Délmagyarország, 1926. július (2. évfolyam, 149-175. szám)

1926-07-03 / 151. szám

im julius 3 BBLHAQTAROSSSAfl Sport Vasárnap: Debreceni VSC—Sz&K. Jelentettak, hogy vasárnap valőszinüleg a Dsbttcenl VSC Jön Siegedre. A tárgyalásokat » debrecsni és szegedi vezetőség befejezte, le kötitiék a mérkőzési, amelyei vasárnap délután bonyolitanak Is »z ujszegedi pályán. Kelet bajnoka még nem volt Szegeden, de a közönsíg ismeri a csapat teljesítményét. Az si­mult évhez fQzödnek a vasutas csapat legna­gyobb sikerei, amelyek közöl a kiemelkedőbbek: ttécsbea a Wccherral döntetlen, a Pozsonyi TE vei 2:0. A Kispesti AC-ot két izben is le­gvözie és az országos bajnokság középdöntőjé­ben csak nagy küzdelem után kapott ki az MTK-tól 2: l-re. Nagyon szépen szerepelt a Cofinthián-dijban is a csioat és ennek csík a QOntöében szenvedett 2:0 ás vereséget a Sie­gedi AK-től. A keleti kerület 1925/26-os baj­nokságát hat ponttal nyerte a DVSC, mig az országos bajnoksíg selejtezőjében Nagykanizsa megvette az elbizakodottan játsző debrecenieket. A vasutas-csapat utóbbi teljesítményét igy összefoglalva, joggtl lehet következtetni arra, hogy miután a mérkőzésnek rivíns-jellegs is vin, nivós, szép küzdelem lesz vasárnap. Nyu­ugat bajnoka után Keet bajnoka látogat el Dél bijnokáisoz, igy összehssonlitást lehet majd tenni a vidéki vezető egyletek klasszisáról. A mérkő­zés előtt kerületi senior atlétikai verseny lesz. A DVSC—SzAK mérkőzés jegyei elővélben a Délmagyarorszdg jegyirodájában kaphatók. Olaszországi magyar Játékosok sile e. Az Olaszországba vándorolt magyar futballistákból, akik tslán a professzionizmus bevezetése után visszajönnek, több csapatot lehetne kiállítani. Egy ilyen csapat a toscanai válogatottal látsxott, amelyet 2:0-ra vert meg. A gólokat Deitrich és Csapkay rúgták. Fővárosi ceapafok vidéken. Vasárnap ismét vidékre látogatnak a fővárosi csapatok. Az MTK a Kaposvári MÁV-val, az NSC a Szőtt bithelyi SE-vei, a Vasasok a Losonci AC-cal, a III. kerületi a Debreceni EAC-al, a Fővárosi TK a Makói TK-val és a Postások a Ciepeíi SE-vei játszanak. Értesítem a n. é. közönséget, hogy Petőfi Sándor sugárut 9. szám alatt kömyvigfifészeieüaet ujbéi imgnyitottamf ahol olcsó és ízléses könyvkötések és dobozok készülnek. 842 Tisztelettel BURKUS ANDRÁS. lERKUil-k@r>él(páp Jf- Pfaff varrógép Gyermekkocsi részletfizetésre 585 _ DÉRY gépáruház, Szeged. Gummik, alkatré g ek nagybani árban. Árjegyzék ingyen Hasznos ABC A dler edénycsarnok íHSE ** porcellán- és zománcedényehet. Telefon 7—82. B fltoPftearinnlr Szegedi Asztalosmesterek le« UlUrbOdrilOK. rakata Dugonics tér II. sí. Tel. 9-82. Teljes lakberendezések nagy raktára. Albert Radso &ST3SÍ Kárász ucca 6. — Telefon 8—7t. IBI. J-O^. Qeutsch Uaraszthy Géza KgasS? a ' *et» olai. kenőcs, festék, műszaki, vegyi kettő, három és négy szobás lakásokat keresek _ j sürgősen megvételre, vidéki vevőim ríszére órai és Társa ing, közv. Rákóczi tér. Teleion 17-93 Feketesas ucca 22., ajánl „;i cikkeket. UnWíSSíSirsríá nöi,fodrászatában bubihajvágás, vis« fjU II111411118 ondoláiás, Henna-iiajfeatés, arcápa* " ias. mamkfir. Kállay Aibert ucca 1. Tgidon 10-61, Nemzeti Étkezde l^&VáJ^Í. ' * raneu magyar konyha. Heti és havi abonoma. Qzövetmaradékok W hetők KLEIN FERENCNÉL, Dugonics tér t. szám. Tóth József íftfüffi <« Kölcsey ucca 7. Képes áriegyaék ingyen. A BUDAPESTI TEREZKÖBUT1 SZÍNPAD VENDÉD1ÁTÉKA1 személyes felléptével 'SS haö BslváfHISÍ Hokiban bohózati esték Előadásra kerülne SALAÜON BELA főszereplésével A tolmács kacagtató 1 felvonásos bohózat. Romantika Liptai Imre legsikerültebb v gjátéka 1 felv. A női főszerepeket Zahler Erzsi | Keglevich Marietta | és | Czuppon Sári alakítják SALAMON BÉLÁVAL Frankltrör 1 Sakk-matt 1 X delejes ember Békeffy L. pazar komédiája. |Zágon István 1 felv. bohózata | NótiK. falrengető humoreszkje Kőváry Gyula felléptével a SZEKRÉNY. Fodor László bohózata. Herczeg Jenő felléptével Kossuth nóta. Nóti Károly 1 felvonásosa. Zahler Erzsi, Keglevich Marietta és Czuppon Sári felléptével A MÉLTÓSÁGOS ASSZONY LELKE Karinthy Frigyestől Kővárt Gyula és Herczeg JenOvel Magyar német ba­rátság Kővári Gy. bohózata Rendező Herciegh Jenő FenyO Árpáddal a Pesti nO Nagy Endre 1 felvonásosa. Az előadásokat jó időben a Horváth Mihály uccai nyári helyiségben, kedvezőtlen időben a téli helyiségben tartjuk meg. Jegyek elővételben már válthatók és 5 —82-ős telefonon is előjegyezhetők. Kezdete 9 árakor. Kereskedelmi és ipari hirek. Szegedi piaci árak. Gabonafélék. (Agrária Kereskedelmi Rt-cég jelentése.) Bnza 390-—, rozs 210 , árpa 205—, zab 230 - 240, tengeri 240 - 245, buzakorpa 180. Őrlemények. (Back Bernát Fiai gőzmalom jelentése.) Dara 7500, 0 liszt dupla g 7300, 0 liszt szimpla g 7300, 2-es 7000, 4 es 6900, 5-ös 6700, 6-os 5900, l-es 3200, 7%-es 4100, 8 as , 65V0-os egységes rozsliszt , korpa • Különleges édes paprika kg.-ja 62 000, caemase 58.000, édesnemes 52000 félédes 46000, I. rendű rózsa 37000, II. rendű 24000, III. rendű 17 000, hüvelyes paprika füzérje 102 000 korona. Takarmányfélék. (Szenesi Ferenc-cég jelentése.) Uj­szénái. 100-130. ó széna 130 - 150, oréselt, széna 130-160, here 160-200, alomszalma 50-60, takar­mányszalma 70 - 80. Cement, beton. (Schachtitz József-cég jelentése.) Fedél­cserép szürke, darabja 1000, szines darabja 1100, gerinc­cserép szürke, darabja 5000, szines 6000, egyszínű cementlap m-e 52000, többszínű vagy mintás 58 - 62000, asbest müpala 4400. (Landesberg-cég jelentése.) Cementlap 50 65.000-ig, mozaik lap m.-kint 75-100 000-ig, cementcserép 1300. Vasáruk. (Ottovay Károly Fiai-cég jelentése.) Rudvas 1 kg. alapára 5200, abroncsvas 1 kg. alapára 6500, finom vaslemez 1 kg. alapára 7200, horgonyozott vas­lemez 1 kg alapára 11 000, szekértengely 1 kg. alap­ára 13000 korona. A Scheinberger és Popper-cég jelentése az Orion­bőrgvdr áruiról. Fekete box kvadrátonkint 19800— 28600, szines box 24200- 33.000, fekete kipsz box .-, fekete kecskezerge 14 000—17 000, szines zerge 14.000-19.000, fekete sevrett 6000­12100, cseres szattyán kilogramonként 84000-150 000, fekete tehénbőr barkás vagy sima 94 400-122.200, vixos íehénbőr 99900 127.700. kips talpbélés 60500 - 80.300, fekete huzóbőr 91 000. natúr huzóbőr 132 200, fekete blank extra 77 700 -79.900 natúr blank 122 100, fekete blank has. 57.700, natúr blank has. 77.700. vache croupon 72800—87 800, chrom crupon 160000, vache nyak 37.500-51 400, vache has 27.800­38 500. Devizák: Amsterdam 28660-28760, Belgrád 1261 — .1267, Berlin 16992 17042, Bukarest 334 -346, Brü?x­szel 1902-1942, Kopenhíea 18920-18940, Osló 15670-15720, London 347250 -348250 Milánó 2523— 2563, Newyork 71370-71570 Páris 1891-1931. Prág« 2113-2120.5, Szófia 513-519, Stockholm 19145­19205, Varsó 7375-7675, Bécs 10.087-10.117, Zürich 13812—13852. Zürichi tőzsde. Nyitás: Páris 1390, London 2513'/,, Newyork 5166250, Brüsszel 14.-, Milánt 18.35, Amsterdam 207.50, Berlin 123.—, Wien 00073.0750, Szófia 3.75, Prága 15.2950, Varsó 40.50. Budapest 0.0072.30, Belgrád 9.15, Bukarest 2.45. Zirht: Páris 13.85, London 2514.—, Newyork 516«/». Brüssze 13 95. Milánó 1830, Amsterdam 207.50, Berlin 12310 Bécs 0.00730750, Szófia 3.75, Prága 15.2950, Varsó 4050, Oudapest 0.0072,20, Bel­grád 9.1450, Bukarest 2.4750. Tarmányt&zcde. Az irányzat szilárdabb, a forgalom élénk. Hivatalos árfolvamok: 76 os tiszavidéki buzi 4325 — 4350, felsőtiszai 4300 - 4325, egyéb 4250 - 4275, 77-es tiszavidéki 4375 - 4400, felsőüszai 4350-4375, egyéb 4300 - 4325, 78 as tis«avidéki 4400 - 4425, felaőtisiai 4375-4400, egyéb 4325 - 4350, 79-es tiszavidéki 4425­4450, felsötiszai 4400 -4425, egyéb 4350 - 4375, rozs pestvidéki 2475 - 2500, más származású 2450 -2475, takarmányárpa 2350 - 2450. repce 5500 - 5600, zab 2900 -2975, tengeri 2325 2350, buzakorpa 2650 - 2675. Irányiat. A pénteki értéktőzsdén az irányzat egye­netlen volt. Nyitáskor a hangulat bécsi hatás alatt Ked« vetlennek mutatkozott. Az árfolyamok alacsonyabban indultak. Később néhány érték iránt ismét érdeklődés nyilvánult meg, eanek hatása alatt elsősorban a bánya, bank és villamossági papitok emelkedtek. A piac többi értéke a pénteki rendezési napra való tekintettel kisebb mértékű lemorzsolódást szenvedett. Zárlatkor az irány­zat egyenetlen, a forgalom c;eké!y volt. A fixkamato­zásu papirok piacán az irányzat üzletielen, a hadi­kö.'csönök kisebb mértékben lemorzsolódtak. A valuta­és deviiapiacon tovább fenyhult Páris, gyengébben tendált Milánó, Newyork és London. Bukarest tovább folytatta szilárdulását. Varsó kisebb áremelkedést ért el. Ferencvárosi sertésvásár. Nyiltvásári maradvány 1917 satés felhajtás 560, e'adás 347. Árak: Zairsertés, fiatal könnyű 14-155, cehiz 15 5-165, Záitvásári maradvány 150, eladás 15 a fenti árakon. A valuta devizaforgalom xáróárfolyamai. Valuták: Angol foüt 347250 - 349250. belga frank 1902 - 1942, cseh korona 2114-2122, dán korona 18920-18980, dinár 1257- 1267, dollár 71185­71485, francia frank 1921—1961, hollandi forint 28635 ­28785, zloty 7375 -7675, lei 337 - 349, léva 513­518, lira 2553 - 2593, márka 16992-17042 osztrák schilling 10.097-10.133 norvég korona 15670-15720, svájci frank 13820—13870, svéd korona 19145-19205. magániskola. J. TOMAY MINKA és LUDVIGNÉ S. MÁRIA nyilvános jogú elemi iskolájában 860 (Vidra ucca 4. szám) Beiratás julius 1-5-ig délelőtt 9—1 között. Gondos német nyelvoktatás és gimnáziumra előkészítés. Egyéni oktatás. Tisztviselőknek nagy kedvezmény.

Next

/
Thumbnails
Contents