Délmagyarország, 1926. augusztus (2. évfolyam, 176-200. szám)

1926-08-20 / 192. szám

18 DELMAGYARORSZAG A DÉLMAGYARORSZÁG a demokráciáért harcol, fegyvere a függetlenség és szókimondás, hátvédje a közönség támogatása. — Pusztító jég Vízváron. Budapestről je­lentik : Tegnap délután Ítéletidő vonult át Vlt­várén és kornyékén. Délután rettenetes szél­vihar kerekedett, amely a házak tetejéről a cserepeket lesodorta. Az állomáson berakásra váró teherkocsikat a szélvihar helyéből elmoz­dította, a vonalok, amelyeknek négykor kellett volna találkozni Vízváron, utjukat nem folytat­balták, miután mindkét vonatnak vissza kellett térni Gyékényes, illetőleg Barcs állomásra. A zivataros eső után a jég tönkretette Viivár és Dévivár községek környékét és a szőlőben és tengeriben óriási bárokat okozott. A Délmagyarországot, Szeged egyetlen libe­rális napilapját támogatja, aki nyomtatvány­sxfikségletét a Délmagyarország-nyomdában (Petőfi S. sugárut 1) szerzi be. Telefon 16—34. — B-iieta után. Budapestről jílettlik: Keszei Mária gazdag vidéki leány két évvel ezelőtt Összeveszett családjával és feljött a fővárosba. Itt egy ideig hivatalba járt, de a leépités során elvesztette állását. Sokat nélk&lózött, majd az egyik kávéháibsn kenyereileány lelt. Ismerősei­nek gyakran panaszkodott, hogy ?em birja ezt ai életet. Ma azntán leugrott az Oílőiut egyik házának IV. emeletéről és szörnyethalt. . Varrógép Javításokat gyorsan és ölesén eszközöl a Singet varrógép részv.-tdrs. Szeged, Kárász ncca 1. sz. « Egy éa kítajiöi Jfifizekrénjek I-rendü kivitelben legolcsóbkanlFeketén&i, Kossuth L. sug. 25. Tel. 10-72, su Bécsben teljes ellátást igazi jó otthont kaphat nagyobb tanuló fiu, vagy leány uri családnál Gondos anyai felügyelet, tágas komfor­tos lakás, kitűnő koszt. Részletes felvilá­gosítást ad a DÉlMflGYflRORSZflG kiadóhivatala. Pozsonyi Nemzetközi Mintavásár 1926 augusztus 22-étől szeptember tó 2 áig meglátogatására szolgáló vásárigazolványo k továbbá a Máv. vonalakon 33 százalékos menet­dijkedrezményre szolgáló igazolványok, a vásár tiszteletbeli képviselőjénél UNGÁR BENŐ, szállító Oroszlán ucca 7. kaphatók. 325 — Meg akarta égetni barátnőjét, Párisi je­lentés szerint Gujot milliárdos, akit, mint isme­retes, azzal vádolnak, hogy barátnőjét egy kirándulás alkalmából mig akarta égetai, meg­szökött Párisból. Levelet hagyott hátra, amely­ben ártatlanságát hangoztatja. A nyomozás folyik a milliárdos kézrekeritésére. Érdekes csodaszerről ad tudósítást munka­társunk, ami leginkább háziaiszonyainkat fogja érdekelni. Külföldön ma már nem mossák a ruhát, hanem főzik. Egy mosószert lesznek a vízbe, azzal együtt fél óráig főzik a ruhát és az hófehér lesz, anélkül, hogy a ruha rongálódna. Az uj találmánynak .Rádión" a neve és mint halljuk, már Szegeden is kapható minden füszer­flzletben él drogériában. A gyár szavatosságot vállal azért, hogy a por semmi oly anyagot nem tartalmaz, ami a ruhát rongálná. Mi csak gratulálhatunk a gyárnak az ügyes találmányéri, amely mél ó a mai rádiós korszakhoz. A mosó­azeri a Hutter-Schicht szappangyárak hozzák for­galomba és ez már maga elég garancia ahhoz, hogy háziasszonyaink azt bizalommal fogadják. z63 — Családi dráma Amerikában. Niwyorkból Jelentik: Bliicbftsld városkában Bogár János magyar ember cilenezfe, hogy leánya férjhez menjen Schmilka Józsefhez és pénteken este is kiutasította a laHiából. Schmiika távozása után a szomszédok veszekedés zaját hallották a la­kásból. Má«nsp azután Bogár Jánost, Agnss nevü leányát it ax utóbbinak Heves gyermekéi holtan találták a lakasbae, A leány és a gyer­mek méregtől pusztult cl. Bogárt pedig fel­akasztottén találták, Bogár, miután elpusztítói te a leányt és a gyermeket, felakasztotta magát, bár hátrahagyott leveleiben azt írja, hegy leínya öngyilkosságot követett el és etaletti elkesere­désében akasztotta fel nagát. x Poloskát, svábot, molyt kiirtani házilag csakis a Löcherer Cimexinnel lehet, mert nemcsak azéiő rovarokat, de azok petéit is nyomban elpusz­títja. Mindenütt kapható. Bisa — Huszonkét rablást kövelfek el a meg­szökött fegyencek. Szatmári Jeienlés szerint a torguoknai fegyházból több fegyenc megszökött, A szökevény fegyencek a határmeliéken folytat* fák rablásaikat, majd Halmi községben kirabol­ták a főszolgabírói hivatalt, azután átszöktek a cseh határon. A cseh íetű'efeii rövid idő alatt 22 rablást köveitek el. A hatóságok erélyes ül­dözési indítottak a rablók ulán. Csoda olcső fürdő- és gyermekkádak, jég­szekrények Fogéi Edénél, Takaréktár ucca 8. su — A lovak közzé esett és összezúzta ma­gát. Schulleisx József kisteleki lakos kocsijiról lezuhant és a lovak közé esett. Súlyos, élet­veszélyei sérüléseket szenvedett. A lovak mell­kasát összezúzták, ugy, hogy eszméletlen álla­potban a közlórházDa siállitotlák. Kihallgatni még nem lehsteti. 1926 augusztus 20 * Változás a Nemzeti Szinház vendégjáté­kának dátumaiban. A Nemzeti Szinház igai­gatósága nevében Báliét Lijos dramaturg arra kérle a szegedi Harmóniát, mint az előadások rendezőjét, hogy a vendégjátékok terminusait egy nappal előbbre tolják -- tekintettel a 29 iki mohácii országos emlékünnepre, amikor a Nemzeii Színház nem tartja illendőnek ma­gyar színpadon vigjáték előadását. Ennek a ké­résnek elegei téve, ugy változik meg a Játék­rend, hogy Elsevlr pénteken, 27 én és Válás után szombaton, 28 án kerül színre. A Nem­zeti Síiűház rendezője és ügyelője, valamint a műszaki személyzet vezetője már cifltörlökön Szegedre étkezik, mig a művész- személyzet Hevesi Sándor igazgató vezetésével az előadás nap|án Jön Szegedre. * A .Magyar Művészet" ma megjelent legújabb, 6, számában Réti István kitűnő tanulmányában a harminc­éves Nagybánya művészeti törekvéseinek beható jellem­zését adta, a nagybányai művészek korai alkotásainak bemutatásával. Éber László folytatja Delmár Emil plasztikai gyűjteményének részletes jellemzését, ez alkalommal a faszobrok gazdag sorozatát méltatva. Lázár Béla Renoirnak báró esetei Herzog Mór Lipót világhírű képtárában levő mesteri nfii arcképének tör­ténetét beszéli el. Dr. Wollanha József a Nemzeti Muzeum rendkívüli értékű balácai mozaikmüvének mű­vészettörténeti jelentőségét nagy tudással fejti ki. Ybl Ervin a bécsi Secessióban bemutatott kiállítást, mely száz év német művészetét ölelte fel, gazdag illusztratív anyaggal ismerteti. Dr. Révészné Alexander Magda végül az amsterdami régi raktárházak és hollandi szél­malmok esztétikáját adja. A művészeti élet eseményeit felölelő rovatok zárják be a gazdag tartalmával és kitűnő illusztrációival most is feltűnő számot. Érdeklő­dőknek a .Magyar Művészet" kiadóhivatala Budapest, VII., Erzsébet-körút 7. (Athenaeum.palota) készséggel szolgál felvilágosítással. Kerékpárokat leszállított árban adok részletre is. 122 Kelemen MártonKárász ucca 16 Eladó üsítanyásbirtokok 60 kt. hold jó fekete föld tanyával ára 350 m. 4 szobás uri tanya 10 kt. hold elsőrendű föld, fele szőlő ára 300 m. 47 kt. hold jó föld olcsón eladó. 30 kis hold első­rendű föld szép tanyával, mintagazdaság holdankint 65 q. buza. 6 hold nagyon jó föld holdankint 40 q. buza, ezenkívül van még 30, 8, 34, 6, 9, 40, 5, 40, 15, 13 és 9 kt. hold elsőrendű föld eladásával vagyok megbízva orsz: Ingatlan iroda. Oroszlán ucca 1. b. sz. Telefon 827. 326 X Bárból bármit vásárol, kérje a Dél­at agyarország Ingyenhirdetési szelvényét rr TAVASZI ES NYÁRI IDÉNYRŐL VISSZAMARADT férfi öltönyök, fiu és gyermekruhák, átmeneti kabátok, felöltők, esőköppenyek; elegáns női kabátok és köppenyek wr készpénzárban. Elsőrendű sanp&S! ^abésáidiniban a legelegánsabb öltönyök és felöltők készülnek valódi angol szövetekből. Blau Ignác^ Kelemen ucca 5.

Next

/
Thumbnails
Contents