Délmagyarország, 1926. április (2. évfolyam, 75-99. szám)
1926-04-11 / 82. szám
1926 április 13. DELMAGYARORSZ A G 9 — Juhász Gyula szsnöi matinéja. Igen nagy érdeklődés előzi meg a városban szt a páratlannak igérkeiő matinét, amelyről Juhász Gyula szerzői matinéja címen értesült a közönség. A kiváló költő most tárja (öl úgyszólván először Irodalmi működésének legintimebb részleteit is a közönség előtt és a matiné Juhász Gyuláról, az ország leghalkabb szavú lírikusáról teljes képet ad. A nagy érdeklődéssel várt matinén közreműködnek Feleki Kári, Kiszab Anna, Kolbay Ildikó. Ladomerszky Margit, Sz. Lányi Hona, Szász Edilh, Zitta Emma, Arany Juhász Gyula. Magyar László linoleummetszete. József, Barőthy JSzsef, Fenyves Sándor, Gonda József, Harsányi Miklós, Ksrtész Vilmos, Leápold Andor, Ruitkay Béla, Szentiványi Béla, dr. Zolnai Béla. Részlvesz a Matinén R. £ sy Emi ia szinmüvéssnő és Corbelár Kamilla. Külön szenzáció lesz, hogy Vass Manci operaInekesnő saját szerzeményű Juhász-dalokat fog énekelni. D/. Zolnai Béla egyetemi tanár Juhász " Gyuláról irt tanulmányát olvassa föl, Móra Ferenc pedig a bevezető előadást tartja rasg. Bevezetőül Gonda JSzsef színművész Ernőd Tamás: Ének Juhász Gyu'áról cimü költeményét szavalja. Jegyek 10, 20, 30 ezer koronáért előre válthatók a Délmagyarország kiadó* hivatalában, a Munkásotthonban és a Munkaadók Szövetségénél. „VIKTÓRIA" KAPTAFA ÉS FAIPARI RT. DUGONICS TÉR 12 Gyárt: kaptafát, cipő és csizma sámfát. Budapesti nemzetközi vásáron tekintse meg legjobb kaptafa modellMhi se jeinket Dugulás, aranyeres bántalmak, máj- és lépduzzadás, hát- és derékfájás ellen a terméi zetadta „Fere* c József" keserűvíz naponként többször bevéve biztos segi séget nyújt. Tudományos megfigyelések beigazolták, hogy a Ferenc lózsef viz alhasi megbetegedések eseteiben is gyorsan és mindig enyhén hat. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és faszerflzietekben. Mindennemű bádogos és vizvezetékszerelési 5SSÜ v'ati Dobra Domokos Ritfea alkalmi ai®cm szerezhetők be Műveltség Könyvtár teljes sorozat. Meyers és Brockhans Lexikon sorozatok. Könyvtárakat és egyes kötet könyveket veszek. Hungária Antiquarlum Batthyány ucca 2. szám. Telefon 12-31. — Móra Feranc és Juhász Gyula fiődmex6vá*árh*lyen. Szeged két hírneves írója és költője: Móra Ferenc és Juhász Gvula, vasárnap Hódmezővásárhelyre utaznak. Olt a képzőművészek kiállásán, amelynek érdekességéről már tudósítást közöltünk, előadásokat tartanak, amelyek iránt — értesülésünk szerint — nagy érdeklődés nyilatkozik meg mindkét városban. — Lehet már bútorozott szobát kapni, csak még azt nem igen tudják, hogy hol ? Ha fölad egy 10 szavas apróhirdetést a Délmagyarorszdgba, kap ajánlatot bőven. Hirdetéseket fölvesznek: a kiadóhivatal (Aradi ucca 8) és a gyűjtőhelyek. x Zwack és Hobé likőrök Engláadernél. x „Apostolok". Friss csapolásu kőbányai sör nappal egy pohár 3500 korona, egy korsó 5500 korona. Adag zóna 3500 korona. — AE emberi alak árnyékából lehet pontosan kirajzolnia a szabónak a ruhamintát. Az ipartestület székházában kft nspon, csütörtökön és pénteken, a szegedi szabóiparosok tömeges megjelenésével előadási tartottak az uj ssabászatl rendszerről. Az e őadó maga az uj rendsxer föltalálója, Szabó Dániil, férfi- és női szsbó volt. Az ő uj rendszere teljesen eltér a most általánosan hassnáli úgynevezett „osztott hányüdos" rendszertől. Az u{ rendszer szerint le lehet rögnteni a szabászatban teljes precizitással minden emberi formát, még az sbüormálisat is, mert a szabásmintát es embert alak árnyékából rajzolja ki. Az előadó uj rendszerét geométrlal szisztémának nevezi. A szisztéma könnyen elsajátítható és alkalmazható, idő- és anysgmegtakirilást Jelent és eszel, úgymond, sz iparos versenyképességét nagyban növeli. Az érdekes előadást és annak tanulságait a szabóipari szakosztály elnöke, Gombos István, a hallgatóság figyelmébe sjénloíta. x Egy és kétajtós jégszekrények elsőrendű kivitelben legolcsóbb áron beszerezhető Fekete Nándornál, Kossuth L. sugárut 25. Tel. 10-72. tít — A kaposvári postalopás. A kaposvári 200 milliós postalopás ügyében, mint Kaposvárról jelentik, a rendőrség a nyomozás során letartóztatta Takács Lajos 29 éves postaalkalmazottat, aki 1919 ben kerüli a kaposvári postahivatalhoz Fiúméból. Lakásán házkutatást tartottak, mely alkalommal kiderüli, hogy Takács már régebben folytatta üzelmeit. A rendőrség Takács lakásán a következő lopott holmikat találta: 50 pár alpacci evőeszköz, 8 öltöny kész férfiruha, 4 férfiriglán, 9 vég nöiruhára való legfinomabb selyem, 1000 pár női harisnya, 200 darab férfiruhához való gomb. A kaposvári rendőrség tovább nyomoz, amennyiben Kellner Ferenc postaalkalmazottat is gyanúba ejtették. z Gondot nem okoz a lakásberendezés, mert az Asztalosmesterek Bútorcsarnokában (Dugonics tér 11) olcsón be lehet szerezni. bu, x A Délmagyarország kiadóhivatala, kölcsöakönyvtára és jegyirodája a Klauzál-téri Európaházban van. Bejárat Aradi uccán. Telefon 11-85. KORZÓ MOZI Telefon 11-05. Április 12-én, 13 én és 14-én, hétfőn, kedden és szerdán két részben, mindkét rész egyszerre! — Főszerepben: Jenny Hasselquist és Lars H a n § o n. •m Előadások kezdeie 5, 7 és 9 órakor. Az Ali Sepaoiö \Mw raktára8 KirSal Géza Üvegezést vállahtaMérey u. 8. Tel. 9-57. 876 Szobafestési és mázolási munkálatokat SSS a legújabb külföldi fapdta minták szerint, úgymint ?elyem, brokád és gobelin utánz ttokban; vállalunk továbbá uccai homlokzatok festését versenyképes árakban, a legmesszebbmenő felelősséggel. Homlokzat-álványokat kölcsön adunk. Szllá&yi és Szabó SSS — Zsúfolva van a munkaközvetítő és aki cselédet vagy munkást keres, órákat kénytelen eltölteni a munkaközvetítőben, gyakran eredménytelenül. Sokkal egyszerűbben intézheti el a dolgot, ha fölad egy tízszavas apróhirdetést a Délmagyarorszdgba, amely mindössze 3000 koronába kerül. Apróhirdetéseket fölvesznek: a kiadóhivatal (Aradi ucca 8) és a gyűjtőhelyek. j~ Jön j CONRADi iVEIDTl | személyesen { | m Belvárosi; Moziba | iTvAÉ^rKÖPENYEK kosztümök, zssmperruhák legjutányosabban készülnek Flelsctier Gizinél Aradi u. 5. II. !Q. 999 Szép és üde arcbőrt^ féle „Liliom créme" biztosit. 43 Kapható a Kálvária uccai patikában. KERÉKPÁROK VARRÓGÉPEK Gyermekkocsik rísiieííizetésre is D£RY EDE ,M.S Gösta Serllsig j I • • • Férfiöltöny . Felöltő Fiuöltöny. . . Gyermeköltöny. Esőköppeny. 650 650 550 220 300 Esőköpeny, prima 350 Földes Zoltán áruházában Kállay Albert (Híd) ucca 6. 481 A legszebb bútorok m Legolcsóbb árban Kertész Sándor bútoráruházában Feketesas ucca. Telefon: 15—76.