Délmagyarország, 1925. július (1. évfolyam, 36-59. szám)

1925-07-11 / 45. szám

im fölint ti. DBLMAOTARORSZAO 7 Sport A kétnapos szegedi evezősverseny. egylet) Máth« Gyula, Wiesner László (SreKcc- ~ - * A magyar evezCsszövdség él a iizai legatlaszöretség szombaton és vasárnap, mindenkor négy óni kez­dettel rendezi a Tisza felsővárosi sza­kaszán nemzetközi amatőr evezői ver­senyét, amely ugy sportszempon ból, mint látványosság szempontjából élve­7etesnck igerkezik. Reményt nyújt erre a benevezik nagy száma, jeles kvali­tást. Az aradiak akik tavai/ megjelen­tek a szegedi vizei és sok stép em­lékkel távoztak, iz idén elmaradok, bár nem lehet tudni, hogy mi okbóL Az indulás a Maros torkolatán alul kezdődik mintegy száz méterrel, a cél a itegedi Evezőt Club csónakháza, a uálya hotsza 2000 mé'er. Verseny­intéző Demeter Lajos alezredes, a zsűri elnökei dr. Perget Fe enc, az Országos Evezői-Szövetség elnöke, dr. Abray Zolién, a szövetség alelnöke és Back Bernát. Szombston hat, vasárn p pedig hét versenyszám kerül eldöntésre. 1. Négyevezős verseny kormányossal, leglobb Hajókkal. Az időleges vándordíj végleges megnyerése ötszöri győzelemhez van kötve. Az idén történik a hatodik mérkőzés, egyszer a vádak vitték el a dijat, négiszer a Szegedi Csónakázó. Ért­hető lehat, hogy nagy izgalom kiséri már ezt az első számot, amely hozzájuttatja a Csónakázó! a végleges győzelemhez. In­dulnak: a Tisza Szegedi Evezős Egylet Í Sonkovits Sándor, dr. Regdon László, >oós Béla, Btnedek László vezérevezős és Nagel János kormányos), továbbá a Csónakázó (dr. Tóth József, Tóth Kálmán, Székely Tibor, dr. Bertényl Iván vezér­evezős és Devlch Sándor kormányos) 2 Négyevezős /¡ormányossal, palánkos hajókkal, juniorok részire. Szintén nagyon erős mérkőzés várhztó. Résztvesz benne Vád Sportegyesület, amely legutóbb a budapesti versenyeken aratott szép győ­zelmet s erős az iliu Szegedi Regatta Egylet, amely három éve versenyez, azon­kívül la állandó tréninget tarL (Schwarcz István, Sdn Sándor, Piesch István, Oer­fldy Győző vrzérevezSs, Málhé Gyula kormányos) Nevezett métz a Szegedi Csónakázó (Veres Miklós, Csomor Miklós, Xalnlczky Gusztáv, vitéz Endrődy és Miskolczy Zoltán kormányos). A Csóna­kázónakez a junior-csapata az idén kez­dett evezni a most ven először részt ver­senyben. & Egyes verseny palónkos hajókkal, ujoncoF részére. Somlyódy Ferenc és Tóik Kálmáa (SzCsE), Bxtooyi Ferenc Vác, Sebestyén Endre (Regatta). 4. Kettős párevezós verseny palinkos hajókkal, kormányos nélkül Frankó Gyula, Netnecskay Tivadar (S CiE). Phllii " zsef, Marosi Tibor (Esztergomi ftít . izegedi Regatta). * A legerősebb iek az esztergomiakat látjuk, akik három év óta azép győzelmeket aratnak a budapesti versenyeken. 5 Négyevezős verseny kormánvossai, legjobb hajókkal. Időleges vándordíj, ha­todik mérkőzés. Védik: FTC evezős osz­tálya (1914), Tisza (1921), Neptun (1922), Nemzeti Hajós Egylet (1923. 1924) A díj végleges megnyerése háromszori győze­lemhez van kötve s Így a Nemzett kiváló erőit küldi harcbi. (Leviczky Károly, Ktt­ler Ernő Rupp György, Hias Tivadar, Lukács Zoltán), hogy a dijat végleg meg­nyerhesse. Nigy küzdelem várható, mert a Danán a MtC és a Neptunon kivfll nevezett a Rendőrtiszti Atlétikai Club is. Erős, uj egyesület ez, alig kezdett műkö­désbe, máris szép sikerekkel számolhat be. 6. Nyolcevezős kormányossal, legjobb hajókkal. A dij végleges megnyerése öt­szöri győzelemhez van kötve, most lesz a kilencedik mérkőzés. A Váci Sport­egyldnek van már négy gyözdme, a Stegedi Csónakázónak három, (tavaly is megnyerte), a Tiszának egy. Njveztek: Tisza (Lajos Sándor, Daubravszky Viktor, Bznedek Árpád. Rlcz Jenő, Rádly Károly, Benedek László, Poós Béla, Nagel lános, dr. Readon László). Váci Sport Egykt : (Ntgy György, Molnár Jenő, Bélay Jenő, Nyáry Pál, Oltó Károly, Vadkerty Endre. Vdzer István, Gerstenberger 0.1Ó, Borbás Andor). Szegedi Csónakázó: (Veress Miklós, vitéz Endródy István, Kalniczky Gusztáv, dr. Rasssy Dezső, dr. Tóth József, Tóth Kálmán, Scékey Tibor, dr. Bertényl Iván, D.-vlch Sándor). A győ­zelem Vác és a SzCsE között dől d. Vasárnap délután:_ 7. Kettős párevezós kormányos nél­kül. Az esztergomlakkal verekszik a Nep­tun. Amott Philipp József és Marosi Tibor asegytet közismert, legj*b erői közül valók, itt Morich Ervin mellett ifj. Szend­rey Béla evez, aki egyébként Magyar­ország skiff bajnoka. Méltó ellenfelek ke­rülnek össze, sok győzelem hósei, dőre­láthatatlan az eredmény. 8 Négyevezős kormányossal. Hárman Indulnak, a MAC, a SzCst és Vác. Tavaly az aradi Maros volt a győztes, huszonhat év dőtt Gerle I mre, Pify Dá­niel, Rwinger István, Raincr Emil és Kasió Étik nyerték meg a versenyt, ami fogadásilag száz üveg pezsgőt eredmé­nyezett 9 Egyes verseny Ugróbb hajókkal. Versenyeinek Frankó Gyula (SiCsE), Groaz Andor (Duna). Philipp Józsd (Esztergom), Kertész Zoltán (Nemzett), Morich Ervin és Knoblauch Géza (Neptun.) 1110. Négyevezös kormányossal, újon­coknak. Hatan indulnak. SzCaE, Rend­őrtiszti Atlétikai Club, MAC, Saegedi Regatta, Vác, Duna. PORCELLÁNÁRUHÁZ HIRTH JÁNOS, KArolyl-aatcea 3, s volt Hétválasztó-épüleL Rendkívül leszállított árban mindenféle üveg-, porceüán, háztartási és dísz­műáruk. Lakodalmakra UksOneáényt tanyára is jutányos díjtételek mellett. ** TURUL11 I JBL wlAm VftAJ Legjobb hauléikpltoidt leiléktknlmrl ImiAIIHáibu Icjolooóbb napi irtM ká^káték. 4 '3 Váoott Donty! Vágott nagy ponty HSTSEgE kgr.'ként 30—35000 koronáért. Vasárnap a reggeli órákban élő tjszai fehér hal 10000 koroná kerül eladásra <000 ***«Antamy ésTsa Ha|ászatj rt ^ZL'Ú'L. iMiuuu jo ete Abonenseket Íuí.us'IVÍ* ryiVk"me^'a Mátyá§"pínc6 étkezde. * Tisztelettel MátyáS-pitlCS vetett*^ Telefon irodai 2?. 8 Buta á Mozi Nyári helyiség 1^1,'n.Um^ Ä1'" Te'eton t)2 JuUus II. U ín. siumbdt, vasárnap Orion TIIm I I • BARBARA LAMARR parMét nagy lilraje: ÖRÖK HARC. ­• Metró attrakció 8 tetvwUUran. Azonkívül: • I VMZUCIDCCIBABOK. 1 • Taraadalaii aráaw S Mvon-slw« SS _ f BCTZrrrSTOTT I f • Ai esti elAadáat kedveió idő eseten a Horválh • • J Mihály-utcai a J i f I helyiségben tartjuk meg. g g Telefon 11-85 Korzó Mozi Te'eton II—8\ ^ ^ Julius II. és 12-én, aaoabaton és vaaárnip A N•07 navatS aslékl • * easiiR KcnióH • tslrenget« vígjátéka S lel vonásban A härozn korssak. | Sít mcgelön 1 m Luritlslet a levegőben. I Vígjáték 5 Irlvonásban. Ffiaxertplö: IM MUTH. g INGYEN kfltdünk Önnek ktawrM csillagászati értesitéat AZ ÖN SORSÁRÓL 1923-BEI Megdöbbentő I hivatására, azerelmi és vagyoni viszonyaira vonatkozóan Nem jóslás-szélhámosság 1 Természettudomány. Búvárkodás. Sok köaxónóirat. Ritka alkalom. Azonnal irjon éa közölje születése napját az alábbi ctmre: Neukultur-Verlag, Berlin, W. 9. VAn)H KII fSDIH tov" II. Egypárevezős szandollnverseny kormányossal. A kormányos nem eve­zövd, hanem kormánnyal tartozik kor­mányozni és csak nő lend, ellenben az evezős csak férfi. Ez lesz a legmulatsá­gosabb szám, az indulók nevét is csak a verseny kezdetekor hirdetik kl, de nyil­ván részt vesz benne minden ugynevezdt .vadevezős", akik a 'lápé főötti tájakon szeretnek tanyázni. 12 Egyes verseny. Hatan Indulnak. Tóth Katmán. Franko Gyula, Somlyódy Ferenc (ScCsE), Marosi Tibor (Eszter­gom), dr. Scabó Béla (Tisza), Tóth Sán­dor (Vác). Legtöbb kilátása a nagy rutinu Marosinak van. 13. Nyolcevezős kormányossal. A dij megnyerése háromszori gyözdemhez van kötve, most van a második mérkőzés, védi a Pannónia. Indulnak: Tisza (ugyan­azok, akik a 6. számban) és SzCsE (Veress Miklós, Rassay Dezső, Ucht­nekkert József, Csomor Elemér, dr. Tóth József, Tóth Kálmán, Scékely Tibor, Bertényl Irán, Devlch Sindor). Ezek szerint két mpoa II pasg5, eleven éld lesz a Tiszán, amdynek megduzzadt vize csak előnyére van a versenynek. A sok vendég sorában, akik ez alkalommal Szegedre látogat­nak, már ma megérkezett Krakker Ká­roly nemzetgyűlési képvitdó, Vác pol­gármestere és az ottani spxtegylet elnöke, dr. Perger Ferenc, az Orszá­gos Evezős Szövetség dnóke, Abray Zoltán és dr. ElischíT Vilmos, s sző vétség^ a'dnökei, dr. Nagy fökapitányhelydtes, a gatta dnöke, aldkrt ünnepélyesen fo­gsdtak. A Debreceni TE—Sc AK futball­mérközésre is a Nyugat—Dél vá­logatottjainak birkozóversenyére jegyek elővételben a „Délmagyar­ország" jegyirodájában kaphatók. Telefon 306. tlaroai a| Mtó. A ssagsdi BT laJ­abulapetti vizsgázta tó él bizottság bkom gyakori6­birót t fokra képeritdL A káros uj . J, . . _ . . «._.. f.| f M-M •tsö fosra képesttett otro Locturer (HTVE), Orincsák (KEAC) és vitéz Marék (CsAK) Mátod- és harmad­fokra v«ió kéoesilétre döteriesztéit s BT tsaócm csak decsmber kóbsa tesz. tett regydaal elé kerilaek a váloga­tt Jelöltek. A Szeged—Cuba váló • readdt el a szövetségi kipMay. A triálon meg asm jelent játékosokat a legyeimi elé fogják MHBMtMaai»ioi nem egészes rendjén van ez a tulsá­sos szisor. mert a lelőttek nem ksotak gvv va<avi| Havai v iwviivb aavwa ••vvwí névre szóló meghívót, ilktve értesítési, ctak ugy kéz alatt, klubok szerint hoz­ták tudomására s játékosoknak a ké­szülő kiált. Elvégre szép dolog a fegye­lem, de még eem lehd pirancsokksl rendelkezni smstör- játékosok felett, ka­nem talán udvarias kéréeek jobban passzolnának és inkább eredményre -esdnéaek. Remélhetőleg a fegyelmi bizottság átérzi est és nem fog hozni megborénkoztató Ítéleteket. Háka, a M\C atlétikai treraenyén feltont nagyképesaégfl all rouad atléta, tki az MTK-nak megnyerte a »Ctur­gsi* vándordíjat a MAC nagy atléta­gárdájával szemben, 20 éves éi foglal­kozása lakatoelnss. A K1KE nem akar bajatai az L osztályba. A négyes körmérkőzés első f jrduloja u'án a KIKE lemondott a to­vábbi részvételről, mert az egén for­duló alatt egyetlen pontot sem tudott szeretni és tdjesen kilátástalan ránéz re a további küzdelem. Moat már csak hárman maradtak az I.oiz'ály aspirán­st! és a második forduló fogja ddőn­teai, kik jutnak be az I. osztályba. Je­Isnleg első helyen a VMTE éti. utána a Zrínyi és bumadik a Mskói TK. Rádió HQVATVEZETÖ: azOLLÓa KÁROLY. A nagyobb leadóállomások asa műsora. Julias 11, szombat. (A városnév utáni szám: hutlimnoasz.) Földelve van az antennája? Berlin 505. Délután 8.30 órakor: Rajna. 10.3 -12 tánczene. Breslau «18. Délután 8.30 órakor: Tarka­est (hegedő, sanzonok, víg előadások, zon­gora.) Utána tánczene. Frankfurt a. M. «70. Délután 8.W-9J3 óráig .Musikalische Stilgeacichten in prak­tischer Darstellung'. IJ-H óráig Gjgol Ni­koláj komidiája .A revizor", 9 felvon lab an. Hamburg 395. Délutáa 9 órakor: Zenei képeskönyv. Puccini .Bohémek' c operájából. Königsberg 46i. Dalalán 8 órakx: Egy órácika Rjbert J AannesnáJ. 9.15— IO.U a rádiózene«ar hangversenye. Leipzig 4M. Dil illán 8.15-11 31 Tánczene. München 485. Délután 8.3) órakor: Drá­mai szavalatok. 9-10 óráig harmónium ás birfa bangverseny. utána tí óráig tánczene. mntter all. Délután 8 3 órakor: QiaUUai berlini KtttymUvása hangversenye. 10—tt tánczene. Stuttgart 44L Délután8-9óráig: Kamara­zene: Schumann, Bruck, Mozart. 9.3J—11 órakor: Rádió kabaré. Braun ieo>. Dálntán 7-8 óráig lánc tana, utána hírek. 8-9 óráig H.iilici mJrnök eló­adáaa a vlllamoa kéazfllékekról. Párt» 1750. Dálután 8. >5 órakor antét repülő­gép éa sporthírek. 8.4 . .OalakonaefT. Párit 4 8. Délután 9 órakor ' Prága 350 Délutáa 8 órakor: Chi sehen Mtlhlen', énekes-|áták Párna 41«. Déltitán 9 órakor Schalbe proi.: Aa ég csodái. A lejut Koncert, aSson: I. Weber: Nyitány aa .Euryantha* C operákon. 2. Maaeenet: O dolce triaéon, a .HerodiaSsT* ból. Biaet: EacaniUo data a »Carmen*-b4L 3. BACH: Lom «od Oavotte der SooaSe in E-Dar fűr Violinaola 4. Mutaomky: Ninna, nanna delta Bambola. Wolff-Perrari: Ria­peMo. 9. Gold mark : A kertben, Meyerbear: Győzelmi mars a .Próféta* c. operából. & Verdi: Eri tu az .Álarcosbál*-bői, Leonca­vallo: Zazá piccola zingara, a .Zaza* című operából. 7. Kreisler: LiebesJakL & Pasqnini : Erminia in ríva del Qiordano. 9. Schubert: Barkarole, Q ordano: Melódiák a .Fedorá*­ból: (2 felvonás). Wien tSO. Déáatán 8 órakor: .A nevető férj', J Brammer és A Qrflnwi d operettje 3 felvonásban. iené|e Edmond Eyslertól. 10 órakor: JelUaek zenekara: Vig esti zeoe. Zürich 519. Dálntán8.15órakor: Tarka est Műsora: t. Sáppá. Sonst nichts?, Witsch: Dar Zeisig. L. Blech : Tintenheii and PUtt­•chertottcban (Troxer). 2. Zw A Spíelleut, Dar Simpel, Versteht (F. Engeüurd'. X Otto Schwan: Die Französin. 4. Siede: Stadion­manch, Komcsák: Münchner Kiatlt, Kontert­waner) Züricher Musik DoppelqoartetL 5. D'Albert: a) Zur Draaaat spraä dar FUk, b) Du Mldchen und der Schmetlertint (Trox er). e. Der Uaagsag, henrlgissiislsns Das ist das eigenartige (Engelhardt). V. Otto schwartz Die gebackene Maua, a Pitippa: a) Komm mein Schatz, Original Daett I0r Piaton und Tenorhora, b) Ich möc zweimal, dreimal, c) SeemannakM (ZtWickar Musik-Doppalquartett). Ne feledje földelni antennáját! Strandolók figyelmébe!! Kitűnő nyugágy kartámlával, Ubhosazabbttftvat, elaörendB csíkos áthuzattal 190 ezer ko.'oaéért kaphat) s w Párisi Nagy Áruházban. Kereskedelmi érettségi bizonyítvánnyal és szép irdssal biró fiatal emb:r gyakornokul felvéteti< a Kőbányai Pttlgári Serfőző R.-t szegedi főraktáránál, Margit-utca 23. Írásbeli ajánlatok a fizetési igény megjelölésével személyesen nyújtan­dók bt a délelőtti órákban. .sio

Next

/
Thumbnails
Contents