Délmagyarország, 1925. december (1. évfolyam, 157-180. szám)

1925-12-25 / 177. szám

38 delmaqyarorszaq denkori végcélja — az emberhusvásár. A közeli napok egyikén az ide csekély távolságra eső Matarích nevü helységbe rán­dultam ki. Ennek a helységnek messze kiter­jedő termékeny területe volt valamikor Abbas Hilmi pasa egyiptomi khedivének (alkirálynak) a birtoka. Uralkodása idejében a khedive Kairóból saját részére külön sinpárt építtetett birtokára és udvari vonalának mozdonyát.igen sokszor maga vezette. Ebben a helységben van a világ legnagyobb struccmadár-tenyészdéje is. Körülbelül ötezer darabra rug a madáróriások száma, amelyek tetőnélküli falakból épült rekeszekben vannak itt tenyésztés céljából elhelyezve. A koppasz­tás idején aztán megjelennek az európai világvárosok disztollkereskedöi és a helyszínen szerzik be szükségletüket. Matarich-nek van egy históriai nevezetessége is. Az a fa, amelyik alatt — a biblia szerint — Szent József és Szűz Mária a kis Jézussal Egyiptomba való menekülésük alkalmával meg­pihentek. A csaknem kétezeresztendős fa lán­cokkal összekötött kőpillérekkel körülvett kis parkszerű térségen áll, amelyet fegyveres arabs őriz. Egy másik bibliai nevezetessége Kairónak — a Jákob kútja. Mély, szük sziklaüreg, mely a Mokkatam hegységnek a városba beszögelő és ellaposodó utolsó nyúlványára épített nagy angol erőd falain kivül fekszik. Ebbe az üregbe dobták állítólag Józsefet áruló test­vérei, hogy tőle szabaduljanak. Történelmi nevezetességű kincsekben bő­velkedik a kairói állami muzeum. Egész lé­gióját találjuk itt a Krisztus előtt 2-3000 esztendővel élt fáraók jól konzervált múmiái­nek. így többek között Ramses Fáraóé, ki a legemberségesebben uralkodott (Kr. e. 2400­ban), kifogástalan, jól megtartott és üvegszek­rényben őrzőtt múmiája is itt van elhelyezve. A fáraók sírjainak ásatásaiból származó érde­kes és értékes leletek — bronz és agyag­szobrocskák, skarabeuszok, fegyverek, éksze­rek, olajmécsesek stb., — amelyek számos egyforma példányban kerültek napvilágra, az állami muzeum külön elárusító osztályában 'Szabó LjTársa" cégnél Szeged, Feketesas u. 15. Megkezdődött a nagy karácsonyi olcsó ' ' • 9C9I« I la crépe de chine .... 140 ezer Ia japon selyem 85 ezer Köpenyselymek 240 ezer Selyem mintás marokén. 195 ezer Széles bársonyok .... 195 ezer Férfi öltönykelme .... 110 ezer Férfi télikabátkelme . . . 350 ezer Ia női köpenykelmék . 195 ezer Női himalája 270 ezer Sima eolinszövetek . . . 120 ezer Szines ruhaflanell .... 26 ezer Zsinórbarchetek 29 ezer Abroszok 90 ezer Törülközők 21 ezer Szines grenadinok.... 30 ezer vásárolni szándékozó régiség gyűjtőknek ren­delkezésre állnak. Egyik sétám alkalmával felünő plakát vonla magára figyelmemet. A francia és angolnyelvü tarka nagy nyomtatvány azt adta hirül a járó­kelőknek, hogy a „Gezirch Palace"-ban na­ponta cigányzenekar szórakoztatja a látogató közönséget. Mondanom sem kell, hogy mint a hazájától távol barangoló magyart, ez a hír­adás módfelett kíváncsivá tett. Még aznap délután megindultam a „füstös­képüek" felkeresésére. A »Gezirch Palace" a Nilus túlsó oldalán, pálmákkal diszes park­ban áll. A dúsan aranyozolt, mórstilü árká­dokkal körülszegélyezett pompás palota va­lamikor az egyik khedivének volt háreme. Az árkádok alalti tágas terraszok csaknem telve voltak előkelő vendégekkel, de első pillan­tásra észrevettem, hogy ez a „comme il faut" közönség nem az idegenekből, hanem az állandóan itt lakó diplomáciai és magasabb katonatiszti körökből rekrutárolódott. A hét személyből álló cigányzenekar tagjai, akiknek tőszomszédságában helyezkedtem el, fekete nadrágba és vörös, spencerszerü rövid kabát­kába voltak bujtatva. Mikor az egymásközti beszélgetésüket figyelni kezdtem, kiderült, hogy a vöröskabátos muzsikosok nem cigá­nyok, hanem — olaszok voltak, A „Gezizeh Palace" előtt van a végállo­mása annak a villamosvasutnak, amely kive­zet a gizehi pyramisokhoz. A körülbelül fél­óráig tartó ut szántóföldek között vezet és megkapó az a látvány, amelyet a téli hóna­pokban mezei virágokban pompázó rétek nyúj­tanak. Egyiptomban ugyanis — hála a Nilus zsíros, termékenyítő iszapjának — háromszor aratnak az esztendőben, természetesen min­dig más-más veteméRyből. Gizeh falunál, ott, ahol a villamosnak a pyramisok felöli végpontja van, megszűnik a Nilus deltájának termőföldje és kezdődik a — sivatag. Körülbelül harminc percig tartó, bokán jóval felül érő forró homokban való gázolás után megérkezünk a gúlák legnagyobbikához — a Cheops pyramishoz. Ennek a lépcsőze­tesen épült gúlának az elkészítése — régi feljegyzések szerint — százezer rabszolgaerő felhasználásával három évig tartott. A pyramis nem nyúlik éles szögbe, a csúcsa csonka. Ottani verziók szerint a Cheops pyramis meg­csonkítása Napoleon müve, aki az egyiptomi hadjárata alkalmával felfuvalkodott gőgjében azt a kívánságát fejezte ki, hogy reggelijét a pyramis tetején akarja elfogyasztani. Hogy a nagy pozőrnek ezt a kívánságát teljesíthes­sék, a pyramis csúcsának lehordásávaí platt­formot készítettek, megcsonkítva igy a több­ezer esztendős emlékmüvet. A Cheops pyramistól csekély távolságra emelkedik a sivatag homokjából Egyiptom másik híressége, az ugyancsak terméskőből faragott — Sphynx. Méreteiben ez a fél-állat fél-női szobormű elég terjedelmes. Jelenlétem­bem egy angol katonai század, elhelyezkedve a szobron, lefényképeztette magát. Exaltált angol nők (leginkább fiatal özve­gyek) egyiptomi tartózkodásuk alatt ujabban az üdülésnek egészen újszerű, mondhatni bizarr változatának hódolnak. Megunva a pom­pás kairói szállodák előkelő, európai fogal­makat is felülmúló kényelmét, felkerekednek és tevét bérelve, kilovagolnak nagyobb távol­ságra eső s a sivatagon kunyhókban és sát­rakban élő szegénysorsu arabsok közé. Le­mondva megszokott kényelmükről, itt élnek napokon, sőt heteken át egy fedél alatt a szegénysorsu arab fellahok közt. Egy kairói francia lap a „spleen"-esnek és hidegvérünek ismert angol nők eme szokatlan, újszerű kedvtelésére ezt a nem minden malicia és szatíra nélkül való találó viccet tálalja fel olvasóinak Az egyik előkelő kairói szálloda terraszán két francia beszélget: Az egyik: Mégis csak furcsa, hogy ujabban az arabs anyák fehér gyermekeket szülnek. A másik: Ezen egyáltalán nincs mit csodálni azóta, mióta az angol ladyk oly előszeretettel időznek a sivatagban a fellahok közt. Tehát mint minden üdülőhelynek, Egyiptom­nak is megvan a maga különlegessége. Elképzelhetetlenül erősítő hatással van az emberi szervezetre ez a jó, száraz és fölölte tiszta sivataglevegő. Pazar konforttal és raffi­nált luxussal berendezett palota, a „Mena— House'-szálló áll ma ezen a helyen, ahol ecember 25. valamikor, többezer esztendővel ezelőtt száz meg százezernyi rabszolga görnyedt egymás­hoz láncolva, bálványimádó fáraók pillanatnyi szeszélyeinek dobva oda életüket. A sivatag edző levegőjével azonos gyó­gyító faktor a sivatag homokja is. A Kairólól vasúton egy óra alatt elérhető Helouan nevű, kénforrásokban bővelkedő gyógyhely körüli sivatagban sűrűn látni reumás benszülölteket, amint nyakig a forró homokba temetkezve, igyekeznek a kinzó betegségtől szabadulni. Ezt a terhes, de egyébként eredményes kúrát az utóbbi években mér az európaiak is űzik. Többhónapos itttartózkodásom alatt felkeres­tem a felső nilusmenti, a királysírok melleit fekvő bájos Luxort, amelyet az idegeneknek leginkább az a józan része szokott felkeresni, akik kerülve a zajos és fényűzést fitogtató, európaiaktól hemzsegő afrikai metropolist, Kairót, inkább egészségük helyreállítása vé­gett jönnek a fáraók országába. Néhány napi nyugalmas, jóleső pihenés után visszatérve Kairóba Ismailia és Port-Said érintésével a román tengerhajózási társaság „Principesa Maria" nevü gyorsgőzösével, te­hát ugyanazzal a hajóval, amelynek fedélzetén néhai IV. Károly király tette meg — Galac­tól Konstantinápolyig — száműzetése alkal­mából utazásának egy részét. Konstancán át visszatértem Magyarországba. Meghűlésemnek már nyoma sincs! Gyorsan és biztosan elmúlt föoyefc Aspirin tablettáinak használata folytán. Ügyeljünk a zöld papirszallagrat Liszkayné hölgyfodrászati szalonja Kölcsey ucca 12., Reök-palota. Specialista a Henna-haj festésben. Manikűr és kozmetika. Sikeres szeplő és májfolt eltávolí­tás. Legújabb hajmunkák és legmodernebb haj vágások Igen előnyős napi és havi bérlet­rendszer. Állandó vendégeknek 25°/0 árenged­mény. Kitűnő uj munkaerő fővárosi prakszissal. 511 rt HAflA cipőáruház SZEGED Kelemen ucca 12. sz. Mltlőt! cip6»x0ks«*lttéf beszerzi, kérJOk Aras ki­rakatainkat mtjtvkinrtii. Olcsó occassió árusítási Guermtk Iack Iuzős on flilfl 11 cipők ... pária oU.UUU K Női hócipő . párja 180.000 K Női box IÜZÖE cipő, schweizl gutrtmánij 35/37 nu«<H-240.000 K 260.000 K ban Férfi box cipő . . ____ Nagy hatri«nyavá»ar, olcsó árúsitás, míg a készlet tart. №0 tüzős párja <i j ENYHE., BIZTOS. CíVORS i CSOKOLÁDÉS HASHAJTŐ' ' ÓVAKODJUNK AZ UTÁNZATOKTÓL;^

Next

/
Thumbnails
Contents