Délmagyarország, 1926. március (2. évfolyam, 50-74. szám)

1926-03-12 / 59. szám

4 WELMAGYARORSZAQ 1916 március II Az indokolás iovábbi része a volt tanácsnok életévei és pályájával foglalkozik és meg­állapitja, bogy Gyulavári vagyonát a háború alatt túlnyomó részben ingatlanokkal folytatott üzirkeáisből szerezte. Azután megemlíti azt a törvényszakaszt, amely szerint az üzérkedők nem kaphatnak többet birtokukért, mint a birtok eredeti vásárlási árát minden átértékelés nélkül. Az itélet óriási föltűnést keltett, Gyulavári egyébként nem nyugszik meg az Ítéletben, amellyel elvesztette az egész vagyonát. Ausztria állítólag fölmondja a magyar, csehszlovák és jugoszláv gazdasági szerződéseket. Az osztrák kormány nagyobb kedvezményeket akar szomszédaitól. Bécs, március 11. (A Délmagyarország bécsi tudósítójától.) Még érvénybe sem lépett a hosszú vajúdás után végre megkötött osztrák-magyar gaz­dasági egyezmény, az osztrák kormány máris elé­gedetlen azokkal a kedvezményekkel, amelyeket a magyar kormány ebben az egyezményben az osztrák iparnak nyújtott és föl akarja mondani a szerződést. Egyidejűleg föl fogja mondani a Cseh­szlovákiával és Jugoszláviával kötött gazdasági egyezményeket is. Az osztrák kormánynak az a célja, hogy est a három szomszédos áilamot uj tárgyalásokra kényszerítse és ezek során több kedvezményt biztosítson az osztrák iparcikkek szá­mára. Amint a Délmagyarország bécsi tudósítója értesülései alapján jelentheti, az osztrák kormány szerint Magyarország vámtételei túlságosan ma gasak. Az osztrák-csehszlovák szerződés viszont, miként a tapasztalat mutatja, főként Csehszlo­vákia számára jelent hasznot. Az osztrák kor­mány hajlandó Csehszlovákiával szemben kö­veteléseit mérsékelni, azonban azt kivánta, hogy ezzel szemben a csehek is tekintsenek el számos kedvezménytől, amelyeket a jelenleg érvényben levő egyezmény biztosit számukra. Az SHS királysággal fönnálló gazdasági szerződést viszont az osiúrák kormány azért akarja fölmon­dani, mivel a Jugoszláviával kötött megállapodás ellenére a jugoszláv vámhatóságok olyan nagy nehézségeket gördítenek az osztrák behozatal elé, hogy egyre több osztrák cég szünteti be a Jugoszláviába irányuló exportot. A három szomszédos állammal fönnálló egyez­mények fölbontása összefüggésben van avval az uj gazdaságpolitikával, amelyről az osztrák kor­mány már hetek óta tárgyalásokat folytat az osztrák ipar és kereskedelem képviselőivel. Habár az eimuit évben a kereskedelmi mérleg lényegesen javult, az osztrák kormány még min­dig nincsen megelégedve és a passzívum iovábbi csökkentésére törekedik. A mult évben a kereske­delmi mérleg passzívuma 935 millió schillinget tett ki az 1924. évi 1486 miilió schilling passzívummal szem­ben. Az osztrák kormány szerint az utódállamok elzárkózó és minden kedvezményt megtagadó ma­gatartása képezi akadályát az osztrák export fej­lődésének és evvel a kereskedelmi mérleg javulá­sának, miért is az osztrák kormány kénytelen nem­csak a Csehszlovákiával és Jugoszláviával fennálló, de a csak most megkötött magyar szerződést is a közel jövőben fölmondani. A szerződések fölmondásáről most folynak a ta­nácskozások a kereskedelmi és a külügyminisz­tériumokban. VtSt'J, Mi az eredménye a Somogyi- és Aigner-telepi népiskolák épitéai pályázatának. Gerő Bála és Breier Imrs ajinlatai a legolcsóbbak. A város tör$ényha!ősági bizottsága, mint ismeretes, JEég az eimuit évben elhatározta, hogy a Somogyi-telepre és as Aigncr-teiepre népiskolát Ipit. A két telepi iskola építéséhez a kultuszminiszter annak idején tekintélyes állami hozzájárulást is igért a városnak, msjd később pontosan meghatározta a hozsájirulás makszimumát. Eszerint a kormány az iskolák építési költségeinek — a favfitdijik és a nap­számok leszámításával — a feléi vállalja ma­gára. Es a hozzájárulás azonban nem halad­hatja meg a hatszázmillió koronát. A város tanácsa a közgyűlés határozata alap­ján elkészíttette a mérnöki hivatallal az iskolák tervrajzait és költségvetését és annak alapján kiírta a ptiyázstot. A versenytárgyaláson a két iskola építésére tizenkilenc ajánlatot adtak be. Az árlejtési bizottság javaslatát a csütörtöki tanácsülés elé terjesztette Bokor Pál helyettes pofgármeiler. A javaslat szerint as Aigner­telepi iskola építésére Gerő Béla tette a leg­előnyösebb ajánlatot. 543 millió koronáért vál­lalkozik az iskola fölépítésére. A Soatogyi-ielppi iskola építését Breier Imre vállalja a legolcsób­ban, 1.013 millió korondért. A tanács a bizott­ság ajántata alapján ugy határozott, hogy a két legolcsóbb ajánlattevőmk adja ki a munkát, határozatának végrehajtását azonban fölfüg­geszti miadsddif, amig axt a kulutzminisster jóvá nem hagyj*. A kultusi miniszter ugvsnís annak idején kösölle a város tiaióságáva*, bogy ai állami hozzájárulást csakis aktor utalja ki, ha a versenytárgyalás eredményét neki bemutat­ják és azt ő jóváhagyja. A tanács megbízta Berzenczey Domokos » ü­szaki főtanácsost, a mérnöki hivatal vezetöjet, hogy a tanács határozatát az összes iratokkal együtt személyesen vigye föi a kultuszmin sz­terhez és szerezze meg a lehető legtürgőseb­ben a jóváhagyást. Megbizta a tanács a mű­szaki fősanácsost azzal is, hogy kiséreljs meg as állami szubvenciónak legalábo hétszázmillióra való fölemelését. Pénzérték és inflácié. Dr. Kováts Farenc egyetemi tanár előadása a kereskedelmi és ipartamarában, Dr. Kováts Ferenc egyetemi taná nagy ér­deklődés mellett tartotta meg csütörtökön szabad előadását a kamarában „Pénzérték és inflác 6" cimen. Wimmer Fülöp kamarai elnök meleg szavakkal üdvözölte és kéríe előadása megtartására Kováts professzort, aki erre tapsok között megkezdte beszédét. Annak előrebocsátása után, hogy előadásá< nak témáját annak nemcsak hazai, de inter­nacionális elsőrangú közgazdasági aktualitására való tekintettel választotta meg, kijelenti, hogy örömmel ragadja meg az alkalmat, hogy mint az elvont elmélet művelője beszélhessen n köz­gazdasági gyakorlat nagytapasztalásu egyéni­ségeihez. Kifejti, hogy miért szükséges az el­méleti megismerés. Inflációnak a forgalomba jutó pénzmennyi­ség gyors és nagyarányú szaporítását nevez zük, amelynek áruszaporodás nem volt az előzménye, tehát árutömeg és pénz érték­összegei közötti egyensúly rövidebb-hosszabb időre fölbillen. Elméletileg kétféle infláció le helséges: fémpénz- (tényleges) és psp'rpénz­vagy fedezetlen bankjegy- (névleges) infláció. A tényleges infláció (péld. a skandináv álla­mok „aranyp'ethorája" a háború alatt és u<án) haiásai aránylag enyhék és célszerű pénzpoliti­kai intézkedésekkel ellensúlyozhatok, illetve megszüntetheiők. Másképpen állunk a névleges infláció eseteivel szemben, amelyeknek (fiókát az illető államnak hosszú időn di fölbori ott pénzügyi egyensúlyában s az ezáltal beálló krónikus államháztartási deficitben kell keres­nünk, mely állapot nagymennyiségű papírpénz vagy be nem váltható bankjegy kibocsátásához vezet. A piaci törvények hatása alatt a forga­lomba juttatott papírpénztőmeg értéke a for galom lebonyolítására szükséges ériékösszegre lesz leapasztva, aminek következtében a pénz­értékegység rohamosan és föltartózhatatlannl csökken. A csökkenés gyakran erösebb, mint a pénzszaporitás, ugy hogy nemcsak viszony­lagos, de általános drágaság is áll be. Az infláció aronhan nemenak pénzvilságot idéz elő, de tőke- is vagyonválságoi is, mert a pénz a jelenkorban nemcsak fizetési és csere­eszköz, valamint értékmérő, de tőkeképző és vagyonkifejező eszköz is. A polgári vagyonos­ságbtn és pedig nemcsak az úgynevezett jára­dékosok osztályában, de a termelőágak önálló képviselőinél is nagymérvű eltolódásokat idéz elő. Az infláció legsúlyosabb hatása a nemzeti munka hozadékának apasz ása, ami a nemzeti töke elértéktelenedésének és a piac összezsu­gorodásának a következménye. Hosszabb ideig tartó inflációs korszakban gszdasági s különö­sen piaci bizonytalanság keletkezik, amely egy­részt katiíinárikus „közgazdák" tenyésztéséhez vezet, másrészt váratlan és súlyos veszteségek­kel sújtja a legális kereskedelmet, az ipart és az őstermelést. A hitelviszonyok megzavarod­nak, a bizonytalanság és bizalmatlanság egyre nő, a forgalom nagysága és gyorsasága csök­ken, a tökeberuházások és pótlások mindinkább elmaradnak. Az inflációs tünetek helyes megiélése céljá­ból szükséges a pénzelméletek revízióját meg­ejteni. Miaden aion fordul me*, hogy mi állapítja meg a pénz értékét, s hogy milyen összefüggés van p nzérlék és a pénz vásárló képessége közt? Előadó röviden ismerteti a legfontosabb pénzelméleteket (nominalisitikus és metalliszto us elm.) s kifejti az érséirmérés funkciójának, valamint a pénzes cserének el­méleti alapjait. Pénzanyag csak érlékmérésre és vagyonerőkifejezésre alkalmas anyag lehet, ezidöszerint kizárólag az arany (semmi esetre sem az ezüst). Akár a munkaelméletnek, sfcára határhaszon elméletnek alapján állunk, minden esetben a nominális dikus pénzelmélet elvetéséhez kell jutnunk, aminthogy legújabb gazdasági mul­tunk tanulságai a raetalliszíikus elméletnek adtak igazat. Papi pénz csak igen szük korlá­tok közöl teljesültet szabatosan pénzfunkciókat (mint quisi váltópénz 1). A nemzeti töke csak vállvetett munkával s nem értéktelen papírdara­bok szaporításával teremthető trteg (papírból nem termelhetünk aranya' 1). Hazánk gazdiságl köreire nagy munkaföladatok nehezednek s elő­adó annak a reményi ek a kifejezésé«el végzi előadásá', hogy a szegedi Ipar- és Kereste­dcljji Kanrra t. (agjsi eiből « munkából buz­gón és becsüle ese^ vévén ki részüket, ered­ményesen foin«k közreműködni hazánk gazda­sági talpraállítáiánál, az inf ácíó okozta károk jóvátételénél. A tanulságos előadásért Wimmer Fülöp elnök hösiönetet mondott; a közönség tapsokkal fe­jezte ki hálás köszönetét. n.'vnf Iralannlr és an8o1 sapkák, botok, er­111 Veti KcUd|JUK nyők legolcsóbban a Nem­^ zeti Áruházban, Kárász ucca és Kölcsey ucca sarok. I Hétfőn és kedden viszontlátjuk 8 egymást 1 iZorotiurui | A két molnárlegény S utamró1 hazaérkeztem. Felhivom UcLM igen tisztelt vásárlóközönségem figyelmét legújabb női 600 kalapmodelljeimre. Steiner Sománé BS-SS: Ha örömet akar szerein! hozzátartozóinak, ugy szerezzen be egy valódi .S emens­schuckert- vulamos vasalót, melynek fogyasztása nem drágább a szénvasalónál és nmes többé fejfájás I ívuuc icjiajas i Fonyó Soma ffi? 2 évi JOléllés mellet I csillárraktárában ncca « 435 Élet tékozló!" testvérfilmje hétfőtől a Korzóban-

Next

/
Thumbnails
Contents