Délmagyarország, 1926. szeptember (2. évfolyam, 201-225. szám)
1926-09-19 / 216. szám
B*cpicmDcr iy D B L MA 0 TAR O R S Z A 0 8 Novemberben az összes tanyai iskolákat bezárják, mert a minisztérium még a múlt évi dologi kiadásokat sem téritette meg. «•¥•» ét elkeseredett hangok a tanyai iskolaigazgatók értekeilstin. (A Dilmagyaronzág munkatársitól.) A tanyai Iikollk hovatartozandőságe évek úti kétséges. Hun törődik telük ss állam és nem a város, pedig közöttük köiciOnös szerződéses viisooy ail lenn, hogy a tanyai iskolák dologi kfadtiait közösen fedezik. Aa 1926/27 iki ' (anév költségvetésének elkissiiése Önében szombaton délelőtt éitskezlstre lőttek össze a tanyai iskolaigazgatók. As érte* kszluen Ztcha Aladár s. tanfelügyelő elnökölt és résztvstuk rajta Whii Jözsef, Zsák Jőzsef Schntldtt Ferenc, Kért Lijos, Tokai jőzsef, MtUer Péter és Mohát Ferenc igszgatók. A hevas és mindvégig elkeseredett hangú igazgatói értskezlren elpanaszolták as igazgatók, hogy aa 1925126. M köhségvtlés lóváHagyása mig mindig nem érkezett v/siza a kohuszmlntsitériumtól, ami azt jelenti, hogy a tanyai, iskolák a mnlt évi dologi szükségleteikéi adósságból fedezték Adósságra vásárolták a tüxeőanyogol, tartoznak e sönyvkeres\edőnek, i ké*é»ysepőn$k, a napszámosuk. Az adósok vártak több mim egy évig, most azonban elhatározták, hogy pörtlk a tanyai ' likolák igazgatóit. As igazgatók értekezlete elhatározta, hogy a tanyai iskolák szorongatott helyzetéről sürgősen Jelentést lesznek a ku fuizminlszleratk és egyben kérik, hoiy legalább a folyó 1926-27. í.név köl ségvelését bsgyja Jává a miniszter, mert az esatlsges kfsedelem belyreboibslallan károkat okozhat. Az igazgatók egyben elhatározták azt is, bogy mig a kultuszminisztérium nem bsgv|a iővá a folyó évi költségvetést, sz isio'ák addig alatt beszerzéseket nem estkötölnek. Tokát nnm vásárolják mrg a folyó iv itselöaayag nikségletét it nem fedeznek smmt dologi kindást. Igy nagyon könnyen előálltul az a helyist, hon ' novemberben az első télies napon • bezárnak az Iskolák tüzelőanyag hiánya miatt. Az igazgatók ugyanis abban litjik a kultuszminisztérium rideg hallgatásinak okát, bogy a város ma is 40 ezir papírkoronával Járul hozzá a tanyai iskolik fantartásához. II T-min mi Walkó Lajos a jövő héfton számol bo a ss!si8stsptaaá6iaak kSifSidi iirgyaiásairói Budapest, szeptember 18, k jövő héten, vaJosainolcg kedden miniszterlinács lesz, amelyen letárgyalják azokat a kérdéseket, melyek as egységes párt legutóbbi értekezvén felme all^l.k. * - 0 • * k ... — — o » , ° wifBiai stí lek, így a falusi klslakásipitési akciót is. A minisztertanácson lValki Lajos kereskedelmi miniszter beszámol tárgyalásairól, melyeket a különböző nemzetek képviselőivel Genfben folytatni?, Walkó miniszter különben, skiaz éjszaka érkezeit vissza Budiprre, ma már .beható tanácskozást folytatott a kereskedelmi miniszteriül! ban és a külügyminisztériumban és meghallgatta referenseit. A miniszter csak a mi* niszierlsnicton történt beszámolója után ad kimerítő tájékoztatást a nyilvánosság számára a végzettektől. Értesülésünk szerint a miniszter többször tirgyalt Nlncsics Jugoszláv külügy* miniszterrel, ai osztrák és a német kép 'viselőkkel.::' . - . ., ,, MMSfiWaWMiaA«MIMAaMMWMWHWW«MMMNMMMf Beszélgetés dr. Tóth Károly rektorral a azegedi egyetemről, az egyetem problémáiról éa a numerus clausus uj értelmezéséről. (ADélmagyororsxdg munkatársától,) Az egyelem központi épülete kOrfll már megélénkült az élet. A kapu elölt gyülekeznek „a gólyák éa nagyon udvariasan éideklOdnek a beiratkozással kapcsolatos do'gok iránt a szigorú és tekintélyes por áról. Lep'eze len ti z'elettel bámulják meg a régi diákokif/ akik már túlvannak a leidet irgalmán és irigylésre méltó tájékozollaággal já'ják sorba a. dékáni hivatalokat, a kveazturá', töllik ki a hatalmas származás! iveke', az index rubrikiit, ami mind rej eimes Idegenszerűség a rektu'ák számára. Az egyetemi szoliák vidáman futkosnak a folyosókon, most az övék a vi'ág és az aratás, minden a balgsziló szsvuk, minden spró szívességük aranyat ér és bankót jövedelmez. Csak a diákok arcáról tűnt el njomialsnal a hagyományos diákmosoly. A Iigf ata'abb gólya is megöreg dve lépi át az alma mater küszöbé!. A homlokokon gondbarázdákat szánt a je'en és a jövő abszolút bizonytalansága, a megélhetés, a tanulás zavartalanságának problémája, aztán a kétségbeejtően bizonytalan végeredmény, a ködössé vált végcél. Dr. Tóth Károly, a stegedi egyefenTezidei xek'ora tágas dolgozó szobájában intézi a tané'indi ás ezer ügyét-baját. Minden szava, minden la ézkedtse ha ározo't, céltudatos. Mindenre Jut i szükreszsbott Idejéből, minden kérést, minden kívánságot meghallgat és nem feledkezik neg semmirö'. Ped'g rengeteg a lenni, a harcolni való minden téren. A tanéviaditáson kívül nagyon sok munkát ad az egye'e ni építkezés, az u] kultuszminisztert rendelkezések végrehajtása, a diákjólét, a diáknyomor égető problémája. Eit a hitalmss munkarengetegei cs»k sz giözhetf, aki miadene&iölölf szerei a gondjaira ki olt intézményt és a béke esiköieivel akarla kiharcolni annak igiztágát. A legüzasabb munka idején is szívélyesen fogadia a; rektor a Dilmagyarnrszdg munkatér f& « í skiuáis problémáitól kéri tőle felvilágosítás'. ElőszOr f'l; v az egyetemi építkezésekről, a város v áldozatkészségéről éa ee egyetem Ittlétének gazdasági hatásairól NrtH. *. ._ ü V-i-Vvl A Fereccz József tudományegyetem Szegeden való elhelyezése és az építkezések megindításával Itteni feomaradásának íMetóaitáaa nemcsak a kutlurlOlény blstosltása azempotnjáből jelentős — mondotta dr. Tóth Károly : rektor - hanem Szeged város fejlődése és Jövő nagysága szempontjából is. Valamely város nagy vároaaá sohasem válhat kizárólag a lakosság nagy száma és gszdsgságs következtében, ha nem működnek benne a legnagyobb _ i kulturális szempontból nemcsak as ország Intézmények la. Azt, hogy az^etem TmlltiráHs kultúrintézményeibe való hanem az egész világ legmagasabb kulfuiatésményelvel is kapcsolatot teremt, felesleges indokolni Csak arra akarok rámutatni, hqgy gazdaságilag, anyagilag milyen jelentősége van annak, hogy Itt Szegeden egyetem van éa lesz és hogy az egyetemi építkezések éppen most Indullak meg és hogy éppen a most következő két-három éven belül fejeződnek be. As egyetem évi büdzséje mintegy harmincmilliárd korona. Az egyetem tanári kara, alkatmázoltál és hallgatósága la elköltenek ennyit Sze geden. Az egyetemi építkezések a felszereié* költségeivel együtt mintegy százhatvanmillió koronát emésztenek majd Id. Ez majdnem me gazdasági éle! zoliságnak alapprinclplums, hogy ne csak szegedi munkások is iparosok alkalmaztassanak az *ipltkeziseknü, hanem u munkát Is szegedi vállalkozó kapja meg. Igaz, hogy Szeged város közönsége igen nagy áldozatot hozott az egyetemért, de Igaz aa Is viszont, hogy sz egyetem gazdasági szempontból nemcsak kap a várostól, hanem ad Is gju" uiiHicgr s»uiiiiv«]mui':ua sorotenek maid Id. Ez a rrsgeteg pénz megcsonkitatlanul btóíolylk a város életének üiőereibr. mert as építési biannak. As építkezésnek pedig azért van nagyfontosaága, mert éppen most, a gazdasági válság, a munkanélküliség és a rettenetes adók korazskáMa jut ezen aa uíon egy olyan nagy ősszeg a város gazdasági életébe, amely más utón semmikép ide nem jutblí volna és amely itt lehetővé tesal azt, hogy a gazdasági fellendülés sokkal hamarább kóvetkezhetik be, mint az ország bármely más városában, ilyen nagyarányú építkezés ugyanis nem folyik sehol másutt as országban, mint amilyen most Szegeden megindult és pár év alatt be is fejeződik Éppen aa építési Mzottaág legutóbbi ülése után állapította meg ugyanis a kuliuszmlnlaz? ter, hogy Immár biztosítva van az, hogy májon elsejére az összes klinikák építése folyamatban lősz, ezenkívül a kórbonctani Intézet építése in, ami azért is fontos, mert igy a rökasl iskola rövidesen felszabadul és Igy visszaadható lesz eredeti rendeltetésének. Biztosítva Jvan a nöt internátus felépítése és igen valószínű, hogy a DMKE Internátust is tovább fejtessük. A kultuszminiszter est az intézetet még egy emelet felépítésével as ország légnsgyobb internálasává akarja kiképezni. Teljesen befejezett dolog, hogy az országos tanárképző intezetet is Szegeáre helyezik, aminek azért ia nagy jelentősége van, mert bölcsészettudományi karunk hallgatóinak létazáma igy lényegesen emelkedni fog. A kultuszminiszter nagy megértést tanúsított legutóbbi. látogatása alkalmával áz alföldi kutató Intézet felállítása Iránt Is. Arról van azó. hogy a Nagy Magyar AtlOldet a három vidéki egyetem kOzOlt Mosatják és snnsk tudományos kincseit archeológiai, néprajzi, w nyelvészeti, földrajzi éa geológiai vonatkozásokban feliárják és as igy felszínre kerülő tuáományos kincseket egy Szagodén létesítendő országos > muzeum > . ' . keretetben helyeznék el. Arra a kérdésünkre ho«y hány haUgnUja lesz az tdén az egyetemnek és milyen a hallgatésig szociális helyzete, a'rektor a következőket mondotta: - ••: c — Ami a szegedi egyetem hsllgslóságit HMM, ss összes ksrokon évről-évre a fokozatos Javulás jelelt tapaastaljuk. Az iljuaág érdekelt ugy as egyetemi tanáca, mint az egyes ksrok mindig a legnagyobb jóindulattal éa megértéssel kezelik. Egyetlen másik egyetemnek sincs meg az az in. tézménye,., amelyet az egyetem tanácsa létesített néhány év előtt ^ amely as ifjúság légnsgyobb barátjának, űr. Szanütner Pil professzornak a vezetésével működik.*) a diákvédő és diákjóléti Iroda. Ec az intézmény a mult évben a maga erejéköl egymilliárá koronát iuáott előteremteni és "felhasználni a szegénysorán egyetemi hallgatók támogatására. Ugyanezt a ceit szolgálja a Kolozsváry professzor vezetése alatt álló Horthy Mikiin internátus Is, a most félállitsndó leányinternátus pedig a haligatónök elhelyezését és eflátását biatoaiija majd ssáz férőhellyel. Nagy gondot úrdiíuak as ifjúság testnevelésére. Most készült el néttvmüllárd korona költséggel az uj sporttelep, amely október negyedikén, az alapkőletétel ünnepélyével kspcaolatban nyílik meg. — A tandíjra és vizsgadíjra nézve az egyetemi tanácsnak az az áuáspontja, hogy egyik sem emelhető. Álláspontja'áz ia a tanácsnak, hogy a vagyontalan éa szorgalmas hallgatók teljes tandíj • mentességben, azok pedig, akiknél nincs meg minden előfeltétel, léltandljmentesaégben részesüljenek, Azok á vagyontalan hallgatók, akik sokszor éppen a szegénységük miatt nem tanúsíthatják a \t és előmenetelt, a diákvédő cle'ő tandijaegtlyt. A közszol' gyermekei a tandíjnak és a megfelelő szorgai irodától kapnak n gálali alkalmazói vizsgadíjaknak esik a felét Űzetik /T szegedi egyelem aa egyeli díjkedvezményt is orsságksn, amely viisgsM diákvédő iroda azoknak a vagyontalan heL'gatőknak, akik nem közanilgálati alkalmazottak gyermekei, vizsgadíj aegélyt is utalványoz. Ezenkívül külön könyvtárat létesített, amelyből a hallgatók a vizsgákhoa szükségestankönyveket ingyen megkapják. Kérdést intéztünk dr. téli Károlyhoz, hogy a kulluszminíszlernek; * & • a numerus cltuuai vígrehsj átára vonatkozó ujabb rendelkezései milyen vdliozáit idéznek nlő a mgedl egyeitmez, ahtl ezelőtt a ktrok kilöntöséképen értelmezték a törvényt. Tudomásunk szerint ugyanis a két bölcsészeti karon és as orvos! fakultáson » í.;ívj! JHaller szellemében . . hajtollák végre a ÍOnrény rendelkezéseil, csupin a fogl kat voü fJt, ahol a liberálisskb 1elfogás atalzodft. A rektor kijüentettv, I kérdésünkre atk állalánts ItUsgi „ tdit adka>, mert egyrészt a bdratáiok „ fejeződtek be és igy végkges számidat állanak rendelkezésére, máisréut a aai elaasbt értelmezést tz aj rindilel kltdást a karok bilsö igyt voü. g ; c ; j