Délmagyarország, 1925. május (1. évfolyam, 1-13. szám)
1925-05-24 / 7. szám
10 DÊLMAOYARORSZAO 1925 œija» 24. Sport SzAK—CsAK alosztály döntő Szegeden Kezdett áttaián 5 órakor. A SzAK-nak mali vasárnapi gyózdme után még egyszer kell uliltasiaa CsAKkal és ha ezen a mérkőzésen is jobboak br.-onyul dler leiénél. akkor kvalifikálta magát a tn-ábbí liledelemre a magyar bajnokságért. Ez az étdckcsnek ígérkező találkozás most vasárnap less u ujnegedi pályán. Repriz s múltkori SzAK—CsAK mérkőzésből. Azoknak részére, kik nem láthat iák a két alosztály bajnok erős küzdelmét Csabán, a megismételt mérkőzés igen érdekes és értékes attrakciót fog jelenteni. mert dacára a SzAK múltkori . nagy gó arányú gjőzdméeek, a küzdelem ! mindvégig izgalmas és szép »ott A fut- j balját** eredményét nagyon befolyásolja a uerencse is és sohse lehet tudni, hogy . ez a szeszélyes Istenasszony mikor, & logad kegyeibe. A CsAK-nak nehéz helyzetben kell ezúttal lelvenni nagy eilenteíével a harcot és itt s SzAK onhonában mndent bele kell adnia s küzdelembe, ha btcsOlettd akarja rtegállnl helyét. A SzAK látszólag már megnyerte s déli bajnokságot, mert nem valószínű, hogy itthon a CsAK-lói még nagyobb gótarányú vereséget szenvedjen, mint a CsAK a műit vasárnap Csabán. Kizárva azért ez sincs, aminthogy minden megtörténhetik. Ki hitte volna, hogy djöhet egy egyptorai meg egy belga katasztrófa? Ls mégis' A SzAK-CsAK mérkőzés komoly, erős ttzdtfmet fog hozni, a SzAK naJi igazolnia kelt, hogy a 4: l es győzelme Csabán reális volt, s CsAK nak pedig be keil bizonyítania, hogy ha tudásban talán alul is marad, becsületes küzdési akarásban és lelkesedésben eilentdévd egyenrangú. A mérkőzési Vértes fővárosi bíró vezeti, Petkovict és Czrgtéát aufbirík segédeiével. _ aiús hó^t^i woíiá"níid ontáiya és a ssagadi alosztály ü-od osztálya Fél^yhásáa válagstott asárkóseat ittszik. Férfi is női esőernyők readkhtl olcsó árakon iegiKbb kivitelben Pollák Ttsfvértknél Széchenyi-tér 17. Ceekonks-txtca 6. Házak, földek, bérletekj eladása. lakáskfariutés. 4 PCTRW ANTAL oys«. álipL tanácsos, O.F.B. által engedélyben irgitlaa torgalw irodája, tör», bej. eág. SasaaSee. Iroda: USMm 7. Trtrtoa f—as. LaMi: MHS-Maa SS. Tekla .»—U A CsAK—SzAK kerületi bajnoki döntömérkózés jegyei ma délig a ,Délmagyarország' jegyirodájában kaphatók. Dagonicstér 11. Csaba—Szaged városközi mi kői és. A délkertlet által leudsxei esi tett Csaba— Szeged válogatott mérkőzést jatips bó 21-« Csabin fogják msgtartim. Óiszel Szegei 5:0 aráiyban gy!zte le Csabát. A BEAC Szegeden. A főiikoUi bejnokságért pünkösdkor a KEAC ellenfele a BEAC lesz. Előreláthatólag es a •érkflaés lógja eklőnteni a bsjnokA KEAC Debrecenben játszik vasárnap. Az ez évben eiószOr megrendezett ftakoiai bajnokságén játszik vasárnap a KEAC Debrecenben a DE4C bal. A bajnokság egy fordulós és kiesési rendszerrel lesz lebonyolítva. A fővárosi BEAC alán a KEAC nak komoly esélyei vannak a második helyre. Hosz pirc utinnajátszás. A létbemaradt KAC-Zrinyi öajnoto mérkőzés hátralevő 20 percét vasárnap játszák le a csapatok a SzAK-pályán, a SzAKCsAK osztálydOotő előtL A mérkőzés 3-1 re áll a Zrínyi javára. Bíró lesz Lón (SzAK) Meatóskdó. A Zi'nyi SE a szegedi falbal]alosztály-bajnokság utolsó Helyezettje érdekében, sm nt hírük, mentőakció indult meg, hogy bent maradhasson az L osztályban. A terv as, hogy a moetani résztvevő csapatok számát 8-tól 10-re akarják felemelni. A változtatást csak a keriWi közgyűlés mondhatja ki és ezért a jOvő hó toiyamán rendkívüli közgyűlést fognak összehívni. Lemondott titVárok. FUippini Samu, a csabai aloaztály és Fekete, a szegedi • I ••111. ||.fc É t |.-.„ .|||.|,L . * "—UOSZOUV I 111-' KtDOuűOttja nfyijiffliie. rőL Fwppiai lemondását a kerület tudomásul vette. Fekete lemoodása felen pedig a legközelebbi tanánfllés fog d0ütem. Filíppini Helvét nem lógják betölteni. A más» titkári tíaztségre eddig három név kertit forgalomba. Molnár Sáador (KEAC), Peüotics és Boti (Vasutas) neveit uutegstiL Értesítésünk szerint MotBárnak van a legtöbb esélye. Atlétikai tréning hírek. A SzAK atléta gárdája az njofedi sporttelepen szorgxlmas munkát végez, not a befejezéshez hOadertő futballszezoo után az aüetUéa nyár. Egyes atléták mér most ts nagy tonnában vannak és as Idd év aoku j 1 .Hfl-HfT cipőáruház izeacp. Ketemen u cs 12 , M d«tt cipiszflkséf[ letet beszerzi, kérjük áras kirakatainkat oMfteki itteni! Olcsó occassió árusítás! ttk 50.000K ii "v^tpiK 135.000 "ítoiKaK 140.000 TŐ K 160.000 Férfi chiktrofázAs ^ÍMflflfl Nagy barisnyaváaár. olcsó átútitás, raig a k/szlet tart Levente FÜrdŐ trikók és nadrágok Evezős ¡SS^T* Strand és nadrágok Fürdő sapkák és cipők Polo labdák és sapkák Strflnd cipők és dressek TenniaSökfc ingek Cserkészővek Divat bőrövek komlósihAl Káaász-urcji m. tesiroo mi Mindennemű sportcikkek gyári ierakata. 1C5 Orbán magasugrásban ma i délen, de onzagos viszonylatban is elsőrangú. Legkomolyabb jdölt.e a magyar bajnokságnak. Tréningben 196 centimétert ugrott, de állandóan 180 on lel01 ugrik. Orbán 100 métcttu időn képes. Tranger Ti" " " 680 és caad a >s jó, it 115 mp. kpôdéibeo VIA a 670 36 léha asegjantt és 200 jóWóttot oass ren cam a napocoan meg benhwjéL Súlyban 12 tnétc gerellyel 46—47 métert dobál. hueaauláslutói már tdjesen fitt tormában körül, Remek stílusban int valamennyi és testi komfiaójuk kifogástalan. Ma vidéken ez a társaság verhetetlen és Kort nek tréner saertnt ez 5000 oaéteres magyar csapatbajnokságban komoly eaéByd startol„KÉZÍMÜHKflHflZ" dtegeí Kóií -y-a 10. iit'.v. T f le j * n: l >— ¿vep,.;-éa »eiyem.for.iia.: a etf-cl*ényûsat-j srakaar rí serire IZSÓ. Ptakftsd vaaém^áa aemzatközi érköaést látszik a 8zAK. Nsgv anyagi áldozatok árán dkertk a SiAK nak ptirkö'd vasárnapiéra lekötni a bécii etsCositálju . Wattért Etsd a SzAK egy Szegeden régen látott nagy attrakdóiMstosUott a siegedí sportközönségnek, egyben pedig egy nagyon nehéz problésirf elé áffltotia csapat!*. As onírák h.tb:l' ma (o^b a magyar tutbillnái, amit a kktoapatck és s válogatott csspa os mérkőcétein keress№1 TK-ntossn le ttésbetOnk. A Wicker a legjobb bécsi csipatok kOiőít van és egventasgu s bécii profibainokság legjcbbjiivd. A hires Rapid* legutóbb 5:3 arányban verte. A SzAK nak a mrgjar bifcoks'gért most kezdődő nehéz küsddtnd előtt s Wackerral való la'á'kozása igea itkcla lei.-, de nagyon atkil*nas lesz a találkozás ana is, ?ogv Lite ikdonaiís viszonylatban öiazehasontitásokst legyünk. KÖZISMERT EKSZERIPAR:fikk1Ví,u i,Tlt SZEGEDENSffîr1^ GRÓF-PAIOTA Takaréktár-« tea. Aratóné Alth Gizella Saéchenyl-lér 7. női divattermében elismert jóizléssel készülnek alkalmi, estélyi, utcai ruhák és kosztümök. * Szomaházy István összes munkáit kikölcsönözheti a DÉLMAGYAR0RSZÁ6 KÖLCSÖNKÖ NYVTARABAN Dugonics-tér II. Telefon 306. FensaszíiMüt * - * - * *»- » KtC'^zO J attest „GÁBOR" Sztgtd, su MÉH» $. Ttkfj* »71 OLCSÓ ÁRAKT TOrtà Reaenav pezsgő .... M.'XO Ç^Wgmfô - «WO TranaiMau pezsgő ..... 68LTD Törley Taüaaua petseó .... 8P.OOO Eey threg 'A, titer legfőbb pecsenye bor evtcgei 25-000 Araim összes adóval értendő. GlOck-cógnél. Ismét 1 lépés a hábotu előtti állapo')': vis?raálStására a/on intézkedésfini, hogy közismert kiváló nvnóségfi tejfink, zárt palackodban való bizboz sziQitását íi vLialjuk Klőjegj-zésekeí elfogadank és bővebb felvilágosítást adnak, a város minden részében levő lióktejcsarnokaink. - ms Központi /Tejcsarnok R.-T. Lifsatt női harisnyák Pollák Ttshrértlmél Széchenyi-tér 17. Csekonics-tztca 6. IRITZ JÚZSEFNÉ női és gyermekruha drvatterme Kelemen-utca 11- am., L i Etrillai a lagoiabb divata kosztSaöket aetéiyi, tacai és creroekrahákat a >egolcsóéO árban. Tisztviselőknek Érttártzmtxn. it WELLS NAGY VILÁGTÖRTÉNETE MAGYARUL Tibt HAJ Sep ^ ¿^i'üíiiiui ÍMTI a XX. uSsaS < V : i a f • k e r ' Ai *n«o. «s xa« I ptí^taTSaa kt.t -L * ih. • w.,j mr-iUotMiTT in aeai BSaelci mcgrvndcMt « nak 44IOOO K, rr Előfizetéseket elfogad bármely könyvkereskedés Yagy akiadó(BudapestVII. kerület. Ilka-utca 31. szám.) Kérjen ismertetőt! ormos KIHDAS GUMMI ÉS BŐRIPAR SZÉCW»:-TES l TELEFON : «-94 LINÓLEUM IPAR kákAsz-ctca ( TtLEPOK. e-ia Valódi linóleum 70 cm. széles .... A" &5 000 90 H5JXJ0 200 . . 210.000 Padló-kárpit Linómé neOUt a legjobb potT&crkolat, kűiűnfék zyC*yőrl mintakttoK. 67 cm. széles K 60.000 S7 . . 80000 100 . . S5J000 Viaszosvászon Barehent háttal. 50 cm. sz. K40.000 Barcherst háttal,58 . . . 45.000 Bardten!háttal. 78 ... 65.000 Barcherí láttái, 100 m . . SOJOOO Bardten! háttal, U5m . . 90000 Futó szőnyeg mmltég kilSmftíe szaukbtn 67 cm. széki K 34500 90 48000 1-a 67 cm. széles 40.000 90 cm. széles 50.000 Kókusz futó 70 cm. széles K 55000 90 , . 71.000 100 . . ..... 78.000 Ebédlöszönyeg 2x36e0JX0,pUsszónjeg 2x3 K tJSáMO „Samoa" kökusz-szőnyeg. gyönyörű máitokban gyermekszotxz 4» kall részért 2x3 nagyságba* K SSO COO Függönyök Etamin művészt knOetben ttífts ablak. 2 szárny. I drapéria Jt 206000 Esököpeny garantált nzfiettzn. férfi . . K 350.006 női ,.-.' K 330 ooo t