Délmagyarország, 1925. december (1. évfolyam, 157-180. szám)
1925-12-08 / 163. szám
6 ÜKLMAGYARORSZAÜ 191» december 8 la main gauche seule és Etude en forme de valse ban a hallgatóság igazi tetszéssel köszöntötte. Lucie Caffarét-nak mindjárt ezzel kellett volna kezdeni és ha propaganda céllal vannak, kizárólag a modern és legmodernebb franciákat kellett volna bemutatnia, hogy ne is jusson eszünkbe összehasonlításokat tenni. Nekünk volt Koesslerünk, van Dohnányink, Hubaynk, akik tanításukkal és tanítványaikkal világot hódítanak, mert a magyar müvészoktatást nemcsak ésszel, kézzel, hanem szívvel is vezetik. ^ L v. * A második bérlethirdetés. A szezon második bérlete a jövö héten kezdődik. A bérletárak változatlanul megmaradnak. A szinház vezetősége ma plakátokon hivja föl a közönséget, hogy minél nagyobb számban béreljenek. * Kovács Kató vendégjátéka. A tavalyi szezon dédelgetett primadonnája ezen a héten kétszer lép föl sikerei színhelyén, a szegedi színpadon Mindkét alkalommal egyik legsikerültebb alakításában, a .Marica grófnő* címszerepében lép mint vendég a szegedi közönség elé. Flölépte iránt msr is oly rendkívül érdeklődés nyilvánul meg az egész városban, hogy valósággal ostromolják a szinház jegypénztárát ezekre az előadásokra jegyekórt. * A Ré»l jó Budapest elsó mérsékelt helyim délutáni előadása. A szezon első nagy operett slágere ma délután mérsékelt helyárakkal kerül színre. A főszerepekben ez alkalommal is Gábor Mara, Trillap Ilonka, Faith Giza, Fenyves, Sugár, Faludi, Bilicsi és Rogoz képességeik legjavát nyújtják. * A Tél) ballada. A szerdai bemutatót teljes fölkészültséggel várja a szinház prózai személyz:te. Ger. hard Hauptmann kiváló alkalmat nyújt a szereplő színészeknek nagyszerű alakításokra. A mindvégig izgalmas cselekményü színmű Losonczy Dezső misztikus zenéjével már előre is nagy sikert biztosítanak a darabnak. Lagerlöf Selma .Arne ur kincse* cimü regényének tökéletes dramatizálása A .Téli ballada*, amelyet jogosan a modern színpadi irodalom egyik legragyogóbb alkotásának tekinthetünk. A dráma főszerepeit Kaszab Anna, Harsányi (a darab rendezője), Baróthy, Szentiványi, Herczeg. Scarry, Lányi S. Ilona, Madarassy, Gonda, Falus, Rogoz, Gárdonyi, Bilicsi, Csordás játszák. * Csütörtökön délután rendxivül mérsékelt helyárakkal: Kovács Kató vendégfölléptével: .Marica grófnő*. * Az Orlow. Az utóbbi évek egyik legnagyobb sikerű operettje, amely nemceak zenéjével, nanem értékes, hangulatos és egységes meséjével messze túlszárnyalta az, összes operetteket, pénteken este kerül a városi szinház színpadira. Szentiványi Béla rendező vezetése mellett folynak a próbák és Kolbay Ildikó, Gábor Mara, Feleki Klári, Fenyves, Delly, Szentiványi, Herczeg Bilicsi, Faludi és Rogoz fáradságot nem kímélve fáradoznak a siker biztosítása érdekében. .Az Orlow* egyelőre péntek, szombat, vasárnap, hétfőn és kedden este van műsorra tűzve, de előreláthatólag a jövö hét többi estéjét is dominálni fogja. . Szombaton délután ifjúsági előadás: „Cyrano de Bergerec*. * Vasárnap délután mérsékelt helyárakkal: »A drótostót*. INGYEN kap minden vevő egy hímzett női inget vagy nadrágot, ki legalább 300.000 kor. értékű árut vásárol divatáruházában, {Széchenyi tér 13, Barcsay-patika mellett), hol az összes raktáron levő áruk mélyen leszállított árban kerülnek eladásra. Föld és házbirtokok ! A város körüli fekete fUldek 1—5 holdas darabokban, kisebb-nagyobb tanyás birtokok, szatymazi ttcölOk, nagyobb vidéki bérlelek, magán is bérházak a város minden résziben, 4i> mii.-tói feljebb, ürestelkek, üzletek. P oti.il/ Antal nyuK állpt. tanácsos ingatlanfor. irodája BiríR «Iliül Szeneden, Attila u. 7. Teleion 5-69 és 13-«. Fizessen elő a Délmagyarországra! WII /O Kedd. Róm. kai. és protestáns Mária sz. fog. QOr kai. Katalin. Nap kel 7 óra 35 tértkor, nyugszik 4 óra 9 perckor. Somogyi-könyvtár zárva, Muzeum nyitva délelőtt tO—l-ig. Egyetemi könyvtár vasár- és ünnepnap zárva van. A színházi előadások délután fél 4 és este fél 8 órakor kezdődnek. Szegeden a gyógyszertárak közül szolgálatot tartanak: Gerle Jenő Klauzál tér 3 (telefon 359), Gergely Jenő Nossuth Lajos sugárut 31 (telefon 62), dr. Löbl Imre Uizella tér 5 (telefon 819), Moldvány Lajos Újszeged (telefon 846), Nyilassv Ágoston Szilién sugárut 11. Nyitás reggel fél 8, zárás este fél 7 órakor. — A keddi ünnep miatt a Délmagyarország legközelebbi száma csütörtökön, a rendes időben jelenik meg. — Revízió alá veszik az erdélyi magyar földbirtokosok földjeinek hiaijátitáaát. Bukarestből jelenlik: A román kormány utasította az összes agrárbízotlságotat, hogy vegyék rcvizió alá az erdélyi magyar nagybirtokosok földjeinek kisajátítását, igyekezzenek méltányosak tenni, az árakat pedig terjesszék föl a bukaresti legfölsöbb agrárbizollsághoz. ftrga lapja ezzel kapcsolatban azl állítja, hogy a kormány titokban megegyezést kötött az erdélyi Magyar Párttal. — Hir Györgynek le kall tenni« nemzetgyűlési mandátumát. Budapestről jeentik: Dr. Trtbasx Gábor törvényszéki biró a mai napon hivatalos közleményt adott ki, amelyben közli, hogy Hlr György nemze gyűlési képviseö csődönkivüli kéiyszeregyezségi ügyében az eljárást megszüntette, mert Hir György az eljárás előzetes költségeit birói fölhívás ellenére nem helyezte letétbe és mert a tárgyaláson, amelyre személyes megjelenés kötelezettségével kapott idézést, meg sem jelent. Ez a hirdetmény a csödönkivüii kényszeregyezségi eljárás utolsó aklusa, amely uán most az ügy iratai a csődbírósághoz kerülnek, amely Hlr György nemzetgyűlést képviselő ellen megindítja az eljárást. Amennyiben a történtek ulán Hir György ellen a csődöt elrendelik, mandátumát automatikusan elveszti. — Vass Andris meghall. Hétfőn kélő este az a hir terjedt el a vátoiban, hogy Vass András téglagyáros, földbirtokos, a törvényhatósági bizottságnak egyik ismert tagja, váratlanul elhunyt. Vass András etös, egészséges ember volt, javakorbeli férfi és halálának hire nagy megdöbbenést, részvétet keltelt. Az igaii szegedi típusa, vagyonos polgár — megbecsült, tekintélyes ember volt, néhány éve egyik lörtszvényese a Belváioai Mozinak és vezetölagji a részvénytársaság igazgalóaágának. A tevékeny ember Köztiszteletben állott és váratlan halálát mélyen sajtolt családján kivfll is sokan gyászolják. — A szegedi Mnnkásdalkör hangverseny«. A szegedi általános Munkásdalkör vasárnap délelőtt Hz órakor jól sikerüli nivós dalversenyt rendezett a Belvárosi moziban a budapesti Haladás dalkör közreműködésével. A két munkásdalkör mérkőzését telt ház hallgatta végig. A kél dalkör Hoffmann Endre és Jászapáti Kaizás Gyula karnagyok vezénylése melett Grieg, Pogatichnigg, Révfy Huber, Bescbnitt, Daakó, Adams Geneé és dr. Uj|-dalokat adott elő mindvégig nagy, megérdemelt sikerrel. A sikerben nagy része volt Jahász Gyulának, aki szellemesen konferált az egyes számok közöli. — Vizűm Romániába. Budapestről jelentik: A budapesti román követség figyelmezteti mindazokat, akik a karácsonyi ünnepekre Romániába akarnak utazni, hogy vízumkérelmeiket csak akkor ludja kellő időben elin'ézni, ha a felek lehetőleg már december 10 ike előtt benyújtják eziránti kérelmeiket. — Az ni csongrádmegyei főispán beiktatása. Szombaton volt Szentesen ifj. Madarassy Gábornak, Csongrád vármegye újonnan kinevezett főispánjának ünnepélyes beiktatása. Az installációs közgyűlésen az nj főispán természetesen nagyobb beszédet tarlóit. Legelső kötelességemnek ismerem, mondta a többi közölt, a jogos és igazságos agrárérdekeknek minden téren való érvényél elöiegileni. A kisgazdatársadalommal való jóviszonyt kiterjeszteni óhajtja az uj főispán, aki a szocializmusról jóhiszeműen, de laikus módon nyilatkozott, majd ezeket mondta: — A haza megmentését vallásos, keresztény és nemzeti alapon gondolom megoldhatónak. Ennek az eszmének olyannak kell lenni, amely a szeretet jelét nyomja rá bélyegként mindenre, semmiféle felekezet jogait ne érintse, ne igyekezzék szétválasztani osztályokat és felekezeteket, hogy ne érezze itt magát senki idegennek, hancn |ó magyar hazafinak. u n J1A-J1A cipőáruház SZEGED Kelemen ucca 12. sz. Mielőtt cipős«0ks<4lcfét beszerzi, kérjük áras kirakatainkat megtekinteni. Olcsó occassió árusítás! Gqermik lack fűzős on nnn 11 cipők . . . pária oU.UUU K Női hócipő . pária 180.000 K Női box IÖZŐE cipő, schweizi gyártmány 35 37 240.000 K tüzős Pirii 260.000 K ban Férfi box cipő . . Nagy harianyavásár, olcsó árúaitáa, mig a készlet tart. ^ Kelmefestő üzem megnyitás! Tudomására hozom a n. é közönségnek, hogy Szentháromság ucca 12. szám alatt kelmefestő ás vegytisztiló Özemet nyitottam. Mindennemű kelmefestést és vegytisztitást szakszerűen, legjutányosabban készitek. Szives pártfogást kér tisztelettel 825 »ítél Hegedül János kelmefestő és vegytlsztitó. <5 O I PERZSA SZŐNYEGEK minden minőségben és nagyságban érkeztek. Domán Mihály és Fia 956 szőnyegáruháza Szeged, Kárász ucca 12. aa E és 02 Q7n\/rr na9y Választékban Nni T7rn és TÁRSÁNÁL UlUvLI olcsó áron kapható nULlLMl VAR U. 7.