Délmagyarország, 1926. október (2. évfolyam, 226-252. szám)

1926-10-07 / 231. szám

1926 október 7. DELMAGYARORSZAG A Viktória Ziskov—Bástya nemzetközi mérkőzés jegyei elővételben a DÉLMAGYARORSZÁG jegyirodájában kaphatók. Vásárhelyi hirek. A városi tanács ma tartott ülésén elhatározta, hogy dr. Sipöcz Jenőt, Budapest székesfőváros polgármes­terét üdvözli megválasztása alkalmából. Endrey Béla tanácsnok, a nyolcadik ügyosztály veze­tője, 18 án kezdi meg hat hétre terjedő szabadságát. Szabidségideje alatt dr. Nagy Qábor első aljegyző heh ettesiti. A belügyminiszter mai leiratával megengedte, hogy a város a Szegedi-úttól jobbra és balra egy egy uccát nyisson s azoi villasor épülhessen. Egyben kimon­dotta a miniszter azt is, hogy a szóban levő terület belterületnek szímittassék. A város lakosságának egy régi-régi óhajtását telje­síti végre a tanács. Es a régi kívánság azáltal fog tel­jesülni, hagy a város az újvárosi uj aluljárót csator­názza, kikövezteti s az alagútban villanylámpát állit fel. A munkálatokkal rö/ideeea végeznek s az alagutat október közepén átalják rendeltetésének. A népművelési bizottság beadványt intézett a tanica hoz, hogy a jövő évi költségvetésbe vegyen fel a tanác8 harmincötmillió koronát, az iskolán fcivQli oktatá8 céljára. A Zöldségtermelök és Kertészek Egyesülete kérelem­mel fordult a város tanácsához, hogy a napokban el­halt Dékány Gyula főkertész özvegyét továbbra is hagyja meg a váro3 a főkertészi állásban. Az egyesület arra alapítja kérelmét, ho^y Díkányné teljes szakértelemmel ért a kertészethez, mert hiszen kerész­caaládból származik. Kakasszék fürdő igazgatótága facsemeték kiutalását kéri. A kitűnő gyógyhatású fürdő az idén vett nagyobb lendületet s agilis igaigatóságának terve szerint jövőre már nemcsak kellsmes liget, hanem szebbaél-szebb villák fogadják majd be a gyógyulást kereső betegeket. A refo mátus egyház október 30-ra, a ,Hunok* cser­készcsapata pedig október 18 ra kéri a város tanácsá­tól a Feketesas nagytermének átengedését. — Halálbüntetés Romániában. Bukaresti jelentés szerint a minisztert snács eihatárosta, bogy töi vény javaslatot terjeszt elő, amely a k 'ályi család és a miniszterehók elleni me­rénylet elkövetőit halálbUietétstl kivánji súj­tani. Románia törvényei eddig nem ismerték a halálbüntetést. Tanoncot fizetéssel felveszek. Fekete bádogos és aizvezetéki vállalat Szeged, Kossuth Lajos sugárut 25. 730 ILON CHANEY megrázóan borzalmas tragédiája a jHárom istentelen! szombaton és vasárnap a KORZÓBAN. I Schachtif z József cég Szegeden, Petőfi Sándor sugárut 19. — Telefon 229. —— famegmunkáló telepét üzembe helyezte és mindennemű bérmunkát legjutányosabban vSIlal.880 VALÓDI nagy választékban érkeztek. Szeged, Kárász ucca 12• * * Gyári szőnyegekben, függönyök­ben elismert legnagyobb raktár versenyen kivüli árakon. ^MIMMNMMMSM MWMMMMMMM/ — Hamis tanuláséit egyhavi fogház éa agysnillió korona pénzbüntetés. A szegedi törvényszék Viid tsntcsa szerdán vonta lelelfis­ségre ifj. Táborosi Ferenc szegedi lakost, akit az rgyés ség hamis tanuiás vésegével vádolt. Idősebb Táborosi Ferencné ugyanis egy kis földet örökölt elhalt férje után, amelyet ifj. Táborosi Ferenc el akart töle pórölni. A tör­vényszéki fö árgyilás előtt vád 01 elment idö­sebb Marionett Ferenchez, akinek két mázsa búzát igért, ba az ö részére kedvező valló ásást tesz a bitóság e őtt. A főtárgyaláson azonban id Martonosi Ferenc bejelentette a biróságnak, hogy a felperes hamis tanuzásra akarta öt ciábltani. Az flgyésiség emi»tt vádat emelt ifj. Táborosi Ferenc ellen. A szerdal főtárgya­láson a tanuk vallomásai alapján beigazo ődott, hogy vádlott tényleg elköve le a terhére irt bfln­cselekméayt, miér is ifj. Tádorosi Ferencet a bitóság sz enybiiö körülmények figyelembe­vételével egyhavi tighátra is egymillió korona pinzbiatetésre ititte. Az Ítéletet ugy az ügyész, mint a vádlóit meifelebbezték. Dohnányi zongoraestje ma este 8-kor. A pórusokat szabadon hagyja a Yes porcellán púder; ennek tulajdonitható, hogy az orvosok kivétel nélkül ajánlják. — Raboriiotta az asitall a végrehajtóra. Szerdán állottak a szegedi törvényszik Viid- tsná csa előtt László Lajos és Fekete Mária szentesi lakosok, akiket az ügtészség hatósági közeg el eni erőszak vétségével vádolt. Mult év de cemberében Sietesen a városi végrehajtó és a becsfls megjelentek László Lijos és vadhá sasfársa, Fekete Mária lakásán, hogy ot adó­hátralék fejében tefoglaljsnak egyes ingóságokat. László Lsjos összeveszett a végrehajtóval és mikor »z leült az asztal mellé, bogy a hivata­los irást elvégezze, vádlott a veszekedés közben egyszerre megragadta az asztalt is azt a végre­hajtóra baritatta, mlközban Fekete Mária azt kiabált*: Takarodjanak ki a lakásomból, mert kiverem innen magukat t Vádlottak beismerek tetiüset a bíróság elótt és az ügyészi vádbe­széd után a tir ság kihirdette az iiélee', mely tzerint Lászlá Lijos és Fekete Mária nyo'ciapi fogházat és kéts ázezer korona pémbQntetést kapott. x A DÉLMAGYARORSZÁG többezerkötetes kölcsönkönyvtárában havi dij előfizetők részére 12 és 10, heti dij 2000 korona. Dohnányi hangversenye Makón. Zsúfolásig megtöltötte a közönség Dshnáayl Ernő hsngvsnenyéa a vármegyeháza nagytermét. Mikó egész társad*! na és a matói zeneértők •eljas számban 01 voltak a hangversenyen. Dohnányi megjelenését élink tapssal fogadták »s mflsoránsk minden stáma ulán orkánszerüen t9rt ki a taps. Az etső szám Beethoven „Wald­stein" szonátája volt, a mátodit a művész s«jál szerzeménye, „Ripsiőlia fis-moll*, ebből küi*nö<en te szet a közönségnek a Msrche humoraiiqae és a Pastorat (Mennyből az angyal) résiiete. SzQnei alatt a r»j ngó fiatal lányok egtss serege ostromolta autogrammért a mesteri. Ssüoet ulán Chopint játszott, majd Liszt Xlll-ik Rapssódiájat olyan tökéletességgel és mtátsai, hogy zengett a terem az orkánazerü <j*pstói. Es volt a műsor ntosó száma, de a közönség ülve maradt ét addig tapsalt, mig a művész újból ki|0tt és ráadásul eljátszotta Schubert „Moinents Masicsux"-Jét. Tiz órára |árt as idő mire a nagysikerű hsrigverseny vágatért ésDjhnányi visszautazott Szegedre. * Vencel Bála, Somld József, Goda Gizella a m. kir. Oper.h'Z illusztris lagiai ja siáa a hétfőn szinrakerülö Mozart-vlgoperá ia», « SzOkietésnek főszerepeit. A zenekart Fieltchtr An'al karnagy vezényli, jegyek már kaphaták a Harm ntánál. * Dobnányl mai zongorseatje pontosan 8 árakor a Tiszában. Jegyek a Harmóniánál. Sport A Viktória Zakov Szegeden. A fővárosi legjobb elsőosztályu csipito* ulán igazán hatalmas attrakcióval szo'gíl a Bittyi a szegedi közönségnek akkor, amikor a cseh Gliő ssiályu bajnokság elnyeréseért a Sfá fiával ás Spárlával egyforma eséllyel startoló Viktória Zlskovot kötötte le vasárnapra. Ismere'et, hogy a legutói|ára Ausztria allén szereplő csih válo­gatott csapatba hit „ttskovista" volt beállítsa, akik minden oldaltól a tegiobb kritikái kapták. Hogy mennyire félelmetes csapit bitében áll a csapat, annak fényes bizonyítéka az a három egyesü­letből összeállított konb'nált egydtes, amelyet szombaton az MTK, FTB és UTE fognak ellene szerep eltelni. Sa|nos, igen kis lehetősége vsn a kombináltak győzelmének, mintán a hit válogatottal rendelkező csehsk különösképen imbtcionáiják a majdnem válogatottnak is beillő kombinálták sHeni győzelmüket. Igen örvende es léhát as a körülmény, hogy a Bástya semmi áldozatot nam kímélve lehozatta a cseh labda­lugás reménységét, tudatában annak a köteles­ségének, snit a fokozitoi érdeklődést tanmiló tzegedi köiönséggel szemben teljesítenie kell. A labdarúgás ördöngös trükkjeit, nagysierü helyezkedést, kiváló lövőképességet, gépezet­ssetü összmuflkát és elsőrendű védelmi játékot fogunk látni. Nem túlzás, ha azt állítjuk, hogy ez a vindégszerrplés az idei szezonunk leg­kiemelkedőbb eseméiye és hisszük, hogy a pályán nyújtott produkción sk a nagyszáma t&ozfln lég méltó keretet fog idni. A SzAK győzött a kegyeleti stafétában. Sterdán délelölt futották a városon keresztüli Kegyeleti slafttát sokeser főnyi néső so'fale közölt. Az utászlaktanyától a Gizella-éig 7800 métert futott 15 egyesület egyenkint 18 tab5I álló stafétája, ami mindvégig szép sportot nyújtott. Start után a SzAK nyomult a csoport élére és vezetett a Londoni-köm ig, itt azonbin ti SxTK befogta és vezetett a Felső Tissspsrtig, ettől kezdve azonban ismét a SzAK-atléták veieltek és a célt negyvenméteres előnnyel é"ék el. Rész'e es eredmény: 1. SeáK-stsíéta (20 p. 18 mp.),2 StTK staféa, 3 MTE stafétája. A honvidszooroi elsőnek a piros-fekete színek­ben Oltovay Károly koszorúzta meg. Emmerling állapota javul. A vasárnapi Vssaa­mérkösésen s*erencsétienül járt szimpatikus fiatal iutballista, Emmerling még mindig a Rókus kór­házban fekszik. Á lapota javul, balszeme fölött a széles repedést bevarrták és azonkivQl konstatál­ták az orvosok, hogy kisebb agyrázkódást is szen­vedett. Hsngulata javulóban van, fájdalmai csök­kentek. A szegedi fatballisták szegedi orvosa, dr. Temesváry kezeli nagy gonddal és lelkiismeretes­séggel. A kórházban remélik, hogy szombaton, vagy vasárnap már elhagyhatja a kórházat, ját­szani persze még sokáig nem fog. Prima porosz szén és bécsi diókoksz. Kelenbank. Telefon 66. 589 FLIT ELPUSZTULNAK A Legyek, Szúnyogok, Poloskák, Molyok, Svábbogarak Magyarországi központi PANACEA RT. Budapest 4. Amerikai gyár: STANDARD OIL Co New jersey, New York 256

Next

/
Thumbnails
Contents