Délmagyarország, 1925. július (1. évfolyam, 36-59. szám)
1925-07-16 / 48. szám
DBLMAQYARORSZAQ — Még mindig kérik az elit ált tanárok ügyénak revíziója. Budapestről Jelentik: Még tavaly Junlusban történt, hogy Kkbeuberg Kunó gróf kul luszminUzter egyik pirlamenti beszédében kijelentette, hogy a kommunizmus után Igazságtalanul meghurcall, katedráitól megfosztott tanárak ügyében megkezdi a revíziós vizsgálatot, ameaynylben ezt az egyes tanárok kérelmezik. A miniszter parlamenti beszéde óta több mint egy év telt el. de a revüiSs vizsgálatok legnagyobb részére még csak Jövöve kerülhet sor. Klebelsberg Kunó gróf ugyanis márciusig egyetlen kérvényt sem engedeti érdemleges tárgyalás alá vonni, mert a pénzügyminiszterrel nem tudott megállapodni «na vonatkozóan, hogyan osszák be a kultuszminlszté ium büdzséjébe azokat • fizetéseket, illetőleg nyugdijakat, ametyek s*okat a tanárokat iietnékmeg, akikrólareviziósvzsgálalaorán kiderül, hogy a kommuniimus alatt valóban semmi olyat nem cs lekedtek, ami indokolttá tett volna ilyen szigotu büntetést. Márciusban végre hosszas tárgyaláio'- után sikerült erre vonatkozóan megállapodást kötni A kultuszminiszter igy elővette néhány tanár reviziós ügyét. 0: esztendő kellett ahhor, hogy az első ügyet elővegyék ti öt esztendő u'án a revíziós bizotság három nsp alatt állapította meg Dénes Lajos volt tankerületi főigazgatóról, hogy teljesen ártatlan és semmi köze nincsen azokhoz as eseményekhez és lettekhez, amelyekkel vádolták. Dénes Lajoson kívül azonban még számos, majdnem kétszóz eiyan tanúr van, akiről, ha a reviziós vizsgágálat megindulna, szintén kiderülne, hegy semmit sem vétettek. A több száz revíziót váró tanárok ügye közül eddig mtndőisze hármai vett revízió alá a kultuszminiszter, bár már tavaly megígérte, h:gy minden egyes ecetben, amennyiben a revíziót kérelmezik és ezt kellő indokkal ¿'¿támasztják, az uj vizsgálatnak helyi ad. — Halálozás. Súlyos csapás érte dr. László Adolf nyugalmazott törvényszéki birót. EdesanyJ», özvegy Lefkovícs Ferencné szerdán halót Iban, faoszszes mnvedés után 87 éves korában meghall. As elhunyt mairónában édisaayiukat gyászolják még László Lipót éa Pulttzer Józsefné. Temetése ciűtörtökön délután 4 órakor lesz a zsidó temető cinterméből. — A budapaatl angol püspök faljdeatáse egy csaló au«n. Budapesti tudósítónk jelenti tcifonon: Themska angol püspök ma feli:lectéat lett Róna Stigfiitd ellen csalás, okiralhatirilás és dkkasatás miatt. Thomtka hatalmas összegeket adott át R)nának, aki a püspöknek fedezet gyanánt Londonra szóló csekk ti ado t A püspök azonban gyanút fogott és azzil, bogv a csekkére nincs mcc a kellő fedezd, Rónát a mai ntpen feljelentette. Krondorty, Harmath Imre legújabb bohózata a Vigszinpadon. W*/«-al otcaóbb lett a manikűr Oottschallnál Nagy biztosító in ézet J^gpgg intelligens üzletszerzőket. Biztosítási előképzettség nem feltétlenül szükséges. Ajánlatok .BIZTOSÍTÁS jeligére a kiadóhivatalba küldendők. 11 A félsz* toUs all 11 átló MODERN CIPŐGYÁR rt. h'telező t fel \i juk, h >gy követeléseibe а К. T. 202 § ában methatáro ott ha hónap alatt érvényes! sék. A Hadern Cipőgyár rt Fehér befőttes és uborkás üvegek érkei'e4 és kuphaWk *•> Sshllllngar Kálmán nál Cae<ooJcs все» I. (Реке'емв ucca sarok.) 1925 julius 16. A Délmagyarország támogatja a munkásságot, a munkásság támogassa a Délmagyarországot. — Dolowschiák főügyészt állítólag Illetéktelen hatóság ffiggesststte fel ? Budapestről jelentik: Ismeretes, hogy Dolowschiák Mihály budapesti királyi egészségi alelnök ellen váratlanul fegyelmi eljárást indilottak és a királyi Qiyészség rendeletére feifflggeitlellék állásától. Az alelnök panamai ét e határozat ellett, de azl <s kösölle a lapokkal, hogy a királyi ítélőlábls fegyelmi laitácta a panasrt elu'asitolta éa a fegyelmi eljárás idó'arlamára az alelnök felftggesilésél jóváhagyta. Jogászi körökben mosl arról folyik a vlic, hogy Dolowschidk fegyelmi ügyében nem is vett hivatott dOnteni a tdbh fegyelmi tandcsa és аг a döntés, amelyet az 1897. évi státustörvény alapján heztak, nem blr érvénnyel. 1897 ben még nem is volt fgyésiségi alelnöki állás és az 1921. évi XX te. értelmében ez ai állás egyenrangú a táblabírói Állással, ugy hogy Delew chidk Mihály fegyelmi ügyében a felfüggesztést csak a Kúria kisebb fegyelmi tandcsa rendelhette velaa el. Arról is bsizt'n k, hogy Dolow.ciiák alelnök megtámad|a a h:l»telenűl és hatáskörrel nem is renddtező ítélőtábla legyeimi t-nácsának döntésit — Ki lesz Szegeden a korzó szépe? A .Színházi Elet országos pályazata iránt hatalmas érdeklődés mutatkozott Szegeden, ezért a Színházi Élet ma délben és délután 6 órakor nagyarányú fényképezést rendez a korzón. A lefényképezett urileányok és asszonyok képei a Színház! Elet legközdebbl számában megjelennek, amelyben az olvasó a .korzó szépe" pályáitat feltételen és szavazólapot talál. Vidor Ferike karaklerisz ikus cselédnótái a Vigszinpadon. — Palágyi Lajoa Itkáaügye. Is теretes az a lakásügyi viszály, amelyet Palágrt Lajos vo't sg nigtzgató provokál). P. lágyi Lajos mint budapesti lakos el nkarta adni Báitya ucca 9. szám alatti lak.'sát, amely. ek négy szobájából egyd К Czecz Katalin kapott a lakiisfivataliöl. A lakáseladás azonban csak ugy történhetett meg, ha Palágyi Czecz Katalin lakását is megszerzi, amiért is Palágyi igénybevételi pörl ind (ott K. Czecz Kalalm lakására Czecz Katalin azt bizonyította, hogy a lakást ál andóan használta és hogy j->ga van a lakásra. Az aisófoku lakáshivatali bíróság, majd később a lakásügyi kormánybiztosság Palágyinak »élte meg a lakást. Az Ogy aktáit revízió céljából fdkirte azonban a népjóléti miniszter, aki a keddi nappal leérkezett végzése sze in' szintén megítél e Palágyinak Czecz Katalin szobájá'. — A Kúria helybenhagyta a pesti (ralikos gyilkosának Ítéletét. Budapestről jetentik: Élénk emlékezetben él méK az a hihdellen kegyetlenséggé végrehajtott gyilkosság, amelynek Balkányi Frigyes, egy 68 é»es pesti trafikos eselt áldozatul két évrel erei511. Wttle berger Lászó él husz éves öcscse. Ernő követték et a rablógyilkosságo. WitUnberger László azzal védekezel', hogy hipnotikus álomban az öccse parancsára követte el a gyilkosságot. A törvényszék nrm fogad a el azt a védekezést és Wi tenberger Lászlót gyilkosság és zsarolás miatt életfogytiglani fegyházbüntetésre, öccsét, aki még nem fölötte be a 20-ik életévét, 12 évi fegyházbüntetésre ilélte. A Tábla ugy változtatta meg a törvényszék léidét, hogy Lászlót gyilkosság he'yrtt csak szándékos emberölés bűntettében mondotta 11 bűnösnek, de bűn délét változatlanul hagyta. Ernő bflnte'ését azonban 15 é i fegyházra emete fel. A Kúria szüreti tanácsa ma foglalkozott a bünüggyel A semmiségi panaszok dutasi ásával a Tábla iteietd fogerőre emelte. Az indokolás szeri n az alsífjku birósá ok helyesen állspi'ották meg az', hogy Wittenbergi r László nem hipnózisban követte el tetté'. Poloaká', svábo', molyt kiirtani •rtJlag csakis a Lőclerer Citexinnel lehel, mert nemcsak az éió rovarokat, de i zok petéit is nyomban dpu;-'itj.i. Gyógyszertárakban és drogériákbsn kapható. st — lamét három centiméternyit áradt a Tisza. A folyammérnökség hivatalos jelentése szerint szerdán Szegednél újból három centiméternyit áradi a Tiiza. A víz alá kerüli termő földek már bajosan menthetők meg s sz áradásokezta károk igy naprólnapra növekednek. A Maros-szakasz vízrajzi jelentései szerint Aradnál újból rgy méternyit áradt a folyó. Hasonló erős áradásokat Jeleznek a Korös-szakaszoi is, ugy hogy Szegednél a Tisza további áradása várhstó. Ma délben és délután fotografál a korzón a .Színházi Élet". Nemrégen óriási sikereket jelentő tapsorkán verte fel a Vigazinpad környékének nyugalmát, mikor Medgyaszay Vilma és müvésztársulata tartotta meg ott vendégszereplését. A szinte péídá lanul álló lelkesedés és rendkívüli siker késztette a Belvárosi Mozit aria, hogy Medgyasiay Vilmát és lelkes, magas művészi nívót képvitelő társu aiát ujabb két estére meghívja. Cnülörlök és péneken tartják meg ujaobi vendégszereplésüket s remélheóleg ugy, mint előbb, most is a let; e Jesebb siker fog|a öv zni előadásaikat. Medgyasray Vilra és Kőváry Qyula ez tlkalommri is teljesen uj mütori állítottak össze gárdájuk részére, melyei minden val.szinüség szerint még nagyobb sikert fognak elérni mu< kori előadásaiknál is. Az előadások jó időben a Vigstinpad n, elleneseiben a Belvárosi Moziban tartatrak. Jegyek elővételben a B:lvárosi Mozi elővételi pénz áránál már válthatok. Szegény Jó Náthin, Kőváry falrenge ő tréfája a Vigszinpadon. — Férjgyilkoiasg. Nagykanizsától jelenül: A kiikomári csend ínég jelenti, hopy Oa'ambok községben Szabó Józsefet felesége tegnsp baltával igyonütötte. A házaspár már régebb» rossz viszonyban élt egymással és a dvakodás napirenden volt közöttük. A falub:liek szerint a férj részeges és hirtelen haragú volt. Az i:szony emialt igen toka1 tűrt és sok keserűség gyűlt össze benne. Amikor a férj legnap este tészegen Jött haza, az asszony baltát ragadott és fejbe sújtotta. A férj agyvdeje azonnal kiloccsant Az asszonyt a csendőrség elfogta. Németh Mária, aki tüneményes hangjával az egész müveit világ érdeklődésének központjában áll, kedden este 9 órai kezdettel adja nagy érdeklődéssel várt szegedi hangversenyét legyek Belvárosi Mozinál. (Harmónia.) — A azsbadksi haafőlmstszó. Szabadkáról jelentik: Loncsorevics Lajos villa-toskalauz fényes délben az uccán zsebkésével felhasította egy fiatal varróleány hasát. A leányt, Kiss Lídiát mentők szállították a kórházba, Loncsarevicset pedig, aki először menekülni próbált, le'anOztatták. Loncarevics vallomásában előadta, hogy reggel ugyan megivott egy pohár pálinkát, de egyátlaláb>n nem érezte az alkohol hatását. Bíkésrn igyekezett lakása felé, hogy mie őtt délután megkezdené s-olgálalát, még o Ihon pihenjen egy kicsit. Útközben elhaladt az dőlt a ház dött, ahol Kiss Ldia lako t akinek évekkel azelőtt udvarolt és aktvei intim barátságban volt Legnagyobb meglepetésére, amikor a kapu elölt haladt d, Kiss Lidla kiugrott a kapun és őt háromszor pofonvágta. Ez az inzultus annyira fdhábcri'ot'a, hogy nem is tudta, mit csinál, előrántotta zsebkését és azzal a leány feli difiit. A rendőrség a villamosmüvek ől olyan informác ot kapott Loncsarevicsröl, hogy rendkívül Józan és szorgalmss ember és miután igy nyilvánvaló lelt, hogy Loncsarevta nem valami közveszélyes hasfölmetsző, drenddlék s:abadlábrahdyezéiét él az eljárást súlyos testi sértéi miatt folytatják ellene. Kiss Lídiái a kórházban megoperálták és az orrotok véleménye szerint kd hét múlva elhagyhatja a kórházat. . , , . Bngotsmsoo és Vértesi dtvatdpókészitök Szeged, Qizells-tér. zn — Léderer Gusztáv aem térte a kivégzés módjánsk megváltoztatását Budapesti lelentés alapján a Dilmagyarország is megírta, hogy Léderer Outztáv, akii a honvédblróság kőiéi általi haléira ítélt Kodelka hentesmester bestiális meggyilkolása mial\ azt a kegyelmet kérte, hogy tekintettd a háborús kitflnteléseire és tiszti rangjára, a kivégzéi módját változlassfk meg, kötél általi halál helyeit golyóval végezzék kL Ujabb értesülés szerint a bonvédiörvény szék ilyen irányú I érénél nem foglalkozott és igy, ha a kormányzó nem él kegyelmezéii Jogával hanem azabad folyást enged az igazságszo'gtltatásnak, Líderer Quiztávot felakasztják. A kormányzó döntését egyébként a honvédtőrvényizék a közeli napokban már meg fogla kapni, eddig technikai akadályok miatt nem érkezett meg. A Színházi Életre a Délmagyarország kiadóhivatalában lehet előfizetni. Dugonics-tér II. Telefon 306. Mtdgyaazay Vilma legszebb sanzonjaival a Vigszinpadon. — Öiször ugrott már a Danába ingyilkos szándékkal. Budapestről jelentik: Szerdán délután a Fővám téren a Dunába vetette magát Horváth Ferenc 46 éves napszámos. A hajósok a partra hozták, a mentők a Rókuskórházba szállították, ahol elmondotta, hogy eziddg őt ízben kísérelt meg öngyilkosságot s minannyiszor a Fővám-téren ugróit a Dunába, de kimendték. B. Schata Magda füzőszalonja So rogyi-u. 15.1. em.Telefon 14-30. m Bérautó László-garázsban. Telefon 8 14. — Anglia uj draáiókat épít. Londonból jdeniik: A minisztertanács ma tárgyalja a következő esztendőkre szóló flottafejlesztési tervezetet A miaiizteri bhoság lord Blrkenhead dnökletévd tervezetet dolgozott ki, amely szerint 1925-26. ól, 1926-27. évben hét, 1927-28. évben ismét hét uj cirkáló épülne. Valósziaű, hogy a minisztertanács ma még nem fog dOnteni erről a nagy költségeket igénylő tervezetről. A Szinhári Élet szegedi előfizetői minden reklamációval a Délmagyarország kiadóhivatalához forduljanak. Dugonics-tér 11. Telefon 306. Egy és két ajtós Jégszekrények elsőrendű kivitelben Feketénél, Kossuth Lajos-sugárut 25. Telefon 1072. » Wagnsr r. A. éa Pl. régül kiléptem, fehér emOvarrást tovább odahaza folytatom. Elvállalok nöi, férfi és gyernuk fehérneműt, csipke endlizést stórok, áeyteriiök és vitrage monttrozást Vereodl Bétáné, Remény ű. ?3, tsz. Gabonaszakmában jártas fiatalember gyakornokul felvétetik ras a Back-malomban. AM.UÜD£RWOOD Irodai, ut.zá.l és magánhasználatra részlet Und.rwaod Standard prirl «I H rii »pltcd Irtgípfk dlltilan bemntj" liuomicurrte. MW«<»« ulma!A7«v«k — .»»г» I - «ruiképflMlrtt: GEREBEN BCL4 ButfoMt.VU AndráMt M L TatoMa I Uc, Szegediek találkozó helye.