Délmagyarország, 1925. augusztus (1. évfolyam, 60-81. szám)
1925-08-13 / 69. szám
Ara 2000 korona. MAGYARORSZÁG &ЬЮ5&В5 Szeged, 1925 augusztus 13, CSÜTÖRTÖK Eietizrtt»! árak : Efy bônapra hrlybtn «UOI kor, Biu)ap«lm a. , JIin Jra h(t4uInap aU) kl„ korona. I. tvfolyair, • rr Mesdames et messieurs, faites vos jeux! Lux-e Játékkaszinó Magyarországon, van nem len. Ex a kérdés foglalkoztaija három hit óta egy olyan ortzágban a közvéleményt, ahol vagyonok nizlak el éi családok menlek tönkre a kártyán és akol a legelőkelőbb társadalmi egyei öleteknek amúgy is privilégiumuk a nagyban való kártyásás és tiltctl szerencseiálék. Egy képes Isp a mnlt héten egéss lénykép-to'ozilot közölt a bedtpesti Ksiácton,! pslotáról, amelyet véleménye szerint még ss Úristen is arrs teremtett, hogy játékkal zinó legyen belőle. Ugyanskkor Budspeslen járt Srpron varosának a depntációjs és a nemzetnek hozott áldozst felében ait kerte, hogy hs már less jálékkissinó, Sopronnak adják odi, hogy pangó kereskedelmét és iparát nétrileg fellendítsék. A kaszinó körtl megindult a vita pro és konlrs. Úgynevezett komoly nemzelgaadák azt mondC lk, hogy félre kell lenni az álszentesedést és kizárálsg gazdasági ssemponiból kell vizsgálni- a kérdést. A [átékksninó idegenforgalmat jelent, a játékkaszinó pénzt hoz ss országbs, s játékkaszinó engedményesei palotákat, szállodákat épitenek, autóutak létesítésére kötelezik msgukat, szóval ők hozzák a tökéletes boldogságot ebbe a lerongyolt országbs. A kaszinó kérdésérfil az önkénles és megfizetett szakértőkön kivöl nyilatkoztak egyes kiváló állású izemélyiségek is, kOstflk legeliőiorbsn Vass József helyettes miniszterelnök, aki kijelentette a soproni küldöttségnek, hogy a kormány lelkiismeretesen meg fogja viasgálni a játékksszinó ügyét és igenlő döntés esetén méltányos elbírálásban fogja részesíteni Sopron városának a kérelmét. A helyettes miniszterelnök ntán két héttel, éppen tegnap megszólalt Vau József kflocsai nagyprépost, aktbcs senki ie ftrdult ugysn ebben s rettentő horderejű ügyben, de akinek a véleménye mégis s közeli nexusnál fogva, melyben a helyettes miniszterelnökhöz áll, bizonyos mértékig figyelembe veendő. Es a Vess József egyházi férfiú léiére kijelentette, hogy ö ugyan nem írja old a játékkaszinó engedélyezésére vonalkázó okiratot. Ha megszavazza a minisztertanács, irjs alá más. O mossa ketdL SÍ omnes consenttnnt ego non cont/adtea. Ha akarom zöket fölrakom. Bennünket nem kötnek ee zati, se egyházi szempontok, tehát . tan megmondhatjuk, hogy a játékkaszinót nem subád engedélyezni se Budapestre, se Sopronba, se az «érig»* semmiféle más városába. Ebben az állásfoglslátunkbsn pedig nem vödnek bennünket semmiféle hamis morális szempontok. Mi egyssertten a Józan éss tételeiből kiindulva állapítjuk meg, a y a játéka a azinó egyenes vcesedetolna Magyarország szempontjából. A tételünk beblzonyiltoa nagyon Is egyizerfl. Hol csináltak eddig s Wföldön játékksszinókst ? Ott, aWmdr volt nagy idegenforgalom. A (ósáfos kormányok modot akartak nyújtani a vsgyonos és nagypénzü idegeneknek, hogy egy kissé könnyítsenek ss erszénjük tartalmán. A cél tehát az, hogy az Idegenek hagyják a játékkaszinóban a pénziket. Kire a legjövedelmezőbb a játékkaszinó mOkOdéte? Feüétlenűl az engedményesekre, akiket röviden a bank elnevezéssel szoktak megtisztelni. Hs ezekhez a megállapi1 átokhoz hozzátesszük még, hogy a banktztbsdalom elnyeréséért kflllöldiek törteinek, skik Ötvenmillió í.ankot beruhizáit ígérnek és mindsn egyébre kötelezik magukat, akkor nagyon könnyen kialakul ennek az erkölcrnemeiiiö és vsgyongysrapitó in'ézménynek a közgazdasági berószkópje. Idegec forgalmat a játékkaszinó egymagában nem tud teremteni, meit az idrgenlorga'omnik van még ezer és egy más előfeltétele. Tiiz'a szállodák, legalább olyan árak, mint Európa kulturált nagy városi ibin és fütdőhelyein, ztklilás nélküli u'siís, udvarlestág a vámkezeléicél éi aUevélvizigálatnál és más ilyen iprótágok, tmelyekre alig néhány nap|a Szlerényi József és Rákoii Jenő rámutatlak. Ezek kellenek szidegenforgilomtoz. tzek nélkül nincs idegenforgalom és a Játékkaszinó esik jálékkitz'nó marad. Az ídrgen azonban, aki még ezen tlCfelléelek nélkci ia nagy Összegeket kinál a játékkaszinó konceiiziójáért, nem bo'ocd. Elienkizőleg tudja nagyon [ól, hogy mii csinál. A kaszinó jövedelmező üzlet mirid eég külföldiek nélkOl is. Csaks nemzeti fizetési mérlegre gyakorolt |elen őtége lesz más, mint Monté Cirlcban, Osiendében, vigy Trouvillebsn. A magyarok fogják otthagyni a pénzüket, hogy a bank elvigye idegenbe. Ez s magyarországi |álékbirknak minden kendőzístöl megfosztott, valóságos perspektívája. Az a kérdés, hogy ezt akarjuk e elérni, vagy sem. He nem, akkor arra kérjttk a tegnap nyilatkozott Vass József egyházi férfiúi, adja azt a tanácsot Vais József helyettes mlnlszterelniknek, hegy álljon a tarkára ét mondja meg nyiltsn: kertelés nélkül, hogy ebben sz országban pedig hatóságiiig engedéljezett kártyabarlangot még klubfotelekkel, luszterekkel és velencei tükrökkel sem cinálunk. Ne Írja alá az engedélyokiratot, de köste a tárcáját hozzá, hogy más se Uja alá, amíg ő miniszter. Ha pedig másként határoznának, amit hinni stm merünk, akkor tegyék fé're az álszemérmet és nyisiák rreg egyszerre a klubnik a kapuit. Mesdames et messieurs, faites vos Jeux. Fényes László vallomása Somogyi—Bacsó-féle gyilkossági ügyben. (Budapesti tudósttónk teU fonjelet tise.) A Somogyi—Bacsó gyilkol s/g ügyében ujabban az történt, hogy Fényes Lá zló, mint tudvalevő, hetekkel eztlőtt vidékre utazott, hogy ebben az Ogyten ujibb adatokat gyOj'sCn. Flnjetnek ez a munkája eredtténmel is járt. Moit aztán viiiziérkezett Budaptitre, de utjának eredményeiről a halóságok előtt semmiféle beszámolót nem tartott. A mai napon aztán Földes alezredes hadbíró megidézte Fényes Lászlót, mint Isnut. Fényes meg is jelent a honvédtői vényszék elölt, shol vallomást tett. Értesülésünk szerint azonban nem mondotta el telfes egészében azokat az adatokat, amelyeid t nyomozása során összegyűjtött, hanem csupán egyes részletekről adott tanúvallomást. A magyar törvények szerint ugyanis a tanú nem köteles oly dolgokról is vallani, amelyek esetleg az ő ellene való bűnvádi, eljárás folyamiba teleiéi eredményezhetik. -иÍUII Németországnak minden feltétel nélkül kell csatlakoznia a Népszövetséghez. London, augusztus ÍZ Jól informált körökben hangoztatják, hogy a francia és az angol külügyminiszter közOtt a tegnapi tanácskozáson a válasz jegyzék re nézve teljes megegyezés jOtt létre. A jegyzék azonban ideiglenes jellegügünek látszik, amennyiben egyetlen fölvetett kérdésre nézve sem tartalmaz konkrét állásfoglalást Az egyetlen pont, amire nézve határozott állásfoglalásra Jut ss, hogy Németországnak minden feltétel nélkül kell a Népszövetséghez csatlakozni. Politikai kötökben valósággal feltűnőnek mondják, hogy a francia válasz jegyzék tervezete, amelyről a kormány tObb tagját még tegnsp Informáltak, szinte szokatlan felületességgel szól a döntőbírósági szerződéstől 4» még a keleti határok kérdését Is alig áránál. A Daily TeUgroph diplomáciai tndólitója arról értesül, hogy&toadé« Chamberlain főleg taktikai kérdésekről állapodott meg. Eszerint Németországra bízzák, *ogy \t™álbl tdrey^antzve Szó tehet sr,6l, hegy Némelotasáf és a szövetséges országok miniizterei összeüljenek, vagy pedig, hogy szövetségi konferencia üljön Össze ss érdekelt hatalmak delegátusaival, ame'yek elé Németország javaslatokst terjesztett. A kezdeményezési teljesen NémCországrs akarják áthárítani, oly módon, hogy következő válaszjegyzéke helyen konkrét Jsvsstatokat terjesszen elő e szóbeli tárgyalásokra. A francia válaszJegyzék még az slapot sem jelöli meg, amelyen ezek a tárgyalások folynának, amiMI kedvező következtetéseket lehet levonni, hogy tudniillik a tárgyalások altpiára néne Németország és a sztvetségesek között nagy ellettétek nincsenek. Németországnak csnpán a Népszövetséghez való fiuétlm csatlakozás kérdésében kell magát alávetnie, mig a a tebbi kérdéssel Illetően ez angolfrancia felfogás nyilván az^hogy sz előzetes jcgyzékváüasok megérleltek a hetyzetet ás a siker reményében tehet a szóbeli tárgyalásokra áttérni. Ax az opUmisztikus hangalat, amely tegnap Londonban uralkodott, a lep szerint nem annyira as angol francia megegyezés kilátásainak szólt, minthogy ene nézve eleve sem voltak kétségek, hanem talán annak, hogy az összhaagban lévó angol-francia álláspont a szóbeli tárgyalásokon ösiieegyeztethei6 tetz a német felfogásul is. Londoo, suguszlus 12. Brland és Chamberlain megbeszéléséről a következő Jelentést tdták ki: A megbeszélések során teljes egyetértés akkull kl annak a válasznak megfogalmazása tekintetében, amelyé Franciaország a szövetséges hatalmakkal együtt fog Németországnak megadni A londoni megbeszélés nagymértékben hozzá játul ahhoz, hogy sieííesse sz .eseüegee elkövetkező megbeszélés megindulását, amelyből kifolyólag kézzelfogható és végleges eredmények várhalók. MTL Smith főbiztos elfogadta a földmivelésügyi tárca beruházási programját Budapest, tuguutus 12. A be uhá zási progranmk iz ejyes m nUztetí tálcákat érintő részeit tegnep kezdték le'árgyalni sz érdékeit minisztériumok Smiih Jeremiás népszövetségi Kbiztcsssl és a tegnapi nap folyamán már befejezést nyert a népjóléti minisztérium beruházási programjának letárgyalása. Ma délelőtt Smith Jeremiás főtizlos Mayer Jlnot földmiveléiOgyi miniszterrel folytatott hosszas ét beható tanácskozás', smely alkalommal a beruházási programnak a földmivelésügyi tárcát érintő részletei kerültek szóba. A tárgyaláson a földmivelésügyi minisztérium részéről Mayer minisz'eren hivat még Tahy Jakab államtitkár és Lickl Kátoly helyettes államtitkár, az állat enyész'ési osztály vezetö|e jelentek meg, de részlvett azon Bud János pénzűgyniniuter is. A több éráig tartó tanácskozás folyamán Smilh főbiztos a résztvevőkkel tefjrs egészében letárgyalta a földmivelétfgyi tárca beruházási programlát, amelyet magáévá telt é. jóváhagyott. Mayer János miriizter a főbiztossal folytatott tanácskozás u'án v'sszatért a ministtériumba, ahol a kora délutáni órákig dr. Schandl Károly földmivelésügyi államtitkárral folytatott hosszabb megbeszélést. A megbeszélésről egyébként a köveiket ő félhivatalos közleményt adták ki: — Ms délelőtt a pénzügyminisztériumban Smith Jeremiás népszövetségi főbiztos elnöklete slatt ssűkebbkörű megbeuéléi volt, sxelyen a földmiveléiOgyi tárca keretébe tartozó beruházási programot tárgyalták le. — A népszövetségi főbiztos mrgálIspilotts, hogy sz országban levő vízi tárt utalok beruházására vor átkozó program gazdaságilag te'jesen megalapozott, hiionlókép ilyen a tenyészt Ilit betzerzésére vonatkozó tervezet ii. A mindkét részre vonatkozó előterjesztések gtffflwft végt*a főbiztos hozzájártál. A lö'dmivelésűiyt miSW nVMVfWfWM CB IWWINVtHOT^yl •••• nlsztérium tárcájára vonatkozólag ezenkívül már csak pár kisebb függőkérdés maradi hátra, amelyek e közeli napokban szintén elintéződnek, — A mai tirgyiláual kapcsolatban illetékes helyen izóvá tették, hogy bizonyos topok álhndósn olyan beállltásban foglalkoznak a beruházási programmal, mintha a program megvaiósl*J . ш ми-ЫЫп* - — * tlTl II4III • tsss ее a munkaiatok kiirtsa ouonyos fórumok késedelmes eljárása miatt késne. Egyesek a népszövetségi főbiztost. mások a pénzügyminisztert hibáztatták, hololt m semmiféle mulasztásról sem lehet szó, mert e teljes beruházási program tekintetében a genfi tárgyslások folyamán a dolog természeténél fogva csak s tág keretek feláilltását batár ózhatták el. Eteket tartatommal az fflelékes szikminisztériumok -nllA - - * . ---. voitax amtva ütöttem. — Ea hosszas, kOrühekinlő és alapos T**1 Igényeli áe mott, hogy a g munkálalokst el.. .. .... « „-fi— i- n készttették es jovánsgyas vegen a pénzügyminisztériumhoz, ilktőleg a népszövetségi főbiztoshoz elsboráluffliit foiterjesztették, immár semmi akadálya annak, hogy a besuházási program teljesen és véglegeten megválót ujon. — A holnapi nap folyamán egyébként a kereskedelmi tárca keretébe tartozó beruházási program kerül végleges letárgyalásra a népszövetségi főbtttosoáL — Hétfőn, 17-én e p:sta, kedden pedig a MÁV nagystabatu betuhásáii tervezete kspta meg a végső jóváhagyást. A pályázatokat ezután rögtön, még a jövő bét folyamán kiírják. KÜLFÖLDI HÍREK. Bukarestből jelentik: A minisztertanács ostromállapotot rendelt el a locsenll kerületben, hogy véget vessen az ottani antiszemita mozgalmaknak. - A Berliner Tageblatt értesülése srerint a megszálló csapatok Düsseldorf várossal közölték, hogy a kivonulást aug. 21-én kezdik meg 6' 23 án feje ik be. Duisburgot a bdpak aug. 25 én szabadítják lel.