Délmagyarország, 1925. július (1. évfolyam, 36-59. szám)
1925-07-22 / 51. szám
1921 tollai 21. DBLMAOYARORSZAQ - Főiskolai önkéntesek jelent ke zése a katonasághoz. A toborzó bizottság értesiti azon középiskolai, vagy főiskolai hallgatókat, akik mint katonatanulók a honvédséghez önként belépni óhajtanak, hogy kérelmüket folyó évi szeptember 15 lg, választott csapattest megjelölése mellett nyújtsák be, mert későbbi jelentkezés esetén felvételük nem biztositható. A Színházi Élet szegedi előfizetői minden reklamációval a Délmagyarország kiadóhivatalához forduljanak. Dngonlcs-tér 11. Telefon 306. _ Szélhámosság a forgalmi adóval. Budapestről jelenük: A rendőrség tegnap letartóztatta Pál Károly 27 éves nagyváradi születésű napidíjast, aki magát forgalmi adóellenőrnek adva ki, több vendéglőben vizsgálatot foganatosított és az üzlettulajdonosokat a könyvek átvizsgálása után megállapított szabálytalanságok mialt feljelentéssel fenyegette meg. A fel jelentéstől hajlandó volt eltekinteni amenynyiben neki a vendéglős hallgatás fejében bizonyos pénzösszeget ad, Halasz Oizkár könyveit is ugyanilyen céllal vizsgálta n;*g és ugyanilyen céllal kereste fel az Erzsébet királynő uti Hungáriakérté' is. Hatász vendéglős gyanúsnak talá'ta P/t Károlyt és rendőröket hivott, akik Pá't előállították a főkapitányságra. A főkapitányságon megállapitáw. nyert, h( gy Pál Károlyt a rendőrríg m.* • régóta körözi, meiI Hegedűs Miklós zenészőrmestertől pénzt cnlt ki azon a cimen, hogy részére lakást keres, azonban sem a pénzt nem adta vis«za, r;m lakást nem szerzett. Uyyancsik megá'lapitotta a rendőrség, hogy Pál Károly a mapyar kir. adóüpyl utmutató hivatalnál napidíjas volt, azonban onnan elbocrljtotuí' A», adóügyi hivataltól nyert értesülés szerint Pí' Károlynak semmi joga sem volt ez ellenőrzésre és hogy jogosulatlanul foganatosította azon hivatalosnak mondott el járásokat, amelyek folyamán anyagi előnyöket akart a maga részére kicsiSarr'. A főkapitányságon Pál beismerte, ho£/ jogosulatlanul foganatosított pénztárvlz. gálatot, de tettét azzal indokolta meg, hogy a feljelentői jutalékhoz akart hozzájutni és a hivatali felsőbbsége előtt akart érdemeket szerezni. Egy leány 5 vén bolond a „Vén kecske és a tó-' nif«íjs _ pintektől a Belvárosiban. ^ z I z I Patkoló kovács műhely KoHulh LAJOS Rugárul 31. Vadász u. tárak. FREY BÚR oki. gyógykováos, sy. taonv. röpatkolóm,,t,r. Hibás állású és beteg paták szakszerűséggel, helyes palkulással gyógyíttatnak. Mindennemű ui. valamint kocsijavitási munkákat legjobb kivitelben jutányos árban készítek. 6J2 trtékei rtl000lt asonntl reltmerrlem »ÉVA- BIZTOSÍTÓ patenttel. Olcsó ajándékt>rgyak kaphatók BHBÓff! ARPAD " ' "" " Oroszlán-utca 0 'óra- ét ékszerkeszitö. 54 A Szeged-Alföldi Ta karékpénztán fit. K áll ay A l b e r t u c c a 6 M41 (Érdekközösségben a MERCUR váltóOzleli rt.'Vat, Budapest), Nyújt kölcsönöket ingatta; okrs, leszámítol kereskedelmi váltókat, vesz és elad idegen valutákat és kifizetéseket, lebonyolít tőzsdei megbízásokat. Elfogad betéteket könyvecskékre és folyószámlára a legelőnyösebb feltételek mellett Divat sétabot görbe nyelű, a legelegánsabb kivitelben koronáért kapható a Kí Párisi Nagy Áruházban. S«íchenyl l«r 14. i I I I I Ingyen kapja elsejéig a Délmagyarországot, Ha augusztusra előfizet. 'W i I i I — Ötszörös gyilkossággal vádolt asszony. Nagybecskerekröl jelenlik: Szörnyű váddal terhelten áll a bíróság elé október 5 én Rellcs Julka, Relics Nikola nagybc:skereki szürszabó özvegye. A vád szeiint a napybecskereki Messalina — ahogy híre után elnevezték — 1914-ben meggyilkolta első férjét, Keglevtts Máca korcsmárost, 1915 ben nyolc éves mostohagyermekét, Rellcs Bortvojt tette el láb alól, majd ugyanebben az évben tiz éves lányát, Keglevits Szófiát gyilkolta meg. 1922 ben márcdik férjét, Rellcs Nikola szűrszat it ö'-'e meg szörnyű kegyetlenséggel, majd 1924-tsn tizennyolc éves mostohafiát, Rellcs Milivojt küldte másvilágra. Valamennyi áldozatát a.zénnal mérgese meg, a gyilkoíí'gainak hátterébe.! mindig a vaeyon utáni vágy, a pénzsóvárrig í'lott. Rellcs Julka egy esztendeje várja vizsgálati fogfígban a főtárgyalás kitűzését. Bár állandóan ártatlanságát hangGtiatja, olyan súlyos adatok vannak ellene, elsősorban a belgrádi állami vegyvizsgáló intézet hivatalos Jelentése, amelyele mind ame'leti szólnak, hogy ez a kegyetlen asszony követte el mind az öt gyilkosságot. Rílics Julira a vizsgálati fogf.g ideje ?la» t:m nevezett meg védőt, up v hogy mejtan a birórág hivatalból rendelt ki ügyvédet a súlyt s váddal terhelt asszony mellé. Több ügyvéd visszautasította azonban a megbízatást, mig végre dr. Mrksícs József vállalkozott önként a védelemre, aki közvetlen bizonyítékok hiányában azzal aka>t érvelni a főtárgyaláson, hogy az erabtii szervezetben mindig található bizonyos auénmennyiség és így a belgrádi ve&vvizsgá'ó intézet jelentécs nem lehet döntő bizonyíték amellett, hogy csakugyan Relics Julka mérgezte me^ hozzátartozóit. A szenzációs bűnügyi: :n dr. Bunlcs Ivó töwényszéki tanácselnök október 5 ére tűzte ki a tárgyalást, amely iránt az egész jugoszláv s a külföldi sajtó is nagy érdeklődést tanúsít. — Szerelmes házasok jelentései eey mástól a rendőriégen. Budapestről jelentik : A Migyarorszígi Husipari munkások Szövett'Zr. amelynek hu yiiige s Kertész ucca 20. szam alatt van, feljeleméit telt a rendőrségen, hogy Molnár Dínes szskszervezeti titkár lrór-zt alának a fiókját álkulccsal felnyitották és onnan ötmillió korona készpínzt elvittek. Nihány nap múlva Hőget Frigyes 27 éves gyári munkás felesége feljelenést tett a rendőrségen, hogy a férje neki bevallotta a lopást és egyúttal közölte hogy a rendőrség sz esti órákban otthon találja a férjit. Höge!t b. vittik a főkapitányságra, shol az ötmillió korona ellopását bevallotts és elmordott- hegy a lopkst olyan módon kövelte el, ho^y a feles igétől, aki Uksritónö volt, a kulcsokat ellopta és azokkal nyitotta ki at iró?iztal f ókját. Beismerte, hogy a pénzt elmulatta és abból mér csak 6CO.OJO koronája maradt. A főkapitányságon s tolvaj munkást letartóztat* tik és a budapesti kir. Cgyiszségre kisirték át. Olcaó fürdőkádak, gyermek- ts ülőkádak F. gel Edénél, Takaréktár-utca 8 aMtmMMMMMMMMMMMMMAM Sport Magyar győzelem a francia galamblövő versenyen. Párisból jelentik: A<leaBairfban megtsrtott galamblövő versenyen a város ni|y diját 64 lövő közül három gslsmb hibátlan lelövésével Nagy Gyula, az Országos Magyar Qalamb¡övő-tgyesfllet nverte meg. Ez a galamblövő-egylet nyári meetingjét augusztusban tartja Budapesten, vagy Balatonfőid váron. Müvés&et ^ Németh Mária hangversenye. Juliusi forró napokon csak internacionális világfürdőkőn adnak hangversenyeket, Szegeden elképzelni is lehetetlen volt, hogy julius 21-én meg lehet tölteni a Belvárosi Mozi nagytermét hallgatósággal, a hihetetlen is siKerO! Német Máriának. Alig két éve lépett a színpadra és ma a legelsők között is vezet. Igazi művésze ő az éneklésnek. Amit a természet egy évszázadon át csak titkán ad halandónak, azt neki mpgadta: varázsos hangot, érzéki vibrációt, ragyogó fényt, muzikalitást, abszolút biztos intonációt, hataimas haiigterjedelmet, csengő pla.iírsímot és a legnagyobb orch*steren átható fortét, amely ráül a zenekarra és mint hatalrn-" hullám lör elő, isteni ihlettel teli hangul-*ot adva, amit csak hallani lehet és csodálni, de nem kiiiízátni. Németh Mária hangversenyének műsorát Wagner Erzsébet belépőjével kezdte. Fenséges hangulat ömlött el a teremben és a Wagner szellemének minden tradícióját magába foglaló előadís már meghozta a kontaktust a közönséggr'. Weber világhírű, rendkivül nehéz Oceánárlájában kibontakozott a zseniálitás minden atomja, csodás müv£sze..el, ragyogó előadásban Ívelt a magast", könnyen hozva a magas C t Szünet után Norma híres áriáját énekelte — ahol a cirádás — régi mC ii olasz ária technikai bravúrjait a bel canto szépségeivel párosítva gyönyörűséget és tökéletest nyújtott. A 3-ik számban Tosca imáját énekelte oly bensőséges mély é<*éí"el, hogy a hallgatóság szemében ott csillogott a legnagyobb siker jeleként — a könny. Utol:) áriája Leonora híres áriája volt, amit már színpadon és hangversenyteremben is hallottunk a művésznőtől, újra magával ragadott bennünket tökéletes előadá"A.vr\ A frenetikus taps viharra Dienzl Liliomszálát énekelte (Fichtner hangszerelésében) s a magvar lélek minden szilajságát, minden bánatát, Endrődi költeményének kurucos hangulatát visszaadva, soha el nem ("lejthető élményt adva azoknak, akik eljöttek ünnepelni a legnagyobb é!ö énekesnőt, a mi Németh Máriánkat. A filharmonikus zenekar, amely már két városban: Békéscsabán és Vásárhelyen kisérte a művésznőt, olyan tökéletes kiséretet nyújtott, amit azok is, akik lemerik a zenekar napyszerü kvalitásait, csodálatfal hallgatták. Fichtner dirigensi pálcája alátámasztotta, kidomborította, megerősítette a művésznő énekét és igy tökéletes hatást értek e! a zenekarra irt szebbnél-szebb áriák. A zenekar önálló számként Mozaw Szöktetés nyitányát, Liszt Magyar Rapszodúját, Volkmann bájos F dur szerenádját (dicséret a kiváló vonós zenekarnak) és Erkel hatalmas Hunyadi László nyitányát já'szotta önálló számKént. Az C3t egyike volt a legszebbeknek, amiket Szegeden valaha rendeztek. A szegedi publikum szivébe, szeretetébe lo gadta Németh Máriát és biztos, bármikor jő közénk, mindig hazajön az ő meghitt, rajongó közönségéhc.'. (k.) Í ZORO és HURU minl 1 A.-asyásók és Buster Keaton I pintektől a Korzó Moziban | Rádió ROVATVEZETŐ: SZÖLLÓS *á«OLV. A nagyobb leadóállomások mai műsora. Julius 12, szerda. (A várr«név utáni szám: hullámhossz.) Földelve van az antennája? Budapest Í65. Este 8 órakor: H*ng verseny. Berlin 505. Este 8.30 órakor: .A német dal*, dr. F. QUnther előadás-sorozata, 3. est: Schubert Brcslau 418. Este 8.30 órakor: .Kunt rbűnt", vidám dalok, sanzonok víg költemények. Utána 10 perc z,.; rántó. Frankfuil a. M. 470. Este T 10-9*0 óráig: Fuvola-hangverseny. 10—11 'ráig: Német népdalok. Hamburg 395. Este 8.30 órakor: .Alt Heldetberg«, W. M. Försttf színjátéka 5 felvonásban. * Könivsberg <5?. Este 8 órakor: .Bohémet.*, Puccini operája. 93 10.13 óráig: Hangverseny, 10.15 órskor: Előadás. Lelpzlg 461. Ette P15 órakor: Kisebb mövész-számok, zenekar, szavalat, ének. vig történetek, 10-1 l.r> óráig: Tánc-zene. Münch-n «5. Este 8 órakor: Hangverseny Beethoven, Wagner éa Unt. műveit». 9 órakor: Német diáWVok. 10.» órator: Tánc-zene. MUnster 410. Este 8.10 órakor: Hangverseny, 9 30 órakor: .A zene klassziknrai", Verdi; A .Don Carloe' és .Aida* c. operáiból. Stuttgart 443. Eate 8-9 órakor: .Irodalmi szemelvények*. A XVI. svizsd a román irodalomban.. 9.30-tt óráig: Elzáas költői. Barcelona 433. Este b.40 órakor: Szinfdnikus hangverseny, 12 órakor: Szóliata hacgverseny, I2..'0 órakor: Ameiiksl táncok. Barcelona 3?5 Este 7.W órakor: Tánczene, hangverseny, 10 órakor: Eszpzrantó, lu.70 órakor: Aiiboud .Miss Venus* opera. Grác 414. Este 8.06-9.33 óráig: .Tarka szinpad*, 9.?0—10 óráig: Tánc-zene. Páris 1750. Este 8.4%-10 óráig: Melódiák Ambroise Thomes .Psyche* c. operájából. Prága 950. Este 8 órakor: Olasz zenemüvek, ének és zeneksr. Róma Í?V Hant,verrenv eate 9.15 órakor. Műsora: I. RossiPt: Simfonia a .Teli Vilmo.*ból (zenekár), ? Cimara: Stouello, Denza: TünJénizemek (bai.ton), 3. Chopin: Valctr As-Durfcsn, Liszt: Koncei.étűd Nr. 5. (zongora), 4. Perhie'": Monológ a .Otc "ronda*ból, Donizetti: Cruds funes's stnania a .LucíaM :l (b??itcn>. 5 Cnjkofazky: Chanson triste, sz áv induló (zee?kar> 6. SaintSs' ns: A .Slms.n és Delita*-ból (mezzeS7opr.) 7. Verdi: A .Dm Csrtos'-ból (mezre szopr.) 8. Li vall te: A pillangó, Liszt: Koboldok <ánca (7C?^ora), 9. Htrom spanyol dal (me7T0sz0pr.), IP. Puccini: Fantázia az .11 Tabairo'bU Wb.n fi . Este 8 órakor: Klasszikus operettektil. 1 órakor: víg zene. Zürich 515. Este 8.15 órakor: .Das g'osse Welttheater* Calderonló' Ne feledje földelni antennáját I. Egy leány 3 vén bolond a .Vén kecske it a «6* mní|e \ itel.től a Belv&roklbnn. s I X I ssr Bútorvásár ló közönség figyelmébe ajánlom raktáron levő ebédlő, háló és uriazalon berendezéseket, mindennemű kárpitos bútorokat olcsó árban kedvező Jlzetési feltételek melleit szállít Braun Mihály EST1 u. 11. 1 rí -19>S. végr. szám. bZS Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végre ha |tó az IMI. évi LX t-c. KB. S-a értelmében ezennel kdzhirré teszi, hogy a szegedi kir. járásbiróság 1B2V évi 3.67—2. izamu vésxé«e következtében ar. Schwarcz József ügyvéd által képviselt Szűcs A"hály javára tO,C.'.i.OüO korona és tár. e>ei.'Vc i«2V évi május hó lC-én foganatosított kielégítési végrehajtas utján lefoglalt ét 17,)oo ooo kor-fa becsült kSvetketó Ingóságon, u. m.: a tehén, 3 ló nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a szegedi kir. lárásbirótá* ' 25. éri Pk. 12<;5—«. »'. végzése tolyUn l.'.UaL' 0 k tőkekövetelés, ennek 1921. évi máius hó 18 napjá ól (árt 18 izlzalék kamat?i és eddig Összesen >,«12.000 kor. bíróilag már megállapított költségek ereiéig Sövényházán, 392. számú tanyán leendő eszközlésére IV23. évi aueu ztus hó (.napjának délu'tn 3 órája határidóül k'tflzetik ét ahhoz a venni srándékozók oly meglegyzéssel hivatnak meg, hogy az érinte.i ingósága« az inil évi LX. l.-c. lo7., lod §-a értelméüen k&zpénzfízetés mellett a legtöbbet ígérőnek szűkség esetés becsáron alul is el fognak adatni. Kelt Szegeden, 1935. évi Julius hó IS. napján. Farkas, kir. bir. végrehajtó A budapesti Apolló Sziilház vendégjátéka I BÉKEFFY LÁSZLÓ, Jankovich Magda, Bársony j István, Dajbukát Ilona íu&8lneTsWn | KS" Vigszlnpadon H&U |