Délmagyarország, 1926. február (2. évfolyam, 26-49. szám)

1926-02-11 / 33. szám

* ÜfiLMAOYASOESZAG 19í6 február 11. ötven példányi küld Szegedre az uccán való árusításra. Ebből ai ölvén példányból napsat a átlag tizenötöt visszaküldenek, meri harmincötnél nem kel el több belőle. A Szózat-mk tehát minden anyagi oki mej van arra, hogy a konkutrens újságok erőszakos elnémitásat fcöreteije, mert mini utolsó szalmaszálba, kapaszkodik abba a biu reménybe. hogy a Világ végleges betiltása esetén a Világ előfizetői közöl siketül megszerezni magának néhányat. Pádig, ha a Szózat adminisztrátorai érdeklődőének, megtudhatnák éppen ugy, mint ahogy mi is megtudtuk azt az abszolút hiteles tényt, hogy a Világ legutóbbi n>o!cnapos kényszerű némasága alatt egyetlen fővárosi lap sem Ügyeit el Szegeden egyetlen példánnyal sem több példányban, mini amennyi a Világ betiltása előtt elkelt belőle. Legkevésbé fagyait több a Szózat-bél. A teoaoly újságok pedig ildomtalannak tartották még a terjeszkedés kísérletéi is áfakor, amikor erre a kísérletre tlkalraaí adott volna a Világ betiltása. És az orgoványi hősök leibzsurnálja a Világ betiltását követelő akcióját a Világ nyolcnapos veszfegzára alatt kezdte meg és azóta változatlan hévvel és változatlan reménytelenséggel folytatja, mert hiszen mindaddig nem renaé heti ?ió óhajának teljesítését, amig az államhatalmai Orgovány és Izsák hősei át nem veszik. Erre pedig ma már nem igen kerülhet sor. De azért a Sífoaí akciózik, még pedig, mint az alábbiakból kiderül, egészen furcsa módszenei. A Szózat kedden megjelent számában, a hetedik o'dalon, nsgyöelűs, kéthasábos cikk szólítja fel az olvasókat a Világ einémiíását követelő akcióhoz vató csatlakozásra. A cikk idézőjeiek között szedett cime: Csatlakozzunk /...", alcíme pedig: „Ei kell nimltaai a „Vitáz* cimü szabadkőműves tepsi." Néhány soros bevezetőjében elmondja, hogy az akció néhány hét alatt irt ponálö eredményt ért ei és minden valószínűség szerint lesz is foga natja. Etután közű azoknak a neveit, akik Szombathelyről, Budapestről, Siegediői, Csengerröl és Diósgyőrből jeleafeiiék be csatlakozásukat. Szegearől legnagyobb megépítésünkre, mégy nevei közöl. Meglepetésünknek az a magyarázata, hogy nem tudjuk elhinni, hogy a Szózat kisszámú szegedi olvasói közölt akad jon négy olyan érett gondolkozású ember, aki azonosba magát a 6tózal harcmodorával és aki odaadja a nevét ehhez a tőrvény eiíen uszitó akcióhoz. A Szózat által közölt négy szegedi csatlakozó a következő: Szluvils Miklós, Koszmovszky Béla, Exltrde Tibor fajmagyarok, továbbá Kovics István, Elhatároztuk, hogy felkeressük ezt a négy szegedinek jelzett urat és megindokolialjuk velük csatlakozásukat. Mivei a Síózct nevükön kivűl más közelebbi adatot netts árult el róluk, először az államrendőrség bejelentőbivatalába mentünk, hogy megtudakoljuk a négy csatlakozó lakóimét. A bejelentőhivatalban mindenekelőtt azt közölték velünk, hogy a négy név közölt szereplő Kovács Istvánról — a neve szeiint is egyetlen fajmsgyarról — közelebbi felvilágosítást nem tudnak adni, ba nincs hozzá közelebbi raás adat is, mert Szegeden körülbelül hetven Kovács István él. A másik három név azonban annyira különleges, hogy egynél több belőle nen igen lehet Szegeden. Egy óra muiva asulán megtudtuk a bejelentő hivatalban, hogy ott sem Sziuvits Miklóst, sem Koszmovszky Bélát, sem pedig Exterde Tibort nem ismerik, a három közül Szegeden a bejelentőhivatal hivatalos bélyegzője szerint egyiknek sincs bejelentett lakása. A bejelentőhivatal köziése félig-meddig megnyugtatott bennünket, mert igazolja azt a hitünket, amely szerint Sieged város szdznegymezer lakója közül négy sem akadhat, oki estilakozna a Szózat sa/lóellenes akciójához. Mivel szeretnénk hitünkben íejesen megerősödni, nyomatékosan arra kérjük a Szózat szerkesztőségé, postafordultával közöljön velünk a négy csatlakozó állítólagos siegedirői közelebbi adatokat is, mert különben nem győződhetünk >r.eg léiezásükről és azl kel ene gondolnunk, hogy a napról-napra közölt listákon szereplő nevek összessége mögöli sincs más, mint valamilyen muitszázadbeli airaantch. PÁRIS! Páris, 1926 lebruár 7. (A Délmagyarország tudósítójától) Február első hete — és Párisba beszökött a tavasz. A mldinettek és a vendeuse ök letették a rókaboákat, a grandé dame parisienne is beakasztotta az armvirjébe a bundát. Lengébb és testhezsimulóbb menteau-k tűnnek fel az uccákon, csipkegaiférok és szines blous ócskák, a magazin-ok kirakatai tavaszra rendezkedtek be és már megindították a harcot egymással és a hourgeois-ok, a férjek és „bon ami" k pénztárcái ellen a divatáruházak. Az uj kreációk közül kettő keltett eddig nagy feltűnést. Egyik az aranyparóka. A kurta hajviselet szánta ezt a nőknek. Ragyogó, színarany száiakat imitáló paróka, sima, vagy gyengén hullámos fürtökkel, amelyet ugy kell a fejre tenni, a levágott és lesimított rendes haj főié, mint valami sapkát, amely eltakarja teljesen a fej hajjal bori'ott részeit. Eddig még csak a kirakatokban ékeskedik az íranyparóka és csak néhány színésznő Sette föl a Moníaiarirc mulatóiban. Nem valószínű; hogy nép szerű lesz, a nők bizalmatlanul fogadják, bár valóban nagyszerű taint et ad az arcnak az arany paróka és feö-ülvágott egyene3 szélei hasonlóan árnyalják azokhoz a négyezeréves egyiptomi fres kókhoí, amelvek a Louvre bsn őrzött sarcophag ok némelyéén Rhamses és Amenhotep feleségeit ábrázolják. A másik divatosod* is a nemesfémek jegyében született. Egyelőre nem ruha, nem kossíüm, nem harisnya, nem is cipő, hanem — női fehérnemű, Hajszáífinom arany és ezüstszálakból szőtt női ingek, tunikák, thellénykék. Visszaadják és átsugározzák az alattuk iévő idomokat. A nyak és hát részei, amelyek a decoltage-on is érvényesülnek, gazdag, arany és e?üst hímzésekkel díszítettek, A Printemps, a La Fayette, a Bon Marche áruházainak idrafeaiaiban, expresszionista stílusban mintázott viaszbábakon láthatók ezek a azövetliöitemáríyek. Inpraktiku3 voltuk, (nehezen moshatók, nem tarlósak, drágák és túlontúl vékonyak) miatt aligha fesz sikerük az idei divalkampányban, — legföljebb az excenfíikusabb természetű hölgyközönség körében. A robe de carte. Ez is divatfurcsaság, de ez már a párizsimádő amerikaiak találmánya. Az első ruhapéldány azonban itt készült, a Rue de la Paíx egyik előkelő tüvatszatonjában. Szövetre hímzett térkép ez, j Páris tereivei, uceáival, tornyaival, a hidas és bouievard ok rajzával, mint valami srecesszió?, kubista mintázatú batikolás. Ennyi még nem túlságosan meglepő dolog, a divathóbort különbeket is kitalált már Pirisban. Határozott ötletre és szellemességre vaii azonban a térkép főbb pontjainak és a monumentumok raj >:áaak szabályos és előirt elrendezése. A Szajna, kanyargó sávja például, ezüstszálakbői himezve pontosan a meíl közepén folyik végig, jobbra és balra, a ruharáncok a Pantheon és az Invalldes két kupoláját adják, a sziv iránt a Sacre Coeur templomának raj^a helyezkedik el. A* Arzenál a derék hátui3ő része alá került, mig elől a csípők magasságánál valamivel alább, éppen a középen, mint arannyal kihimezeít rózsa, az Arc de Triomph ékeskdeik. Hiába, Párisban még nem hunyt ki az esprit és a könnyed ötletesség. A boulevardok olcsójánosai. Félig-meddig a divathoz tartozik ez is és az üzleti verseny és élelmesség teremtette meg. Páris teli van mostanában estekkel a mozgó kereskedőkkel, akiket olthon oicsójánosoknak nevezeit el az idioma, itt agent de patent, palentügynök a nevük. A nagyforgaímu utsk valamelyikén feltűnik egy elegáns fiatalember. Ruhája, kalapja, pardeszus je kifogástalan, utol3ó angol divat, rendesen utazótáska van kezíyös kezében. Hirtelen megáll egy forgalmas sarkon, pár árku3 francia ujságiepedőt terít az aszfaltra, kinyitja a koffert és pillanatok alatt kipakolja az árut. Harisnyákat, zsebkendőket, csipkéket, piperecikkekel. Addig árul csak, mig közönsége van, aztán gyorsan összepakol és elmetrőzik a város másik szögletébe. Valami furcsa újdonság van nála mindig. Fantasztikusan görbített acéldrótok, amelyekre bóditő eleganciával lehet megkötni a nyakkendőket, tűket és varázskapcsokat árul a másik harisnyákra, hajfonatokba, uj rendszerű nadrágtartókat és kézelőgombokat, pár szál drót az egész, néhány színesre emaillozott pléhdarab, a gyár, amely készíti, ott van valahol a Butte Chomont kismestereinek tanyáján és a cikkek tömeges előállítása alig kerül valamibe. Egy-két frankért veszik darabját — többnyire idegenek, mert a párisi ismeri már ezeket az etrangeres ekeknek készülő apróságokat és nem vásárolja. Láttam bűvös késeket, amelyek konzervdobozt nyílnak, burgonyát hámoznak és üveget vágnak egyszerre. Kis gépecskéket, amelyek tűbe fűzik a cérnát, kézi takácsszerszámokat, amelyek fonott nyakkendőket csinálnak percek alatt, örök cipő fűzőket, amiket egyszer kell csak befűzni az uj LEVÉL. cipőkbe és tovább tartanak, csínt maga a dpő, öngyújtókat, amelyek benzin nélkül gyulladnak, pusztán a kovakő szikráitól, töltőtoliakat hihetetlen nagy választékban, állítólagos aranytollal é3 irridiumheggyel, potom 5—10 frankért, gyermekjátékokat olyan variációkban é3 oly furfangos ötletekkel készítve, hogy belefárad az ember a ravasz mozgató szerkezetek kifürkészésébe. A'lathacgokat csalódásig utánzó sípok, higany által mozgó Pterro k, táncoló elefántok és boxoló babák. Néhány rugó, r.éhány pléhdarab, szines rongyokból áll az egész, legtöbbnyire házilag késsitik őket. Pár ezer család él ezekbői az apreságokbőí itt. Ezeket már a párisi is vásárolja, jobbanmondva a párisi bébi, a gyermek és a szülök, a legszegényebb munkás éppúgy, mint a Champs Elysees környékének gazdag bourgeois ja gyermekes mosollyal elégiii ki a pe- t cltoyin-ek kivánaágaií. Valóban mi sem bizonyítja a kereskedelmi élet élénkségéi, a gyors és spontán vásárlási kedvet, mint a marchand rapid, a gyorskereskedő nagy vásári forgalma. Még ma is, amikor a iivie 130 as és a dollár a 27-es árfolyam körül ingadozik és kétségbeesett erőfeszítéseket tesznek a sülyedő frank megmentésére. Autodafé. Egészen uj és újkori dolog ez ís, az infláció korszakában született és a frank elértéktelenedése ellen való orvosságok egyike. Egyik provinc-t újság kezdte el, ha jói emiékezem, a marseilles-i Journal és fölvetette az cssméí: nem volna-e jó, ha nggy, általános propagandát indítanának Franciaországban a bankjegyek, államkötvények, bonok és feö'csftnpapiro*? ünnepélyes és nyilvános elégetésére? Ez ellensúlyozni tudná ez inf écíót és a francia eníhusiazmusnak uj, honmentő formája volna, hasonló ehhoz a patrióta fellángoiásho?, amikor a-71 es háború után pár hónap alatt gdía össze az ország »% esztendőkre kivetett német hadisarcot. Tetszett a gondolat a francia polgárnak, aki különben a fukarságig takarékos, ökonőmus és józan, tetszett ez as áldozatbemutalás a hasa oltárán. Egyesületek, klubok és körök már meg is valósították az e'ső nyilvános auícdafékat. Gyűjtéseket inditottak és diszes, okmányiratokba foglal-" iák a befizetett bankjegyek és áilatr.i feötosöapapírok számait, amelyeket a Barque de Francénak adtak át ellenőrzés és statisztikai célokra, magukat a bankjegyeket pedig rendszerint egy háborús emlékoszlop talapzatán, valóságos kis máglyára rakva, diszes ünr epsígek, szónoklatok és térzene kíséretében elégelték, Vcrsjiües, Touion, Marsellles és Li le már bemutatott néhány ilyen áldozatot. Most Párisban a Piacé de !a Concorde-on készülnek hasonlóra. Ugyan meg lehetett volna-e próbálni az effélét odahaza, a magyar korona végzetes zuhanása idején? Elnéptelenedés és idegeninvázió. Mig egyrészről idegeninvázióíól retteg Franciaország és rémüldöző cikksorozatok konstatálják a párisi sajtóban, hogy az etranger megrohanta a főváros kórházait, iparát, kereskedelmét, hogy az amerikai szellem átalakítani készül a fiatalság egész gondolkodásmódját, megváltoztatja az uccák képét és hangulatát, a jazz-band elsöpörte a kedves francia chancone okat, megölte a művész tanyák kedélyeit, otromba, óriási hirdetésekkel, éktelen villanytranszparensekkel árasztotta el a régi, kedves, kacagó, bohém Páriát, hogy könyörtelen anyagiasság és hideg üzleti szellem terjedt el mindenfelé, hogy a new/orki divat Immár hadra mert szállani a párisival és a legújabban ianszirozott hosszú szoknyák divatja veszélyezteti Páris európai hegemóniáját, hogy a nők lassan sportladikké válnak és ma már nem elégszenek meg szerény színházjegyekkel, vagy oolgári soiré kai Duval ur mérsékelt étlapárjegyzékü termeiben —, addig másrészről éppen február elején nyújtottak be a Le Chambre des deputes-hez egy figyelemreméltó törvényjavaslatot. A javaslat megdöbbentő adatokat közöl Franciaország elnéptelenedéséről, amely folyton tart és amely különösen a vidék mezőgazdaságában érezteti hatását. „Meg kell könnyíteni a naclonalizálást", — mondja a javaslat és megállapítja, hogy a most érvényben levő rendeletek, ameiyek ötéves helybenlakáshoz és tekintélyes összeg (1800 frank) lefizetéséhez, hosszú rendőrségi eljáráshoz és kérvényezéshez kötik a francia állampolgársági jog elnyerését — igen súlyosak és nem alkalmasak arra, hogy az ország elnéptelenedését a kivánatos idegenek befogadásával ellensúlyozzák. Három éves helybenlakáshoz, büntetlenséghez, némi vagyon igazolásához kivánja kötni a javaslat a polgárosítást, különösen megkönnyítve a hivatalos eljárási a mezőgazdaságban elhelyezkedni kívánókkal szemben. Igen kétséges, hogy törvény lesz-e a javaslatból, a tények mégis érdekesek és figyelemreméltók. Terescsényi György.