon 5, 7 és 9 órakor, vasárnap 3, S, 7 ás 9 őrakor