Délmagyarország, 1925. szeptember (1. évfolyam, 82-106. szám)

1925-09-06 / 87. szám

DBLMAOYARORSZAQ 1925 szeptember 6. A Délmagyarország a demokráciáért harcot, fegyvere a függetlenség és szókimondás, hátvédje a közönség támogatása. Ifa 1U -1U. H- 1i> n Örökösödési furfang egy városi bérparcella körül. r Az örökösök ravaszkodásaiió! sok tragédiát és komédiát irtak már össze a világ, illetve az örökösödési jog megteremtése óta. Az élet kimeríthetetlen témaraktár ebből a szempontból, a raktárkészlet sohasem csökken, sőt állaudóan gyarapodik. Mindig van uj termés és az uj érmésén mi dig észlelhető valami olyan változat, amely a régebbiekből hiányzott. Az emberi elme, különösen az .Örökös" ember elméje nagyon fu fangos, ami egészen természetes jelenség, mert hiszen az emberi találékonyság mai fokát legalább száz percent erejéig a vagyonszerzés vágyának kö3zöiheti, Ez a hatalmas, mindent betöltő és mindent motiváló vágy, szenvedély, vagy öiztön mozgatja a világot, teremt és pusziit birodalmakat, szüli a háborút és a békét és — ne vegyék roBsz néven a romatikusok — még a szerelmet is irányítja. A jusséri gyilkolnak legkönnyebben az emberek, bicskával, revolverrel, bal ával, vagy pörre', aszerint, kinek milyen a természete. Sokszor annyi pénzt, energiát áldoznak az örökség megszerzéseért hadakozó örökösök, hogy azzal az örökségnél jóval nagyobb értéket is termelhettek vona. De hál az is az ember alaptermészetéhez tartozik, hogy szívsebben kap a kész ulán, ha fáradságosaobá válik is a megszerzése. Az ilyen emberekkel komédiát játszat az élet, azokkal pedig, akik radikálisan, lehetőleg egyetlen fizikai mozdulattal kivánják félretolni az akadályokat, véres tragédiát Furcsa örökösödési história került a napokban a város tanácsa elé. Természetesen bérfíldről van szó benne, he yesebben tlz hold városi föld haszonbérleti szerződéséről. Feísötanyán, a város egyik bétfOldtömbjén élt egy Nagy Is.ván nevű zsellér. Az apja is ott élt már, a nagyapja ie. Valószínűleg vala menynyit Nagy Istvánnak hívtak és talán ezért nem keveredett ki egyikük sem a szomorú zsellérsorból. Sok volt az árenda, vagy sok volt a gyerek, vagy rossz volt a termés. Kerek egy esztendővel ezelőtt a kérdéses Nagy István megunta a földi robo'ot, lefeküdt a kuckóba, magára húzta az öreg subát és szépen, csendeaen, ahogyan illik az olyan agyondolgozott öreg zsellérnek, meghalt. Öt gyerek maradt utána — a legidősebbet szintén Istvánnak hívják — éi tíz hold városi föld bérlete. Ifjabb Nagy Istvln valószínűleg a legszorgalmasabb az öt közül, már régen elvált a famíliától. Tizenöt esztendővel ezelőtt, pontosan 1909 ben beállt az árverezők közé és kifogott egy tlz holdas várost bérföld parcellát a moga számára. Megnősült, kis tanyaházat épite t, vertfalut és nádfödelűt és serdülőkké nevelte föl gyerekeit, akik között jílen volt már a legifjabb NBgy István is. Amikor meghalt az idősb Nagy István, ifj Nagy István apja és a legifjabb Nagy Is'ván nagyapja, a testvérek és unokák annak rendje és módja szerint megsiratták és eltenették. A gazdátlan porián megitták a gyászolók a maradék bort és barátságosan elbeszélgettek az elköl özö.t öreg zsellér jelenték elen, eseménymentes életéről. Mikor kiürültek a poharak, elvált: k. Ez volt az utolsó barátságos aktus közöttük, mert másnap már megindult a testvérharc az örökségért, a jussért. Ifjabb Nagy István, aki már most idősebb Nagy Istvánná lépett elő, nem sokat törődött a többiek civakodásával, visszavonult a saját portájára és kinevezte fiát, legifjabb Nagy Istvánt, ifjabb Nagy Istvánná. Teltek mu'tak a nepok ugy, mint azelőtt. Egyik sem hozott mást, mint a többi. Egyster bezörgetett a rémület a nádföd :lü tanyaház apró ablakán. Hivatalos irást hozott a kézbesítő a város nagytekintetü tanácsától. Az Írásból azt olvasta ki Nagy István, hogy meg kell osztania tiz ho d >s bérletét négy teslvérjével, mert az elhalt édesapa hagyatéka — végrendelet hiányában — egyenlően osztandó fel az örökösök kö.ölt. Nagy István eleinte nem ér ette a dolgot sehogysem. Fiskálishoz ment, akinek megmutatta az irást és elpanaszolta bánatát. A fiskális u ánajárt ügyének és beadványt szerkesztett a tanácshoz. Megírta benne, hogy téred 5s forog fenn, mert Nagy István tlz holdas bérlete nem tartozik az elhalt Nagy István hagyatékához. Kérte tehát a tévedésen alapuló tanácsi határozat megsemmisítését. A tanáca vizsgálatot tattolt. Kiderült, hogy Nagy litvánnak tgoza van, tökéletes igazsága, Keszler Józsefről. Irta: Juhász Gyula. Most olvasom as ujaágban, hogy már nyolcvan éves. Hiába, öregszem. Mert róla nem tudom elhinni, hogy megöregedett. Qondolom, fiatal korában is öreg Keszinek hívták már, akik ismerték és sierették, (mindenki szerette öt, ciak némely pesti helyi szerzők nem, hiszen BJ ii házi kritikus volt ős igen szellemes kiszólásokkal fűszerezte a főpróbák izgalmait és unalmait; ás idősebb korában is örökké fiatal maradt, javíthatatlanul szellemes, elmés, nemes bohém. Nekünk az egyetemen legkedvesebb tanárunk volt. Nem mondom, hogy legnépszerűbb, mert csak heten-nyolcan hallgattuk rendszeresen, de mi axután áhítattal hallgattuk, ha csak szerét tehettük. As ö tudománya nem volt kötelező tantárgyam, mint például a finnugor nyelvészet, vagy a neveléstörténet, de a nyo'caa számú tanterem francia irodalmi óráin mindig pontosan megjelentem. (Nem ugy, mint Békéli Rémig prelegálásain. A szigorú pap egyszer nagyongmegnézett, mielőtt az indexemet aláirta. — Magát nem igen láttam — mondotta morózusan. — Kérem szépen, nekem olyan közönséges turáni koponyám van, nem tetszett megjegyezni. Ez hatott és az index aláíratott.) De gyerünk vissza az öreg Keszi ó áira. Ott ültünk Babits Mihállyal, Kosztolányi Dexsővel és más költő és tanárjelölttel és nem jegyeztünk, mert kár lett volna elszalajtani egyetlen röpke élcet, találó ötletet, pattogó eppigrammatikus élt is Keszler József csevegéseiből. Mert csevegett ez a diresnaju, kedves, bölcs ember, ahogy csak a franciák fudnak, valódi causerte volt az előadása, akár Sainte Beuve, vagy Sircey (aki bizonyára mestere vol) történeti és kritikai munkái. Hogy ismerte ez az egyetemi lector (mert hiszen nem volt ö egyetemi tanár, ahhoz doktorátus is kell, meg sok minden egyéb) a francia irodalmat a legrégibb időktől napjainkig 1 Mintha személyesen ismerte volna a régi nagyokat, mert bizony az uj nagyokat csakugyan így ismerte, ö még ott alt Viclor Hugó zsámolya előtt a Cénacle híres estéin, kezet csókolt a szellem nagy párisi fejedelmének és hallgatta a zsörtölődő öreg oroszlánt, amint Sarah Bernhrdnak duruzsolt. De a régiek is mind olyan közel voltak szivéhez és elméjéhez. Mennyi megértéssel és szeretettel beszélt a nagy Johannes Calfinut utolaó óráinak megrendítő hitéről, a pohos Rabelaisről, akinek pogány derűjét titokban irigyeltük, Mon Luc generális emlékiratairól, Bernard PaUssy művéről, a zseniális Chamfort bölcs mondásairól. (A szerelem két epidermis érintkezése és két fantázia kicserélése — mondotta Chamfort és az öreg Keizi fanyar mosollyal tette hozzá: Ennél okosabbat ebben a dologban azóta se tudunk.) Micsoda gyönyörűséggel és miijén hatásosan tudott olvasni francia verseket 1 Ilyenkor csakugyan elhittük, fiatal tkások, kezdő forradalmárok, hogy Viclor Hugó csakugyan az a titán, akinek ö gondolja. (Nekünk akkor Komjáthy Jenő volt a reveláció, talán aaért is, mert magyar volt, félreismert volt, elfeledett és mi fedeztük fel, egy nappal Ady elölt.) Sokszor megkérdeztük az öreg Készít, mi a véleménye a Nemzeti Színház legújabb magyar újdonságáról ? — Hát olvastátok a kritikámat az újságban? — ütötte volna el a felelelet. — De mi a véleményére vágjunk kíváncsiak, tanár ur —, válaszoltunk és nen tágilottunk. Egysier éppen Farkai Pál Olgájáról volt szó. de a bajon csak a törvény segUhet, a bíróság. Mert hát az a ravasz furfang történi, hogy ax elhalt Nagy István örököset beszavatolták a hagyatékba — így mondják hivatalosan is — ax élő Nagy István saját külön bérletét ii, felhasználva azt a megtévesztési lehetőséget, amelyei az elhalt apa él az élő fiu azonos neve nyújt. Utasította tehát a tanács az élő Nagy Istvánt, hogy forduljon a biróságbor és a bíróság jogerős Ítéletét mu'assa majd be, majd annak alapján visszakapja b!rletét. Nagy látván meg is fogadta a tanácsot éa a biróság neki adott igazat. Olyan Ítéletet mondott, amely megállapítja, hogy az örökösök részéről Nagy István kárára a hagyaték felvételénél jogtalan beszavatolás történt. Az itélet a tanács elé került és a tanács most kimondotfa, hogy korábbi téves határozatát megsemmisíti és a tiz holdas bérföld parcella bérletébe visszahelyezi az onnan kiravaszkodott Nagy Istvánt. A furfangos örökölök így mégis csak lemaradtak. Magyar László. WILHELM ELLA iparművészen fanlolt/amal szeptemberben megkezdődnek. Tananyag lámpaernyő készités, bőrmunka, batik, fémdomboritás, perzsoszőnyeg, gobelinszövéí, velencei és halasi csipke és mindennemű kézimunka. 39 lelenlkezés Petőfi Sándor sugárul 14. szám alatt. Hatóságilag engedélyezett Butorraktárkiárusitás! Üzletem feloszlása folytán raktáromon lévő összes háló, ebédlő és uriszalon bu'orokat Jutányosán kiárusítom. 12) Braun Mihály ucc, Umiú, «telet olcsó árban Wiper Testvéreméi vásárolhat, Kárász ucca 10. (A halottak, irók éa darabok, milyen gyorsan uwgolnak a feledésbe.) — Hát becsületes, tisztességes dolog. Szociális érzék van benne. Oondoltam, meg kell dicsérni ezt a szegény fiatalembert. Bixonyosan sokat nyomorog. Még talán fekete kávéra se telik neki. Azután kitapsollsk egy elegáns urat, akiben a Wolfner fiúra ismertem. Qmdoltam, meg kell dicsérni ezt a gazdag gyereket, aki ilyen bátran harcol a társadalmi igazságtalanságok ellen. No, most már tudjátok, hogy mi a véleményem a darabjáról. Most már tudtuk. És azt is tudtuk, hogy Keszler József nem csupán rengeteget tud, de hogy jó ember is. Az egyik hallgatójának nem voit rendes télikabátja. A kővetkező órán már volt neki. Az öreg Keszi garderóbjából került ki. Aki óra után hazakísérte, azl bevitte ga cukrászdába és megetette. (Uzsonnának mondotta a mester, vacsorának gondolta a tanítvány.) Egyszer óriási bukás volt a Nemzetiben. Ax író politikus (egyébként politikus csizmadia) darabjáról beszélgettünk. — Ugy van az, fiaim — fejezte be a kivégzést Keszler József —, hogy ha valaki minálunk nem tud irni, még mindig elmehet — írónak. (Mintha egynéme y szegedi helyi szerzőre is gondolt volna az öreg Keszi.) Most nyolcvan esztendős leit. Hiába, öregszem. És eszembe jut, amit Mirabeauról magyarázott Mirabeiu halála napján két polgártárs találkozik az uccán. — Milyen szép idő van ma, — kezdi az egyik, amint illik és szokás. — De Mirabeiu halott! — feleli rá a másik meghatottan. Milyen szép idő van néhai Milyen szép idői És Inay múlik, hogy tűnik,hogy megöregszünk 1 — De hol van a tavalyi hó? — ahogy Józsi bátyánk régi költője mondja.