Délmagyarország, 1925. július (1. évfolyam, 36-59. szám)
1925-07-21 / 51. szám
Az alapos riport. A »városi sajtó olyan nagy buzgalommal fekszik neki a bűnügyi riportoknak, bogy egyik-másik lap sokszor még magamagát n lefőzi a versengésben. Minden pici részlet fontos s a jó riporter semmit sem mulaszt el beWüb, érkezzék a tipp, vagy az informálás akár hivatalos helyről, akár fővárosi hisztériából. Ezeket a szempontokat tigjeljük, mikor - iskolapéldának - alábbi unkát: A bankrablás részletei •IMM MM • nmia. Minden más lapot, még Önmagunkat ia, megelőzve, részletem beszámoltunk ma róla, hogy a Cs. É. N. T. bankcég (Wiea cimmd: Csak én nekem tejel) smsáctóe kifosztása milyen pánikot Idézett elő. A kasszák lérva-nyi'va voltak a az igazgatót elvérezve találták meg a treszcrban, amint fennen lobogtatott egy kitöltetlen pinceváltót. A gyanú elsősorban az Igazgató ellen irányult, aki nyomtalanul ehOnt és legutoljára heti két százalék betétes lakclpöt viselt, továbbá ö viselte a pezsgős vacsorá k költségeit ia. Kihallgatásakor elmondta, hogy rendes vese-ozsonná ját és a tartalékalapot fogyasztotta, mikor megtámadta rgy teltflnő hosszú, finoman öltözött és arisztokratikus kinézésű, keskeny orrú, borotvált, tiszta arcú, szőke betörő, akit daó tekintetre lakatoslegénynek nézett Az szó nélkül a kasszához futott és ott közgazdasági tevékenységbe kezdett - MH mivel? - kérdezte az akkor már Öntudatlanul beverő igazgató. — Szerelem, volt a válasz, amiből a rendőrség egy része azt hiszi, hogy as illetO a légszeszgyár igazolványává] volt diáivá, mig a ravaszabb rókák kéjgyilkoesásra gyanakodnak. Erre vall as a körülmény is, bogy a be'örő álarcot viselt, csak dús fekete fürtjei és pörsenéses arca árulták el benne a művészt. Tömzsi termete, amely legföljebb 160 centiméter lehet, csupa izom, akárcsak egy dijbirkozóé. Orafotógusunk tudományos megállapítása sz a t betűnek keresztvonalát erélyesen kalmazza, ami gyilkos hajlamot (Így szokta áthúzni a kést áldozata torkán.) * mellékteremben holtan akad ak rá BetheveO Antal magánzóra. Csapa vér •ott kOrüKMtc minden, de az alapos orvosi vizsgálat megállapította, hogy caak a veséje hiányzik. Azt unom uűszerekkd, amilyenek Boross Jóskának Is csak legmerészebb beruházási álmaiban Jelennek meg, kiszedték. A szakértők azt is megállapították, hogy nem egyszerre, hanem ^ > -i — • - * a liCil rCSZfCiCB ocn. A rendőrség drenddle a Cs. E. N. T. igazgatójának országos körözését, még pedig karöltve Uptaival és Drégellyel. Az .alaposan gyanúsítható gyilkost legutoljára egy mulatóban látták, ahol ugyancsak húzatta magának a szájharmonikással. Kedvenc dalai voltak: A liecaap utcán véges végig végig... a Jössz majd utánam, aztán Ahol az a Csillag ragyog, én is oda, oda, oda való . Jljelentése megtételekor egyébként as igazgató részletes szemdyleirást is adott az arisztokratikus külsejű, gyanús látogatóról, aki dny fitt hócipőt és idegen szinü foltokkal tarkázott rongyos kabátot viselt. Elhizott, döcögő alakja a bal kamatlábára sántított, nyakán hlntáslegénycket Jellemző piros zsebkendő volt Bdhcveö Antal magánzó, akinek már so k konfliktusa volt a rendőrséggel és ezért bizalmatlan, csak polgári keresdd Indított a bank ellen. — Hónapok óta port hintenek, úgymond, a szemembe, kérem gyógykezelési költségeim megtérítését. A rablógyilkosságot őrült szenzációként tárgyalja a közönség, viszont a rendőrség nem ad ki semmi részletet. A királyi ügyészség álláspontja még mindig a régi merev, amennyiben jden tudósításunkért, annak megjelenése előtt, tiltott közlés rímén, azaz száj eljárásért megindította a hivatalos eljárást, mert pontos adatainkkal meghiúsítottuk a nyomozás sikerét. Olcsó sertéshús árak Sertés comb . karaj .... i . tarja . lapocka .... . lej láb . -v~ Füstölt perzselt esem szalonna 1 . 30ooo t-a házi zair I . 30ooo Tiszta sertéehuakolbáaz frissebb t . 4«ooo száraz 1 . rOooo 1 kg. 3 ooo I . 34ooo I , «000 1 . 31 ooo 1 . 26ooo líooo yrx lénj I Tisztelettel TORNAI MIHÁLY ss hen te», Tisza Lajos körút 22. szám. A Smii4 Lapkiadó Vállalti RT. feluimoiia alatt Kgtili fin c»n IcUUmulOi tribivták • rtuvtnyUraaaáK Ileum hitclefOU • K. T. 2C2. fi frtclmtbcn, bony kóvtleltKlket a telazímolit alatt illó tárni ag ellen Ifuaéiftbb hat hónap alatt éivtnyeMlaék. Kelt Sweden, \i£>. tyi julius hú 17. napién. * lalaaémoUk. DÉLMAQYARORSZÁQ Rádió ROVATVEZETŐ: SZŐLLŐS RÁttOLV. A nagyobb leadóállomások mai műsora. Julius il, ktdd. (A vároenév utáni szán: hullámhoaaz.) Földelve vsa az antennája? Berlin 5C?. Este 8.10 órakor: Előadó-»st (ének,, szavalat, begedü, longora). Brtslou 4<& Este 8.30 órakor: .Spuk*, szonát a E. T. A. Hoffmann motívumai után 9 fejezetben, 10-II óráig Unczene. Frankfurt a. M. 4Í. Este 8.30 órakort .A szép Oalatbea*, Suppé komikus operája 1 felvonásban. — .Fntzchen und Liachen*, Otlenbach énekes ¡a;éka s felvooásban. Hamburg 399. Este 8.15 órakor: .A gyónás*, opctamisztérium. A költeményt Irta Aztl Del mar, zenéjét szerzette: Ferdinánd Hűmmel, utána: Lortzing mester-nyiUnyai. KOnigsberg <63. Este 8-10 óráig: Egy este az operettek birodalmában (Strsuas J, MUKcker, Zlthrer, Lehár, Fali Leó, Benatzky oi srettjeiböl. Ltiptig 434. Este 8.15 órakor: .Schiller szellemében...' (ének, szavalat, zenekar). MOnster 410. Eate 8.30 órakor: Nép- és táncdalok, 10 órakor előadáa. Stuttgart 443. Este 8-9 óráig: Északi-est BJ->—n óráig: Kabaré. Barctioma «33. Eate 9 órakor: Dalok (tenorX 9.30 ósakor: hegedflhangvetseny. 12 órakor: szórakoztató zene, IZ3U órakor: Barttkma 32?. Este 10 órakor: Hangverseny, 10.40 órakot: Ra|na dalok, II órakor: hangverseny átvitellel a Ptaza del ReyböL Páris 1730. Este 8.45-10 óráig : Hang"flTÜs 498. Est« 8.45 érakor t Angol irodakmUMénet, 9 órakor: .Qala-eat*. Prága ibo. Este a órakor: .Tarka-est*. Róma 47». Est« 019 órakor: Könnyű zene. Wien 930. Eats a énkor: I. Tirolt est 2. .Dar Qiagl*, tragédia I. tehroaásbaa, F. KranewittartóT 3. Jtor Oalleiner*, tra«édta I F. KranewiUet tóL 4. Vtg törtér, Duparc, DaviZirich W. Eate 830 (Debussy Dorafl» Sslsbi doU, Sauu-Ssöna). Ne feledje fOldelni sattaa^itl A aianvat a* \aiüiák~: Holland lörint~2821Cáinár 1228—1230, márka 16873-15975, W 346—33S, balga Inak 3297-8287, éta korona 14833-14973, norvég-koroM 12*8012750, angol font 343C00—34ÍIOO, Un 263J1652, dollár 70980—71410, irancta trank »34- 3384, szokol 2IU-2I2I, léva 912(20. svéd korona 18889-19049, lengyel zloty 13409—1855% oaatrák!schlUiag 98.w-ISt.7o, svaid Inak 13889—13909. Daódk: Amsterdam 28510-28680, Belfrád 1248- 1256. Berlin 16879-16973, Bukarest 141-34?, Brüsszel 3.87—3307, Kopenhága It039—15115, Oaló 12780-U850, London 3(3000-347000, Milánó 2679-2641, Newyork K9G0—71410, Pária 3349—336?, Prága 2189— 3l2i , Szófia 517-521, Stockholm 191351924 , Varsó 13505 13:85. Wien 99i>0ICOIO. zarica 13785-13865. ¿»Heti tSsad* Nyitás: Páris 24.20, London: 29C3.—, Newyork 515.-, Britezd 23.80, Milano 19.-, Amsterdam 216.80, Berlin 122.62'/m Wien «.*72.Í5. Szólta 3.75, Prága 15.29, Varsó 63.62»/,, Bu Q0072A5, Bukarest 2.50, Belgrád 9.09. 23.80, Berlin 1227» Szófia 3.79, Prága l?.2$ Zárlat: Pária ?«.2<, London 2503.-, Newyork 519.—, Brüsszel 19.-, Amsterdam 206.90, Wien 00072.55. Szófia 3.7-, Varsó 9b*/» Budapest 0JQ072J50. Belgrád 9.15, Bakarest 2.50. '•raíMvtCMJ* A héttói tarménytózadén az irányzat búzában éa rozsban lanyha volt Egyéb cikkek változatlanok maradtak. A forgalom új-búzában rendkívül élénk. Hivatalos árfolyamok : Ó-buza 76-oe ttsxavidéU 38?0-3900, egyéb 3823- 3873, 77-ea Uazavidéki 3900-3*30. egyéb 3875- 3925, 78 aa tiazaridéki 390U-400U, etyéb 39253979, uj-buza 77-et tiszavidéki 390C-4010, egyéb 3890- 39ŰO »¡-rozs 3279-3325, takarmányárpa 2750- 2831', zab 4325 - 4300, tengeri 2800— 2KC, korpa 2650- 270P, repce 34.0S6C0. Irányzat- A héttői értéktőzsdén az irányzat tar olt volt. Nyitáskor as elsó árlolyamok legtöbbje a péntrlu zárlati nivón mozgott, sót egyea éltékek kissé barátságosabban is tendálták. A tózadeidö későbbi folyamán kedvezőtlen külföldi hírekre éa az itteni kontráin in eladásaira kisebb árlemorzsolódás állt be, amely azonban az 1- 2 százalékot csak ritkán haladt a meg. Különösen a kuliazpiac favorit értékei gyengébbek. Feltűnő árnyereségre tett azert a Beccsini, amely 6-8 százalékkal drágult. A többi értékek a pénteki nivón zárniuk. A toigalom valamivel élénkebb. Ferencvárosi scrtéaváaár. Felha|táa 2300 darab. Arak: Könnye 18-20, közép 19.92U, nehéz 17.7-22. A vásár irányzata élénk. MMMMMMMWMWIWMMMMM Felelős szerkesztő: FR \ NK júZSEF. Nyomatott a kiaü tulajdonos Délmagyarorsiág Hírlap- és Nyomdavállalat Rt. könyvnyomdájában. Szeged. 1925 Julias 21. HIVATALOS ZÁRLATI ÁRFOLYAMOK. B 41 62 238 126 20.3 70 0.9 879 ^snyák-agiái FVdbitalbaah 4a««i trail itlsvin tela, tovd Bank <á*(var-HiM ovaüsobank ,, 238 C*«hi«ak 15 '«IttiogUMeiiMak 40 tsroak. Hitel 19.5 lastáoltoléb. 7Ü5 vUgy.-oém. b. 16 18 4 0.6 7 Ha asetl « Osztrák HÍM 140.5 <araakadelmi U25 '•ankverebl 105 r«to'ita«utii/aái s*i<ároel 34 -Ipátvárosl 5J '^Moyal Tak. 14 Igy, Ipeít FAv. 413 aagyir Alt T. 124 4oBár 174 MII Hasal 2423 Mapoott lalz. /árosl ~ I <M M Nzt 5C00 •aulán 98 lég 28 •»mint és géaa? Balga Mai (Ezer horoaákbaaj Motorgyár Chaadois I Vegyipar VacooKvár Rtmamaiány Roessanann KothmüUer SchUck Schuller Tend ion Vulkán g*a wacntr 10» 29.5 I9J 128 9.5 8Í.9 169 18 97 44 128.1 40 9 44.5 40 47 38 9.5 KOahHMu MtUuctfá Atlantic* Várost 61 Bar 137 Délivasai 44 MFTR 223 Lovaau ' 13) Miakolal vWasM* 185 in és ugMtfydnti Bauzit 823 Bonódl sasa 99 Qmmt 88 Isásaséit 293 »H u s Draachs.. ü 190 kUyntt KM JStaSTKó«^' 3189 130 1185 UJtakt Urikányi Knnossy Pallas Rigler gtvphent«« 225 1165 8) 67 4i 4 IÍS 66 3.5 Faipart KtiivbtíDc. Merkúrt« Egyesült U Fornif Hasai ta Honi b Kóróshá tya Kronbor^er Ligram «Né Nensseti U ar «stavánU Nsatd VIktérii nniii íabJür Hitelt» 9 13 83 12 1 18 8 I0J 410 !80 :8 2«5) 19 6 KODattil KitiM&J* ált Maisa« AH Otstz U Bárdi Chinotr Cnwta-Bhs 84 390 10 03 eos 4.9 9 3.5 87 18 Döngi fimml ¡9 Maki 925 tansái 45 76 118U 1 39 J ^ MM k köte 38 lb6 1800 2 Héra Fővárost sör Ooldbvmer Qactnrindf Halkereak. Hangár«» itotr. Juta Oyön bőr kartor űr« K«Klenci Relet *<r*>vaa!e Klein Klotild Oyőri tazW Rraacs Cazoripar Kender Oeurmalá Qutai Nem. mexóg. Vasúti toraalaM Georgia ' Mezőt enk. Iniarmtas Vili. fesagé Wandet Zagyvapáttai Urak figyelmébe 1 ^^^FFIÜSIS^NYY^ÓR KALAPOK valamint olau gyspjukalapok meglepS olcsó árban kaphatók oltz«x S. ém 3Tím.i Hi és Kelemen ucca sarok. su róhaizcLetések .Lehetőleg földazinten«, .Jó bizonyítvánnyal* Jeligéra levél van a kiadóban. Faktfi irikkstosttt) gyermekkocsi téli, nyári sátorral, kitűnő rugókkal, gummikerekü, majdnem uj állat otban, Igen Jutányosán eladó. «7 KROÓ, VALÉRIA TÉR 1. SZ ¿akisFaktfi irikkstosttt) gyermekkocsi téli, nyári sátorral, kitűnő rugókkal, gummikerekü, majdnem uj állat otban, Igen Jutányosán eladó. «7 KROÓ, VALÉRIA TÉR 1. SZ Belvárosban 3 szobás modern lakás 4a egy Ozlethelvlség átadó. Tud. 931. telefonon Faktfi irikkstosttt) gyermekkocsi téli, nyári sátorral, kitűnő rugókkal, gummikerekü, majdnem uj állat otban, Igen Jutányosán eladó. «7 KROÓ, VALÉRIA TÉR 1. SZ Munka, állás Részletfizetésre szállítok kárpitosmunkákat BALOG SÁNDOR 9 Kossuth Lajoe sugárul 6. Sz. Tanonc, asztak* éa esztergályos, felvételik. — .Arbo* Petóti sugárul 36. szám. t Részletfizetésre szállítok kárpitosmunkákat BALOG SÁNDOR 9 Kossuth Lajoe sugárul 6. Sz. Eazlergályoa munkát legelőnyösebben készit .Arbo*, P-tófi sugárút 36 és Takaréktár ucca b. 1 Gyermekkocsik bámulatos olcsó árakban részletfizetésre ia 3i DÉRY gépáruház Kisa ucca, Keleti-palota. Oktatás Gyermekkocsik bámulatos olcsó árakban részletfizetésre ia 3i DÉRY gépáruház Kisa ucca, Keleti-palota. Oi vor tanhallgatónő Javító és pótvizsgára előkészít Bővebbet szeged Városi Nyomda ktnyvkereskeuésébcn. 1 Gyermekkocsik bámulatos olcsó árakban részletfizetésre ia 3i DÉRY gépáruház Kisa ucca, Keleti-palota. Oi vor tanhallgatónő Javító és pótvizsgára előkészít Bővebbet szeged Városi Nyomda ktnyvkereskeuésébcn. 1 Vétel Oi vor tanhallgatónő Javító és pótvizsgára előkészít Bővebbet szeged Városi Nyomda ktnyvkereskeuésébcn. 1 Uujthajtókocsit egy ló után ea egyea kjszerszámot vennék. Almiatokat .Haltókocsi* ni Jeligére a kiadóhivatalba kérek Eladás Uujthajtókocsit egy ló után ea egyea kjszerszámot vennék. Almiatokat .Haltókocsi* ni Jeligére a kiadóhivatalba kérek Ebédlő, háló, íróasztal, könyvszekrény eladó. Lórincz, Timár ucca 7. - 1 Uujthajtókocsit egy ló után ea egyea kjszerszámot vennék. Almiatokat .Haltókocsi* ni Jeligére a kiadóhivatalba kérek Eladó: Remek elsőrangú leli háló (kissé használt), konyhaberendezéa, tehér háló, azekrény, ágy, asztal, Iróaazial, ottomán, székek. Jókai u. X s|tó 3. ta Különfélék Eladó: Remek elsőrangú leli háló (kissé használt), konyhaberendezéa, tehér háló, azekrény, ágy, asztal, Iróaazial, ottomán, székek. Jókai u. X s|tó 3. ta Elvállalok SEJTttt*?. lavlUaél juUnyoa érőn. KOVáCS Saenlbár mais ucca év. SiB Eladó: Remek elsőrangú leli háló (kissé használt), konyhaberendezéa, tehér háló, azekrény, ágy, asztal, Iróaazial, ottomán, székek. Jókai u. X s|tó 3. ta ZONDHCEDÉNTEK Kivándoriáa miatt sürgősen eladó párevezóa szandolin. Rózsa ucca 19. 3 ssénvó íózsamts, • kat6aá(l huacaarnok mellett. 4» 49 130 236 17 133 233 85 613 63 2.75 24 32 55 226J 128 960 6'J 263 237 288 81 10J 381 153 12 Otajlpai 7ü Pannónia sói . 19 Phóbus 92 Ptis(<ókt 13 Royal-szál 14 Schwartz«* 85 Star aim 11.79 57 1(560 Szegedi InOn 390 TaMon 147 Taneai sői 165 Toáaii bot 27 Tőlük 30 » U 3» 22 8 21 % -as. -ss. ih m Hrantttonel nqett "SS vttrlM ts lack calaiolt h*M tttjgárbeo vel»etö Df(. év3 8NTZE« sfCnooai irrtmtus butorrakUra, Tábor ucca Z Befőttek, konaovek (apárpa hálárulr nélUII) leiniii iuii UBIatUR, calnyben és nagyban kapbalók BtUlVmi, PstSS S. aaffán.t 4. 80 Sehol olcsóbban Vairófíp H kerékpár, saaol éa aéml áruk, •KMotkcTékpár, Béact (unmik és sztrclékck résucttltnésra Is. Nazr |ayItónükilyI SZÁNTÓ SAHDOR sépraktárs Klsa Dérld palota. Klaa u. SM Nöt 6a (éílruhAk vegyi tisztítása és festése szakszerűen a legrövidebb időn belől mérsékelt árak mellett készülnek sar Szirovicza kelmefestő ésvegytisztítónál, Zrinyi ucca lg. sz. ízléses nöi ruhák aUr So ooo kormáért srmMkrukák So-ooo kotonéért késaStaKk IRITZ JÓZSBPNÉ lirrawkruba divattnmtbra 49 Kclcoen ucca tl. siluc, l emelet I. Strand fürdökalapok nccán la Viaalbnta [ 60.NO irtja különféle tormákban több színben _ mis a késilet tut özv. Irlcz Deesóné divatáruanö. UM Omsiláa ucc.i 3. Varga Mihály gyárosnál Szöged, Bradl i.«. Tilifoa Ml. Mindennemű kötéláru, zsineg, zsák, ponyva, ssölökötOzö fonalak és háló gyórt áron kapbató.