Délmagyarország, 1926. március (2. évfolyam, 50-74. szám)

1926-03-28 / 72. szám

táeí 1926 március 28 634 DELMAQYARORSZAQ 1926 március 28. Iparosoki Aki még nem szavazott, vasárnap fehér papíron kék nyomású liberális listát dob az urnába 1 Rákóczira emlékezett a közgyűlés. Dr. Kcltcr Tibort elaőosztályu aljegyzővé dr. vitéz Gombos Józsefit pedig fogalmazóvá választották meg. — Meghosszabbították a zen ezár órát. — A közgyűlés folytatáfa hétfőn délután négy órakor. Az elnök cl is rendeli a névszerintit, megalakítja a siavazatszedő bizottságokat és a szavazás tartanára fölfüggeszti a közgyeiéit, miután beteieniette, bogy a kandidálé bizottság az alíegyjői állásra első helyen dr. Keltet Tibeti, második helyen dr. Gern JózseJet, harmadik helyen pedig dr. Kamocsey Györgyöt jelölte, Kamocsay azonban visszavonta pályázatát. A szavazás félóráig tartott. A főispán aiuíán kihirdette az eredményt: Az I. osztálya aljegyzői állási 19 szavazattöbbséggel dr. Ketter Tibor jöitpáni titkár nyerte el. Kelter Tibor aljrgyzővé történt megváltszlásával egy fogalmazni állás flreiedett meg. Erre a kandidáló bizottiág eliO helyen dr, Széli Bélát, máiodik helyen dr. vitéz Gon. o* Jóisefet, harmadik beljen dr. Vlcsay E. vi és negyedik helyen dr. Szabó Bílát {elölte Dr. Kormányos Benő ismét brn sjlotia a névszerinti szavazást kéiő ivet. \ Siáizáa ismét megkezdődött. A főfsr kifcMe az eredményt: A közgyűlés 11 itóuvaxatcbbiéggel A szombati közgyűlés ismét bccsalta a városatyákat. Választás szerepelt a napirenditn, aljegyző és fogalmazó válaszfás, tehát zsúfolásig meglellek a padsorok és roskadáiig a padok és asztalck a szavazólapok tömegével. Fo'yt a nekieresztett korleskedés — szakadatlan. Dr. Algner Károly főispán negyedöt után néhány perccel nyitotta meg a közgyűlést és a következő beszédet mondotta, amelyet a törvényhatóság állva hallgatott végig: Tisztelt Közgyűlés I Ma 250 esztendeje született D. Rákóczi Ferenc fejedelem, mely alkalomból illő, bogy emléke iránt lerójuk bódolatunkat. A magyar nemzeti hősnek, a hivatott vezérnek ideálja volt életében, ideálja ma is és az marad az idők végtelenségéig, mindaddig, mig magyarok élnek e földön. Izzó hazaszeretetével párosult vallásossága legendás egyéniségét Szent István és Szent László mellé állitja s ragyogó bizonyítéka annak a ténynek, hogy csak ez az erénnyé finomult két kötelesség együttesen képes a lelkeket és az egyént a tömegből kiemelni s hogy csak ilyen ideális magaslatra emelkedett egyén képes hazájának és nemzetének nagy szolgálatokat tenni. A lejedelemnek porladó csontjai fölött a kassai dómban már nem szárnyal a Hymnus, de hiszem, bogy Rákóczi lelke ott lebeg az oltár örökmécsesében. Hiszem, hogy a hegyek ormán a sötét éjszakába belesir még egy-egy tárogató s lélekzetfejtva hallgatja sok millió rab magyar, hogy mikor válaszol innen a Rákóczi-induló. Megmondom, uraim! Akkor, ha elfelejtjük itthon az Internaclonálét, a trianoni halálindulót. Uraim! Emlékezzünk... A nagy fejedelem iránt köteles kegyeletes hódolat jeléül az ülést öt percre fölfüggesztem. Szünet után a főispán is»ét megnyitja a körgyűlést. Jelenti, hogy Lantos Bélának a Rákócziszobor domborművűinek elkészíttetését sürgető indítványa technikai okok miatt nem kerülhetett rá a közgyűlés' tárgysorozatára, igy azt most, póttárgykent fölveszi. Dr. Róth Dezső aljegyző olvassa föl eiuián a polgármester jelentélét, közbin folyik tovább a szavazat-vadászat. A jeUntés tudomásul vétele ulán következik az aljegyzőválasztás. Szokás szerint dr. Kormányos Benő nyujija át a főispánnak a névszeiinti titkos szavalás elrendelését kérő ivet, amelyen harminc városatya neve szerepel. dr. vitéz Gombos Józsefei válcsztolta meg fogalmazóvá. A főispán eiu'án Bokor Pál polgármesterhelyettesnek adja át az elnöki tisztséget és eltávozik. A tanácsi előferjesitérek következtek. A Szikra gyufagyár rregföíebbeite a tanácsnak azl a határozatát, anelíycl játdaköliséget rótt ki a gyárra. A tanícs a fölebbezés elutasítását kéri. Wimmer Ffliep szólal föl a tanácsi javaslat ellen. A járdaköltségei a tanács lulnsgy Kiértéiben vetette ki, amely indokolatlanul terheli meg a vállalatokat. Beizenezey Domckos műszaki főtanácsos kel a tanács védelmére. A közgyűlés a tanács javaslatát elfogad a. Dr. Szendrey Jenő tanácsnok ezután a tanácsnak a zenezáróra meghosszabbítására vonal kozó javaslatát terjeszti elő és ezt a közgyűlés dr. Söreghy Má yás módosításával elfogadta. A határozat éneimében a vendéglökben, a kávéháiakban és az éttermekben éjjel kit óráig szólhat a matsika, a kerthelyiségekben ptdig egyig. Néhány jelentéktelen tanácsi előterjeszfés letárgyalása után Bokor Pál helyettes polgármester félbeszakítja a közgyűlést és folytatását hétfőn délután négy órára tűzi kL MMMWMMMMWMfMMW 4MMMMMWMMMMMMMMMMMMMMMWM „Talán Prónayél jöttek Lendvai választási költségei é* nem Kiss Menyustél"y — mondja a szegedi ébredő titkár és a ceglédi kortes. Kedvesen érdekes és igen jellemző affér támadt tegnap délután a parlament ülésén. A fajvédelem és az ébredés két nagyszerű bajn^ka rohant egymásnak: Lendvai István és Kiss Menybért. Lendvai plágiu i.mal vádolta írefc volt fegyveres bajlársát, mire ezt Kiss Menyus határozottan , visszautasította, sőt később nagyobb nyilatkozatot is tett Cegléd nenes és spricceres képviselője ellen. Kiss Menyus a Világ hasábjain elsősorban is kijelentette, hogy ,nincs más hátra, mini megkorbácsolni ezt a gyáva frátert, ha továbbra Is szemtelenkedik". Az interjuvoló újságíró ekkor az alábbiakat kérdezte Kiss Menyhéritől és itt kapcsolódik bele az ügybe a szegedi kurzusiap szerkesztője : — A képviselő ur azt mondolfa, hogy Lendvai litvánt anyagilag támogatta a ceglédi választáskor? Mennyiben felel meg ez a valóságnak? A kétdéste Kiss Menybért a követkeiőket válaszolta: — Igaz oz atolsó szóig. Háromszor is járt nálam Iván Mihály, az 6 piriiitkdro, akit a nyakamra küldött, hogy adjak pénzt a választáshoz. Én adtam ts nagyobb öszsztgü pénzt, mint ahogy Lendvait kénytelen voltam máskor is anyagilag támogatni. Most is tartozik háromsiázeserrel. Ezt spriccelte kérte tőlem. A Délmagyarorszóg munkatársa tiiztázni kívánta Iván Mihály szerepé*, aki tudvalévőleg a szegedi kurzuslap sierkeiztője és a szegedi Mikor máglyát raktunk Szekfü Gyulának... Irta: Móra Ferenc. Könyvtáros voltam azidőben, 1913-ban s az igazgatóm, Tömörkény István valami hivatalos ügyben szalajtott föl a? ország fővárosába, úgyis, mint kulturális gócba. Ugyan abban sincs semmi titok, mi voit az a hivatalos ügy. Oroszlátnos körül egy utkaparó (('csontvázakat talált egy halomban, a hozzájuk tartozó uraságokkal együtt, akiknek ezüstkai djuk volt, meg arany függőjük. Mivel az utkaparó vasárnaponként újságolvasással is foglalkozott, igen tisztelte Tömörkény Istvánt, tudón arról is, hogy micsoda ennek az urnák a becsületes mestersége, ennélfogva rászánta magát, hogy r ckladja kóstolóba az arany encsembencse met. Be is hozta Szegedre, még rá is fizetett vagy nyolcvan fillért, mert ennyibe került a vasút kedvezményesen, ami kidukál az utkaparónak, valamint rgyenes ágbeli leszármazottjainak. A függő föltekintetvén és bizánci stilusunak találtatván, gyar nt fogtunk, hogy ez a halom alighanem az lehet, amelyiket Csanád vezér oroszlánnal álmodott és Ajtony ur vitézei fekhetnek ott a homok ban, akik az oroszlámosi csatában a fűbe haraptak. Hát ebben az ügyben küldött a gardám engem Pestre, szót érteni a különböző kuliurgőcokkal, hogy segítsenek az ősök föltekarásában. Egyéb segitségci nem kértünk, csak annyit, hogy nekünk is adják meg azt a vasúti kedvezményt, amit a nemzet utkaparói élveznek. Azt se kértük életfogytiglan, mert nem vagyunk mink telhetetlen err berek, sőt tisztességet ia tudunk, csak éppen két hétre kértük, hogy mig a halmot kivallatjuk, minden vasárnap hazajöhessünk megmosdani. Az első kulturgócot a kereskedelmi minisztériumásitást az ősök és a ki is az az izé ? A ban kerestem föl, ez igen nagytekintélyű góc volt. Uj Guineában bizonyosan kitér c üvegcsörgöt hordott volna az orra cimpájában. Nincs is rá semmi panaszom se, végighallgatott udvariasan, nem haragudott érte, hogy zavartam a Duna szemlélésében, — igaz, én se haragudtam érte, hogy háttal állt, tnig alázatos előterjesztésemet megtettem. De hát ez egészen más, ő gíc volt, én pedig nem szorosan vett közigazgatási a IX. fizetési osztályban. — Hja, ja, — iktatott egy vasúti kedvezmény közé — maga főnöke? — Tömörkény István. — Fuicsa név. Bátor voltam megjegyezni, hogy már régen fuicsa és sokan megszokták. Az újságokból. — Persze, gondolhattam volna. Tudja, az ilyen firkászok azt hiszik, hogy minden lehet. Még kacsintott is hozzá és négyzetre emelt góc nak látszott. — No, mindjárt, majd meglátjuk, C3ak adja be a kérvényt az iktatóba. Van még valami mondani valója ? — Van a hólyagos himlőnek, — ajánlottam el magam. S a Tömörkény István muzeumig?.zgatő és firkász kérvényét a Lánchidről beléeresztettem a Dunába. Ott jó helyen van nagyon, majd he egyszer a Duna kiszárad, akkor eiő lehet venni és ugy lehet, akkor már olyan világ lesz, hogy a muzeumlgazgatókat is taksálják annyira, mint az útkaparókat. Természetesen a többi gócokat azután nem is molesztáltam, hanem bementem az dső könyvkereskedésbe és megvettem az első könyvet, amit a pulton megláttam. Az pedig a Szekfü G^uia friss könyve voit: A száműzött Rákóczi. Ugyan nem is oiysn friss volt, egy hónappal azelőtt jelenhetett meg, ki is szivta már a nap a zöld vászontábla szinét. — Nem nagyon kel, ugy e? — kérdeztem a boltost. — Nem, kérem — mosolygott a könyves. — Tetszik tudni, Akadémia. A száműzött Rákóczival azután kivettem magam a Kerepesi temetőbe, ott ért vele a dél s csak ugy három óra felé eszméltem rá, hogy nemcsak igével él az ember. De már akkor igen igyekezni kellett ki a nyugatihoz, fölugrottam a villamosra s ott bujdostam tovább a fejedelemmel. Már Rodostóban figyeltük az „európai korsteüáció"-kat, mikor valaki a vállamra üt: — Hát, te meg se látod a szegény embert ? R£gi jő pajtásom volt, pesti ujságiró, nagyon nekiörültünk egymásnak. Különösen én voltam boldog, hogy van kinek kiujjongani magamat. — Ismered ezt a könyvet? — Oit hever a redakcióban, de föl sincs vágva. Érdemes elolvasni? — Nem tudnám megmondani, mikor ért ekkora öröm. Te, micsoda művész ez az ember. — Szabad? — vette ki a kezemből a könyvet. Egy kicsit lapozott benne, azután az Andrássy útnál leugrott. — Nagyon, nagyon köszönöm —, rázta meg érihetetlen hálával a kezemet. Legalább akkor még érthetetlen volt s csak két hét múlva tudtam meg, mekkora tüzet gyújtottam én azzal a szál gyufával, amivel a jó pajtásomnak világitani akartam. Másnapra megirta a riadót a hazaáruló Szekfüről és pár nap múlva már lánggal égett a haza. No, Oros* lámoson nem égett, ahol két hétig Vídemberkedtem a Tűzköves- dűlőben. Kukoricagóréban laktam, köröm közül ettem, vödörből mosdottam és bizony egy kicsit meguntam az ősök társaságát, mire az eső hazavert közülök. Csakhogy mire Szegedre hazaértem, akkorra visszakívánkoztam közéjük. Négy sokadalmat találtam a Klauzál téren, a mm