Délmagyarország, 1925. július (1. évfolyam, 36-59. szám)

1925-07-28 / 56. szám

DELMAQYARORSZAO 1925 ialitu 18. Nyilt kérelem a Polgármester úrhoz. (A Bánomkertek régi árvizes maliciája most is fildözi a szomszédokat) I. A játékos eszű paraszti koponyákból kiáradó népies humor a neaitetsző személyeket és dolgokat érdem szerint hol szelid pajkossággal, hol maró gúnnyal figurázza ki. A gúnyos helynevekben is fölcsillámlik a néphumornak ez a csipkedő nyilazása, csak az a kár, hogy a legtöbbnek értelmét nem tudjuk megfejteni, mivelhogy élces vonatkozását a hagyomány nem tartotta fönn. A szegedi gúnyos helynevek közül is alig akad egy kettő, amelynek tréfás értelme manapság ismeretes. A szaiymazi síványban, a nagy hajcsár ut mellett, Alpári nevii gazda szőlőt telepitett, de biz' abból a posza homokból vajmi keveset szűrt, minélfogva a játszi paraszthumor a mondott környékre Ne szűrj Alpári tréfás nevet adott, amely később Neszürj hegy alakra rövidült és jelenleg Szatymaznak egyik dűlőjét képezi. Ennek a Fehértóra rugó tájékán olyan notórius rossz bor termett, hogy egykor Rózsa Sándor, a szegedi földnek leggavallérosabb futóbetyárja, aki a perzekutort kutyába se vette, oly félelmesen megundorodott tőle, hogy lovát sarkantyúba kapta és megrémülve elnyargalt, melytől íogva ez a dűlő Nyargalt-hegy névre teit szert és a nyargalt bor hires rossz vinkó volt. Az Alsó-Tiszaparton, azon a területen, ahol most a Bruckner-kert és Winklerék fürésztelepe fekszik, 1776-ban Balla Antal városi hites inzseliér felette értékes térképe szerint fűzfa-erdő terült el és magasabban feküdt, mint a Boszorkány-sziget, ezért a város a francia háborúk idejében kivágatta és a partosabb részeit kerteknek osztotta ki s a gazdák gyümölcsfával és szőlővel ültették be. Azonban a Tisza tavasszal igen csak rálegelt s a vizmetszette szőlők nagyrésze kiveszett és mindenki megbánta, hogy ott kerthelyet fogott. Ez okból a vizjárta szőlők Bánomkertek nevet kaptak és manapság is e néven ismeretesek. A Neszürj- és Nyargali-hegy utóbb megváltoztatta természetét, jóvátette hibáját s a Zomborvak, Barcsaiak, Fráterek, Pálfiak, Nováky Bertalan és Wagner Ákos keze alatt sziveket indító, igazi kedvderítő fészekké váltak, kedveket osztó jó borokat termeltek, a Bánomkert azonban megtat&p.V', kedveket rontó gonosz malefika természetét s teljes életében jókedv fojtogató, javithatlan rossz portéka maradt. Minden tavasszal evőkanállal adta be a mérget a gazdáknak, különösen Pille Pap Gábor uramnak, nekem pedig ej teles, nagy pintes kupával. Pille Pap Gábor egyébként nyolc iskolát végzett, alsóvárosi kék mándlis polgár volt, a mai közgyűlést pótoló külső nagytanács (kommunitás) tagja, három mázsás nagy kövér városatya; dupla hevederszljjal abrincsolt hájas haskérge miatt vőlegény korában látta utoljára' a lába fejét. „Meláknak agár az ideálja" — mondja a közmondás — és ő is gusztusra nézve — Iegildomosabban szólva — elijesztő potrohával ellentétben, a vászonszemélyekben a karcsut, madárhúsut, cinábor- derekút kedvelte, „szép szándékkal" kerülgette, de azok reszkettek tőle és igen csak elutasították: „Félek én az ilyen nehéz, nagy mahomet embertől, urambátyám!" „Ne félj te oktondi! hiszen könnyű vagyok én olyankó', mint a — pilléi" Innen ragadt Pap Gáborra a sok keserűséget okozó diszitő gúnynév, amivel egész életében uton, útfélen mindenféle rossz népek és lepcses szájú pajkos suhancárok pocskot tettek rajta. Oe ennél is jobban gyilkolta őt a Bánomkert, ahol minden tavaszon alulról fölfelé és vissza a folyó Sebesfok fattya, az alsóvárosi Kis-Tisza, hátulról kerülte meg szőllejét, szépen „ápolintott" gyümölcsös kertjét, dali virágból, bazsarózsából, muskátliból ültetett .szép szagú" gruppáit, ami elég nagy méreg volt, azt én tudom legjobban, mert most én vagyek Pap Gábor helyzetében. Az esztendő nagyrészében eleven, derült kedélye sziporkázott, különösen a bánomkertsori „Páros galamb"-korcsmában, ahol a vendéghivogató lányok közt nagy fujtatásokka! lefteiett le-föl kacér galantériával, de tavasszal, ha a Tisza áradása mutatkozott, dühös volt, mint a Mvaly a kánikulában és ilyenkor kérészül gázolt az apja lelkén is. Szünet nélkül ostromolta a főbirót s a latalmas népszószólót, a szűrős, ködmeIÖS és dolmányos patríciusból választott özség elölülőjét és kertje oltalmára alulól fölfelé kerülő imposztor vizek elvezesse céljából olyanféle kanálist követelt, I mely a visszafelé folyó ioszmáju áraást a „Nincs ki ucca" nádasán s a j barátok faránál" veszteglő csöpörkén keresztül és Meszeslábu Tóth uram kopolyás tankája mentében a Ballag! tónak mindent elnyelő gyomrába kalauzolja, de a keménykoponyáju. perszonátus és krudélis Kiss József főbíró uram, aki a kilenc porontyos özvegyasszony feje fölül széthányatta a putrit, mivel hogy az nem esett az egyenesre minérözö't ucca léniájába, pogányul ellenezte a Bánomkertnek vizmentesitő, ide-oda „tsellengő" árkának meghúzását. Azonban Pap Gábor uram nem tágított, a választolt külső nagy tanács gyűlésén, nadrágszíján három lukat eresztve, mindenkor ütközésre készen filippikázott ügye mellett. Minden tavasszal beállított az ő Kárthágójával és hol szépen, hol gorombán öklelte a főbirót és igen gyakran a vasfejű tirannus ellenkezése miatt botrányokba fulladt a tiszteletreméltó testület tanácskozása. Pap Gábor uram a „székséitésért" nem gvőzte fizetni a „nyelvváltság" birságiumát. Utóbb „lutskos" szájáért a szószóló „elvágta a szavát" és 4-5 ülés alatti „nyelvkötésre" ítélte, végül igazsága dacára az az injuria esett meg rajta, hogy „csajhos beszédeiért" félesztendőre kitették a székét a gyülekezetből. A sok nyelvváltság miatt, amit akkor cirkuláló ezü3t máriás tallérokban kellett lerónni a város kamarásának vasasládájába, elhatározta, hogy megköveti a külső tanácsot és megígéri, hogy azontúl csupamerő szóhimmel borított paszomántos beszédben fog udvarlani a szűrkankós és rókamálas mentéjü nemes nagy tanács urainak. A javulás u'jára lépett városatya a legközelebbi ülésen férfias szilárdsággal foganatba vette a sorsdöntő probléma megoldását. A bűneit expiáló szegedi Canossára indult és derékban való túltengése mellett is tisztes tanácsur kezdetben szerényen állta a gyűlésben a gúnyos, kötekedő és kihivő szemek szurkáló nyilazását, szép csótáros módon tartott elégtételt adó beszéde ellen nem is volt panasz és nem rajta mult, hogy főbíró uram döfködésre mindenkor kész kötekedése miatt a kálváriajárás még mocskosabb rusztikussággal végződött. Dr. Czímer Károly. (Folyt, kőv.) Adakozzunk a munkásgyermekek ujszegedi nyaraltatására. ai -iu 1I» -1L. 1b lU 1U 1U Ai egyetem és a kórház. * Relabold Bíla egyetemi tanár egyik helybeli lapban folyó hó 24-én megjelent cikkére, bár kijelenti, hogy ő „többször ez Dgyben a nyilvánosság elé jönni nem szándékozik", kénytelenek vagyunk egyet-másí válaszolni. Távol áll tőlünk, hogy a harcot kiélezzük, de a „tárgyilagosság legnagyobb fokára emelkedve" is meg kell jegyeznünk, hogy kár volt e vitába a nem orvos D.-vel szemben mégis valamelyik klinikust ki nem állilani. A cikkíró tanár úrról tudjuk, hogy kiváló tetretikus s hivatalból, mint prorektor, volt kénytelen tollat ragadni, holott, mint saját maga beismeri, „az orvosi gyakorlattól, tehát a klinikákat és kórházat érintő kérdésektől távol áll." így természetesen nem ís tudhatta védett álláspontját meggyőzővé tenni, érveinket pedig megcáfolni sem az első. sem a második cikkében meg sem kísérelte, azok fölött vitázni egyszerűen nem óhajt. így is jól Bizonyára vagy nem, vagy már későn olvasta a tanár ur a Délmagyararszdg folyó hó 23-iSt számában megjelent cikket, melybea a pécsi polgármester válaszához fűzött észrevételeink vannak. Az ott kifejteit érvek mindenben igazolják álláspontunk helyességét. Egypár megjegyzésünk mégis van. Nagyon örvendünk és a legnagyobb örömmel vesszük tudomásul, hogy az egyetemi klinikáknak van taayaga; tud luk mi ezt nagyon jól, tudjuk, hogy „Szegednek és környékének közönsége megtalálta már az utat a klinikákra !tt Kár volt tehát hangulatkeltésből oly siralmasnak beállítani a szegedi klinikák beteganyagát, hogy a kórház beteganyagára is négy év után „múlhatatlanul" szükség van. Nem mi, de az ily kijelentések rontják le a klinikák prestizsék. Mi csak isinételien leszögezhetjük azt a tényt, hogy a klinikáknak van elig férőhelyük és van elég beteganyogjuk s ugy az ágyak száma, mint a beteganyag bőven elegendő ahhoz, hogy négyszerennyi orvosnövendéket is eredményesen kiképezhessenek. A kórházi ágyak átvételével a tanítás anyaga minőségben változni nem fog, pedig ez lett volna a fontos. Ha pedig a kórházba kerül véletlenül valamely ritka, különleges ese>, ugy eit a kórház, mint a múltban, a jövőben is szívesen átengedi a klinikának tanítás céljaira. így tehát sehogyan sem tudjuk megérteni, hogy miért akarja az egyetem a kórház átvé elével járó terheket magára venm, mikor a kórházba kerülő tanitás céljaira alkalmas anyagot úgyis megkaphatja. Miért e nagy elkeseredéssel minden felmerülő akadályon keresztül folytatott harc ?! Ismételjük azonban és ismételten „vastagított belükkel" kiemeljük, hogy a kórháznak ön ü Dóságától való * Elkésve közöljük a közkörház ismeretes, de most már elintézettnek tekinthető ügyéről ezt a válaszcikket. A legutóbbi napokban ugysnis annyi aktuális anyag futoti be erről a témáról, hogy képtelenek voltunk helyet szorítani polemizáló cikk számára. Közlését azonban post festa ís szükségesnek tartjus, hogy Reinbold Béla egyes állításai ne maradjanak cáfolatlanul. megfosztása, az egyetemi klinikákhoz csatolása kultursiilyedés. S itt nem engedjük a dolgot kenet* ieljes szavakkal elcsavarni. A kultursülyedést nem abban találjuk — nagyon jól tudja ezt a tanár ur is —, hogy ezen'ul az egyetem tanárai gyógyítanának, hanem kultursiilyedés azért, mert az eddig a klinikákkal parallel működő, gyógyeredményben semmivel vissza nen maradó kórházunk önállóságáéi, függetlenségétől megfosztva az egyetemi klinikák beteganyagtartalékpavlllonjává sülfed. Köztudomásu és vita tárgyát sem képezheti tény, hogy ugy a közgazdaságban, mint a kulturában s az élet minden más megnyilvánulásában a szabadság, a függetlenség, az önállóság, a szabad fejlődés- és versenyképesség lehetőségének elvétele: visszafejlődést, sülyedist jelent. Már pedig ml az egyetemtől teljesen független, tőle minden vonatkozásban szabad, vele városunk közegészségügye érdekében nemesen versenyző, fejlődőképes közkórházat akarunk. A közre mindig hasznosabb volt a szabad verseny a monopóliumnál, s így Szeged városa közönségének is meg kell hagyni a választás jogát, hogy a kórházba, vagy a klinikára akar-e menni. Szeged 140.000 lakosú városának a közkórház kell, ehhez ragaszkodik, mint ennek már oly sokszor kifejezést adott s nem lehet arra kényszeríteni, hogy a város összes betegei akarva nem akarva a klinikák beteg anyag tartalékjai legyenek. Hogy az egyetem fejlődőképes, azt mi a világért sem vitatjuk, sőt minthogy mi is annak tartjuk, fejlessze csak magát önerejéből a saját területén, hol bőséges helye és alkalma van, de hagyjon békéi a másik testvérintézménynek, melyhez a város közönsége egyhangúlag ragaszkodik. Ugyanezt akarja a népjóléti minisz ter is, mikor a polgármesterhez intézett átiratában azt irja, hogy „a közegészségügy fontos érdekeire való tekintettel a városi közkórháznak a szegedi egyetemnek való átadásához hozzá nem járulok". Csak nem gondoja a tanár ur, hogy a népjóléti miniszter sértegetni akar, vagy — akárcsak mi — szintén rosszindulatú és farizeuskodó, mikor az átadás megtagadásával a közegészségügyre hivatkozik?! Tudja azt a tanár ur nagyon jól, hogy a népjóiéi miniszter e ténykedésével az egyetem tekintélyét nem kisebbíti, de Ismervén a klinikák és kórház egymástól eltéiő céljait a közre károsnak tartja, ha a kórház önnállóságától megfosztva az egyetemhez csatoltatik. Érveink igazolására nincs szflksé günk, hogy a boldogult kiváló belgyógyászhoz Stiümpellhez Boroszlóba, vagy Lipcsébe zarándokoljunk. Itt van a közelünkben Pécs, hol a közkórház nak a klinikák céljaira való átadása után két évre már uj nyilvános jellegű kórház létesül, vagy Debrecen, hol dúl a harc elkeseredetten az egyetem és a város között, pedig ott a kórház át* adása színén kikötésekkel csak provizórikus ellegű s mégis akárcsak a tanár ur cikkében, „határozottan utasítják vissza az egyetem ügyeibe való beleszólást Ezt akarjuk mi elkerülni s Ígérhet* nek, amit akarnak, a lent felsorolt érve* ken kívül ez is egyik ok, hogy kórházunk önállóságához ragaszkodjunk. Ami pedig a cikk befejező részét illeti, hogy „álláspontunkat fenntartjuk továbbra is, bármikép intéztessék el akár a kormány, akár annak idejín a városi tanács részéről ez az ügy", e kijelentés, ha jól értjük, a harc változatlan, meg nem alkuvó továbbfolytatását jelenti a kormánnyal és Szeged város közvéleményével szemben! Hogy a kormány mit szói ehhez, az az ö dolga. De nem gondolja a tanár ur, hogy i nagy áldozátok árán az egyetemnek menedéket, hajlékot nyújtó Szegednek önkénytelenül is arról a bizonyos tótról szóló közmondás jut az eszébe . . . M^IMMMMMMMMWMMMMMM Tangó Újszegeden. 1922-ben szomorú — kopár, megtépett és sivár volt Újszeged. 1923-ban már megenyhültek az utak és tavasszal már virulai kezdtek az orgonák, nyáron a véres és sápadt rózsák. És 1925-ben zöld mezőben tarka szőnyegek hintáznak az ágak alatt — és tangóznak Ujszegedml Három ér előtt egy este arra voltam. A hidnál egy rendőr posztolt szürkén és hallgatagon és azoatul csak pocsolyák jöttek, amik ott maradtak az uton. Sokára jött még egy embe', hazafelé sietett. A fasorban csönd volt és nem mozdult semmi. És végig-végig mindenütt ijesztő éjszaka: csönd, csönd, fekete ür, mozdulatlan fekete tenger. És távolabb egy padon mégi3 voltak ketten. Aztán jött még egy rendőr, aki cirkált, aztán senki, senki. Mindenfelé félelmes, hatalmas fekete tenger; mintha el akarna nyelni, el akarna kapni. Három ér előtt ennyi volt a másik parton egy nyári este. Tegnap megint arra voltam. Tegnap már engedett a félelmes, fekete tenger. Tegnap már szelid volt, kísértetes, fényes nyári éj. A fák között sárga-fényű gömbök hintáztak, mint ballonok, amelyek elkerültek ide fényes, messzi égből. Csak aztán tünt ki — közelebb —, hogy lámpák éejjak^? fik között. Kr v*t*mi zeno is esótt. Es feőfUl-körül a padokon emberek és hallgatták a muzsikát. Csoportok álldogáltak és sétáltak az uton. És dúdolták hozzá a muzsikát. Ugy tünt elő, mint hegyek között tündéri fürdő: a Kursalonban cigány játszik és a nyári emberek ellágyulva és romantikusan sétálnak, hallgatnak és csacsognak a fák között. Tovább a cukrászda. Itt égnek és hintáznak a sárga-fényű lámpák és körül a kerítések szélén szines lampionok lengenek. Fehér asztalok és tömött székek, fagylalt, bolé, eper és őszibarack és távolabb a pavillonban zongora szól. Zongora szól Újszegeden, éjszaka! A középen négyszög, faburkolat. A zene szól. Tangót Párok emelkednek, fehér leányok szines ruhában, elegáns fiatal urak. Pajkoskedves asszonyok, népek, kacagok, vidámak. Táncolnak. Tangól Újszegeden este sárgafényű lámpák alatt táncolnak. (Mintha a Kursalonban cigány játszana és idelent a nyárból menekülők kacagnának.) Uj párok percenkint. Tömött a négyszög. Minden pár mosolyog és ring a fordulónál. Most félreállnak kicsit. A mester táncol. Révész Béla. Nézik az uj taktusoka, az uj fordulókat, az uj chassékat és eroisékat. Megtapsolják, aztán fordulni és ringani kezd az egész tömeg. Tangó Újszegeden... Mikor eláll a zongora, mikor pihen, szépen helyre mennek, mint bálokon, vagy a tánciskolában. Vannak itt menyasszonyok, őzlábu bakfisok, ringó-karcsú asszonyok, akik sohasem fáradnak; mester-táncosok. Itt mindenki szép most a fák között, a lámpák alatt; itt mindenki vidám és fiatal. És Újszeged is szép. Talán nem is a Tiszapartján van, hanem a Loire szélen, talán Capri mellett... Minden szép itt Uiszegeden. Zene száll a virágok tarka szőnyegén, egy-egy taktus mészszire a fák között. A rendőr most nem csavargókat keres. Csak áll és vár. Lesi a muzsikát, nézi a tangót, kíséri a lengő lampionokat. Éjfél van, odaát harangoznak. A város sötét. Újszeged él 1 Lélegzik, vidám és énekel. Mintha nem a Tisza partján állana... Tangóznak Újszegeden. (v.) t Rudolf Valentin<T*°l (

Jeges halál OÍmlt nino CI*M.'« «AmUI.1XI ? i, cimü nagy filmje péntektől q a Korzó Moziban I I I Victor Margueritte 8 négyszer betiltott regénye La (fiarconei (Lerbier kisasszony legényélete) (Párisi pillangó) 1 péntektől a Belvárosiban. {