Délmagyarország, 1925. május (1. évfolyam, 1-13. szám)

1925-05-28 / 10. szám

DÉLMAOYARORSZÁO építhetlek • teltklulíjdonosok. A ttoici u indítvány elvetéiét jmsol|a. A több­ség bossiu vita után a tanács |avas)atát fogadta el. Balogh Lajosnak a hirdetést válla­lóira vonatkozó indítványa következelt. A tanács aat javasolja, hogy az Indít­vány érdemi részét a juniuii köigyüiéa tárgyalja. A közgyűlés ilyen értelemben határoz. V'unmtr Fülöp gázgyári indítványát visszavonta. Fekete Ipolynak a cionka toronyra vonatkozó inditvinyát egy­hangúlag elfogadta a közgyüléi. Ső­reghy Mátyás kit adóügyi Indítványá­nak elreté.e után nyolc óra elölt néhány perccel ért véget a zajos májuii köz­gyfllés. A Márffy bombapör. Budapest, május 27. A halálraítélt bombamerénylők, Márffy József, Marosi Károly és társai agyét ma délelőtt kezdte tárgyalni nagv érdeklődés mellett a Táb­Ián Aytrő Géza kúriai bíró tanácsa. A tárgyalás megnyitása után Zachár Ist­ván előadó táblabíró ismertette az irato­kat, (elolvasta a vádlottak vallomásait és a törvényszik 120 oldalas Ítéletét. Az Ítélet (elolvasása után az ítélet ellen bejelenlett semmiségi panaszokat kezdte ismertetni, valamint ismertette a főtárgyaláson bejelentett különböző sem­miségt panaszok írásbeli indokolását is. A Márffy által bejelentett 117 tanú közül a tanuk egész garmadával akarja Márffy igazolni azt, hogy az erzsébet­városi merénylet estéjén a IX. kerületi pártkörben tartózkodott, tehát a hely­színén nem lehetett. Tanukat sorol fel arra, hogyan bántak vele a rendőrségen, köztük Bátori Miklóst, a vérbíróság el­nökét, Chriaszly édesapját és az Erzsébet­városi Kör elhunyt portásának özvegyit. Tanukat jelentett be arra, hogy sem Kasnyik, sem Radó nem voltak a nem­zetvédelmi osztály tagjai, velük össze­köttetésben nem állott. Kéri a nemzet­védelmi osztály pénztárkönyveinek be­szerzését ennek bizonyítására. Bizonyítani kívánja, hogy Radó hazu­dozó ember, aki 17 tanú előtt jelentette ki, hogy a rendőrségen pénzt ígértek neki és állást ajánlottak vallomásáért. A törvényszék ítélete kiemelte és 'súlyo­sító körülménynek tudta be, hogy Márffy minden erkölcsi alap nélkül álló ember. Ennek ellenbizonyítására a tisztek egész seregét jelenti be tanuként arra, hogy a hadseregben zászlósi rangot viselt. Bizo­nyítani óhajtja, hogy az Erzsébetvárosi Kör kapuja semmiféle ellenőrzés alatt nem volt, a kritikus időben villamos­munkások és zenészek járkáltak ki és be a kapun. Újra kéri a bombaszakértők kihallgatását. Már Ily védője a bizonyítás kiegészí­tését kérő indítványában azt állítja, hogy nem Márffyék voltak a tettesek, hanem kilenc nyugatmagyarországi felkelő, akik Patkánypusztán jelentkeztek azzal, hogy átmennek Ausztriába és ott követnek el bombamerényleteket. Ez azonban nem sikerült r.ekík, mii • Pdapestre jöttek és itt robbantották fel az Erzsébetvárosi Kört. Marosi károly majdnem hasonló ter­jedelemben kéri a bizonyítás kiegészítését, míg Radó nem kéri a bizonyítás kiegé­szítését, csak reflektál beadványban az elmúlt főtárgyalásra. Szász József védője egész védőbeszédét becsatolta a Táblá­hoz és a bizonyítás kiegészítését kért. Ezek ismertetése után az előadó birö Márffy védőjének letebbezési indokolását ismerteti, majd a főtárgyalás során be­jelentett semmiségi okokat. Az elnök ezután fölszólítja Kéhler Béla ÍŐOgyészheiyettest és a védőket, van-e további indítványuk a bizonyítás kiegé­szítésére. Sem a közvád képviselője, sem a védelem nem kíván ujabb előterjesztést tenni. Erre Nyíró tanácselnök kihirdeti Ja Tábla végzését, amelynek értelmében a nyílt ülést bezárja. A Tábla hatdrozctát a bi­zonyítás kiegészítése tárgyában holnap délben félegykor hirdeti ki. Férfi és női esőernyök rendkívül olcsó árakon legszebb kivitelben *>1 Pollik Testvéreknél Széchenyi-tér 17. Csekonícs-utca 6. 1928 nájaa 38. A járásbíróság szerdán még nem határozott a DMKE—Gallovich-pörben. Néhány nappal ezelőtt részletes tudó­sitásban számolt be a Délmagyar­ország arról a nagy föltűnést keltett perről, amel/et Gallovich Jenő, a DMKE bosszú ideig volt fítitkira indított a DMKE ellen. Gallovich ugyanis szabálytalannak tartja azt, hogy őt elbocsájtották állásából, mert a köt gyűlés örökös főtitkárnak válasz­totta meg. Szerinte az ő eltávozása egy pucciszerü munka volt, majd han­goztatta, hogy nem csak szabálytalanul b.csájtották el, hanem az elb:csájiás ról szóló végzést sem kapta meg. Körülbelül ezek azok az indokok, amelyeknek kapcsán mintegy 50 ezer aranykoronára keresetet Inditott a DMKE ellen. Ez az öaazeg szerinte fize ésképen jár neki visszamenőleg. Ebben az ügyben, mint már jelentet­tük. az elmúlt réten vo't a perfölvéleli árgyalás, míg az érdemlegrs tárgya • lást dr. Vadász János járásbiró szerda déle ötire tűzte ki. Szerdán délelőtt azután Gilovích képviselője, dr. Palócz Lász'ó tartotta meg hároni órás beszédét, amelynek I során bizonyítani kívánta, hogy Qallö­vi cbot szabálytalanul mozdították el állásából és követe'ése jogos. B.széde során kitért arra az egén mozgalomra, amelynek következménye volt azután az isieretes affér. Gallovichot a bűn­vádi hatóságok is teljesen tisztázták, ha nem történik meg a »puccsszerű" eljárás, akkor ma is hivalalí székében ülne. A bosszú beszédet birósági gyorsíró vette föl szészerint. Csütörtökön dél­e ólt egyeztetik a felvett Jegyzékkel, majd dr. Széchenyi István beszéde kO vetkezk a csütörtöki tárgyalás pro­gramján, aki a DMKE képviseletében fogja vázoInL hogy a DMKE szerint Gallovichnak semmiféle követelése nem lehet az egyesülettel szembea mivel elmozdítása szabályos volt. Érleiü'ésflnk szerint csütörtökön dr. Vadász biró uj határnapot fog kitűzni határozata kihirdetésére, mivel előbb át k'll tanulmányozni a hatalmas anya­got. A nagy érdeklődéssel vári pörben így csak hetek múlva lesz döntés. A Tábla ¡«élete az orgoványi banditák ügyében. Csak B. Farkas József halálbüntetését hagyták helyben. Budopest, május 27. Ma délben tizenkét órakor hirdette ki a Kállay­anlcs Ocsay Györgynek és társainak, a hírhedt orgoványi banditák bünpöré­ben az ité'etet. A tanács izük termé­ben alig fért el a hét fegtencrubába öltözött vádlott őreivel, az újságírók és a hallgatóság, smely között olt volt a vádlottaknak rokonsága ia és tesz­ke ve várta as ítéletet. Az pedig arány« lag kedvező volt a vádlottakra nézve. A királyi tábla sok tekintetben meg­változtatta a kecskeméti törvényszék elsőfokú Ítéletét. így Ocsay György tizenöt év) fegyház­büntetését tizenkét évi tartamra szállí­totta le, Tompát Mihály tsHojma Mi­hály bünéne"'. az e'sCfoku ítéletben megállapított minősítésit, amely sze­rint mindketten gyilkosságban tettes­társak voltak, megváltoztatta ugy, hogy csak bünsegéál bünrészességet állapí­tott meg és a két vádlottat egyenként életfogytig tartó fegyházra ítélte. Ter­mészetesen mindhárom vádlottnál ki­mondta a Tábla a tiz évi hivatalvesztést és politikai jgoktól való megfosztás mellékbüntetését is. Ellenben helyben­hagyta a tábla B. Farkas József halál­büntetését, viszont ez esetben a mellék­büntetés kiszabását mellőzte. Ocsay Györgyné öt évi fegyházbüntetését egy évi és hat hónapi börtönre szállította le a Tábla és a vizsgálati fogsággal büntetését kitöltöttnek vette és ¡átirat­ban elrendelte szabadlábra helyezését. Bácsi Imiét, akit a törvényszék gyil­kosságban való bűnrészesség miatt tizenöt évi fegyházra itéll, a Tábla c;ak több esetben elkövetett szándékos ember ölés büiitettébin mondta kl bűnösnek és ezért őt tizennégy tvt fegyházra ítélték. Godó István és Farkas János tiz-. Illetve tizenkét évi Jegyházbünte­tését helybenhagyta a Tobta. Ugyan­ctak helybenhagyta Tompái Karoly Ferenc tizenöt évi fegyházbüntetését. A többi kisebb jelentőségű éa kisebb izerepü vádlott büntetését is enyhítette a bíróság és többeket közQlOk szennai szabadiábra helyezett. Ezu'án az ítélet indokolását hirdette ki Ká'lay tanácselnök. Msjd az elnök felszólította a fö­flgyéizt, logy nyila kőzzék. A főügyész általános meglepetésre teljes mértékben megnyugodott a Tábla ítéletében, csu­pán a Bácsi Imrére vonatkozó minősí­tés mistt Jelentett be semmisééi pa­nrsst. A vádlottsk közfii Ocsay OyOrgy megnyugodott as Ítéletben. Az élet­fogytiglani fegyházra itéU Tompái Mi­hály ugyancsak megnyugodott, Bácsi Imre L B. Farkas János szintén. A halálraítélt B. Farkas fózsef az ttélet enyhítését kérte, m'g védője, dr. Ho­moky Nagy János semmiségi panaszt leientett be éa kegyelmet kért. Aa elnök felszólította, hogy hiron nip alatt nyujttoa be kegyelmi kérvényt. Haj ma Mibály és Tompát Károly Fetenc as ítélet enyhítését kérték. Eiu'ánavédSk agy a jeltnlívő, mint a távollévő sér­tettek nevében semmiségi panaszokat jelentettek be. A Tábla a semmisét! pinaszokat elfogadta és Killay tanács­elnök berekesztette a tárgyalást. Ezután a bíróság kegyelmi tanáccsá alakultát. Három hónap után még mindig nem tudják, hogy ki felelős Fehérváry Adolf haláláért. rcniplo-n tren egy teljesen berendezett füsxcrüziet eladó vagy bérbeadó. !. J.k uJm ¡..hit: U .:düga>brorv.sugáiut 35 eme et 1. v R> ¡. Seton '•? »> nu Több mint három hónappal ezelőtt általános megdöbbenést kel'ett az a páratlanul áUó eset — amelyről annak idején részieesen beszámolt a Szeged — és amelynek középpjntjában a sze­rencsétlen végű öteg ügyésiségi iroda­igazgató, Fehérváry Adolf állott. Az öreg irodaigazgató, mint még emléke­ze'es. régi gyomorbaját, talán gyomor fekéiyét akarta meggyógyitta ni és röntgenvizsgálat céijábM a belgyógyá­szati klinikán jelen kezelt. Bkkor lörlíni aiuán az a megdöb­bentő eset, amely Fehérváry halálát vonta maga u'án. A klinikán a némel elismert AfcKrt-féle báriutr.-sulfuricum preparátumot iriák elő, míg nem ezt a preparátumot adták kl neki és Igy a szr.renaiíln Fehérváry néhány órával a p eparáium bevétele után a klinikán m-ghuli. \ klini«ín ízonnal az tolt a föltev.s, hogy bárium sulLmcum he­lyett bárium cirbonicumol ve I be » szercncséüen öreg íro'nigjzgató, o'yan preparátumot, amtlyet patkányirtásra is használnak és amely a szervezetbe ketülve súlyos fájdalmakat, majd ha­lált okoz. Több mint három hónap lelt el a megdöbb;ntö es-.t óta és még ma sincs tisztázva, hogy tulajdonképpen kii ter­hel a felelősség Fehérváry haláláért. A haláleset u'án Fehérváry holtles tit fölboncolták, majd a hallá egyes részei fölküldlék az Országos Vegy­vizsgáló Intézethez. Az intézet kétség­telenül megállapította, hogy Fehérváry szerveiben husz százalék bárium cirbo­mcum volt. Ebtől azután azt követ­keztetek, hogy szennyezett báriumot szolgáltalak ki az trodaigazgatónak tiiZta Merck-féle prepuátum helyett. A vé'eményt leérkezése után kiadták a törvényszéki orvosszakérlőknek, akik most már mcgállapi ották, hogy Fe­hérváry halálát a bárium ccrbonicum okezla. Ezután most már mepkezdőr'ö't a lu ajdanképpent nyomozás, ame'y [ arra irányult, hogy a klinikai recept he'yett hogy és miképpen adhatták \\ a szennyezett báriumot A Délmagyarország munkatársának értesülése szerint ez a nyomozati el­járás ezt s kérdést nam tud'a teljeses tisztázni Olyan «dalok is vannak, ame­lyek azl mondják, hegy a gyógyszerész hite szerint Meick-füe preparátumot szolgáltatott kl mivel ő nem egyene­sen a németországi gyártél rendere a báriumot, hanem az egyik nagyobb budipesti gyógyszer nagykereskedő tői A nyomozati eljárást — értesülésünk szerint — néhány nappal ezelőtt be­fejezték, mig most a vizsgálat kezdő dőlt meg. Most kell megállapítani azt hogy kinél és hol szennyeződött be e bárium, ki követett el ebben ai irány­ban esetleg gondatlanságot. Et alatt as eljárás alatt kell tisztázni azt is, hogy egyáltalán Merck fék preparátumot ad­tak-e ki, akár a nagykereskedőnél, akár máabot, mivel sz a gyanú is föl­merült, fcogy az tivosi rendelet ellenére másféle, nem olyan elismert készítményt tartottak raktáron, vagy szolgáltattak kl. Több mint bárom kóisp lelt el Fehírváry Adolf tragikus és megdöb­bentő halála óta és az ügyészség tulaj­donképen még most sincs teljesen tisz­tában azzal, hogy ki felelős a halálért, hogy ki ellen ke1! vádat emelni. Nem csak a szakértői körök, hanem az egész nyilvánosság érdeklődéssel várja, hogy mi lesz a bitóságok munkájának ered­ménye. Házat, földet, földbérletet, üzletetlakást,pénz­kölcsönt mindenkor a legelőnyösebben közvetít országos iroda, Báitya­ntca 19. KulturpakXáaáL 138 indulok gyalog T Társat keresek I Egy, esetleg két intelligensebb fiu velem jöhetne. Eladok i Felsőruhát, fehérneműt, könyveket, hegedűt. Verses könyvem X olcsói kiáru­sítom. Pór Tibor O s z t r o v s z k y-u t c a 20 ti. özv, Heksch Osikárné fűszer- és csemegekereskedő Valéria-iér 10. Telefon 920. Viszonteladóknak árkedvezmény. Megrendeléseket híjhoz szállítom. \a Férfi fehérnemüeket megregdelé. re készít 4,4 Pollák Testvérek Széchenyi-tér 17. Csekonlcs-utca 6. Férfi gyapjuöltöny 780 ooo Férfi mosóöltöny 300 ooo Fiu gyapjuöltöny 68O.000 Fiu mosóöltöny. 140.ooo FÖLDES ZOLTÁN ruhaáruháza w Kállay Albert-(Hid)utca. Vétkezik, aki nenv a Sack-kóseréttei embun étkezik. BUDAPEST. VI . II \)ÚS UTí-A .¿.SZ\M (Upeiu hiAgttU). Szegediek találkozó helye.

Next

/
Thumbnails
Contents