Délmagyarország, 1925. július (1. évfolyam, 36-59. szám)

1925-07-31 / 59. szám

1926 Julius 31. DBLN» AQYARORSZAQ / — A rokkantak ismét megkapták a Széchenyi téri bérszékek bérletét. A hadirokkantak szövetsége beadványt inté­zett a város tanácsához és kérte, hogy a Széchenyi téri bírszékek bérleti szerződé sét, amely az Ősszel lejár, hosszabbítsa meg egy évvel a város tízmillió korona bér ellenében. A tanács a kérelmet telje­sítette. — 245 milliót sikkasztott agy debreceni bank főtisztviselője. Deb­recenből jelentik: A debreceni rendőr­ség letartóztatta dr. Vitán Lászlót, az Alföldi Takarékpénztár vállóosztályá­nak főnökét, akt féléven kérésztől kisebb nagytbb összegeket sikkasztett intézetétől. A pénzt azután elmulatta. A sikkasztó főtisztviselő teljes beisme­résben van. A bank rovancsolása be fejeződött és azt a megállapítást ered­ményezte, hogy a sikkasz'o't összeg 245 milliót tesz ki. Vitán László édea­apji, aki nagyváradi jogakadémiai ta­nár volt, egyébként már közbenjárt f a érdekében és halandónak mutatkozott a sikkasztett összeg visszafizetésire. Ha ez bekövetkezik, akkor a bank esetleg visszavonja följelentését és Vitán László ellen megszűnik az eljárás. A .Szegedi Uszó Egyesület' auguszus hó 1-én, szombaton este 9 órakor az .Uri Kaszinó* kenh:lyiségé­bett vacsora utáni társas összejövetelt tart, amelyre az egyesület az összes tagokat meghívja. — Egy szolgabíró, aki matat... Budapestről je'entik: A főkapitány­ságon ma délben letartóztatták ifjú Szentmlklóssy Kálmán igen ji család­ból slármázó fiatalembert, aki szolga* bíró volt. Steatmiklóesy legutóbb nagy feltűnést keltett Kectkeméten, ahol ha­talmas dáridól csapott, óriási mennyi­ségű italt fogyasztott el egy nagy tár­sasággal, de amikor fizetésre került a sor, kereken kijelentette, bogy nem fizet. Feljelentették a kecskeméti rend­őrségen, amely azonban megelégedett azzal, hogy megindította ellene a nyo­mozást és elbocsátotta. Szentmiklóssy Kecskemétről Budapestre u Iázott, ahol folytatta a Kecskeméten megkezdett dolgokat. Itt is bement több vendég­lőbe és mulatóhelyre, mindenütt nagy mnlatozásokst csapott, amelyeknek vé­gén egyszerűen és röviden kijelen­tette, bogy nem fizet. Emiatt egymás­után érseztek ellene a feljelentések. Tegnap este ugyancsak minden fillér nélkül betért egy előkelő vendéglőbe, mulatozni kezdett, többeket meghirot! asztalához, egymásután bontották fd a pezsgős palackokat A mulatozás el­tartott a hajnali órákig, amelynek a vé­^ Stentmiklóisy ismét nem fizetett, időrt hívtak, aki mintán a mulatozó szolgabírónak mondta magát, nem állí­totta elő. A mulatozás végeztével Szent­miklóssy autót fogadott és .most pedig menjünk piniért" kiáltásul kiadta az utasítást, ho«y a sotfőr hsjtson Téténybe. Itt Beöthy Zsigmond nevű rokonát ke­reste; de nem tslálts, mire visszajött az autóval a fővárosba. A soffórt aem akarta kifizetni, mire a sofför autóján a főkapitányságra, ahol föT ahhoz a főkapitányhoz, aki ügyében az eljárást folytatja. A referens Szentmiklóiiyt előzetes letartóztatásba helyezte. Ifj. Szentmiklóssy azzal véde­kezik, bon nagyon szereti sz italt, nem tud szenvedélyének elIettáUnL — Könyvelési trükkökkel ötven­milliót sikkasztott Budapestről jelen­tik : Oassner Dávid és Fia Vilmos császárul! szőnyegkereskedő cég fel­jelentést tett a főkapitányságon a cég pénztárnoka, Kraasz Ferenc ellen ötvenmillió korona elsikkasztása miatt A feljelentés szerint Krausz Ferenc kü­lönböző könyvelést trükkökkel károsí­totta meg a céget és ez annál köny­nyebben ment neki, mert ő vo't a pénztáros és a pénz'ár revizora is egyszemélyben. A sikkasztásra ugy jöttek rá, hogy egy szaldirozott számla a könyvekben nem volt elismerve. Erre keresni kezdtek és egész sereg elkönyveletlen tétet találtak. Egri Péter Pál rendőrkapitány megindította az ügyben az eljárást. Ha megfújják a trombitát!... Horitoll Kaiman naRvaikertl taaiatia» utrncar, kcdJtn t> itnüln Kor»« Mollban Z I MUNKÁSOKNAK^ TISZTVISELŐKNEK 13.000. MINDENKI M&SNAK IS.000 KOSOSA Л B&V1DI] A DÉLMACYARORSZÁG KÖbCSÖNKÖNYVTXHXBAN — Halókatasztrófa a Balat snon. Sióiokról jelentik: Balatonalmádi és Siófok közt vitorlázni mentek a bala­tonmellékén épülő gyermektelep mér­nökei ét a heves stílben a hajó fel­borult. A szerencsétlenül járt fuldokló utasokat, akik között usini nem tudó asssonjok is voltak, az uto'só pilla­natban a segítségökre sielö Sebők Oíia mentette meg „Bijtárs" nevű yach'jtn. Rudolf Valant nó, a hö gyek ked­vence, a daliás férfiszépség málól vasár­napi szerepel a Jegei halál dnű nagy ilmjében a Korzó Mozi műsorán. A eles s .'ínész, kit már régebb idő ó a állunk csak játszani, ebb:n a nagy­stabásu kalandort Imben három hitig szerepe t Budap:st legelőkelőbb nyári mozijábin. Remiijak, hogy Valentinó Szegeden is nsgy sikert fog érni eme legújabb filmjében. — Erdős Ferenc fos/a marad. Bu­dapestről jelentik: Dr. Erdős Perenc 250 millió korona kauciót ajánlott lel szabad­lábrahdyezéseért Csütörtökön Erdős ké­relmét az illetékes bíróságok elutasították, tehát Erdős most sem került szabadlábra. Az elutasító végzést Erdős jogi képvise­lője felfolyamodta. Ez Erdős ügynek kü­lönben érdekes fordulata vaoTSváb Já­nost, a Holdlngus Bank igazgatóját, aki­nek Erdőssel támadt pőrében pattantak ki a botrányok, Erdős annak idején ha­mis tanuzásért lelje entette, mert szerinte polgári és büntetőperekben hamisan val­lott és s hamis vallomásai okozták, Erdős a börtönbe került Az ügyé annak idején megszűntette az eljárást Sváb János ellen, bűncsdekmény hiá­nyában. Erdős fdfolyamodta az flgyész­S végzését és a főügyész most elten­:e Sváb ellen a vizsgálat Idolytatását. — Egy orvos halálos szerencsét­lensége. Budapestről jdentik: Varga Jó­zsef nagybajom! orvos négy társával teg­nap fürdeni ment a vrácsiki halastóba, ó és társai nem vették észre s cölöpök­kel tilosnak jelzett részeket és igy a tár­saságból, amelynek egyik tagja sem tu­dott aszni, Varga Józad egyszerre csak mély vtzbe került és aztán hirtelen el­tűnt A segélykiáltásokra elősiető földmi­vesek hosszas keresés után csak a holt­testét találták meg. Hántat ajdonoaok augusztus 2-án, vasárnap dddött 10 órakor Maros ucca 15 szám alstli h:lyiségben tartandó gyűlésre meghivatnak. m — Az agyonlőtt csavargó. Zalaeger­szegről jdentik: Orebenár Józad csavargó hosszú Idő óta fosztogatta a Keszthely mdletti szőlősgazdák pincéit. A héviz­szentandrási csendőrök nyomozására In­dultak és meg is találták a karmacsi korcsmában. Orebenár revolvert rántott elő, a csendőrök azonban megelőzték a lövésben. A csavargó erre dmenekűlt, másnap azonban egy fiu az útszéli árok­ban holtan találta meg. Valószínű, hogy a csendőrgolyó sebezte halálra. Holttestét fdboncoltik a keszthelyi kórházban A szombathelyi bíróság vizsgálatot indított a fegyverhasználat jogosultságának meg­állapítására. — A megtagadott Patlca-intervju kBvatkazmftnysegy újságíró.a. Bu la­pestről jelentik: Pallói Pál hírlapiról letaróit itták. Ez az es:t s Paúcs ju­goszláv miniszterelnökkel ered né ty­teleiül megkisérdt inlervju p óiáhozái­sal áll őuiefűggisbin. Isme.eles, h)gy Paiici a Dután n a tolt Budapalen keresztül, hogy végcélját, Knlsbadot el­érje. Riporterek repülőgépig, motor­csónakon üldözték, utói is érték, ds az intervjut megtagadta. Palló tsz erezte meg a moto csónikol és s repülőgépet, még pedig vakmerően aztbilytalan módin, A miniszterelnökség nevébe» telefaxán a révkapitányságra, bog? egy motor­csónakot s egy repülőgépet bocsássa­nik rendelkezésére. A többi hírlapíró jóMsiemOen'vstte igénybe az általa szerzdt jármüveket. Most után kiderült, h)gy s miniszterelnökség nevévd Pallós visszaélt. Pallós dlen több más föl­jdentés is érkezett, ezért letartóz­tatták. Ki Jerüli egyébként, hogy Pallós elméje zavaros és addig Is rengeteg kellemetlenséget okosott csslád|ánsk. Különben szenvedélyes msrfinist a és óplamsztvó. — Amikor repülőgépről dobnak la njaágot Bíjáról jelenük: Vasárnap Baján repülőgépről ledobtak egy köteg újságot, amdy egy szegény embernek anysdistnójárs esett és a disznót agyon­ütötte. A károtnlt bejelentette as ustet s rendörségen és a lap kiadójától kéri kira mejtéritélét Négyszer egymás alán tiltotta be a cenzúrabizottság Vidor Margueritte »La Qarcon", Lerbier ki asszony legény­éete c;mü müvének filmváltozatát, a Párisi pillangót, mdyd most utóbb engedélye mégis engedi azonbin csak 16 éven fdű iek részére. A Párisi pillangó kétségtelenül u idény egyik legjobb a'trakciója, mely minden bizonnyal nagy fdtűnést fog kellent A fílmkuttura egyik legszebb alkotása a Párisi pil­langó, mdynek bevezetés'ül egy pusr 2 felvonásos amerikai burleszket látunk. - Bűnügyi zárlat as Atlantica ellen. Budapestről jdentik: BQnagyi zártatot kértek az Atlantica Biztosító Társufg ellen. A kárb z ositó részvény­társaság már 1923-bin csak nehezen tudta a tűzkárokat kifizetni, a vagyon­ftlűgydell halóság megállapította, hogy a tartalék sohasem volt rendben, végre is u igazgatóság tagjai sorra tő öltet­ték magukat, majd mikor fizetési nehéz­ségeiket nem palástolhatták, csődít kértek. A főtárgyaláson ugyan két hó­napi haladékot kaptak ügy dk rendezé­sére, de most Balassa Béta, a társaság volt vezér titkárának örökösei hűtlen kezelés miatt feljelentést tettek a tár­saság dlen él bűnűgyi záriat elrende­lését kériék u dhunyt vezértitkár ha­lál s után Járó biztosítási összeg el­nyerésére. Ékszerek és órák Igen kedvese SselésI feltételek meUett la bt.«­reshetök elsöranuu öra- 6a ékiierUsletemben FISCHER JÓZSEF órás és ékszerész Kárász ucca 14. • Telefonszám 15-38. KP Nagy ára* és eksser|avltö műhelyt -эд A Délmagyarország olvasói a Délmagyarország hirdetőinél vásároljanak. acletáthelyecés I " Leszállított Arak I Könyv-, zenemű-, papír-, irósierltere 'kedésemet augusztuihO 1-töl kezdödOleg Tisza Lajos körút 43. sz. alá a volt Deák O.thon házába. Bohii Antal terményüilete melli helyezem át Endrényi Imre Sn TT10"' p*p'"' i,dMtrkere,ked^7 Leszállított Arakl Telefonrendelés azonnal szállítva! Művészet^ Solymossy Sándor a zongoránál. Solymossy — van-e ki e neret nem ítmeri, kérdezz9k Pdőfi után szabidon. At aranyos lókedr, az örökös derű, a móka és tréla nagymestere volt ö éve­ken át a szegedi színpadon, a Sxép Heléna leglobb Meaelaosta, akit csak valaha láttunk. Pompás komikus, ked­ves fin, aki a szívé rd jMázott ét nép­szerűbb volt aká-hány primadonnánál. Mosl Siegeden nyaral a fővárosi robot uláa, da uirt nem tud pihenni egé­szen. Kass Jinosék vendiga s v'.dán Solymossy, a hosszú Solymony nem kevésbé karciu fa és elsejétől kezdve zongora mellett, önmagát kisérve fogja énekelni kedvenc nótáit, chansonjait él kupiéit s Kass-kévéhdz kies, jestől ter­rászán, a nyári csillagok él Ívlámpák alatt Régi tisztelői, rajongói éi imádói bizonyára fölkeresik majd, bogy újra hallgatták a ksdves Solymit, u őrökki liatal műrészt, aki — mindenki meg­gyöződhdik róla — zongorázni is tud éi mint nyári daléneku is tetézni fogja eddigi léli likereit Solymossy Sándor igazán megérdemli, hogy meghallgts­iák, hiszen éveken át annyt Jót telt annyi emberrel: megkacagtatta őket, feled ette vdűk u éld ezer bú,á', baját. As operett Meoelaoizi most zongors mdldt éoekd és művéu marad a do­bogón is, mini ahogy u volt a desz­kákon is mindig. Csak felnőtteknek I | Harry Liedtke JJ j Harry Liedtke I | Fclaiégtm § (alcaégad 1 » rrlp,6gDnkl • héttón ás kedden a Balvárosi Roztkan I Sport Az OTE nem mirkózik ál ami tó­rükkel... Budapestről jelentik: Az Óbudai Torna Egytet, amdy 53 évet múltra tekint viaua, tehát az oruág egyik legrégibb torniegylete, a tegnapi napon a Magyar Labdarugó Szövet­ség titkárához átiratot in ézett, amdy­ben bejelentette, hogy az egyesilet a Magyar Labdarugó Szövetség bajnoki mérkőzéseit a következő étben nem vesz riszt. Az óbudai Torna Egyld estn elhatárolását azzal indokolta meg, hogy teljesen amateur egyesület, amely minden sportágat testedzésből és kedv­telésből üa és igy nem mérkőzhetik olyan egyesületeidül, amely tagjainak maikibérmeglérllést is egyéb anyagi kedvezményt nyújt Nem híjlandó to­vábbá arre, hogy Ideget egyesületek száeiára professzionista játikosokat ne­veljen. Amint a tiszta amateurizmut tisztázva lesz, u Óbudai Torna Egy­ld ismét részt fog venni az akkor már egyenlő fdtételekkd vívott mérköztu­ken. A budapesti iportkörökbin u Óbudai Torna Egylet ezen álláifogla­lása igen nagy fdtűnést kelte t és mindazok, akik a sport tisztaságát és amateur szelleméi fd lékenyen őrizni akarják, ezt a határozott állUfoglalást a bdyzet végleges tisztázására irányutó első határozott léptnek tekintik. Kerékpárverseny. Vasáraip nagy­méretű kerékplrveraeny lesz uegeden, amely iránt már eddig ii igen nagy érdeklődés nyilráault meg. A vers-ny részletes programját holnap iamer.etjűk. A vasárnapi ornzágoi korákpár­veraeny jegy ei elő /ítd b in a Délmagyar ­ország jegyirodájában ksp tatók. Tele­fon 306 I Ha megfújják a trombitát!.,. I • Poruoll Kaimln naotikrm Ha/aha» uktcc* • § heddm tt aarrdin a Roraó Moalbnn. | Csak telnötteknek Harry Liedtke Fetm*p»m n»e> film)« tvir>faii"k 1 héttön és kedden a Belvárosiban. I I I

Next

/
Thumbnails
Contents