Délmagyarország, 1925. december (1. évfolyam, 157-180. szám)
1925-12-29 / 178. szám
2 DELMAGYAROKSZAö 192* december 29 A jelentés körül hosszú vita indult meg, melyhez elsőnek Bitó Dezső szólt hozzá. Határozati javaslatban kérte, hogy mondja ki a kongresszus, hogy a párt az októberi forradalom vívmányainak megvalösitását tartja legközelebbi céljának és csak olyan pártokkal szövetkezzék, amely az októberi forradalom programját magáévá teszi. Stromfeld Aurél szintén azt hangoztatta, hogy a proleáriátus harcának, az októberi vívmányok érvényesítésére ke l irányulnia. Propper Sándor felszólalásában rámutatott arra, hogy a szociáldemokrata párt nem ax októberi, hanem a szociáldemokrata program ahpjdn áll. Kére, hogy a polgári pártokkal való együttműködés tekintetében ne kössék meg az uj pártvezetösée kezét. Szombatos Kéthly Anna beszéli elsőnek, aki a pénteken délután feiosz'atott nőkongressusoa történteket ismertette nagy felzuduUs közben. Rendőrök és detektívek csoportja fogadta a nőket — mondot'a Kéthly — s ő elsőnea mondott a nőkongresszuson beszédit. Radát re&dőfőlanácsos azonban tiltakozott! az ellen a kitétel ellen, hogy: Le a háborúvalI A Kéthly u án következő szónoktól. Lakk János élelmezési munkástól pedig a rendőrfőtanácsos megvonta a szót és egyben utasítást adott a gyűlés feloszlatására. A rendőrlegénység a feloszlatást meglehetősen kíméletlenül hajtó ta végre. Ezután Biró Dezső okolta meg péneti határozati javaslatiit az októbrizmussai kapcsolatban, mire Propper Sándor kijelentette, hogy élttkérdésekben feltétlenül szükséges a polgári pártokkal való együttműködés. A délelőtti tanácskozáson a pártvezetőség és a parlamenti frakció jelentését elfogadták öt ellenzéki szavazattal szemben. Vasarnap reggel a vidéki kiküldöttek szóltak a napirendhez, majd a választások következtek. Az uj pirtvezetőség tagjai leltek: Farkas István, Kabók Lijo3, Kéthly Anna, Schmidt Vilmos, Kttajka Lajos, Horoviiz Oíbor, Peyer Károly, Propper Sándor, Szakosíts Árpád, Takáa József és Vanczák János, tehít a régi vezetőséget választották meg. A vá asztál eredményének kihirdetése u án Kabók Lajos el,tök a kongresszus tanácskozásait berekesztette. Feloszlatták a szocialista nő kongresszust, mtrt tüntettek a háború clicn. Budapest, december 28. A siociá demokrata kongresszussal párhuzamosan ülésezett a nőmnnkások kongresszusa is az építőmunkások otthonában. A tárgyalás már izgatott hangulatban indult meg, meit a szónokok legnagyobbrésze Kéthly Anna ismeretet pacifista parlamenti beszédének hatása alatt állott és abba kapcsolta mondanivalóját. Azonban dr. Radák rendőrfőianácsos nem engedte meg azi a kitételt, hegy ,Le a háborúvall* ts valahányszor ezt használták a szónokok, vagy közbekiabáiták, mindannyiszor tiltakozott ax ellen. Végre a közvetlenül Kéthly Anna után következő sió nőktől, Lakk János élelmezéiési munkástól megvonta a szót a rendőrfőtanicsos és utasítási adott a terem kiürítésire. A kiürítés óriási zajban ás tuxul'tuózui jelenetek közt f jtlyt ie. A rendőrök erélyeset] léptek fel és amikor az egyik rendőr azt találta mondani, hogy a nők menjenek hiza vacsorát főzni, ez annvira felingerelte az amúgy is izgató t munkásnőket, hogy meg akarták verni a rendőrt, akit csak társai erilyes föllépése szabadított ki kellemetlen helyzetéből. A feloszlatott nögyűés tagjai átvonultak a régi képviselőházon ülésező pártkongresszusra, ahol nagy fSlháboroiás kelten az eset és nyomban megengedték, hogy a nőkongresszus szónokai itt mondhassák el beszédüket. A kereskedelemügyi miniszter elrendelte a szegedi kamarai választást. A szegedi kereskedelmi és iparkamara ujjialakulása. A szegedi kereskedelmi és iparkamara még ez év május havában bejelentette a kereskedelemügyi miniszternek, hqgy a kamarai választásokhoz szükséges névjegyzékek összeállításával elkészült és erre való hivatkozással kérte a választások elrendelését. Erre Walkó Lajos kereskedelemügyi miniszter a kamara székházának november végén történt felavatása alkalmával Ígéretet tett. A KA mara a kilátásba helyezett választási rendeletet karácsony másodnapján kapta meg. Egyidejűleg a miniszter leiratot intézett a kamarai kerület törvényhatóságaihoz is, amelyben ezeket felhívja a választások foganatosítására. A törvényhatóságokhoz intézett leirat mindenekelőtt megállapítja, hogy a mostani kamarai tagok nak a megbízatása lejárt. Ugyanezen rendetet értelmében a kamara alkerületei a következőleg alakitandók meg: Szeged 16 Iparos és 16 kereskedő, Hódmezővásárhely 2 iparos, 2 kereskedő, Szentes 2-2, Csongrád 1—1, Baja 2-2, Gyula 2—2, Békéscsaba 2—2, Szarvas l-l, Orosháza 1—1, Makó 2-2, Battonya l-l iparos és kereskedő. Szeged és Hódmezővásárhely önmagukban alkotnak egy választási körzetet, illetve alkerületet, Szenteshez hozzátartozik Csongrád vármegye mindszenti járása. Csongrádhoz a hasonnevű vármegye csongrádi és kiskundorozsmai járása, Bajához Bácsbodrog vármegye megmaradt részei, Gyulához Békés vármegye gyulai járása, Békéscsabához Békés vármegye békési és szeghalmi járása, Szarvas községhez Békés vármegye szarvasi és gyomai járása, Orosházához Békés vármegye orosházi járása, Makó városhoz Csanád vármegye központi és nagylaki járása, továbbá Torontál vármegye megmaradt részei, Battonya községhez Csanád vármegye battonyai és mezőkovácsházi járása és Arad vármegye megmaradt részei. Minden alkerület a rendes tagokkal egyenlő számú iparos és kereskedő póttagot is választ. Minthogy a legutolsó kamarai választások 1911ben történtek, szükségesnek látszik a választási eljárásnak főbb vonásokban való ismertetése. Mindenekelőtt a kamara irodája a községenkínt és betűrendben összeállított névjegyzékei alkerületenkint csoportosítva az illetékes törvényhatóságnak megküldi. Minden törvényhatóság közgyűlése három Iparos és három kereskedő tagból álló központi bizottságot választ, a bizottság elnökéül pedig egy törvényhatósági tisztviselőt delegál. Azokban a törvényhatóságokban, melyekben több alkeiület van, a központi bizottság a székhelyén kivül eső alkeiütetekre egy-egy albizottságot delegál. Az albizottságnak tagja két-két iparos és kereskedő, elnöke szintén törvényhatósági tisztviselő. A törvényhatósági jogú város, vagy megye a kamara által megküldölt választói névjegyzéket a központi bizottsághoz teszi át. Ahol csak egy kerület van, a névjegyzék revideálását maga a központi bizottság végzi, a megyékben a rájuk tartozó névjegyzékeket az albizottságok kapják meg. Ezek a bizottságok ellenőrzik, hogy a névjegyzékben csak olyan iparosok és kereskedők szerepeljenek, akik foglalkozásukat már legalább egy éve űzik. A nevek mellé a bizottságok tartoznak felfektetni egy rovatot azokról az iparosokról és kereskedőkről, akik mesterségüket már három éve gyakorolják. Ez a rovat azért fontos, mert kamarai taggá csak három éve önálló kereskeáő vagy iparos választható. Részvénytársaságok és szövetkezetek igazgatósági és felügyelő bizottsági tagjai a többi iparosokkal és kereskedőkkel egy elbírálás alá esnek. Elhaltak és elköltözöttek a névjegyzékből törlendők. Az igy átdolgozott névjegyzék az alkerület székhelyén nyolc napi közszemlére teendő ki. Ennek lejárta után további nyolc napon át bárkinek jogában áll a névjegyzék ellen írásban felszólalni, nevek törlését, vagy felvételét kérni. A felebbezések a megyékuen az alispánokhoz/ törvényhatósági városokban a tanácshoz intézendök. Ezeknek joga, illetőleg kötelessége a névjegyzékek kiigazítása. A véglegesített névjegyzék alapján a választás napját a központi bizottság tűzi ki. Megyékben a választás minden alkerületben ugyanazon napon foganatosítandó, de a kereskedők és iparosok mindenütt külön szavaznak, annyi kereskedőre, illetőleg iparosra, ahány az illető alkerület számára meg van állapítva. A szavazati jogot csak személyesen lehet gyakorolni, de tekintettel a megválasztandók számara, listát is lehet benyújtani A választás eredményéről az albizottságok a központi bizottságokat értesitik, mely a megválasztottakat záros határidő alatti nyilatkozattételre szólitja fel, hogy megválasztásukat elfogadj tk-e. Nem nyilatkozás beleegyezésnek tekintendő. Lnnek megtörténte után a kamara székhelyén kivül működő központi bizottságok a megválasztottak nevének közlése mellett a választási iratokat a kamara székhelyének központi bizottságához teszik át. Ez véglegesen összeállítja a kamarai tagok jegyzékét és a megválasztottakat alakuló ülésre hívja össze. Ez az ülés választja meg az uj kamara elnökét és két alelnökét. Az alakuló ülés jegyzőkönyvét a bizottság elnöke terjeszti jóváhagyás végett a kereskedelemügyi miniszterhez. A választásra vonatkozó összes irományok az alakuló ülés után a kamara irattárában helyezendők el. Az ülés után az uj elnökség a régitől átveszi a kamara ügyeinek vezetését. A kamarai választások elrendelésével kapcsolatosan Wimmer Fülöp kamarai elnök érdeklődésünkre a következőket mondta: — Mivel a kamara feloszlatása folytán az eddigi tagok megbízatása megszűnt, törvény szerint azonban a kamara vezetősége továbbra is és mindaddig az eddigi elnökség kezében marad, amig az uj elnökség megválasztva lesz és a mostani elnökség az ügyeket az uj elnökségnek átadja, nézetem szerint ezen így hivatalban maradó elnökségnek egyenesen erkölcsi kötelessége, \hogy a választásokat bizonyos magasabb elvi szempontokból irányítsa. — Ezen irányítást ugy képzelem, hogy az elnökség kiegészítve magát egyrészt az ipartestület, másrészt a kereskedők szövetségének elnökségével, lehetőleg odahat, hogy: 1. a megfelelő tagok megválasztása által az uj kamara nívója a lehető legmagasabb marad; 2. minden szakma megfelelően képviselve legyen, ajni a kamara által az évek folyamán eldöntendő kérdésekre nézve nagyon fontos és 3. lehetőleg oly tagok választassanak, akikről feltehető, hogy a kamarát az általa megoldandó kérdésekben tényleg támogatják és segitik, vagyis ugy a bizottsági, mint a teljes ülésekre eljárnak, sót egyes szakitérdésekben külön szakvéleménnyel a kamara rendelkezésére állanak. Ezen elvi irányításon kivül azonban a szorosan vett személyi kérdésekben legalább az én személyemet illetőleg abszolúte neutrális kivánok maradni, liegkevesbé sem befolyásolva az erre vonatkozó választási esélyeket, hisz ez engem egyik vagy másik általam tisztelt pályázóval csak ellentétbe hozhatna, amit természetesen kerülni kivánok. Dr. Tonelli Sándor kamarai főtitkár, akihez a választás technikai lebonyolítása dolgában intéztünk kérdést, a következőket mondotta: — A választási névjegyzékek a kamarában készen vannak és azokat a rendelet szerint csoportosítva még ebben az évben megküldjük az érdekelt törvényhatóságoknak. A törvényhatóságok és ezek között a helybeli iparosokat és kereskedőket legjobban érdeklő Szeged, a Januári közgyűlésen választhatják meg a központi bizottságot, amely három kereskedőből, három iparosból és tisztviselő-elnökből áll. l. — A központi bizottság munkája, ha az elnök Sietteti a működését, véleményem szerint Szegeden körülbelül egy hétig tarthat. Ezt követi nyolcnapi közszemlére kitétel és nyolcnapi felszólamlás! határidő, valamint a tanácsnál néhány nap, mig az esetleges felszólamlásokat elbírálja. Ehhez mindenesetre hozzá kell még számítani az egyes terminusok között egy-két napot az ügykezelés lebonyolítására, ugy hogy mindent figyelembe véve, Szegeden a 16 iparos és 16 kereskedő beltag, valamint ugyanannyi póttag választását a központi bizottság elnöke körülbelül február 15-20. közötti napok valamelyikére tűzheti ki. — A vidéken a. választási eljárás valamivel tovább fog tartani, mert a megyékben a központi bizottság mellett albizottságok is alakítandók mindazokon a helyeken, melyek kamarai tagokat delegálnak. Március eleje előtt a vidéken a választás nem igen lesz megejthető. Ha ez megtörtént, - a törvényhatóságok saját választási jegyzőkönyveiket Szeged város tanácsához teszik át és a szegedi választási elnök intézkedik az alakuló ülés összehívása iránt. Minthogy az ülés a meghivók kiküldésétől számított nyo'cadik napon tartható meg, ha minden jól megy, az uj kamara március 10-15. között kezdheti meg működését. Szomaházy István pert inditott a főváros ellen. (Budapesti tudósítónk ielefonfelentése.) Szomaházy István, a kiváló iró, aki tudvalevőleg az elmúlt héten s parlamentből |3vet elcsúszott és jobbkarját törte, a székesfőváros tanácsa ellen pert inditott, miután a fővárosnak kötelessége lett volna azt az utat homokoztatni. A népszerű iró orvosi költségeinek és elmulasztott irói honoráriumának megtérítését követeli. rr rr ELŐFIZETŐINK NYOMTATVÁNYRENDELÉSEKNÉL 10 SZÁZALÉK KEDVEZMÉNYBEN RÉSZESÜLNEK Kérjen árajánlatod Délmagyarország Hírlap- és Nyomdavállalat rt. Petőfi Sándor s.-ut 1. TeL 16-34 Sostarics és Tóth reklAmvállalata ns Hódmezővásárhely, IV., Andrássy u. 25. Készit vetítő lemezeket, plakát-, reklám-tervezéseket, üzleti és kirakati feliratokat.