Délmagyarország, 1926. július (2. évfolyam, 149-175. szám)
1926-07-14 / 160. szám
193« julius 14. BBLMAGYA&ORSZAO 7 CONRAD VEIÖT NAGY FILMJE A I 1 a é s a Világító torony öre KOR 10 ÜOZIBAN — Aki eiy biztositísért két társaiálnál vett fel jutalékot. Kedden délelőttre tűzték ki Börcsök Jlnos 27 éves biztosítási ügynök agyének letárgyalását. Börcsük Jánost a Gazdák Biztosító Szövetkezetének alsótanyai képviselője bxicsl György jelentelte fel a szövetkezet kárára elkövetett csalás és sikkssztás vétségéért. Börcsököt exenkívűl a szövetkezetnek több ügyfele is feljelentette, mert tudlukon és akartukon kivül aláíratta vélik egy mdeik társaságnak, a Pátria-biztosítónak kötvényeit. Börcsök a Gazdák Biztositóját — melynek üzletszerzője volt — károsította meg legérzékenyebben. Ugyanis a még nem esedékes, de a közeledő batáridővel nemsokára kötelezővé váló biztosítási összegeket felvette a felektől Széctl G/örgy helyi képviselőt megelőzve és az igy »zerze«t pénzt saját céljaira fordította. Az ügyfelek egyrészét pedig fondorlatosan csalta át a Pátria Biztositóhoz. A Gazdák Biztosítója nevében ugyanis felkereste a társaság ügyfeleit és rábeszelte őket, hogy írják alá a pengőre szóló uj kötvényt, mert a papirkoronás kötvényeket pengőre kell átszámítani. A kötvényeket, melyek a Pátria tagszerzö ivei voltsk, a gyanu lan gazdák szá nélkül aláírták, mi által lehetővé tették, hogy Börcsök a tatsiersésért járó jutalékot a Pátriánál is fölvehesse. Tárgyalásra azonban nem került sor, mert a biróság több sértett és tanú meg nem jelenése 'niatt a főtárgyalás! bizonytalan időre elnapolta. x Bárhol bármit vásárol, kirje a Dilnagyarország ingyenhirdetési szelvényét. — Araíáa közben — villámcsapás. Zalaegerszegről jelentik: Boncodfölde község határában aratott Bangó György családjával. A vihar elöl egy fa ala meneküllek, ahol a vilátn 14 éves fiát leütötte. A család többi tagjai eszméletüket vesztetlék. Értesítés. Wigner Mihályné a nagyérdemű közönség szives tudomására hozza, hogy gyermekés leányka ruhákat a legszebb kivitelben jutányos árban készit. Vitéz-ucca 16. sz. 981 — Szerencsétlenség éa zsirszőismérgezétKedden reggel Papp Lászlőné 26 é«es fiatalasszony a villanyoson utaztában agyvirzitt kapott. A mentők a közkórhizba szállították. — Kedden délelőtt az egyetemi bonctani intézetbe Kiállították Gsrebes Jőxsef két és féléves kisgyerek holttestét szüleinek Tárogiló ucca 20. szám alatti lakásáról. A hatósági orvos véleménye sserint a kisgyerek halálát zstrssódamirgezis akazta. Csoda olcsó fürdő- #s gyermekkádak, jégszekrények Fogel Edénél, Takaréktár ucca 8. m — A hatgyermekes anya as országútra Sstte ki gyermekét. A szegedi törvényszék /a/íász-tanácsa kedden vonta felelősségre özv. Szernák lstvánné 46 éves makói napizámosasszonyt, aki május 20 án öthónapos gyermekétől olymódon akart megszabadulni, hogy kitette egy dilőat melletti bazatdbla szilire. A keddi főtárgyaláson B. Stücs Sámuel makói gazdálkodó is megjelent, mint az ügy egyetlen tanúja. Az elnök kérdésére elmondta, hogy május huszadikán este féihétkor ment hazafelé £ határból. Hogy hamarább hazaérjen, az országútról leiért egy dülőutra, ahol egyszer . csak gyermeksirdsl hallott. A hang után menve a búzatábla széén megtilálti a kis siró gyermeket, aki párnábi vol bepólyázva. Keresni kezdte a gyermek hogzátiriozóit, de egy lélek sem volt a közelbm. Magához vette a csöppséget és egyenesen a makói rendőrkapitányságra vitte, ahol as ő szobán átvették tőle. A vádlott asssony azt hoz a elö, hogy nem loli szdndika gyermekit teljesen a sorsára hagyni, hanem a közelben elbújja figyelte, hogy ki veszi macához a kicsit, mert elttafitoíta, ha senki sem találja meg, akkor migis hazaviszi, h védő ezután azt bizonyltja, hogy özv. Szernáknít a nyomorúság kéayszetitette arra, hogy megváljon gyermekétől és ezért először sz ujszegedi gyermekmenhelyre viite gyermekéi, ahol azonban azzal utasították vissza, bogy a gyermek még anyai táplálásra szorul. A biróság enyhítő körülménynek vetie, hogy özv. Szernák lstvánné egyedit tartja el hat gyermekit és ezért hsihavi börtinre ítélte, melyből egy hónsp és tiz napot már vizsgálati fogságban feiiölöUnek vett. Az ügyész súlyos bitásért, a védő enyhítésért felebbezett. A vádlottat ideiglenesen szibpdtdbra helyezték. Ha dió 0. A3ÖUÁM KÁKQ&ik& nagyobb leadóállomások mai műsora. Julius 14, szerda. (A városnév utáni számi hullámhossz.) Nagy rádió javítóműhely Szöllősnél. Budapest 560. (2 kw.) 930, 12 és 15 órakor: Hirek, közgazdaaag. 13: A Meieorológlai latéaec Idöjeientése és vízállásjelentés. 16: Osikár bácsi mesedéiulánja. 1645; Idöjelentéa és víííllásieleii tés. U;ána szalonzenekar. 17 45: Mü/ísid^utáa. Közreműködne*: Mihátytijr Bála és Környey Paula, a Nemzeti Síinház tagjai. Kötteméiyeket és oSrjeienetefcet adtuk elö. MiháHffy Bíláné hártasaótősífámokat játsíik. 19: A MirgiiszigeU szimfór.ifeu3 zeneh»r hangversenye. Vezényel Uager Ernő ksrnagy, a Zeneművészeti Faiskola tanára. Goldmark est. A Stúdióból Gíth Gertlar Viktor előadóművész költeményeket szaval. Siéfcely Jutia zongoraművésznő közreműködésével. 20.15: Vidám est. Közretaöfeödöefe Sarkadi Aladár, a Vígszínház tagja, Szentiványi Kálmán, Vidor Ferike és Lénárd I^a. Bécs 531. (7 kw) 16.15 őrakor: Hangverseny. 20: Schubert: „A szép molnárné". 21.30: Gohineauest. Felolvasás vándorlásairól és müüeiről (szül. 1816 VI. 14) Uiána könnyű zene. Berlin 504 (10 few) 20.30: O/gonajáték. 21: Z«nekarhangmseny és opersduettek (szoprán, tenor). Boroszló 418. (10 kw.) 2025 órakor: Teophil Dsmetriescu zongoraestje. 22 30-24: Tánczene. Hamburg 392 5. (10 iw) 20 órakor: Kis mü véss szinpad. 22: Hangverseny. Lipcse 452 (9 *w) 21 őrakor: Bi?et est. Königsberg 463 (1.5 fcw.) 21.30 óra'aor: Népszerű hangverseny (operákból) Münster 410 (3 few.) 2030 őrakor: Maülart: „Dia GiCckchen des Eremiten", vigopera 3 felv. Állandó akkumulátortöltés dinamóval Szöllősnél. Birn 435 (6 kw.) 20.30 órakor: Szavaló-est, scnctesr Brünn 521 (2.4 kw.) 19—20 óráig: Zenekarhangverseny (norvég es'). 20—21: Dilesf. Prága 368 (5 kw) 20 orakor: Víg est. Róma 425. (12 kw.) 21.10 órakot: „U casls Sasarsne" operett, feözbesi 22 árakor: Ridiőposla. Varsó 480 (6 kw.) 20.30-22 óráig: Hangverseny (operarésalefes). Toulouse 430 (2 &w) 21.30-22 30 óráig: Népszerű hangverseny. Daventry 1600 (25 lw.) 20 őrakor: Éoek és zeneksrhangverseny. 2205 -23: Londonból. Kabaré. 23-24: Tánczene. Ne feledje földelni antennáját I C1QOECSÓBB, í 4 frk SZÖLLŐSNÉL ^ » eny/ tér 8. 6 ^ w847 Hasznos ABC idler edénycsarnok porcsilán- és zoniáncadtovcM. Telefon 7-83. l^ji'hftPft&SP'nft&f Szegsdi Asztalosmesterek IsUMtbrbSdrVlU&. rakata Dugonics tér IS. ss, ** Tel. 9-82. Teljes lakberendezések nagy rafet*^ Pnii kettő, hirom éa nigy szobád íaKáaokat karea.:k rjlfj sürgősen raegvéte re, vidéki vevőim részére « Bo^si és Társa iqg RAkóczi tér. Tele on 17-93 Gizella rozsos kenyér fis? tér 3 és Boldogasszony sugárut 43. vegvi 3 aői íodrászaiábsn bubtbaivú^ia, víz|Jüíí?Íldllllt5 ondolálás, Henua-hnjfesiéR. arcípo« a • maniWr. KétUv Albert ucca 1. TpWcm 1" fii se Tio-ra áti/aYria Dugonics tér 2. Leszálliott la I I3£a CIR«34UÖ abonoma 4 fogásos ebíd 2 kenyér 16 menü 12 vaewora 10.000 K. ízletes hdzikoszt toftn uonrlánln Zrinyi U. és Gizella tér sarok. IUU VCIIUöyiU Legjobb s legolcsóbb konyha. 4 fog^Q" ebéd 15.000. zóna 3000 K. Kitűnő itatok. Memzeti Étkezde íg^sóbb éfkezdéje.^^ I™ rangú magvar Upnvha. Heti és havi abonomalegjobb minőségben olcsó árban beszerezhetők KLEIN FERENCNÉL. Dugonics tér 1. sz*m. K K Czövetmaradékok w hetők KLEIN FRRENCNf