Délmagyarország, 1926. március (2. évfolyam, 50-74. szám)
1926-03-20 / 66. szám
1*26 március 21. DELMAGYARORSZAG 578 Sport Szeged—Békéscsaba alosztályok válogatott mérkőzése. Az MLSz hivatalos lapjának mai számában fölhívás jelenik meg, amelyben a szövetségi kapitány triálra hivja meg a játékosokat kedd délután félháromra a SzAK-pályára. A válogatáshoz volna egypár szavunk, bár teljesen megbizunk Hapában, az ő általa kijelölt játékosok bizonyára diadalra fogják viuni a szegedi színeket. A csabai egyletek vasárnap vereséget szenvedtek az orosházai és mezőtúri csapatoktól, igy nem képviselnek nagy játékerői. A csabai csapat összeállításáról még nincs hírünk, valószínűnek taríjuk, hogy nemcsak csabai játékosokból fog állni. A gyöngének jogosan tartható csapat ellen azért erős együttest keli kiállítani, hogy Szeged fölényét bemutassa a csabai közönségnek. A szegedi csapatok már friss kondícióban vannak és igy van anyag a válogatásra. A kapusok közül a SzAK két kapusa van csak jó formában: Stücs talán most valamivel jobb, mint Birizer és igy őt tartjuk alkalmasabbnak. Három abszolút biztos hátvédünk van: Beck, Dabreczeni és Horváth, akik közül talán Horváth az, akit el lehet ejteni Debreczenivel szemben. A halfsor összeállítása a legnehezebb föladat, mert igazán jó centerhalfunk nincsen. Simóka és Agócsi jöhetnek kombinációba, momentán Agócsit tartjuk jobbnak és neki kellene középen és Simókának baloldalon lenni. A jobbhalf posztját Faragónak kell betölteni, mert ezen a poszton ő a legjobb. A csatársor adva van a SzAK-csatársor embereiben, akik közül Priszlingert kihsgyandőnak vélüjk, ő még nem kiforrolt játékos. Balösszekötőnek legszívesebben Kovács Bunát látnánk, van annyira intelligens játékos, hogy beilleszkedjen a belső trióba, emellett gyors is és igy Solti mellett jó helyen lesz. Mi tehát igy képzeljük el a fjiállitást: Szűcs (SzAK) Beck Debreczeni (SzAK) (KEAC) Faragó Agécsi Simóka (SzVSE) (SzVSE) (SzAK) Mészáros Wahl Megyeri Kovács-tíuna Solti (SzAK) (SzAK) (SzAK) (KEAC) (StAK) Budapesten rendezik Európa 1926. évi kardés tőrvivó bajnokságát. Szép kitüntetés érte a Magyar Vivőszövetséget. Á Nemzetközi Vivőszövetség rábízta az 1926. évi kard- és tőrvivóbajnokság megrendezését, míg az epébajnokságot Belgiumban bonyolítják le. A junius 3 tói 6 ig tartó versenyen aemzetenkint 8—8 vivó vehet részi és a bajnokságokon kivül epéverseny is lesz Budapest nagy dijáért. Felvidéki túrára készül a SzAK. Régi ellenfeleit fogja valószínűleg julius hóban fölkeresni a bajnokcsapat, a fuibaliszezon kényszerű pihenője alatt. A kassai Slavia SC ajánlatot tett vele, valamint a Kassai AC-bal játszandó két mérkőzésre, aiéggé jó föltételek meltett. A két mérkőzésen kivül többet is fog játszani a csapat, egyelőre csak a Pozsonyi TE-tel folynak tárgyalások és ha még sikerűi egy két mérkőzést lekötni, ugy a tara biztosra vehető. 1 e&Mosal)]) selyem mlMil * cscbbín a Nemzeti Áruházban Kárász és kemény gallérok legolé3 Kölcsey u, Háromszobás modern belvárosi lakás átadó. Ajánlatokat .BELVÁROSI" jelige alatt a kiadóhivatal továbbit. Összes áruinak minőségéért Bocker Ferenc rövidérus, Károlyi u.3. (Megnyílik EC-án) Mbi75 szavatosságot vál1al Demeter Ferenc és családja fájdalomtól megtört szivvel tudatják, hogy szeret.-tt leányuk ETELKA hosszú szenvedés után március hó "8-án életének 20-ik évében az Úrban elhunyt. Drága halottunkat folyó hó 20-án délután 3 órakor temetjük a közkórház halottas házából az ujszegedi temetőbe. Gyászolják; Szülei és testvérei: Ferenc, János, József, Károly, Mária, Rozália, Béla, Sándor és Mártuska és a kiterjedt rokonság. Emil Jannings Ia budapesti I i i i jVariete keddtől csütörtökig |a Belvárosiban. diadalmas műsora. a „Páris grófnője' főszereplőjével: w I _ i Charlie nénje j a bohózatok királya: | S.Chaplin | főszereplőjével I keddiől csütörtökig bemutatja | a lorzó Mozi.| Kereskedelmi és ipari hirek. Szegedi piaci árak. Gabonafélék. (Agrária Kereskedelmi Rt.-cég jelentése.) Buza 35o—36o, rozs 19o—195, árpa 19o—2oo, zab 2oo—21o, tengeri )6o—17o, buzakorpa 16o—I7o. őrlemények. (Back Bernát Fiai gőzmalom jelentése.) Dara 6P5o, 0 liszt dupla g 67oo, 0 liszt szimpla g 66oo, 2-es 62oo, 4-es 6ooo, 5-ös 56oo, 6-os 46oo, 7-es 29oo, 7*/«-es 24oo, takarmány liszt 2ooo, 65%-os egységes rozsliszt 37oo, korpa 1 <co. Különleges édes paprika kg.-ja E4.ooo, édesnemes 46.ooo, félédes 4o.ooo, I. rendű rózsa 31.ooo, II. rendű 17.ooo, III. rendű ll.ooo, hüvelyes paprika füzérje 8o—85.ooo korona. Takarmányfélék. (Szenesi Ferenc-cég jelentése.) Széna préselt I. t5o, széna laza tío, alomszalma 5o—So, takarmányszalma 7o—8o, here 18o—2oo. Cement, beton. (Schachtitz József-cég jelentése.) Fedélcserép szürke, darabja 13co, szines darabja 14oo, gerinccserép szürke, darabja Sooo, szines 6ooo, egyszínű cementlap m-e 52ooo, többszínű vagy mintás 58—ö2ooo, asbest müpala 44oo. (Landesbsrg-cég jelentése.) Cementlap 5o - 65.ooo-ig, mozaik lap m.-kint 75—too.ooo-ig, cementcserép i3oo, Vasáruk. (Ottovay Károly Fiai-cég jelentése) Rudvas l kg. alapára 5.2oo, abroncsvas 1 kg. alapára 65oo, finom vaslemez 1 kg. alapára 72oo, Horgonyozott vaslemez 1 kg. alapára ll.ooo, szekértengely 1 kg. alapára 13ooo korona. A Scheinberger és Popper-cég jelentése az Orionbőrgyár áruiról. Fekete box kvadrátonkint 23.3oo— 32.2oo, szines box 27.2oo—38.9oo, fekete kipsz box 16.!oo~22.2oo, fekete kecskezerge lt.loo-16.loo, szines zerge 17.S00—23.3oo, fekete sevrett 6;oo— 14.4oo, cseres szattyán kilogramonként 84.ooo—iSo.ooo, fekete tehénbőr barkás vagy sima lo5.Joo —144.^oo, vixos iehénbOr lll.ooo-155.4oo, kips talpbélés 66.7oo—73.000, fekete huzóbőr 97.7oo, natúr huzóbőr í 38.8oo, fekete blank extra »7.7oo, natúr blank \2l.\oo, fekete blank has. 64.400, natúr blank has. 83.3oo, vache croupon 74.9oo—87.7oo, chrom crupon í9o.ooo, vache nyak 32.ooo—58.8oo, vache has 3o.ooo — 43.000. A valuta- és devizaforgalom záróárfolyamai. í'alM' !íks\ Angol lant *t6510-ÍI851Q, cseh korona 2110<4118, Sinár 3253-1259, dollár 71125-71425, •randa Issm 2160-2280, holland forint 28600í6740, M 3G0-3C6, léva 5C0-53Q, Ura 2868393] márka J697Ű-Í7Ü20, osztrák schilling 1C0.43lfÖ!82, dáa korona 10080- <8740, svájci frank 137353790, belga Irank 2817—2887, uorvég korosa 15210—15260, svéd korona 19110-19170, langyal Iqty 8725- 9025. Deviták i Amsterdam 28593—23690, Balgríd 1254 i£59, Berlin 16970—17020, Muk&mi 297-303, irfiszsxsl 2867-2887, Kop«?aliájí» 18680-18740, •alá 15210-15260, London ^6550-347510, Mi;«aó 2861-2875, Newyor&f 71283-71480, Pária 2545—2561, Prága 2111—^118, Széfia 500530, Stockholm Í311U-19170, Vaiső -— , Wiao 100.52-100.82, Zürich 13720-13760. Zürichi tőzsde. Nyitási Páris 18.65, Londos ÜG25.~. Newyork 51S'/„ Brüseze" 21.-, Milans W.S750, Amsterdam 208.15, ®*wlia S23.66, W;«b 9.8073.2250, Széffé 3.75, Prága 15.E930, Varsó 64.—, Bu latéit §.9072.80. Bakarest 2.1850, Belgrád 9.1450. Zárlati Páris 18.60, London 2524.50, Newyoifc 819.25, Brüsszel 21.-, Milano 20.86, Amsterdam 208.13, Berlin 123.70, Wien 0.0073.22, Széfia 1,75, Prága 15 3950 Varsé 64.50 Bcdaput Í.0S72.80, Balirid 9.1450, Bukarest 2.1850. Terménytőzsde. Az irányzat kenyérmagvakban szilárd, egyebek tartottak. A forgalom búzában élénk egyebek elhanyagoltak, a lisztek változatlanok. Hivatalos árfolyamok i Busa 76-oa tiszavidék! 3800— 3825, felsőtiszai 3775-38JO, fehérmegyei 3750-2775, pestvidéki 3775-3300, egyéb dunántuli 3750 -3775, 77-es tissa vidéki 3850-3875, felsötiszai 3825-3850, fehérmegye' 3808—3825, pestvidéki 3825 -3350, egyéb dunántuli 3800-3825, 78-as tiszavidéki 387Ű—39C0, fslsMszai 38^0 -3875 lehérmegyei 3825-3350, pest' vidéki 1850-3875, egyéb daninmii 3825-3853, 79-83 tiszavidéki 3900 -3925, feliőtissai 3875 - 3Q0j, Seháítaesjvei 3850—3875, pestvidéki 3875 -3930, egyéb dunántuli 3850—3875, rozs 2200—2225, takarmány 'ipa 2253-2350, sörárpa 1000—3300, zab 2450-2550, tengeri 1750—1775, köles 1850-1950, korpa 1625-1650, lucerna 33ÍQ—25C0, lóhere nagy arankamentes 2390— 2 00, lóhere nagyarankás 1900-2200. irányzat. A Pénteki értéktőzsdén az irányzat kedvetlen volt. A pénteki rendezési és ellátási nap az előző hét nagy Üzlettelensége következtében nem gyakorolt erősebb hatást a tőzsdére és az árlemorzsolódások inkább a külföldi piacok kedvetlenségé vei kapcsolatosak. Egyedül a Novában és Délivasutban volt kisebb fedezési vásárlások miatt áremelkedés amely mintegy 3 százalékot tett. Ezenkívül még a bankpiac tartotta jól magát. A piac középpapirjai, különösen a vezető bányapapirok ipari részvények 1—2 százalikkal lemorzsolódtak. Az üzlettelenség is igen nagy arányokat öltött. A fixkaiaatozásu papírok piacán a pénztárjegyek és hadikölcsönfeötvények lt.0—300 koronával emelkedtek, mig a népszövetségi és kényszerkölcsöa kissé gyengébben tendált. A valuta-és devizapiacon Brüsszelt ás Párist kivéve barátságos volt az irányzat. Brüsszel 30, Páris psdig 7 pont árveszteséget szenvedett. Varsó pénteken •u5 ponttal ugrott. Ezenkívül még különösen az északi fizetési eszközök tendáltak barátságosan. Osló, Kopenhága és Stockholm 2 —30 ponttal emelkedett. Amsterdam, London, Zürich és Milánó körülbelül 10— Í J ponttal javultak. F«s-ene«?ás"3»l »orts»svá»*n Nyiltvásári maradvány 5S9, felhajtás 14?, eladás 170. Arak: Könnyű 15-16.5, nehéz 20—20.5. A zárivásáron nem volt forgalom. Legmodernebb, legszebb bubihajvágás vizondolálás, tökéletes Henna hajfestés, manikűr, arcápoiás, modern hajmunkák, párizsi fésüujdonságok HOFFMANNÉ nöi fodrászüzletében, Szeged, Kállay Alber ucca. Hajat veszek Jutányos bérletrendszer tOl Kerékpárosok figyelmébe! r' y ' r n . I I. \ r \ morf rtl . • -""V/ííhxw*, gummi" legolcsóbban vásárolhat W0ÍF PETER SS*^ Nagy Javitó mUtiely t 638 Schltck-Nlcholson gép-, waggon- és hajógyár rt. szegedi minfarakf ára Szeged, Kölcsey u. II (Feketesas u. sarok). Tel. 11-37 M18 MOTOROS ÉS GÖZ MAGÁNJÁRÓ CSÉPLÖGARN1TURÁK. VETÖGÉPEK. DARÁLÓ KÖJÁRATOK, OLAJMALMOK, GAZDASAGI KIS GÉPEK. STABIL SZlVuGÁZ-, 5ENZ1N- ÉS DIESEL-MOTOROK. GŐZGÉPEK. GŐZKAZÁNOK sib. Felvilágosítással és ajánlattal díjtalanul szolgálunk. • -imraU'JíJQÜKSSOEKSOl