Délmagyarország, 1926. május (2. évfolyam, 100-124. szám)

1926-05-08 / 105. szám

DBLMAGYAR0R3ZAQ 1926 május 8. Szombaton este Q órakormegnm v" szórakozó helye, a legkellemesebb nyári a legszebb Metró­filmmel, a Belvárosi Mosi kerthelyisége Mae Murray attrakcióval. Fupkésbofy revolver — PSSÍI vicc miatt. Még 1922 ben töriént Királyhalmán, bogy korcsmai mulatozás alkalmával Nimei Pál és Verák József tanyai legények összevesztek. A különben jőbaráíok összekoccanását az idézte elö, bogy Verák József poharazgatás alkalmá­val rest?, viccet engedett meg Német Pállal szemben. Német feldühödött a sértőnek talált viccen és meg akarta ütni bará ját, aki botot kapott elö és ugy védekezett. Német a fenye­gető helyzet láttára revolvert rántott elő és rá­lőtt barátjára, aki könnyebben megsebesült. A meggondolatlan legény teltének elkövetése után elbujdosott is megszállott területre szökött. Négy évig tartózkodott künn, mig végre megunta a barangolást. Hazajött és azonnal jelentkezett az alsétaayal rendőrségen. A bűnéért igy biróság elé került s a szegedi törvényszék Vltd tanácsa pénteken vonta felelősségre Német Pált, aki ellen az ügyészség szándékos ember­ölés kísérlete cimén emelt vádat. Némel ki­hallgatása alkalmával azzal védekezett, hogy tettét önvédtlemből követte el. A biróság a túlnyomó enyhiiő körülmények figyelembe­vételével háromhóncp1 fogházra itélíe a vád­lottat, aki feiebbeiést jelenlett be az itélet ellen. MWWIWWIWB A Délmagyarország többezerkötetes kolcsönkönyvtárában havi dij előfizetők részére 12 és 10, heti dij 2000 korona. V /Ö Szombat. Rám. kai, Mihály f. megj. Pro­10« testám Gizella. Nap kel 4 Jre 34 tmkar, nyugszik 10 óra 20 pertkor. somogyi-könyvtár cyitra ± e. !0-l-ig, d, k. € 7-ig. HftHsun oyitra d. e. 10—12-ig. igyeiemi könyvtár {központi sgy&m i.' smalat) ajitva d, e. 8—i-íg, c!. u. 3—7 A színházi előadások délután fél 4, este fél 8 és 10 Arakor kezdődnek. Szegeden a gyógyszertárak közül szolgálatot tartanak: Franki Antal Szent György tér (telefon 118), Zakár Sán­dor Valéria tér (telefon 695), Temesváry József Dugonics téi (telefon 793), Salgó Péter Mátyás tér (telefon 296), Moldvány Lajos Újszeged (telefon 846). Nvitá3 reggel fél 8,. zárás este fél 7 órakor. — A háboruelőtti hajóforgalom helyre­állítása a Tiszán. A polgármester a szegedi ipari és kereskedelmi érdekeltségek közbejárá­sára elhatároz a, hogy a tanács utján felkéri a város nemzetgyűlési képviselőit, hogy a Jugo« sxláviával meginduló kereskedelmi tárgyalások során indítsanak mozgalmat a Tisza hdboru­előttl hajóforgalmának helyreállításáért. A cél az, hogy a hijók — mint a béke éveiben — egészen Szegedig közlekedjenek. — Mozgalom az előkészítő leányiskola visszaállítása érdekében. Néhány érdekelt siü!ő a napokban értekezletet hivott össze, amelynek egyetlen tárgya a nemrégiben megszűnt előké­szítő leányiskola újbóli felállítása volt. Az érdekelt szülők panaszkodva adták elő, hogy leánygyermekeik nincsenek jól előkészítve a leánygimnáziumra s igy indokoltnak látszik az előkészítő leányiskola felállítása, amely egyene­sen a leánygimnáziumra nevelné a növendéke­bet. Az értekezlet elhatározta, hogy az előkészítő leányiskola újbóli felállítása végeit küldiltségi­leg megkeresi a város hatóságát is a tanfel­igyslőségtt, hogy az uj iskola felállítását szorgalmazza. Tanítói körökben nagy meglepe­tést keltett a szülök mozgalma. A belvárosi leányelemi iskola tanítási eredménye a leg­kiválóbbak közé tartozik s igy érthetetlennek találják a szőlők elégedetlenségét ez iskolával szemben, amely az utóbbi években mintaered­ményi produkált. — A református templomban ma, szombat délután 6 órára hirdetett V. zenetörténeti előadás és orgonahangverseny Arokháiy Béla betegsége miatt folyó hó 15 re halasztatott el. x Gázpropaganda a Kassban május 11, 12, 13, 14 én egész nap. Kiállitás-mintaiőzés, díjtalan, jöjjön el, nézze meg. x Dohnányi hangverseny ma esle pontosan 9 órakor a Tiszában. A mozibi szóló jegyek á'cseréiendök lehetőleg még a nappal folyamán. x Somogyi-telepen méhészeti tanfolyamra jelentkezők vasárnap délután 3 órakor az Ökrös­féle vendéglőben jelenjenek meg. au x Varrógép Javításokat gyorsan és olcsón eszközöl a Singer varrógép részv.-társ Szeged, Kárász ncca 1. sz. « — K<t uj pafikajog Szegeden. A népjóléti miniszter értesítette a város polgármesteré*, hogy Sseged vátos területén két uj patika felállítását engedélyezi, az egyiket a Somogyi-telepre, a másikat pedg Felsőközpontra. A Somogyi­telepi patika jogát Selmeczy Béla, a fekőköz­pontiét psdig Hoffmann István gyógyszerész kapta meg. x Gorbelfir Camiita jótékonycélu növendék­hangversenye vasárnsp d. u. 6 órakor a Tiszában. X Színházjegyét a DÉLMAGYARORSZÁG Aradi-uccai jegyirodájában váltsa meg. — Balázs Sándor királyi ügyész felgyógyult betegségé ból. Balázs Sándor királyi ügyész, aki nem­régiben súlyosan megbetegedett, sikeres operáció után a napokban elhagyta betegágyát. A fiatal ügyész egész­ségi állapota annyira helyreállott, hogy pinteken már szolgálattételre jelentkezett hivatalában. x Saját érdekében nézze meg a gázgyári propaganda kiállítást május 11, 12, 13, 14 én a Kassban a nagyieremben. x Hódi Géza gyűjteményes kiállítása a Kass halljában. Megnyiüs május 16-án d. e. 10 órakor. x A legnagyobb szegedi kölcsönkönyvtár a DÉLMAGYARORSZAG kölcsönkönyvtár. — Tolvajbanda a birőság előtt. A szegedi törvényszék Vilid-tanácsa csütörtökön egy monstre tolvajlási ügyben tartott főtárgyalást. A káro­sullak között szerepelt többek között a több­ször kirabolt Riikay SSndor, a szinhlz volt főiendízőji és Pálfy Emil, akit szintén meg­látogatlak a betörők. A vádlottak padján Balog Jenő ét Fodor András többszörös rorottmultu betérők ültek, akik ai utóbbi időben szinte üzleíszetüen foglalkoztak betöréses lopásokkal. h vád szerint a vádlottak mintegf nyolc eset­ben köreltek el belörésss lopásokat. A pénteki főtárgyaláson a vádlottak beismerték bűnössé­güket és aszd védekeztek, hogy a nyomor vitte őkel a bin ufjira. A védelem annak bizonyí­tását kérelmez e, hojy Fodor András nem üzlet­tzerBen követte el a betöréseket, sert munka­könyvéből kitűnik az, hogy állandó keresettel bírt. A birósáf helyi idolt a bizonyítás kiegé­szítési kérelemnek és a főtárgyalás! május 31-re napolta el. — Árverés az állomáson. A vasúti kocsikban és állomási helyiségekben elhagyott, a tulajdonosaik által nem igényelt tárgyak május 11-én délelőtt 9 órakor Szeged-állomás II. osztályú várótermében nyilvános árverésen adataik el. A befolyt összeget a vasutas árvaház céljaira fordítják. x Ingyen főzés, kóstolás, kiállítás, előadás vétel­kényszer nélkül a Kass nagytermében május hó 11, 12, 13, 14 én. Nézze meg, saját érdekében. A gázgyár rendezi. berg testvérek. Blasco Ibanez: Május virága. Hegedűs Lóránt: Mikor a háború meghal. Karinthy Frigyes: Ki kérdezett? ClaudeFarrére: A titkárkisasszony. Moriat: A szerelem siva­tagja. Bjelij Andrej: Az ezüstgalamb. — Magánegyezség a vásárhelyi Fntnra éa hitelezői köiö t. A fizetésképtelen vásárhelyi volt Futura magánegyezsége hosszas vijudás után létrejött. A raagánegyezségi tárgyalás az Országos Hitelvédő Egylet közreműködésével nyert sikeres befejezést. A szavazás eredmé­nyeképen a htktezők abszolút többsége az Igazgatóság magdnegyezségt ajánlatát fogadta el, mig ai ajánlat ellen cssk két szavazatot adlak le, ami a négymilliárdot kitevő végösz­szegnél csak néhány millió koronát jeleni. Az elfogadott magánegfezségi javaslat szerint a kishiieletők a magánegyez«ég joghatályra emel­kedésétől számított 2, illetve 4 hínapon belül két részletben 100 százalékot kopnak. A löbbi nagyobb hitelezők az igazolt követelésüknek 70 százalékát 2-4, illetve 6 hónapon belül kapják meg. Kijelentik továbbá a magánegyez­ségi ajánlattevők, hogy amennyiben a részvény­társaság vagyontárgyainak értékesítése és a hitelezők követelésének kielégítése után még vagyon maradna fenn, ugy azt a 70 százalékig kielégített hitelezők között arányosan szét fogják osztani. x Tavaly elmulasztotta, az idén ne felejtse el! Május hó 11, 12, 13, 14 én a Kass nagytermé­ben a gázgyár propaganda kiállítást rendez. Ingyen nézheti, kóstolhatja, amit a gázgyár főz és süt. Szenzációs kiállítás. x Poloskát, svábot, molyt kiirtani házilag csakis a Löcherer Cimexínnel lehet, mert nemcsak az élő rovarokat, de azok petéit is nyomban elpusz­títja. Mindenütt kapható. Ingyen hirdethet délmagyárorszAb apróhirdetési rovatában, aki az alábbi cégeknél vásárol Ra^tnc I itiAf könyv és zenemükereske­OdrlUb L.ipiH dés Klauzál tér Belvárosi illatszertár SÜS Blau Ignácz f-é-flés^rmekruha' Kelemen ucca 5. szám Deutsch Albert}ZZ'^t^k Englander József & SSffi F n 1 íf P Q I 7 C n W és ruhaüzlet I U1UCÖ UoU Kárász ucca 7. szám Gummi és Bőripar/'^-' 1 stb. Széchenyi t. 9 Kecskeméti Emil fiiszerkereskedés, Boldogasszony s.at l AHnlf füszerkereskedés rUüU nUUll Boldogasszony sugárul 65. Lampel és H^sfiSSalS^iS^ Linoleumipar í^ZUc és cel' Kárász ucca 6 Magyar Divatcsarnok SA^lér Mülhoffer V. órás és ékszerész, Kárász ucca 2. szám Párisi Nagy Áruház Széchenyi tér Pollák Testvérek SSÍ ZJl Turul cipőraktár Széchenyi tér 16. j^gjorceilánáruházSS^a Bevásárlásai alkalmával ne feledjen el hirdetési szelvényt kérni!

Next

/
Thumbnails
Contents