Délmagyarország, 1926. április (2. évfolyam, 75-99. szám)
1926-04-18 / 88. szám
1926 április 18. DELMAQYARORSZAQ 145 JUHASZ GYULA SZERZŐI MATINÉJA április tö-án délelőtt fél 11 órakor a Korzó Moziban. Jegyek 30.000, 20.000*és 10.000 koronáért a Délmagyarország jegyirodájában kaphatók. ban gyorsaságának köszönheti, hogy előnyben részesül a többi jármüvek felett. Azáltal, hogy az automobil ugyanazt a munkát más közlekedési eszközökkei szemben egynegyed egyötödrésznyi idö alatt végzi el, természetszerűleg pótolja négyöt jármű munkavégzését. Ebből viszont következik, hogy azt, amit például négy-öt lófogatu jármű egy bizonyos idő alatt elvégez, azt az automobil ugyanannyi idö alatt egymaga végzi el. Nyilvánvaló tehát, hogy gépüzemre való áttérés mellett egy autóval négy öt lófogatot helyettesithetünk. Ha már most számításokat eszközlünk, hogy mennyi az automobil üzemfogyasztása, fentartási költsége, stb. és a nyert eredményt összehasonlítjuk a négy-öt lófogatu jármű Ö3s?.es költségeivel, ki fog tűnni, hogy az automobil, gyorsaságától eltekintve, gazdaságosság tekintetében is feltétlenül előnybea részesítendő. Nem hagyható továbbá figyelmen kivül, hogy az automobil csak akkor fogyaszt, mikor dolgozik, ami jelentékeny körülmény. Nagy előnye továbbá az automobilnak, hogy sokkal kényelmesebb, tetszetősebb és utazásokra sokkal alkalmasabb, mint bármily más jármű. A forgalomban lévő sokféle gépjármű között azonban különbséget kell tenni, amennyiben nem mindegy, hogy az automobil beszerzése, fentartási költsége milyen összegeket emészt fel. Emellett még egy sereg körülményre kell tekintettel lenni nz automobil gazdaságosságának megítélésénél. Tapasztalataink szerint ;a Ford-gyártmányu automobilok a Ieggazdaságo3abbak, amellett, hogy ezen kocsik beszerzési ára rendkívül alacsony, teljesítményűk nagy, üzemköltségük alacsony és bárki által könnyen kezelhetők. Müvésszei ^ A szinház heti műsorai Vasárnap délután mérsékelt helyárakkal: A királyné rózsája. Vasárnap este: Terezina. Bérletszünet. Hétfőn: Doktor Szabó Juci. Bérlet A. 6. Premier. Kedden: Doktor Szabó Juci. Bérlet B. 6. Szerdán: Doktor Szabó Juci. Bérletszünet. Csütörtökön: Doktor Szabó Juci. Bérletszünet. Pénteken: Sarkadi Aladár vendégfelléptével: A 28 as. Bérlet B. 7. Premier. Szombaton: Sarkadi Aladár vendégfelléptével: A 28-as. Bérlet A. 7. Vasárnap délután mérsékelt helyárakkal: Terezina. Vasárnap este félnyolc órai kezdettel: A királyné rózsája. Bérletszünet. Vasárnap este 10 órai kezdettel: Sarkadi Aladár vendigfelléptévet: A 28 as. Színházjegyét a DÉLMAGYARORSKAG jegyirodájában telefoaoa is •tcgreadcihctí. (Tesla!o«szám 306). * A debreceni színigazgató próféciája. Kardoss Albert, a debreceni színház igazgatója arra kérte az ottani tanácsot, hogy az évi 20.000 aranykoroaás szubvención felüt támogassa nagyobb segélíysl és hogy engedje el a vigalmi adót. A tanács egyik kérést sem teljesítette. Érdekes ezzel szeirbeü, hogy Kardoss mivel indokolta meg kéréséi A többi közöit azt mondta, hogy az ország ősszs szintársulatal megbuktak és hogy színészeit még csak ő tudja fizetni. De a közönség most már ott sem jár színházba, a nagy események is alig érdeklik, legutóbb Kiss Ferenc játszott üres házik előtt. Ha ez igy tart, mondta a színigazgató, a atinház nem kerülheti el a csődöt. A debreceni igaigató beállításában tagadhatatlanul van némi talsás. Szegeden például Rózsahegyi e héten telt hátak előtt játszott. Mindig volt közönsége nálunk Kiss Ferencnek is, aki elég gyakran járt itt. Gyakran látogatott egyébként is a szinház. Egy bizonyos: a színészek itt sem kapják rendesen a fizetésüket. * fiiige Lindberg és Dohnányi hangverseny jegyei vasárnap is egész napon át válthatók a Hirmoda (Belvárosi Mozi) pénztáránál. * Liniberg 24 iki szombat esti hangversenye 9 óraker kezdődik a Belvárosi Moziban. Az alőjelekiől Ítélve Vicsey hingversenyéhez ha* sonió zstfoll ház fogja ünnepslni a világhírű flnn ma terénekest. Jegyek 20 ezertől Harmóniánál * Dohiányi Ernő május 8 iki zongoraestje a szezonáró ünnepi hangverseny leend. Gyönyörű nüsorával — nagy müvésii élménye lessz — engerentul is legnagyobbnak tartott művészi ilöadása. Jegyek: 20—60 ezer K, Harmónia * Fucbt Ervin zongoratanár növendékeinek május 1-i hangversenyén BIau Kató, Gerő Klári, Graz Zsuzsi, Hoffer Aranka, Kertész Piroska, hámer Rózsi, Őrdögh Rózsi, Ördögh Manci, Splzer Ibolya, Szemere Piroska, Vitkay Pelicia, Wetner János, Wizner Teri, Zefs'er László a zeneiskola legkiválóbb növendékei *zcrepelnel * Lindbrg hangversenyre e'őjegyzelt jegyek legkésőbb létfőn átveendők, mert azokat a pénztár foább fenn nem tarthatja. * Terezina. Strauss Oszkár gyönyörű muzsikáiu operettujdonsíga kerül ma este szinre a színházban. A nagysikerű operett eddigi ös3zes előadásain vastapsokkal ünnepelte a telt ház közönsége a nagyszerű főszereplőket és minden egyes ének- é3 táncszámot megismételtetett. Kolbay Ildikó, Gábor Mara, Egyed Lenke, Fenyves, Delly, Bilicsi, Gonda, Harsányi és Rogoz a vezetőszerepe!. bi:n értékes alakítást nyújtanak. * A királyné rózsája. Dé utáni előadásban ma kerül először szinre Farkas Imre nagysikerű operettújdonsága, A főszerepekben Kolbay Ildikó, Kaszab Anna, Trillap Ilonka, Fenyves, Delly, Szentiványi, Bilicsi és Rogoz játszsnak. * Dr. Szabó Juci. Fodor László vigjátékujdonságáaak szegedi bemutatóját érdeklődéssel várja az egész város. Budapesten immár a századik előadás felé viszik az utóbbi évek egyik legsikerültebb és legszellemesebb vígjátékát. Csupa ötlet, csupa derű és csupa meglepetés vonul végig a három felvonáson, melyet Fodor László mesteri kézzel épített fel. Hálásnál hálásabb szerepek, nsgyszerü színészi feladatok elé állitjík a társulat prózai együttesét, mely most már Harsányi Mikléa rendező vezetése mellett teljes felkészültséggel várja a holnap esti bemutatót. Ebben a szezonban még nem fordult elő, hogy négyszer egymásután műsorra tűzött volna a színház prózai darabot, a .Dr. Szabó Juci" sikerét azonban annyira biztosra veszi a színháznál mindenki, hogy a további sorozatos előadásokat caupán Sarkadi vendégjátéka miatt kell félbeszakítani. Dr. Szabó Jucit Kaszab Anna alakítja, a többi főszerepeket pedig Ladomerszky, Herczeg, Egyed Lenke, Gonda és Rogoz játszák. * Dr. Szabó Juci hétfőn, kedden szerdán és csütörtökön este a városi színházban. * Sarkadi Aladár vendégjátéka. Az ország legnépszerűbb komikusa, kinek felejthetetlen sikerei a Vígszínházban úgyszólván az egész országot megkacagtatták, három estére Szegedre jön, hogy ragyogó kedélyét és jóiiü, detüs humorát itt is csillogtassa. Sarkadi ezúttal egyik legnagyobb sikerű alakításában lép fel, melyet Budapesten a Royal Orfeumban két szezonon keresztül minden este játszott. .A 23-as* cimü operett szerzői Bus Fekete László és Zerkowitz Béla, kik ezzel a darabjukkal és a darab címszerepében Sarkadi Aladárral egyikét aratták legnagyobb sikereiknek. Háromszor hozza szinre a színtársulat Sarkadi Aladár vendégfelléptével .A 28-as*-t és pedig pénteken és szombaton rendes esti előadás keretében, vasárnap pedig 10 órai kezdettel .A királyné rózsája* előadása után, azért, mert vasárnap délután Sarkadi Budapesten játszik. A rendkívül mulatságos, hangulatos muzsikáju operett előadására már nagyban készül az operettegyüttes. HUTO ÉS mOTOR h gépjármüvek elterjedésének hatáfa a ktizlskedésrs. Szemeink előtt játszódott le a géperejű járműveknek a közlekedés terén való megjelenése és láttuk ennek a hihetetlenül gyors és általános elterjedtségre szert tett technikai vívmánynak minden téren való rohamos és mindjobban növekvő térfoglalását. Megállapíthatjuk, hogy ma már a géperejű jármüvek uralják minden vonalon a helyzetet és csak természetes, ha ennek folyományakép az automobilizmus jegyében bonyolódik le a közlekedés. Ha a gépjármüveknek a közlekedés terén való befolyását vizsgáljuk, rájövünk arra, hogy több fontos ok játszott közre abban, hogy a másnemű járómüveket az automobil nagyrészben tiszoriíotta és a legjobb uton van ahhoz, hogy a közlekedés terén rövidesen egyeduralkodóvá váljék. Az automobil mint közlekedési eszköz elsősorHAHA ciPoáRunáz SZEGED Kelemen ucca 12. sz. Leszállított olcsó áraink a kővetkezők: Gyermek fekete fűzős cipők 75a OOO-től Női fekete cbewro I pántos cipő Női divat csattos fekete ki- t%mg% vásott cipő *£4U«000 Női barna I pántos cipő .260*000 Női divat csattos és pántos lack cipők a legújabb form Női drapp c$ altos cipő . Férfi fekete fűzős cipő . Férfi barna OQn félcipő .<á3Ua000 Mtlffff cipgscOksiiltfét beszerzi, kérjük áras kirakatainkat m«jf*kínl«nl. Vidékre küldött árukat meg nem felelés esetén becseréljük, vagy a pénzt kívánságra visszaadjuk. 816 160,000 290.ooo 300. ooo 260.000 I Óták, ékszerek, evőeszközök a legolcsóbb árban Szegeden Kun ] enő ékszerésznél Széchenyi tér 2. szám, lf 7 GfönySrii szép helyen parkírozott modern villa, mely áll: 4 szoba, fürdőszoba, konyha és éléskamra helyiségekből, május l-től nyéri hónapokra kiadó. Winternitz Márton Kluzát tér 2. Mhi eo Mentjaxszoniji a]índáklll sománcedény és konyu«mu( hafelszerelési kirakatom kiváló gazdag választékái Becses figyelmébe ajánlom. — Szántó József zománcháza, belvárosi huscsarnok mellett 8 HáOlŐSCÉSZÜLÉSCESC Mentjaxszoniji a]índáklll sománcedény és konyu«mu( hafelszerelési kirakatom kiváló gazdag választékái Becses figyelmébe ajánlom. — Szántó József zománcháza, belvárosi huscsarnok mellett 8 fejhallgatúh, alkatrészek. Audlon lámpák. Izzólámpák. Szerelést anyagok. Csillárok stb. a legolcsóbb napi árban. Szerelési munkák béxebell anyagokból 26 FQNYÓ SO iAK Kölcsey ucca 4. — Telefon 165. A Délmagyarország telefonszámai: Szerkesztőség 13-33 Kiadóhivatal . 3—06 Nyomda . . 16—34 fejhallgatúh, alkatrészek. Audlon lámpák. Izzólámpák. Szerelést anyagok. Csillárok stb. a legolcsóbb napi árban. Szerelési munkák béxebell anyagokból 26 FQNYÓ SO iAK Kölcsey ucca 4. — Telefon 165. A Délmagyarország telefonszámai: Szerkesztőség 13-33 Kiadóhivatal . 3—06 Nyomda . . 16—34 Szegedi Partftirdö részvényeket magas áron veszek. KELENBANK. m3 Szobafestési és mázolási munkálatokat SSS2 a kgujsbb külföldi lap.tta minták szeiint, úgymint selyem, brokái és pobslin utánzatodban ; vállalunk továbbá uocai homlokzatok festését versenyképes árak ban, a fflrmesszebbmenő felelősséggel. Homlokzat-llv.-nyokat kölcsön adun;:. SSBil^áO'Vl pe szobafestők és máríolók ^ J *• ^ÍSCIOU Dugonics tér 11. Telefon 107.