Délmagyarország, 1926. április (2. évfolyam, 75-99. szám)
1926-04-07 / 78. szám
BBLMAdYARORSZAQ 1336 április ?. érintetlenéi hagyta asztalán. A kávéházban ugy helyezkedett cl, hogy az újságírók asztalát állindéan szemnel tarthassa és kivárhassa azt a pillanatot, amikor végrehajthatja gyáva merényletét. Hallotta, amikor Vér Qyörgy bejelentette, hogy telefonálni megy, azután pedig indul feszegedre. Gyorsin fölugrott helyéről és a telefonfülke elé sietett, ahol a ruhák közé bújva megvárta az utána jövő újságírót. Az Újságírók Egyesülete tiltakozik az ököl joga ellen. Vér György a merénylet ulán látleletet vétetett föl sérüléseiről é* a történteket bejelentette a Szegedi Újságírók Egyesületének, amely kedd délután két órakor rendkívüli közgyűlést tartott. A Ki ss ét'trmébtn egybegyűlt rendkívüli közgyűlésen a legnagyobb föiháborodással foglalkoztak Szécsényi Lsjos orvtámadásávii. A közgyűlés egyhangúlag a következő határozati javaslatot fogadta el: — A Szegedi Újságírók Egyesülete mélysigts megbotránkozással érésűit arról a példátlan inzultusról, amely egy birlapiró társunk személyén keresztül az egész sajtót érte és a mostani sajiőellenes szellemnek egyik durva megnyilatkozása. A közgyűlés egyetemlegesen tiltakozik az ilyen és ehhez hasonló orviámadások ellen, amelyek elvi argumentumok, hiteles cáfolatok és törvényes elégté'el helyei az ököl jogára támaszkodnak. Az egyesOlet á ir a Magyarországi Újságírók Egyesültéhez azzal a kérelemmel, bogy a most annyira vidtelea újságírói munka hatályosabb iörvénves védelemben részesüljön. Az egyesület Vér Györgyöt az öt újságírói minőségébea ért inzultus alkalmából kartársi szolidaritásáról biztosítja. A közgyűlés — mint emliteitük — egyhangúlag szavazta meg ezt a határozati javaslatot, Iváti Mihály, az Uj Nemzedék felelős szerkesztője azonban még a szavazás előtt eltávozott a gyűlésről, munkatársa pedig, Rapcsányi Vilmos tartózkodott a szavazástól. A meglehetősen izgalmas ülés után Sz, Szigethy Vilmos elnök bejelentette, hogy lemond elnöki tisztségéről. A közgyűlés a lemondást minden vita nélkül tudomásul vette. Mi mindent követelnek az osztrák legitimisták ? Megjelent a császárhű fekete-sárga néppárt uj programja. A (Dilmagyarország bécsi tudósítójától) A V/olt ezredes és Salm Erícb gréf vezetése alatt álió Feke'esárga Ccászáthü Néppárt vezetösíge uj programot dolgozott ki, amely 12 pontból áll. A párt elnöke, Wo f Qusztáv ezredes részletesen ismertette ennek az osztrák legitimista pártnak programját. Wollf ezedes nyiatkozata alapján a program a következő: 1. A csiszáthü néppártnak az az álláspontja, hogy Auszttia jelenlegi köztársasági államformája törvénytelen és népszavazást követel az államforma törvényes megállapításáról. (Köttársaság vagy monarchia?) 2. Uj választások kiírása a frontharcosok és munkások parlamentjének megalakítására. Ebbe a népkép viseletbe csak olyan egyének választhatók, akik megfelelnek a törvényes kellékeknek és ezenfölül a világháborúban fronszolgálatot teljesítettek. 3. A Habsburgok száműzetéséről és vagyonának kisajátításáról szóló törvénynek hatályon kívül helyezése. 4. A báboru alatt jegyzett hadikölcsönök, valamint a 20 000 aranykoronát meg nem haladó 1918. év előtti vagyonok azonnali valorizálása (?). Az ehhez szükséges pénzt a hadigaxdagoz és háború uáni stberek vagyonának 50 százalékos megadóztatásával kell az államnak megszereznie. 5. Az állam minden polgára, akár testi, akár szellemi munkás, egyenlő jogokkal bir és igénye van arra, hogy munkaképtelenség és öregség esetén az államtól nyugdijat kapjon. 6. A jelenleg törvényileg rendezett 8 órás munkaidő, a szabadságról, végkielégítésről és munkásvédelemről szóid törvényeknek továbbra is érvényben kell maradniok. 7. A kisipar teher mentesítése és támogatása a nagytőke fokozott raegidóstatása által. Koncessziókat csak azok kaphatnak, akik ax illető ipart kitanulták. 8. A hadirokkantak emberhez méltö ellá'ását biztosítani kelt. Nem sz«bad megengedni, hogy férfiak, akik a hazáért vérüket áldozták, tönkremenjenek. 9. A posta, vasút, távirda, telefon, kórházak, nevelőintézetek, gyermekmenhelyek továbbra is állami intézmények maradnak, alkalmazottaik kötelesek esküi tenni, hogy minden sttrájkmozgalomtil tartózkodunk. 10. Minden állampolgár köteles katonai szolgálatot teljesíteni, kedvezményeket (.a régi önkéntesség") sanki sem kaphat. A tisztirangot mindenki megszerezheti, aki megfelel a kellé* keknek és megfejelő ideig szolgált legénységi állományban. 11. A kötelező vallásokiatás visszaállítása az összes iskolákban. 12. Az összes dunai államok gazdasági is politikai egyesülise a Habsburg-házból való legitim uralkodó császársága alatt. Az uralkodó köteles magát nemcsak Ausztria császárjává, de Magyarország, Csehország és Horvátország királyává koronáztatnia. Ez a császárhű néppárt uj programja. Bezzeg Antal megverése miatt egymásnak rontott az apák és a legények csapata. Véres húsvét Átokházán. — Bezzeg Mátyás fiának megverése miatt a szomszédokkal rohant a legények után. — Az öreg Bezzeg holtan maradt a csatatéren, nyolcan súlyosan megsebesültek. A lanyákon alig múlik el vasárnap, vagy ünnepnap, hogy a bálák ulán a sötét éjszakákon nem villanna elő egy-egy penge és ne maradna véresen az akácfák alatt egy-egy fiatal legény. A tanyai krónikák közül azonbsn kiemelkedik az a haldlosvégü véres tömegcsata, amely húsvét hétfőjén, az öntözés után játszódott le Átokházán Két csapat egymásnak rohant és végül az egyik legény apja maradt holtan a földön, aki szorongatott fia segítségére akart síelni a föllármázott szomszédok társaságában. Húsvét hétfőjén már a kora reggeli órákban locsolásra indultak a tanyai legények Á okházán is. Még alig volt délelőtt tiz óra, amikor a legények már csoportokba verődtek és összefonódva, duhajkodva, nótázva (áriák be a házakat, különösen azokat ahol a tanyai szép leányok laknak. A locsolkodás után természetesen mindenütt pálinka it bor következett és igy dél felé már mindegyik társaság boros-hangulatban volt Akkor történt azután, hogy as egyik keresztezésnél kit társaság találkozott. Mind a két iegénysor összefogődzott és szembeérkezve egyik sem akart kitérni. Az amúgy is izzó és húsvéti hangulatban azonnal vita indult meg, durva szavakat kiáltozták át egymáshoz a legénvek. A vita egyre hevesebb volt, majd még joüüan kiélesedett akkor, amikor szóba kerüli az egyik tanyai szépség neve, akit mind a két társaság föl akart kerasni. A vita azután annyira fajult, hogy szinte egyetlen plltamt alatt egymámak rontott a két Iegénysor. Sorra ütlegelték egymást, de igen sok súlyos ütést kapott a fiatal 19 éves bezzeg Anial; — ugy látszik, körülötte, miatta indult meg a dulakodás. Amikor aiután a legény kiszabadult alaposan összeverve a gyűrűből, igen gyors lépkkkel hazaszaladt, hiszen nem messze volt az összeütközés helyétől apjának tanyája. Mtgábói kikelve, izgatottan rontott be a szobába és elmondotta apjának megverelésének történetét. Mindez azonban csak néhány pillanatig tartott, az öreg Bezzeg Mátyás ekkor eltaszította magától fldt, izgatottan, szinte remegvz is vérvörösen kirohant a tanyából. Néhány perc alatt befutotta a szomszédos házakat, izgatott szavakkal magyarázta el a történteket, mire a jó szomszédok az öreg Bezzeggel rohantak. Néhány perc alatt pedig Bezzeg Mátyás a szomzédsereggel a háia mögöit a tegénysk utdn ráhint, hogy elégiételt vegyen Ha torsdéri l A legények még nem játtak messzi, különben sem tudtak gyorsan hatadni — húsvét hétfőn volt, öntözködés közben I Bezzeg Mátyás és serege nemsokára beérte a legényeket. Azonnal szembefordultak, hiszen a legények látták a sereg fenyegető magatartását. Röpke szavak ömlöttek át egymásra, majd egymásnak rontott a két csapat, az ap» serege és a legénycsapat. Kíméletlen, durva, észnélkűli dulakodás fejlődött ki, a legények eiöstbbekntk bizonyultak at cpúknál és a bunkók, » hutángok is jobban forog* tak a kezűkben. Parcekig Urtott a véres harc, alig voltak olyanok, akis ne vérestek volna egy-egy ütéstől. Néhány perc múlva azután a véres dulakodás megakadt: élettelenül, mozdulatlanul terült el a földön a dulakodik között az öreg Bezzeg Mátyás, akt fiit akarta megbostszülni. Melléből patakzott a vér. Megszúrták. Erre aztán abbahigyiák a legények. Néhány pillanat muíva már üigyik sem volt « közeiben. Orvost hívtak, már csak a beállolt halált tudta konstatálni. Mé yen hatolt be a bicska. A rendőri nyomozás is azonnal megindult, de csak igen lassan haladhatott eőre. Ssnkisem akart arról tudni, hogy résztvett volna a csatában, Estig tartott, amig valahogyan össze tudták állítani azohnsk névsorát, akik a legények, illetve az apák csapatában voltak. Ekkor azonban megállapították szt is, hogy nem Bezzeg Mátyás az egyedüli áldozata a véres, halálos harcnak, hanem nyolcan vannak azok, akik súlyosabb sebeket szenvedtek a dorongoktél, A nyomozás természetesen minden irányban megindult arra, hogy megtalálják azt, aki kést rántott elő és leszúrta az öreg Bszzsget. Erről azonban senki sem akart tudni. Mindenki azt hangoztatta, hogy nem is volt bicska nála, csak ököllel és botokkal hadakozott. A helyszíni szemle alkalmából azonban megtaldliák messzire eihefitvn a véres bicskái és most azt kutatják, kié, melyik legényé volt az a bicska. Kedden este a nyomozás nagy eréllyel folyik, a bűnvádi eljárást megindították az összes verekedők etlcn. Halálugrás a 42-ik emeletről Április 8-IÓ1 a Korzóban. keretek, esatlef berendezéssel ejyGft, főtéren vagy piacnál. Ajanlatokat a Kiadónivatat továbbit .Üzlet 26" jelige alatt. 833 Koreck Ágoston férfidivat, fehérnemű, kalapraktára, 142 tavaszi újdonságok beérte etek SZEGED, SZÉCHENYI TÉR 2. BALOGH és TÁRSA orvosi műszerészek SZ€QCD| Híd ucca 1. sz. Testegyenesitö gépik Betegápolási cikkek Művégtagok 783 Teljes orvosi berendezések részletfizetésre is. Ma HALVACSORA a Belvárosi Étteremben Feketesas ucca 22, Wagner-palota. Telefon 892. D«*é§iet*-$ör» csapon! Pajodi Náci bácskai cigányprímás bandája muzsikál.