Délmagyarország, 1926. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1926-01-10 / 7. szám

1926 január 14. DELMAOYARORSZAQ 3 A kormány hatvanmilliárdot bocsát az építkezők rendelkezésére. Az építkezési költségek ötven százalékát hitelezik a magánosoknak. Budapest, január 9. A tegnapi minisztertanács, hogy az építkezést fokozottabb tevékenységre serkentse, ugy döntött, hogy egyelőre 60 milliárdnyi összeget btcsát a közeljövőben a magánépitkezők rendelkezésire olyan formában, hogy az építkezési költségek 50 százalékátfogják hitel alakjában a magánépiikezök megkopni, minden olyen építkezés keresztülvitelénél, amely a lakásínség enyhítésére jelentős hatással lehet. Foglilkozott ezenkívül a minisztertanács az árvízkárosultak felsegélyezésével és VŰSJ népjóléti miniszter hétfőn es'e 6 órára a sajtó képviselőit konferenciára hivta össze, amelyen a miniizter és Lengyel Zsolt népjóléti államtitkár és miniszeri biztos a segélyezés módozatúról és eddigi eredményeiről fogják a sajtót informálni. Károlyi Mihály gróf emigráns sajtóirodát létesített Párisban az utódállamok magyar lapjainak informálására. Páris, január 9. (4 „Délmagyarország" párisi tudósítójától) Káro>yi Miüály gróf, aki — amint ismeretes — Prágában „Egyetértés" cicen emigráns magyar nepilapot akart alapítani, Veér Imrével támadt konfliktusa a terv megvaióntását megakadályozta, mostan Párisban emigráns sajtóirodát létesített, amely a Rue de Bonoe 22. számú házában már meg is kezdte működé* ét. Károlyi Mibály gróf a sajtóiroda utján egyrészt a párisi lapokat akerja informálni a magyarországi eseményekről politikájának szellemében, másrészt a Csehszlovákiában, Romániában és Jugoszláviában megjelenő magyar lapoknak fog rendszeresen tudósításokat küldeni. A párisi emigránsok a sajtóiroda működéséhez nagy reményeket fűznek, mert az hiszik, hogy ennek segítségével bizonyos tekintetben befolyásra tehetnek szert egyes francia és utódállambeli magyar lapoknál. Nem helyeslik a szegedi közgazdasági vezérférfiak a munkanélküliség elleni biztosításról szóló törvényjavaslat-tervezet alapelveit. Ujabb terhek az érdekeltségek vállain. — A kor követelményeinek megfelelő azcciálpolitíhai törvényeket alkossanak. — Érdekes nyilatkozatok a „Délmagy arországnak". A Dümagyarország hivatásának és kitűzött céljának megfelelően figyelemmel kiséri mindazokat a szociálpolitikai törekvéseket és rend szabályokat, kormánybatósági intézkedéseket és elhatározásokat, amelyek a dolgozó osztályok anyagi, szellemi és erkölcsi életének színvonalát törvényi uton szociális reformok utján óhajtják befolyásolni. Ezért nem hagyhatjuk szó és állásfoglalás nélkül a közeli napokban megjelent sajtóközleményeket, amelyek a, munkanélküliség elleni biz ositásról szóló förvényjavaslattervezet alapelveit a nyilvánossággal közölték. Ezek az alapelvek nemcsak a belátáson felépült munkaügyi politika szempontjainak mondanak ellent, de ba ez a javaslat törvényerőre emelkedik, akkor a magyar munkanélküliségelleni biztosítás fogja képviselni ennek a szociálpolitikai intézménynek legvisszamaradottabb formáját egész Európában. A pesti sajtó egyöntetűen állapítja meg ezt a tervezetről. Nincs terünk itt azon államok törvényeit és idevonatkozó rendelkezéseit ismertétni, amelyek akár a kötelező biztosítást, akár pedig az úgynevezett genti-rendszert valósították meg. A fontos reánk nézve ebben a pillanatban az, hogy mindenütt — az egy Olaszország kivételével — az állam vállain nyugszik a biztosítás terheinek jelentős része, mig Magyarországon a kormány azt teljes egészében az érdekeltségekre hárította. Hallgassuk már most meg, mit szólnak ehhez azok a szegedi közgazdasági vezérférfiak, akik a magyar iparnak és kereskedelemnek az országos viszonylatokban is nagytekintélyű képviselői. A szíves készségű nyilatkozatokat alább adjuk: Légből kapott hirek.*) Irta: Mára Ferenc. Az ember ott szedi a tudományt, ahol találja, — ennélfogva nem mindig a tudósok könyveiből szedi. Mert én nem akarom lecsökkenteni a tudósokat, de mégis szeretném tudni, melyikük a tudója annak, hogyha a kutya eltévelyeg a háztól, más nemen lévő kutyák barátságát keresve, vagy bevett szokás szerint mondva, elutazik halaszthatatlanul sürgős üzleti ügyben és még negyednapra se tér vissza, mi akkor a tennivalója? A fél-fejembe fogadok — másik felére az otthonvalók tartják a jusst, — hogy ezt a kérdést még a Természettudományi Közlönynek is hiába küldené be a nyájatlan olvasóm. (Mert akik nyájjal rendelkeznek, azok engem nem olvasnak. Sokkal okosabb emberek azok.) Kár is voina a bélyegért, hn pedig ingyen barátságból megmondom. Nekem se került többe. Négy nappal ezelőtt a Dollár nyakába vette a világot, pedig vizuma se volt hozzá. Három napig várta Habi türelemmel, mert Habiban van belátás és emlékszik rá fiatal korából, hogyha erőt vett rajta a líra, ő is otthagyta három napra is a szolgálatot. Azonban tegnap már a negyedik napba fordultunk, megszaggatni való fináncok is mutatkoztak a láthatáron, ennélfogva Dollárt sürgősen be kellett hivni szolgálattételre. Ehhez nem behivójegy kell, hanem kocsikerék, még pedig a kocsinak is a jobb hátulsó kereke. Azt le kell venni, felállni vele a kerítés kapujában a látóköre és négyszer átkiáltani a keréklyukon át a négy világtáj felé: *) Az irónak Georglkon címmel most megjelent fcftnyvéböl. — Dollár, akármölyik sarkában tartőzkodol a világnak, holnap estig gyere haza! Ez tegnap este történt és Dollár ma este hazaérkezett, megtörve bár derékon, de fogyva nem, sőt inkább gyarapodva, mert egy kócos pulit is hozott magával, akinek azonban majd csak ötödnapra adjuk meg a lakhatási engedélyt. Tudniillik illendőségből ki kell várni, hogy addig nem bűvöli-e vissza a pulit kocsikerék igénybevételével az illetékes nyájőr. Ne mondhassa senki, hogy mink más tartománybeli szökevényekkel cimborálunk, mert mink nem akarunk vétkesek lenni uj világháborúban. Amit e fejezetben eddig elmondtam, annak hiteles tanuja vagyok: ugy láttam, mint most látom, ugy hallottam, mint most hallom az egész bübájolást. De amit még mondandó leszek, azt már csak hallomásból tudom. Ám közlendőim nem azért nevezem légbőlkapottaknak, mintha ezzel hitelességükben való kételyemnek akarnék kifejezést adni. Azért légbőlkapott hirek, mert a légben élő barátaimról szólnak. Megnevezem a kútfőket is, amelyekből meritettem. Az egyik Seregéty Kanász Ádám erdőkerülő. A másik csak Csonka Bukosza Tanács Lőrinc dudás. De mind a kettő igen jeles ornitolőgus a haza határain belül, sőt mondhatnám azokon kivüi is, mert mint ki fog derülni, több olyan dolgot tudnak, amiről Brehmnek, vagy Naumannak sejtelme sincs. Például tudják azt, hogy a pusztai sas miről ismeri meg, hogy a fiókája fattyú-e, vagy nem. Arról, hogy napba nézeti a fiait. Nevezett szemtanuk mondják, hogy többször látták, mikor az öreg sas addig pofozta a szárnyaival a pihés fiait, mig a napba nem néztek. Már most, amelyik szemhunyorítás nélkül állja a napot, az törvényes ágyból származik és az ürge-paradicsom minden Wlmmer Fülöp, a Szegedi Kereskedelmi ós Iparkamara elnöke: — A kormány azon elhatározását, hogy a munkanélkilleket — természetesen csak a saját hibájukon kívül munka nélkül maradottakat — Intézményesen segíteni kívánja, természetesen helyeslem és üdvözlöm, de nem helyeselhetem szt a tervet, hogy a munkanélküliek segítését kizárólsg a munkaadók és munkások terhére kívánja teljesíteni, mig magának az államnak ezen erkölcsi kötelességéi teljesen mellőzni akarja. — Csak egy oly tervet tarthatok tehát megfelelőnek, amely legalább ts három harmadra osztja a szóbanforgó terheket, egyharmad az állam, egyharmad a munkaadó és egyharmad a munkásság terhére, mig egyik legfontosabb kívánalom szerintem az kell hogy legyen, hogyha a munkanélküliség ezen tervbevett támogatása egyáltalában a betegsegélyző pénztárak utján történjék, akkor a betegsegélyzőpénztárak — ami különben ezen kétdéstől függetlenül ts általános óhaj és jogos követelés — azonnal oly midőn reformálandók, hogy a létesítésükkor nekik biztosított autonómiát rögtön visszakapják. Pongrácz Albert, * a Szegedi Munkaadók Szövetségének elnökei — A közelmúltban Stájerországban alkalmam volt a munkanélküliség elleni biztosítási törvény végrehajtásának gyakorlatába betekinteni. Ott a költségesnek husz százalékát az állam fedezi, nyolcvanat pedig megosztva a két érdekeltség. Azt, hogy az állam nálunk a költségek egyrészének fedezése alól tehermentesítse magát, elképzelni sem tudom, mert ebben az esetben az intézmény működésének nem látom komoly garanciáját sem erkölcsi szempontokból, sem pedig a segély összegek alsó és legfelső határának a megállapításánál. Felhívom a figyelmet már most azokra a nehézségekre, amelyedet Stájerországban a segélyek folyósításának gyakorlatában láttam az ellenőrzés és az igényjogosultság elbírálása szempontjából. Ott már részleges segélyben részesül az a munkás is, aki a legszűkebb otthonában dolgozik, például fát vág. Az ellenőrzés miatt a különböző hatóságoknál kell jelentkeznie a munkanélkülinek, ami sok elégedetlenségre ad okot. Egyébként, én mint a Siegedí Munkaadók Szövetségének az elnöke, legjobban szeretném, ha erre az intézményre egyáltalán nem lett volna szükség, ha nálunk mindenki munkához és megfelelő keresethez juthatna. Ds, mert ez ma nem lehetséges: szívesen látom a törvény megalkotását, de megfelelő elvek megfelelő kereteiben. Ottovay Károly, a Szegedi Kereskedők Szövetségének elnöke: — Nem érthetek egyet a törvényjavaslatnak azon részével, amily a kincstárt a költségektől teljesen mentesíteni kívánja. Szerintem egy-egy negyedrészét kellene a költségből fedeznie a munkaadónak és munkásnak, a többit pedig as államnak. Helyeslem, hogy az adminisztrációval a munkásblztosltó pénztárakai bízzák meg, nem örömében részeltetendő. Amelyik azonban pislog, vagy könnyedzik a szeme a napba nézéstől, az nem az apja fia, ennélfogva a fészekből és az örökrészből kitaszítandó. Mivel az emberi társadalomban ilyesmi elö nem fordul, ez a följegyzésem tisztán az elméleti tudományt szolgálja. Ellenben gyakorlati céllal tudatom mindenkivel, akit illet, hogy a bíbicnek azért bodor a bóbitája, mert hozzádörgöli a fodorlapu leveléhez. Azt hiszem, a fodorlapu sokkal kevesebbe kerül, mint a fodrásznő és a hónap végével is található. Talán nincs minden gyakorlati haszon nélkül az a tanulság se, amivei a fogolymadár szolgál. A hím fogoly oly borzasztó szenvedélyes természetű, hogyha egy másik him foglyot Iát, annak mingyárí be akarja verni a fejét. Tehát a fogolyfogásnak igen egyszerű módja van. Fog az ember egy tükröt és elindul vele foglyot keresni. Ha talál, akkor elébe tartja a tükröt, a fogoly meglátja benne magát és mivel azt hiszi, hogy az egy másik him, neki szalad a tükörnek és betöri rajta a saját fejét. Ha pedig nőstény foglyot talál az ember, az rögtön elkezd kacérkodni a tükörfogollyai;és amikor meglapul neki, az ember kézzel meglóghatja. Érdemes tudomást venni a hollónak arról a tulajdonságáról is, hogy ha nagyon megszokja a dögssasot, akkor semmiféle szép szagot el nem bir és ha például istenfát szagoltatnak vele, attól menten fölfordul, amiben az a jó, hogy többet nem hordja el a csirkét. (Politikusok figyelmébe.) Hát az ölyvről ki tudta idáig, hogy milyen okos nemzetgazdász, holott természetrajzi tankönyveink rablólovag hirébe keverték ? Hideg téli este az ölyv fog egy verebecskét, amelyről tudnivaló, hogy igen meleg természetű teremtése az Istennek. Az ölyv nem is azért fogja meg a verebet, mintha